Limerikek; Az Asztal és a szék; A dzsömblik
Havasi Attila, Vaskó Péter, Varró Dániel fordításai
Limerikek
Volt egy vén, otthona Alsó-Wick,
így beszélt: „tiki-tak, taka-tik,
csattra csitt, nyekkre nyikk”
nem többet, csak ennyit,
mert félt, hogy felfedik titkait.
*
Élt egyszer egy öreg Orlyba’,
az orra akár egy trombita.
Ha fújta, beszakadt
ablak és kirakat,
úgy zengett hatalmas orrlika.
*
Élt egyszer egy öreg Bordeaux-ba’,
fél babot töltött egy borsóba;
így szólt: „Nem tévedés,
a reform-étkezés
segít, hogy ne hízzak hordóra.”
Vaskó Péter fordításai
Lakott egy idős úr Velszbe’.
Bifsztekjét kaszával szelte.
„Bár hosszú és kusza –
szólt –, éljen a kasza!
Ezerszer jobb, mint a fejsze.”
*
Lakott egy öreg hölgy Bordeaux-ban,
egy öblös káposztáshordóban.
Hogy látszódjon ház volta,
fűzöldre mázolta
a vicces öreg hölgy Bordeaux-ban.
*
Lakott egy vénember Zagroszba’.
Körmeit fűrésszel vagdosta.
Körmein túl persze
lejött két ujjperce.
Azóta ritkábban vagdossa.
*
Egy hölgynek az volt a szokása:
beleült éjjel a bogáncsba.
De mikor egy szét-
tépte a dresszét,
sürgősen áttért más szokásra.
*
Lakott egy vénember Brémába’.
Folyton csak gyötörte rémálma.
Kínálták kekszekkel,
ettől úgy megszeppent,
hogy rögtön elmúlt a rémálma.
*
Egy úr, ki bejárta Afrikát,
orrába rézgyűrűt applikált.
Feljött a telehold:
nézte és beleholt,
hiába járta be Afrikát.
*
Egyszer egy elaggott londoni
illetlen szót talált mondani.
Rászóltak: „Nálad
nincs nagyobb állat,
förtelmes elaggott londoni!”
*
Volt egy vén úrnak egy baglya.
Huhogva rikácsolt nagyba.
Póznára kitette
pempővel etette,
erre az abba is hagyta.
*
Volt egyszer egy idős dalmata.
Rendkívül cingár volt alkata.
Így hát a rétesbe
gyúrták egy szép este,
s jól átsült az idős dalmata.
Havasi Attila fordításai
Az Asztal és a Szék
Szólt a Szék felé az Asztal:
„Engem semmi nem marasztal.
Kínoz ez a nagy meleg,
Meg a lábam is merev.
Járjunk egyet csevegőn
Odakint a levegőn!
Sétálgatni kell tavasszal.”
Szólt a Szék felé az Asztal.
Szólt az Asztalhoz a Szék:
„Tudod, hogy ez hülyeség.
Nem vagyunk mi emberek,
Sétálgatnunk nem lehet.”
Szólt az Asztal eltűnődve:
„Mi bajunk lehet belőle?
Mindkettőnkön sok a láb,
Próbáljuk meg legalább.”
Így hát lassacskán haladva
Kisétáltak a szabadba,
Koppra kipp és kippre kopp,
Vígan bukdácsoltak ott.
És a népek, merre jártak,
Mind utánuk ordibáltak:
„Nézd a Széket és az Asztalt,
Itt kint koptatják a flasztert!”
S míg bóklászott erre-arra,
Hegyre-völgybe, jobbra-balra,
Teljesen letért az útról,
S eltévedt a két kis bútor.
S mert az ösvényt nem találták,
Egeret, Kacsát, Bogárkát
Fogadtak fel vezetőül,
Így jutottak haza végül.
És aztán az esti órán
Így suttogtak: „Kis tesókám,
Jót sétáltunk most az egyszer.
Együnk Pudingot Pereccel!”
S Kacsa, Bogár és Egérke
Ott maradt mind estebédre,
Vigadoztak, s fejen állva
Táncikáltak be az ágyba.
A Dzsömblik
Kihajóztak egy Ócska Szitán, ki bizony,
Egy Ócska Szitán kihajóztak,
Baráti szóval mit se törődve,
Egy téli napon, vad szélbe, esőbe
Egy Ócska Szitán kihajóztak.
És mikor a Szita forogni kezdett,
S kiabáltak a népek: „Jaj, odavesztek!”,
Így szóltak ők: „A Szitánk ugyan Ócska,
De fütyülünk rá! Ki akarna hajót, ha
Egy Ócska Szitán kihajózhat?”
Messzi föld, messzi föld,
Hol a Dzsömblik lakta világ van,
A kezük kék, és a fejük zöld,
S kihajóztak egy Ócska Szitában.
Sodródtak egy Ócska Szitán, bizony ám,
A Szitát szél vitte, sodorta,
Közepén csak egy árboc volt pipaszárból,
Meg egy gyönyörű, borsószínű fátyol,
Egy masni kötötte vitorla.
S kik látták, mind így szóltak a népek:
„Nem fognak-e, jaj, kiborulni szegények?
Hisz hosszú az út, az ég alja veres,
És Szitában utazni sehogy se helyes,
Széltől ringatva, sodorva!”
Messzi föld, messzi föld,
Hol a Dzsömblik lakta világ van,
A kezük kék, és a fejük zöld,
S kihajóztak egy Ócska Szitában.
Hamar befolyt a víz, be bizony,
Befolyt a víz hamarost,
De mielőtt eláztak volna a lábak,
Egyenként mindre rábugyoláltak
Egy szép pirosas papirost.
Cserépbödönben aludtak az éjjel,
S így szóltak: „Hogy dacolunk a veszéllyel!
Ó, hosszú az út, s az ég alja veres,
De Szitában utazni felette helyes,
Az idő bármily haragos.”
Messzi föld, messzi föld,
Hol a Dzsömblik lakta világ van,
A kezük kék, és a fejük zöld,
S kihajóztak egy Ócska Szitában.
Egész éjjel hajóztak ők,
S hogy véget ért egy új nap,
Ábrándos dalt fújtak fütyörészve
Egy rézgong visszhangzó ütemére,
Hol a rőt hegyek árnyai nyúlnak.
„Ó, Csimballó! Van okunk az örömre,
Amíg itt a szitán ez a príma bödönke,
S a vitorlánk, egy borsószínű fátyol,
Dagad este a széltől, a hold sugarától,
Hol a rőt hegyek árnyai nyúlnak!”
Messzi föld, messzi föld,
Hol a Dzsömblik lakta világ van,
A kezük kék, és a fejük zöld,
S kihajóztak egy Ócska Szitában.
Elérték a Nyugati Tengert, el ám,
Hol egy fák borította sziget várt,
És vettek Sajtot, Rizst, Aligátort,
Egy Malacot, ami egy kis Taligát tolt,
Egy Méhekkel teli kaptárt,
És vettek Baglyot, meg pár pici Csókát,
Egy Majmot, a mancsai sárga nyalókák,
És negyven üvegnyi Ring-Bó-Rít,
Meg rengeteg Áfonyalekvárt.
Messzi föld, messzi föld,
Hol a Dzsömblik lakta világ van,
A kezük kék, és a fejük zöld,
S kihajóztak egy Ócska Szitában.
És húsz év után mind visszatért,
Húsz év, vagy mennyi volt,
S így szólt mindenki: „Milyen magasak már!
Hisz voltak a Dombon, a Szörnyű Tavaknál,
És látták a Csenkli Bórt!”
És vacsorát adtak a tiszteletükre
– Kovászgombóc volt, tepsibe sütve –,
S így szóltak a népek: „Egy Ócska Szitán
Kihajózunk, ha lehet, mi is, ó, de ki ám,
S megnézzük a Csenkli Bórt!”
Messzi föld, messzi föld,
Hol a Dzsömblik lakta világ van,
A kezük kék, és a fejük zöld,
S kihajóztak egy Ócska Szitában.
Varró Dániel fordításai