Salome; Így; És ágyukhoz járulva lefeküdtem; Tacitus császár halála
Déri Balázs fordításai
„De Hádészban majd a lentiekkel beszélgetek” *
„Valóban”, mondta a prokonzul, becsukva a könyvet, „ez
a verssor szép s nagyon találó:
Szophoklész mélyen bölcselkedve írta.
Mennyit beszélünk amott, mennyit beszélünk amott,
s majd mennyire másnak látszunk!
Amit itt éberen őrködve magunkban tartunk,
a sebeket és titkokat, melyeket magunkba zárunk
mindennapi, súlyos aggodalommal,
ott szabadon és tisztán mondjuk ki majd.”
„Tedd hozzá:”, mondta a szofista, félig mosolyogva,
„ha ilyesmiről beszélnek ott, ha még törődnek valamivel.”
*Jegyzet: A cím idézet (Szophoklész, Ajax 865).
Salome
Aranytálcán hozza Salome
Keresztelő Szent János fejét
az ifjú görög szofistának,
aki a szerelemtől unottan elfordul.
„Salome, a tiédet”, mondja az ifjú,
„azt akartam, hogy a te fejedet hozzák.”
Mintegy évődve szól.
S másnap egy a lány szolgái közül futva
jön, a Kedvesnek hozva tiszta szőke
fejét, aranytálcán.
De a tegnapi kívánságát
stúdiumai közben elfelejtette a szofista.
Látja a csöpögő vért, és megundorodik tőle.
Megparancsolja, hogy azt a véres dolgot
vigyék a színe elől; s tovább
olvassa Platón dialógusait.
Így
Erre az erkölcstelen fényképre, melyet titokban
az utcán árultak (nehogy meglássa a rendőr),
erre a pornográf fényképre
hogyan kerülhetett egy ilyen álom-
arc; hogy kerültél ide?
Ki tudja, milyen lealacsonyult, közönséges életet élsz?
Milyen förtelmes lehetett a környezeted,
mikor odaálltál, hogy lefényképezzenek?
Milyen alantas lélek lehet a tiéd?
De mindezzel együtt, s annál inkább megmaradsz nekem
az álomarc, az ábrázat,
mely görög szerelemre formáltatott s annak adta át magát –
így maradsz meg nekem, és így beszél rólad a költészetem.
És ágyukhoz járulva lefeküdtem
Házába a gyönyörnek mikor beléptem,
nem maradtam abban a szalonban, ahol elfogadott
szerelmek, egy bizonyos rend szerint ülnek ünnepet.
A rejtett szobákba mentem,
és ágyukhoz járulva lefeküdtem.
A rejtett szobákba mentem,
amiket még megnevezni is szégyellnek.
De nem szégyellem én – mert akkor
miféle költő lennék és miféle művész?
Mentem volna aszkétának: inkább megegyeznék,
sokkal inkább megegyeznék a költészetemmel,
semhogy a közhelyes szalonban élvezzem az örömöt.
Tacitus császár halála
Tacitus császár beteg.
Mély öregsége nem tudott ellenállni
a háború fáradalmainak.
Betegen fekszik a gyűlölt táborban,
a nyomorúságos Tüanában – oly messze! –
kedves Campaniájára emlékezik,
kertjére, villájára, reggeli
sétájára – életére hat hónappal azelőtt.
És megátkozza haláltusájában
a Senatust, a rosszindulatú Senatust.