Kalligram / Archívum / 2005 / XIV. évf. 2005. március–április / Zsebtükör

Zsebtükör

A szerkesztő kérdéseire HIZSNYAI ZOLTÁN válaszol

 

Ha a retorikai alakzatok irányából közelítünk a vershez, feltűnően sok benne a redukció. Ez az élőbeszéd egyik tendenciájára utal vagy inkább elhallgatásalakzat?

Ennek a versnek a beszélőjét én afféle középkorú, dzsoggingos, úrhatnám és persze igencsak mocskos szájú vállalkozónak képzelem, aki rengeteg pitiáner simliskedés árán csak nemrég kapaszkodott fel a zöldségpiacról, és egy netkaféba oltott pornófilmkölcsönzőt meg egy napközben forralt boros kofamelegedőként funkcionáló, lepattant diszkóbárt nyitott egy munkásnegyedben álló vásárcsarnok környékén, ahol az égett étolaj átható bűzébe meg a minden szögletből felcsapó húgyszagba az erjedő hordós káposzta stichje is nagyban belejátszik.

Ebben az olvasatban természetesen semmi helye holmi elhallgatásalakzatoknak, de ha kell, én is el tudom képzelni úgy ezt a szöveget, hogy legyen.

Miért épp Petőfi a kontraszt? Áthangszerelés? Paródia? Ellenvers?

Közismert tény, hogy Petőfi plebejus költő. (Az én időmben már a tantóelvtársnő is ezzel vezette be az anyagot, és nem hiszem, hogy e téren azóta végbement volna a rendszerváltás.) Ez a vers meg az én elképzelésem szerint éppen a plebszről, vagyis a plebsz erőszakosan feltörekvő egyik ágának világszemléleti és stíllogikai jellegzetességeiről szól. Sajnos, nem paródia. Minél inkább kontraszt, annál sajnosabb.