A sík
(részlet)
II. fejezet
Mondhatnánk közelebbit. Mondhatnánk a nevét is,
Hívhatnánk valahogy. De ha küldjük! Annyi viharnak
Voltak kulcsfigurái a szomjas kis nevesincsek,
Hírnökök és küldöncök, hogy félő, megijedne
Egy névtől. Meg azért is óvjuk a meglepetéstől,
Mert becsülettel vállalta, hogy elindul; az első
Lépések megvoltak, s bátorsága jutalma
Néhány perc nyugalom - míg minket nagy feladat hív
Elvégzésre, terepmunka. Alapok lerakása,
Az égbolt méltó kékje ügyében több katalógus 110
Átlapozása, hogy isteni háttérben nyiladozzék,
Hah, a cselekmény. Ennyi kijár. De az eszközöket már
A természet használja, s mondtuk, hogy közelebbit
Is mondhatnánk, s hát nem mondunk. Itt ez a néhány
Történelmi eset, irodalmilag ingyenes évszám
És városnév, mely fontos lehet. Ám: szerepelni
Akarnak! S mert amin átlátunk, hát rá se tekintsünk
Arra: mért ne lehetne kihagyni az összeset, egyrészt.
Másrészt akkor könnyebben beleírjuk az önnön
Képzeteinket, elbaltázott életeinket, 120
És mindent, amit úgy akarunk, mindenbe, ha hagyja a
Szerző, és kínálja a művét. Mert közelítget.
Ez nem fontos. Higgyünk ebben a percben: időtlen.
Fontos az első ellentmondás: még havat írtunk,
Mégis... most azt mondjuk, nyár van. Nyár eleje. Ek-
Kor történt, hogy hősünk mindenét elveszítette – – –
Mennyi a minden? A minden: nem több semmivel annál,
Amennyi nélkül nem létezni – de ezt a tudást most
Használhatjuk-e bármire? Hősünk mindeneit megy
Búcsúztatni. Az történt csak, hogy fiatal volt 130
S szertelen, így jó pár forró lányszívnek ígért egy-
Egy szívet, s hogy’ teljesíthetné, hisz neki sincs több?
A szóba hozottak közt voltak ilyenek s olyanok. Ám
Mind közös abban, hogy e közös pontnak idejét már
Számolgatja a zord történelem. Ejnye, talán mert
Hősünket katonának hívták? Nem, nem azért. Mert
Hősünk megnősült? Húsz évesen? Ez sem igaz. Mert
Hősünk erre lakik, s azok arra, s jóllehet annyi
Távolság van két falu közt, mint bármelyikek közt,
Tény ez: a hölgyek falvait új hatalom veszi holnap 140
Birtokba. Ez igen! Ez már történelem, annak
Is könnytől sósabb fele, ám olyan egyszerű képlet,
Hogy ha csak ennyi a bűbáj ebben a történetben,
Hát igazán hagyhattuk volna aludni az embert.
És mi ez itt, hogy holnap? Pontosítunk. Ez irányít
Több fényt s érdemet erre a hősre, kivel noha még csak
Ismerkedik a közönség, nem lassít, gyalogol, hogy
Búcsúztassa tulajdonait, úgy, hogy a birtok
Megvan (meglesz újra) felettük, ám a tulajdon
Már elenyészett. S mennyi idő telhet, míg tart a bejárás? 150
Volt ugye kettő állam, s lett különalku a tárgyban:
Három hónap után alakul ki a végleges élet,
Három hónapig elszabadulhat a csók. Tragikus vagy
Sem: úgy éljünk, hogy három hónapnyira tőlünk
Nyitva az ősz kapuja. Belesodródunk. Az a három
Hónap, amit most jó kevesellni, utólag, az őszből:
Isten ajándékának súlya. Ezt viszi hősünk.
Ráközelítünk: ott halad, ahol a Borostyánútnak
Hídja emelkedik, és a közelben nyelvek időznek
Egymás mellett, még mielőtt egymásba mosódnak. 160
Lássuk: oldja meg úgy a feladványt, hogy be se lakja,
Meg se alázza a megszámolt napú életet, ámde
Méltón búcsúztassa. A terhe alól ki-kimondja
Azt, hogy nehéz. Nehéz. Most elmélkedik. Úgy dönt,
Könnyebb volna talán egy hegyre cipelni a súlyt, mert
Megmagyarázhatná. Hogy nehéz. Hát ne lehessen
Könnyebb. S, nézzük, mégis! Nézzük ezerszer az embert,
Mert ezeregyedszer már látjuk az ezredik embert,
Azt, aki büszkén végzi a súly felületkezelését!
Átgyalul, átfest, kárpitoz, érvel a trend erejével, 170
Illatosít, lesimít, levakarja a mocskot, időt mér,
Szebbet, jobbat ígér, s a teher formáit eladja.
És már nem fáj - épp itt tart hősünk. Hogy a súly már
Fájdalmat sem okoz. Csak nehéz. Már nem is érzi
A bőr meg a váll, nincs szálka - a szívre viszont sokadik dér
Ül. Minden lépés nyilallás. És fájdalom, az nincs.
Nincs folyamat, csak a súly van, az újra
S újra nyilalló súly, és köztük, bennük az apróbb
Terhek. Súlytalanul bizonyíték kellene arra,
Hogy haladunk. S ugyanakkora nagy teher az, beszerezni a 180
Terhet, mint vinni - hát földöntúli szerencse
A küldöncélet. Egy körrel kevesebb. Mi a küldönc?
A küldöncöknek terhei vannak. A megszakadásig
Hordják, és jobban szem előtt, mint az, aki a terhet
Csak keresi, hogy vállra vehesse. Azoknak az útból
Eltelik annyi az útkereséssel, hogy nem is éri meg
Elsőt lépni a véglegesen. És mégis a küldönc,
Bár kijelölten visz kijelölt dolgot, a szemekben
A Terhek Nagy Viselője - inkább, mintsem a céltalan
Ember. Hősünk ennek örül. Hát akkor ez így van; 190
Nehéz. Lesz nehezebb is. Ám ha az elveszítettek
Az elveszítettség puszta okán külön élnek:
Egyszer majd egymásra találnak, egy nap önállón
Kezdik látni a színeket, elhiszik őket, a síknak
Egy helye róluk szól majd, egy másik helye rólunk;
Rajtunk kívüli életüket már bűntudat érzete
Nélkül felszámolnánk. Gyilkosok is lehetünk, ha
Elvesztünk valamit. Így számol a hős, s noha tudta,
Nem lesz könnyű, s tudja, hogy aztán lesz nehezebb is,
Most úgy tűnik, szörnyen elszámolta az alkut. 200