Hans Arp

Arp érdekes jelenség. Sokan ismerik Jean Arp változatban a nevét anélkül, hogy tudnák, verseket is írt. Szobrászként híres. Hans Arp változatban azonban költő is volt, német költő, méghozzá  jelentős német költő. Tzarával és Huelsenbeckkel együtt ő indította el 1916-ban Zürichben a dada mozgalmat, versei a dada legjelentősebb alkotásai közé tartoznak. Hű is maradt a dadához élete végéig. Szinte kezdettől fogva írt meseszerű verseket is, absztrakt kőszobrai és fareliefjei pedig a természeti formákat idézték-játszották számtalan, de formavezetésükben azonnal az ő alkotásmódját tanúsító változatban. 1912-ben Münchenben Kandinskyvel került kapcsolatba, és rajta keresztül az expresszionista „der blaue Reiter” csoporthoz kapcsolódott. 1914-ben Párizsba ment, megismerkedett Modiglianival, Picassóval, Delauneyval és Max Jacobbal. Az első világháborút, akárcsak a másodikat Svájcban élte meg, ez utóbbi alkalommal már Franciaországból mentette oda magát és feleségét, Sophie Taeubert, aki alkotótársa is volt. 1924-től kezdve a Párizs melletti Meudonban élt, a második világháború után is oda költözött vissza, bár Svájcba vissza-visszajárt, ott is halt meg 79 éves korában, világhíresen.

Első két verskötete A madár magahármasban és Felhőpumpa címmel 1920-ban jelent meg, ezeket aztán rengeteg követte, összegyűjtött verseinek első kötete pedig még életében, 1963-ban napvilágot látott, a további kettő már csak halála után. Írt és publikált ugyan több kötet verset franciául is, elzászi lévén kétnyelvű volt, leghíresebb versei német nyelven keletkeztek és a német nyelvű költőkre hatott elsősorban. Nem szokás a 20. század úgynevezett nagy német költői között megemlíteni, holott egyike volt a legjelentősebbeknek. Vannak versei, amelyek emblematikusan felejthetetlenek. Annak megérzéséhez, hogy mi is a dada, vagyis az áramlat bonyolult jellegének észrevételéhez, talán nincs is megfelelőbb alkalom, mint Arp költészete, főleg ha a maga szerkesztette kötetekben olvassa őket az érdeklődő, ahol saját szobrainak és reliefjeinek reprodukcióit is látni lehet.

A dada a magyar recepcióban még a szürrealizmusnál is rosszabbul járt. A „polgárpukkasztás” magyar szava lekicsinylően fordítja az „épater le bourgeois”-t, hiszen a francia szó azt jelenti: „elképeszteni/meghökkenteni”, nem azt, hogy „pukkasztani”. Ez a lekicsinylés egy tőről fakad sajnos a Karinthy Frigyes kitalálta halandzsaversekkel, amelyek a maguk nemében kitűnőek, azonban erőteljesen hozzájárultak a dada gesztusának és teljesítményének lejáratásához. A halandzsavers ugyanis karikatúra, mint az Így írtok ti többi, névre szóló darabja; a dada verseket viszont nem lehet igazán karikírozni. A költői nonszenz sohasem puszta értelmetlen szólötty, ahogyan már Lewis Carrollnál és Morgensternnél sem volt az (Carroll filozófus volt, Morgenstern teozófus); a halandzsavers írásmódot és hangulatokat karikíroz, míg a dada egyúttal fogalmi struktúrákat is megbolygat, destruál; Arpnál szinte mindig olyan játékossággal, amely magára a játékosságra tereli a figyelmet, a nyelvben és a nyelviségben természetesen adódó véletlenekre utal, gyakorta, és nem véletlenül, az ún. gyerekversekre emlékeztet. Ha valami jellemzi a dadát, az a humor és a komolyság egybeesése, szétválaszthatatlan vegyülése, olyannyira, hogy benne az iróniát is ez a vegyület uralja: ha akarom humor, ha akarom komolyság, és maga a szöveg nem engedi meg, hogy csak az egyik legyen. Aki feltör egy diót, megeheti ugyan a dióbélnek az egyik felét, de hogyan is határozhatja meg, hogy melyik volt az.