Bubbypus Rex

Rolf de Heer 1993-as alkotása, a Rosszcsont Bubby, kétségkívül az erőszak filmje. Bubby, a film „hőse”, harmincas éveinek már jócskán a vége felé jár, de még mindig az anyjával él – bezárva egy pincelakásba. Különös és kegyetlen pszichológiai hadviselés áldozata: úgy tudja, odakünn mérgező a levegő, kimenni még gázmaszkkal is veszélyes, nélküle pedig egyenesen halálos, így hát már az ajtó közelében is rosszullét fogja el, heveny fulladási rohamok lesznek úrrá rajta. Ehhez járul még, hogy az anya, helyzetével visszaélve, szexuálisan kihasználja, és rendszeresen veri Bubbyt. Mígnem egy napon megjelenik a hiányzó harmadik, az elveszettnek hitt apa, aki éppenséggel nem javít a fiú helyzetén, bolondnak titulálja és anyjánál is kegyetlenebb módon bánik vele. Bubby számára csak egyetlen kiút marad: szülei gyilkosává válik, és miután legyőzte belső pszichés gátjait, életében először kilép a szabadba. Megpróbáltatásai persze nem érnek ezzel véget, pusztán más jellegűek lesznek: kihívást jelent a környezet ismeretlensége, a társadalmi tapasztalat hiánya, sőt a szabadulás után is gyakran kerül sor tettlegességre: megverik, megrugdossák, vagy éppen megerőszakolják.

Látható, ha az időrendiség nézőpontjából közelítünk a történethez, akkor maga az erőszak az, ami a film kulcsmotívumaként jelenik meg. Erőszakos találkozásokat és kapcsolatokat, agresszív és toleranciamentes interakciókat, pusztító és önromboló tetteket ábrázol Rolf de Heer alkotása. Furcsa és meglepő, hogy Bubby végül mégis sikeresen illeszkedik be a társadalomba. Életét olyan módon rendezi be, amely szinte semmiben sem tér el a megszokottól, normatív, heteroszexuális párkapcsolatot épít ki, többgyermekes családapa lesz és egyben sikeres rockzenész és szociális munkás. Szinte paradox az a kontraszt, ami az életút bemutatott fele és a film befejező képsorai között feszül.

Az ellentmondás ugyanakkor mégis pusztán látszólagos. Szemléljük a történetet úgy, hogy az időrendiséget megfordítjuk: kezdjük az olvasást az utolsó jelenettől![1] Egy átlagos, középosztálybeli családot látunk. A kép megszokott, elvárt, normatív. Pedig mennyi erőszak feszül e normalitás hátterében. Sőt, lépjünk tovább! Mivel ebből a szemszögből vizsgálva a szemünk elé táruló Bubby éppen olyan, mint egy átlagos középkorú férfi, miért ne lehetne ő maga az átlagos férfi? Ezt igazolja a férfi pszichoszexuális fejlődésének freudi modellje is: Lee Edelman valóságos terrorizmusként jellemzi azt, ahogyan az Oedipus-narratíva a férfit a társadalmilag elvárt heteroszexuális szerep felvételére kényszeríti.[2] Innen nézve akár azt is mondhatnánk, erőszak a normalitás háttere. Freud írásait[3] szemlélve azonban az is rögtön szembetűnik, hogy az elméletrendszer szinte minden eleme közvetlenül beilleszthető a történetbe – maga az elmélet adta narratíva az a történet, amelyet a film feldolgoz. Bubby maga Oedipus, a film a klasszikus dráma e freudi változatának adaptációja, bár Szophoklész Oedipus királyától sem áll annyira távol, mint ahogyan ezt első látásra gondolnánk. Éppen ezért a továbbiakban a teljesség igénye nélkül időnként a drámával való közvetetett egyezések egy részére is utalni fogok, elemzésem célja azonban nem ez, hanem, mint említettem, a freudi narratíva és a filmbeli történet részletes egybevetése.

Bubby és anyja – akire nemes egyszerűséggel csak úgy hivatkozik a történet, mint Mom – kapcsolata kifejezetten szexuális természetű, valószínűsíthetően napi rendszerességgel kerül sor köztük „intim együttlétre” (1. ábra). Freud az anya és fia közötti kapcsolat jellegéről hol azt írja, hogy a gyermek és az őt gondozó felnőtt kapcsolata szexuális jellegű,[4] hol kifejezetten az anya-gyermek kapcsolatot festi le nemi vonzalomtól fűtöttként.[5] Bízvást összefoglalható ez a két kijelentés azonban úgy, hogy az anya vagy az anyaszerepet ellátó felnőtt (nő?) az, aki a fiúgyermek vonzalmának első tárgya.[6] A narratíva pusztán kézzelfogható formába önti ezt a vágyat, amikor a simogatások és anyai csókok szintjénél közvetlenebb és egyértelműbb módon jeleníti meg. De ezt teszi Szophoklész is – hiszen az Oedipus király egyszerre előzménye és következménye Freud Oedipus narratívájának –, Oedipus ott is a szó eredeti jelentésében létesít házastársi és nemi kapcsolatot anyjával.[7]

Ezzel a vonzalommal szorosan összefügg az a vágya a gyermeknek, hogy az anyjával közös gyermeke legyen, akár olyan formában is, hogy ő az, aki azt világra hozza, nem pedig az anya.[8] Bubbynak ez a vágya is megvalósul, igaz csak szimbolikus formában. Cat, a macska – később pedig az ő szerepét betöltő újabb cica, akit ugyancsak szimplán Cat névre keresztel – tölti be a gyermek szerepét, így jön létre a mágikus triász, az apa–anya–gyermek hármasa a valódi apa hiányában. Bubby lesz az apa és Cat a gyermek. Akárcsak Szophoklész drámájában, Oedipus-Bubby itt is egyszerre lesz férje és gyermeke anyjának.[9] Bőven találunk közvetlen bizonyítékot erre a filmben: Bubby dajkálja, eteti Catet, sőt anyja szerepébe bújva neveli is. Ugyanígy, barátai kifejezett ellenkezése ellenére pizzát visz a második Catnek, s miután az meghal – hiszen ne felejtsük el, Bubby nem a macskát látja benne – annak rendje és módja szerint el is temeti (2. ábra).

Ez az idillinek látszó állapot – anya és gyermeke közti háborítatlan vonzódás, a közös gyermek örömével betetőzve – azonban megtörik, amikor megjelenik a vetélytárs.[10] Ez a hagyományos értelmezés szerint általában a gyermek megszülető kistestvére, Bubby narratívájában azonban maga a hiányzó apa. Ő az, aki váratlanul megtöri ezt a képet, igényt tartva az apaként és férjként őt megillető helyre. Bubby egyszerre veszti el az apai – Cat apja – és a férji/szeretői szerepet. Csak a gyermek szerepköre marad meg neki, de az sem változatlanul. Az apa fenyegető jelenlétével egészen más típusú anya–gyermek viszony alakul ki, s ez elkerülhetetlenül másfajta gyermeki szerepet is jelent egyben.

Azzal ugyanis, hogy az apa belép a képbe, egyben azonnal megjelenik a kasztrációs félelem is, mivel az apa, mint rivális, döntő módon és visszafordíthatatlanul megzavarja az anya–fiú románcot.[11] Nem ez ugyanakkor az egyetlen oka e szorongás kialakulásának. Legalább ekkora szerepe van a maszturbáció tiltásának is, amely Freud szerint az apa vetélytársi és családfőként betöltött szerepe ellenére többnyire általában épp az anya vagy valamilyen másik nő részéről hangzik el.[12] Pontosan ez történik a Rosszcsont Bubbyban is. Amikor a szokásos esti szeretkezés Pop feltűnésével elmarad, Bubbyn autoeroticizmusa kerekedik felül, amelyet Mom – természetesen – megtorol: hideg vizet önt fia merev péniszére, és még hozzáteszi: „Don’t be disgusting!”[13], ami sokatmondó, de Bubby harmincegynéhány éve szexuális gyakorlatának távlatából nevetséges.

A freudi narratívában szintén fontos, sőt, talán az egyik leghangsúlyosabb előfeltétele a kasztrációs félelem kialakulásának a pszichoanalízis angol terminológiájában primal scene-nek, azaz ősjelenetnek nevezett pillanat, amikor a gyermek meglesi vagy kihallgatja szüleit szeretkezés közben. Mivel még nincs tisztában azzal, hogy a női nemi szerv eltér a férfiakétól, nem ismeri fel, mi is történik valójában: úgy értelmezi, apja megbünteti anyját – fájdalmat okoz neki, talán éppen kasztrálja.[14] Bubby is lát egy ilyen jelenetet, bár ebben az esetben kétséges, mennyire értelmezi erőszakként, hiszen ő maga is hasonló dolgokat művelt anyjával, ráadásul Pop kifejezetten gyöngéden bánik Mommal (8. ábra). A női nemi szerv különbözőségének felismerésére [15] Bubbynak bőven volt alkalma az apa megjelenéséig eltelt időben, de az apró pincelakás egyébként sem igen ad módot a privát szféra megőrzésére, így Pop felbukkanása a megfigyelésre való alkalmak számát legfeljebb csökkenteni lehetett képes.  

Mindezek mellett persze egyéb olyan tényezők is megjelenhetnek, amelyek a félelem kialakulásához vezetnek. A filmben nagyon hangsúlyos szerepet kap egy furcsa, már-már kísérteties szimbóluma ennek a fenyegetésnek: a kasztrált feszület, a lefejezett corpus (3. ábra). De ugyanilyen kiegészítő szerepet tölt be a fát kivágni készülő munkás is, aki azzal fenyegeti meg Bubbyt, hogy „levágja a fütyülőjét”, ha nem megy odébb.

A kasztrációs félelem következtében a gyermek feladja az anyát, mint vágyai tárgyát és azonosul az apai szereppel.[16] Bubby is ezt teszi, korábbi anyai identifikációját apaira cseréli, méghozzá olyannyira, hogy az apa szavaival szólal meg, az apa gesztusait és mimikáját veszi fel, sőt még a ruháját is magára ölti. Az apai szerep felvételétől a gyermek két dolgot várhat: a) ezáltal újra megszerezhetővé válik az anya; b) ily módon más, az anyához hasonló nők szerezhetők meg.[17] Az a) elképzelés nyilvánvalóan téves, ugyanakkor Bubbynál is ez vezérli az első néhány próbálkozást, megkísérli újra megszerezni szerelmének, vágyainak elveszett tárgyát (4. ábra). A b) változatra pedig nem kerülhet sor a pincelakás falain belül.

Nem marad hát más lehetősége, mint az, ha szülei, elsősorban apja ellen fordul. Freud maga is azt írja, a gyermek megpróbálja függetleníteni magát a szüleitől, megkísérel megszabadulni tőlük.[18] A jelen helyzetben ez csak egyetlen módon érhető el, ha megpróbálja legyőzni az apját: ha félreállítja az útból, és ennek csak egy módját ismeri, ha megöli. Nem elég ugyanakkor az apát megölnie, hiszen ő csak a kasztrációs félelem szempontjából bír jelentőséggel. Aki valójában korlátozza a szabadságában, az Mom, aki kiépítette benne azt a gátat, mely nem engedi, hogy elhagyja a lakást. Tulajdonképpen Mom elérte, hogy fia teljes egészében tőle függjön, és ne tudja magát nélküle, vagy akár rajta kívül elképzelni. Ez a fajta hozzáláncoltság, az anya létébe zártság érzése tulajdonképpen szintén nem más, mint a pre‑ödipális anya-gyermek kapcsolat konkretizált megjelenése a narráció szintjén. A gyermek vágyának tárgya először az anyja melle, majd maga az anya.[19] Tőle kapja az élethez szükséges táplálékot, az anyatejet, és hozzá kapcsolódik a gyermek egyéb szükségleteinek kielégítése is. Kapcsolatuk egészen szoros, annyira közvetlenül kötődnek egymáshoz és a gyermek olyannyira az anyai gondoskodásra van utalva, hogy először nem is észleli, hogy két külön testről, két külön személyről van szó: eleinte anyját saját testének részeként, meghosszabbításaként képzeli el.[20]

Látható tehát, hogy Freud elméletei is erőteljes függésről és nagyon szoros anyához láncoltságról beszélnek, éppúgy, mint Rolf de Heer alkotása. Az tűnik csupán ellentmondásnak, hogy az eddigiek és az Oedipus-komplexusról írottak alapján ennek a kapcsolatnak idillinek és boldognak kellene lennie. Koránt sincs azonban ez így. Julia Kristeva szerint az ego ebben a fázisban bizonytalan, törékeny, kiszolgáltatott és emiatt fenyegetettséggel átitatott. Valójában ezt a szakaszt pusztán a kasztrációs félelem későbbi perspektívája láttatja édeninek, hiszen az említetteken túl az anya–gyermek kapcsolat instabil volta eleve azt az érzetet kelti, hogy az anya énje bármikor magába szívhatja, felemésztheti a gyermek énjét.[21] Innen nézve, természetesen, teljesen máshogy fest a kép, sokkal komolyabb veszélynek tűnik az anyai kötelék, mint az apa jelenléte, hiszen amíg az apai hatalom a kasztráció fenyegetésének felel meg, addig az anya a halál, a teljes megsemmisülés lehetőségét rejti magában.[22] Ráadásul, ahogyan fentebb is említettem, sokszor az anya az – Bubby esetében is –, aki a kasztrálással fenyeget. Éppen ezért ennyire siralmas, nyomasztó az a környezet és az az atmoszféra, amiben Bubby és Mom élnek, és ezért kell megszabadulnia Momtól is.[23] Így hát Bubby mindkét szülejével végez (5. ábra).

A gyilkosságok után Bubby fokozatosan leküzdi az anyja által benne kiépített pszichikai gátat és kilép a nagyvilágba. Először apja identitását levetkőzve, a gyermek Bubbyként indul útra. Így azonban nem lehet a társadalom aktív tagja, az Oedipus-komplexus sikeres lezajlása előtt nem képes olyan kapcsolatokat kiépíteni, amelyek biztosítanák neki a beilleszkedést. Tulajdonképpen a külvilág, a társadalmi környezet teszi meg azt, amit a családnak nem sikerült: rákényszeríti Bubbyt arra, hogy azonosuljon apjával, anélkül, hogy ettől az anya megszerzését remélné és ne szolgaian, pusztán lemásolva az apa viselkedését. Ellenkezőleg, az apai szerepet integrálnia kell saját identitásába, meg kell haladnia, ki kell egészítenie azt, és az anya helyett is más vágytárgyat kell keresnie. Pontosan emiatt tér vissza Bubby a szülői házba, emiatt néz szembe az elfojtani vágyott traumával és ölti fel magára újra apja, Pop ruháját. Ez az azonosulás azonban már lényegében más, mint az előző, Bubby nem Pop tükörképe, hanem meghaladása lesz, önálló, szuverén egyéniség, aki interiorizálta a szükséges, apától kapott férfiszerepet és megpróbálja saját képére szabni azt. Ezt a folyamatot szemlélteti a 6. ábra. Jól leolvasható, hogy a folyamat sikeres lezajlásához szükség van az apa jelenlétére, vagy legalább a jelenlét emlékére. Bubby először teljesen átveszi a szerepmodellt – Bubby-ból Pop (1) lesz –, azután pedig csak épít a modellre, ezt fejezi ki a Pop (2) = Bubby + Pop (1) „képlet”.

Bubby viselkedését a külvilágban nagymértékben megszabja mindaz, ami bezártsága ideje alatt történt. Pontosan azt a fajta szexualitást keresi, amelyet az anyjától kapott (1. ábra és 7. ábra) és olyan nőket keres, akik az anyjára emlékeztetik (2. ábra). Freud egyik legradikálisabb tézisét, nevezetesen, hogy a gyermekeknek igenis van szexuális életük, éppen az hívta életre, hogy az általa kezelt emberek szexuális problémáit rendre vissza kellett vezetnie azok gyermekkorára,[24] itt is látható hát a megfelelés. És ez ugyanígy igaz az anya szexuális tárgyként való visszakeresésére is: Freud állította, hogy a fiú az Oedipus-komplexus következtében apjával azonosul és vágyának tárgyaként – általában – anyját keresi másokban.[25] Apjával való azonosulásának bizonyítéka a második – nem szolgaian másoló – esetben a nőkhöz való közeledésének módja, amelyet közvetlenül az apjától lesett el (8. és 9. ábra).

Az eddigiek fényében kijelenthető, hogy kiinduló feltevésemet, mely szerint a film a freudi Oedipus-narratíva adaptációja, igazolni tudtam. Nem téveszthetem ugyanakkor szem elől, hogy a film mégis szokatlan, felkavaró és a nézőt közvetlenül megérinti. Ennek magyarázatát több különböző tényező együttes megjelenésében látom. Fontos eltérés a freudi fejlődéstörténettől a gyermek kora – azok a változások, amelyek az esetek többségében az élet korai stádiumában, illetve néhány év szünet után a pubertáskorban játszódnak le, a filmben Bubby kései harmincas éveire halasztódtak. Ennek magyarázata valószínűleg részben a narratív szituáció szándékos kiélezése a figyelem felkeltése érdekében, részben pedig az a tény, hogy a pszichoanalízis kutatási eredményei ellenére az emberek többsége a mai napig nem tudja összeegyeztetni a szexualitást a gyermekkorral. Egyszerűen nem lehet a gyermeki szexualitást filmen ábrázolni, a felnőtt–gyermek szexuális kapcsolat megjelenítése pedig nyilvánvalóan a pedofília vádját vonná maga után.

Szintén eltérést jelent az apa és az anya ellen irányuló gyilkos düh közvetlen és teljes kiélése, azaz a két gyilkosság. Ennek következtében hosszú időre „kisiklik” az Oedipus-történet, mégsem lesz ez meghatározó különbség, hiszen, ahogyan fentebb rámutattam, a társadalom, illetve a család emléke közös erővel képesek arra, hogy ugyanazt a hatást váltsák ki, mint a szülők konkrét jelenléte.

A legfontosabb eltérés azonban valami egészen más. Ahogy azt a két narratíva részletes egybevetése során láthattuk, a primal scene-ként jelentkező jelenet nem igazán tűnik meggyőzőnek. A leselkedés és a hallgatózás aktusával ugyan a film megpróbálja a jelenet Freud által leírt minden külsődleges jegyét visszaadni, a lényegi elemek azonban kétségbe vonhatók: Bubby rendszeresen szeretkezett az anyjával, tehát tudnia kellett a jelenetet „valódi” jelentésének megfelelően értelmezni, nem valószínű, hogy a gyermekek értelmezésének megfelelően erőszaknak látta volna. Az is kérdéses, vajon mennyire igaz, hogy nem ismerte fel addigra a vagina létét. Ráadásul Pop, ahogy már említettem, eleve nagyon gyengéd volt Mommal. Ezek a tényezők igen elgondolkodtatók és nyugtalanítók, önmagukban azonban nem vonják kétségbe elképzelésemet a film Freud-adaptáció voltáról. Annál inkább megkérdőjelezi azonban azt, hogy valóban ez a jelenet-e Bubby primal scene-je, vagy csak elfedi, palástolja a felszín alatt megbúvó más(ik) jelenetet.

Tegyük fel, hogy ez a jelenet éppen azért jött létre a filmnarratívában, hogy elfedje az alternatív jelenetet, hogy a néző figyelme ne akadjon meg a más(ik) jel(enet)en. Ez az ál-primal-scene tehát a narratíva vakfoltja,[26] a narratíva itt elvárja, hogy a néző észrevegye a jelölők látszólagos egyformaságában a különbséget, felfedi az „egyforma”, az „ugyanolyan” jelölőben foglalt elkülönbözést vagy másságot.[27] Van ugyanis egy jelenet a filmben, amelyben valójában erőszakos, szadisztikus képét látjuk a közösülésnek, ahogyan ezt a pre-ödipális fázisban lévő gyermek látná, ráadásul anális közösülés történik, amely nagyon jól egybevág azzal, hogy e korai szakaszban a gyermek még csak egyféle szexuális felépítést ismer, a pénisz–ánusz konfigurációt.[28] Ez ugyan nem az apa és az anya jelenlétében történik, nem ők a jelenet szereplői – addigra már halottak –, ez azonban nem jelent feltétlenül problémát, hiszen már fentebb is említettem, hogy a film tapasztalatai alapján az emlékek és a társadalmi hatások összjátéka is elegendő ahhoz, hogy az Oedipus-komplexus bármely összetevője lejátszódjék. Sőt, maga Freud is eltekint attól, hogy ezt az oly fontos, formatív jelenetet valóban a szülők kifigyelésének tulajdonítsa.[29] Bubby az, akin a jelenetben az erőszakot elkövetik,[30] egy brutális cellatárs megerőszakolja (10. ábra). Egy olyan jelenet a narratíva primal scene-je tehát, amely két férfi anális közösülését állítja apa és anya análisnak vélt közösülése helyébe.

Ez viszont már jelentős eltérésnek tűnik a freudi Oedipus-narratíva által kijelölt fejlődési úttól. Valójában mégsem az. Egyrészt azért nem, mert egy korai ödipális élmény helyébe lép be – függetlenül attól, hogy Bubby mikor szerzi ezt az élményt –, amikor még amúgy is mindenki fallikus a gyermek számára,[31] így tehát eleve nincs értelme a gyermek szempontjából homoszexualitásról és heteroszexualitásról beszélni ezzel az élménnyel kapcsolatban.

Másrészt viszont két nagyon fontos dologra világíthat rá az, hogy az „átlagos férfi” – hiszen így aposztrofáltam Bubbyt már a kezdet kezdetén – primal scene-jét akár két férfi is megvalósíthatja, hiszen a gyermek számára még nincsen különbség férfi és nő között fejlődésének ezen szakaszában a freudi elméletrendszer szerint. Ezek közül az első az, hogy a freudi primal scene alapvetően feltételezi, hogy a szexuális érintkezés helye az ánusz, amely mindig két fallosszal rendelkező, egymástól nemileg meg nem különböztetett egyén között zajlik, és ezáltal egyfajta protohomoszexualitást valósít meg, a heteroszexuális tárgyválasztás pusztán másodlagos és külsődleges ehhez képest.[32] Mivel a freudi pszichoanalízis szexualitásra vonatkozó elméleteinek egyik kulcsfontosságú tényezője a primal scene, sőt akár központi jelentősége is megkockáztatható, feltételezhető, hogy a pszichoanalízis maga is szodomitikus és eleve feltételezi a (proto-)homoszexualitás elsődlegességét, módszere is a „hátulról közelítés,” a coitus a tergo olvasási-értelmezési gyakorlatként való kifejeződése.[33]

A második pedig akkor tárul elénk, ha továbblépünk az előző bekezdés konklúziójánál és feltételezzük, hogy nem a pszichoanalízis hozza magával, teremti meg vagy írja elő a homoszexuális vágy elsődlegességét, hanem feltesszük, hogy Erósz, a szerelmi vágy, ahogyan azt a nyugat felfogja, alapvetően homoszexuális természetű, nem más, mint az egyöntetűségre, egyféleségre való vágy a Phallus felállított ideálja alatt.[34] Ha pedig erről van szó, a pszichoanalízis is igazolja Adrienne Rich elgondolását, amely szerint a heteroszexualitás nem „természetes” vagy elkerülhetetlen nemi preferencia, pusztán a társadalom teszi azzá azzal, hogy elvárja, megköveteli és normatívnak állítja be, létrehozza a kötelező heteroszexualitás patriarchális ideológiáját.[35]

Ha elfogadjuk e második, tágabb lehetőség létjogosultságát, akkor valószínűnek tűnik, hogy nem véletlen a primal scene ilyen megválasztása, és a narratíva éppen azért olyan szokatlan, furcsa és megrázó, mert a „normalitás” mögött nemcsak az ott lappangó erőszakot, hanem az ugyanott megbúvó homoszexualitást is megmutatja, még ha félig-meddig rejtett formában is. Bubby élettörténete a freudi értelemben véve kísérteties[36] (unheimlich) tehát. Az ismeretlen ismerős ez, minden borzasztóságát az adja, hogy a férfi[37] Bubbyban magára ismer.

Bibliográfia

Elsődleges források

Freud, Sigmund. „On the Sexual Theories of Children.” Ford. James Strachey. In Anna Freud ed. The Essentials of Psycho-Analysis. Harmondsworth: Penguin, 1991. 376-389.

----. „Some Psychical Consequences of the Anatomical Distinction between the Sexes.” Ford. James Strachey. In Anna Freud ed. The Essentials of Psycho-Analysis. Harmondsworth: Penguin, 1991. 402-411.

----. „The Dissolution of the Oedipus Complex.” Ford. James Strachey. In Anna Freud ed. The Essentials of Psycho-Analysis. Harmondsworth: Penguin, 1991. 395-401.

----. „Three Essays on the Theory of Sexuality.” Ford. James Strachey. In Peter Gay ed. The Freud Reader. London: Vintage, 1995. 238-293.

de Heer, Rolf. Bad Boy Bubby. Fandango és AFFC. 1993

Másodlagos források

Edelman, Lee. Homographesis. Essays in Literary and Cultural Theory. New York: Routledge, 1994

----. „Seeing Things: Representation, the Scene of Surveillance, and the Spectacle of Gay Male Sex.” In Diana Fuss ed. Inside/out. Lesbian Theories, Gay Theories. New York: Routledge, 1991. 93-116.

Freud, Sigmund. „The Uncanny.” Ford. James Strachey. In Julie Rivkin és Michael Ryan eds. Literary Theory: An Anthology. Oxford: Blackwell, 2001. 154-167.

Kristeva, Julia. Powers of Horror. Ford. Leon S. Roudiez. New York: Columbia University Press, 1982

----. Tales of Love. Ford. Leon S. Roudiez. New York: Columbia University Press, 1987

Merleau-Ponty, Maurice. The Visible and the Invisible. Ford. Alphonso Lingis. Evanston: Northwestern University Press, 1968

Mitchell, Juliet. Psychoanalysis and Feminism. Harmondsworth: Penguin, 1990

Rich, Adrienne. “Compulsory Heterosexuality and Lesbian Existence.” In Henry Abelove et al. eds. The Lesbian and Gay Studies Reader. New York: Routledge, 1993. 227-254.

Szophoklész. Oedipus király. Ford. Babits Mihály és Trencsényi-Waldapfel Imre. Szerk. Szabolcsi József. Szentendre: Interpopulart, 1993. Elérhető: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/sophokl/oedipus/ Megnyitva: 2003. 11. 14.

Jegyzetek

[1] Módszerem, az időrendiség megfordítása, az ok és okozat viszonyának más szempontból történő, indokolható visszájára fordítása egyáltalán nem új. Tulajdonképpen a pszichoanalízis is ugyanezzel él a traumák feltérképezése és az álomfejtés során – igazából az egész módszer erre épül. Lee Edelman szerint a pszichoanalízis „hátulról közelít”. Vö. Lee Edelman, „Seeing Things: Representation, the Scene of Surveillance, and the Spectacle of Gay Male Sex” in Diana Fuss ed. Inside/out. Lesbian Theories, Gay Theories, (New York: Routledge, 1991), 95–96.

[2] I. m, 106.

[3] Elsősorban a következő írásokra gondolok itt: „On the Sexual Theories of Children”, „The Infantile Genital Organization”, „The Dissolution of the Oedipus Complex”, „Some Psychical Condequences of the Anatomical Distinction Between the Sexes” és „Three Essays on the Theory of Sexuality”. A cikkek pontos helyét a későbbi lábjegyzetekben adom meg az egyes hivatkozásoknál.

[4] Sigmund Freud, „Three Essays on the Theory of Sexuality”, Ford. James Strachey, in Peter Gay ed. The Freud Reader, (London: Vintage, 1995), 288–289.

[5] Sigmund Freud, „The Dissolution of the Oedipus Complex”, Ford. James Strachey, in Anna Freud ed. The Essentials of Psycho-Analysis, (Harmondsworth: Penguin, 1991), 395.

[6] Lásd u.o. Érdemes ugyanakkor áttekinteni Juliet Mitchell tanulmánykötetét, amelyben részletes, Freud teljes életművére támaszkodó elemzés olvasható a témáról. Ezen túl a mű a lánygyermekek pszichoszexuális fejlődésének ellentmondásos témájával is behatóan foglalkozik. Juliet Mitchell, Psychoanalysis and Feminism, (Harmondsworth: Penguin, 1990)

[7] „Mihelyt beért, magára csapta ajtaját,
a régi halottat, kiáltozva, Láiost,
régi szerelmét, és a baljós foganást,
amely megölte, őt magát pedig saját
fiára hagyta, annak szülni szörnyü fajt.
Ágyát is, melyben szülte, kétszer átkozott
férjétől férjét, s gyermekétől gyermekét.”
Szophoklész, Oedipus király, Ford. Babits Mihály és Trencsényi-Waldapfel Imre, Szerk. Szabolcsi József, (Szentendre: Interpopulart, 1993), elérhető: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/sophokl/oedipus/, megnyitva: 2003. 11. 14.

[8] Freud szerint a gyermek úgy képzeli el a szülést, hogy az a végbélen keresztül történik. Ráadásul mindenkinek egyformán péniszt tulajdonít, nem ismervén fel a vagina valódi jelentőségét – először apró péniszként, majd pedig a kasztráció után maradt hegként éli meg a női nemi szervet. Röviden szólva, nem különbözteti meg a két nemet egymástól, s így a teherbe esés mindkét irányát el tudja képzelni. Erről a témáról Freud részletesen a következő cikkben ír: Sigmund Freud, „On the Sexual Theories of Children”, Ford. James Strachey, in Anna Freud ed. The Essentials of Psycho-Analysis, (Harmondsworth: Penguin, 1991), 376-389. Lásd még: „Three Essays on the Theory of Sexuality”

[9] „Sem agg apám,
gyilkosa
nem lehetnék akkor én,
sem annak férje, ki világra szült.”

Szophoklész, Oedipus király.

[10] Sigmund Freud, „The Dissolution of the Oedipus Complex”, 395.

[11] Sigmund Freud, „Some Psychical Consequences of the Anatomical Distinction between the Sexes”, Ford. James Strachey, in Anna Freud ed. The Essentials of Psycho-Analysis, (Harmondsworth: Penguin, 1991), 403.

[12] Sigmund Freud, „The Dissolution of the Oedipus Complex”, 396–397.

[13] Rolf de Heer, Bad Boy Bubby, Fandango and AFFC, 1993

[14] Sigmund Freud, „On the Sexual Theories of Children”, 385–386.

[15] Sigmund Freud, „The Dissolution of the Oedipus Complex”, 397.

[16] Uo.

[17] Uo.

[18] Sigmund Freud, „Three Essays on the Theory of Sexuality”, 291.

[19] I. m, 288.

[20] Ezt a tézist általában Jacques Lacannak szokás tulajdonítani, ugyanakkor csírájában már Freudnál is megtalálható. Azokból a töredékes információkból, amelyeket erről a fázisról ír különböző cikkeiben, végül is, összerakható és kikövetkeztethető. Az egy más kérdés, hogy vajon Lacan írásainak távlatából tűnik-e elő csupán, vagy tényleg csak a kimondás aktusa hiányzik Freud írásai esetében. Mindenesetre e második lehetőséget erősíti Juliet Mitchell is, amikor Psychoanalysis and Feminism című könyvében – amely kifejezetten Freud elméleti munkásságával foglalkozik – szintén a freudi elmélet szintjén adott tényként kezeli a fenn említett álláspontot. Juliet Mitchell, Psychoanalysis and Feminism, 42.

[21] Julia Kristeva, Powers of Horror, Ford. Leon S. Roudiez, (New York: Columbia University Press, 1982), 62–64.

[22] I. m, 64.

[23] Általában maga az Oedipus-komplexus szolgáltat megoldást az anya elleni feszültség eltolására, azzal, hogy a fiú az apa ellen fordul. Amennyiben a félelem kellően erős és a gyermek megkapja a lehetőséget a külvilággal való kapcsolatának köszönhetően, hogy a b) típusú azonosulást hajthassa végre az apával, anyjával való kapcsolatából eltűnhet a veszélyeztetettség érzete. A kérdésről bővebben lásd. Julia Kristeva említett munkáját és/vagy Juliett Mitchell Psychoanalysis és Feminism című könyvét.

[24] Sigmund Freud, „Three Essays on the Theory of Sexuality”, 258-261.

[25] I. m, 288–293 és Sigmund Freud, „The Dissolution of the Oedipus Complex”, 397–399.

[26] Maurice Merleau-Ponty 1960 májusában keletkezett egyik feljegyzésében használja a kifejezést. Szerinte minden látható egyben nem látható is, a látás valójában látásképtelenség. A tudat vakfolttal bír, tehát látni mindig egyben azt is jelenti: többet látni, mint amennyit valójában látunk. Vö. “I say then that every visible is invisible, that perception is imperception, that consciousness has a ’punctum caecum,’ that to see is always to see more than one sees.” In Maurice Merleau-Ponty, The Visible and the Invisible. (Ford. Alphonso Lingis) Evanston: Northwestern University Press, 1968, 247.

[27] Vö. Lee Edelman, Homographesis. Essays in Literary and Cultural Theory, (New York: Routledge, 1994), 12–14. A homografézis eredetileg olyan írási és/vagy olvasási stratégia, amely a különbséget, különbségeket emeli ki az azonosnak tűnő szövegen belül. Dupla kódolásra utal és a szokásos/elvárt/megszokott/kötelező kategóriák ellen érvel. Másként ugyanaz a történet mást mond el. Jelen esetben ugyan nincsen szó szorosan vett szövegről – bár egyes értelmezési stratégiák szerint minden szöveg –, ugyanakkor Edelman módszere különösebb nehézség nélkül alkalmazható a vizuális narratívára is.

[28] Sigmund Freud, „On the Sexual Theories of Children”, 381–386.

[29] Sigmund Freud, „Some Psychical Consequences of the Anatomical Distinction between the Sexes”, 404–405.

[30] Ez tökéletesen összhangba hozható mindazzal, amit Freud a gyermek pszichoszexuális fejlődéséről írt. Szerinte a fiúgyermek nemcsak arra vágyik fejlődése során, hogy az apja helyébe lépve megszerezhesse az anyját, hanem arra is, hogy az anyja helyébe kerülve az apját szerezhesse meg. Csak a kasztrációs félelem lesz az, ami ez utóbbi lehetőséget végül kizárja. Sigmund Freud, „The Dissolution of the Oedipus Complex”, 397–398.

[31] Sigmund Freud, „On the Sexual Theories of Children”, 381.

[32] Lee Edelman, „Seeing Things: Representation, the Scene of Surveillance, and the Spectacle of Gay Male Sex”, 101.

[33] I. m, 94–95.

[34] Julia Kristeva, Tales of Love, Ford. Leon S. Roudiez, (New York: Columbia University Press, 1987), 62.

[35] Adrienne Rich “Compulsory Heterosexuality and Lesbian Existence”. In Henry Abelove et al. eds. The Lesbian and Gay Studies Reader (New York: Routledge, 1993), 227–254.

[36] Vö. Sigmund Freud, „The Uncanny”, Ford. James Strachey, in Julie Rivkin és Michael Ryan eds. Literary Theory: An Anthology, (Oxford: Blackwell, 2001), 154–167.

[37] Külön vizsgálatot érdemelne, hogy vajon milyen hatást vált ki a női szemlélőben a film megtekintése. Van e különbség? Ha igen, miben? Mivel a film értelmezésem szerint, mint látható, Freudnak a férfi pszichoszexuális fejlődésére kidolgozott modelljét kelti életre, egy ilyen vizsgálat rengeteg értékes információt szolgáltathatna a nő pszichoszexuális fejlődésének kellően ki nem dolgozott és ellentmondásos freudi modelljével kapcsolatban is.