a jégmadár születése; a csíkbogár hiába...; ha a verebet átnyomod...; házipark; miért kicsinyítőképzőzzük a rókát meg a macskát... és más versek

Állati nyelvek, állati versek

a jégmadár születése

a jégmadár egyes vélemények szerint

túlságosan is modern madár.

úgy születik, hogy egy tetszőleges

madarat a mélyhűtőbe zárnak,

majd megfelelő idő elteltével

kieresztik a didergő, vacogó,

mindamellett felettébb szerencsés

állatot, aki ezután bízvást

kijelentheti magáról:

jégmadár vagyok.

a fridzsiderelméletet viszont harcosan

támadják más csoportok, amelyek

szerint ezzel a módszerrel örök frigiditásba

szorítanak minden jégmadarat.

a megoldás kulcsa máshol, éppen

az ellenkező oldalon van, állítják.

a jégmadár innét nézve tipikusan meleg madár,

a melegdiskurzus része: őse a gaymadár,

amely már eleve maximálisan meleg madárnak

született. egyszer aztán irtózatosan melege lett

magából, fordított egyet rajta, s így lett belőle

jégmadár: egy valódi kortárs madár,

aki génjei mélyében viseli önmaga másságát.

a csíkbogár hiába...

a csíkbogár hiába szedi a lábát,

alig bír lemenekülni a gyerekek füzeteiről.

csak húzzák őt vissza,

margóznak örökké.

ha a verebet átnyomod...

ha a verebet átnyomod az üvegen,

üreg lesz belőle. az a néhány

vérző betű még senkit sem hatott meg.

házipark

a növényi bonsaiok mintájára kialakított

állatbonsaiok felmérhetetlen hatást gyakorolnak

az egész emberi civilizációra. gondoljunk csak

a tizenkét centiméteres elefántbonsaiokra, amelyek

alig százhúz grammosak, a nyolc centiméter

hosszú oroszlán- és tigrisbonsaiokra,

amelyek apró fogacskáikkal kedvesen rágcsálják

mutatóujjunkat, vagy a tizenhat centiméter

magas zsiráfbonsaiokra, amelyek játékos csapatban

vonulnak a konyhából a fürdőszobán át

a nappaliba. ezek az apró lények az emberi

psziché átalakításának „nagy” munkáját

végzik el. három parányi bonsaifarkas, amint

zokninkat rángatja, egy pumabonsai, amikor

fel akar kapaszkodni nadrágszárunkon,

a tíz centiméteres orrszarvúbonsai, ahogy lágyan

döföli sarkunkat, vagy a gepárdbonsai, amely

fel-alá rohangászik az előszobában.

kengurubonsaiok ugrándoznak az íróasztalon,

víziló- és krokodilbonsaiok dagonyáznak a kis

házipark itatójában, zebrabonsaiok pihennek

a hűtőszekrény tövében. az állatbonsai segítségével

egész állatsereglet segít a lakás berendezésében,

három-négy centiméteres bagoly- és sasbonsaiok

röpködnek és hallatnak decens vijjogást a csillár

körül, parányi fecskebonsaiok ücsörögnek a

függönytartó rúdon. és amikor egy ilyen emberi

tenyérbe denevérbonsaiok szállnak le csapatostul,

az új világ paradicsomi állapotai játsszák vissza

a teremtést, a tökéletes megoldások felé.

miért kicsinyítőképzőzzük a rókát meg a macskát...

miért kicsinyítőképzőzzük

a rókát meg a macskát?

ró-ka, macs-ka.

ezek szörnyen véres állatok

különben, iszonyú vadak

tudnak lenni, nem kegyelmeznek

a kismadaraknak (azokat miért

nem kicsinyítőképzőzzük?

milyen hamis komolyság

rejtőzik abban a szóban, hogy:

madár. madár! ma-dár!),

szóval ezeket a durva állatokat –

méghogy róka, macska –

ezeket a durva állatokat

egyszer és mindenkorra meg kéne

fosztani a csöppet sem legitim

képzőjüktől. legyenek csak,

nyugodtan legyenek csak:

ró és macs. így: ró és macs.

nem fognak ezek itt

nekünk pattogni.

a varjú olyan madár...

a varjú olyan madár,

amelyet hiába próbálsz

lekaparni a könyökedről.

ha lekaparom, elkezd

vérezni szegény madár,

de aztán csak újra

odaszáll, ezt személyes

tapasztalatból tudom.

másik kedvenc helye

a térd, főleg a gyakran

focizó kisfiúk térde.

nagyon varjasak ezek

a végtagok, de nem szabad

kapargatni, hessegetni őket.

viszont ha csöndben

simogatod a tollukat,

ápolod, mire rendbe jönne,

éppen akkor – érthetetlen

módon – elrepülnek,

faképnél hagynak.

minél brutálisabb vagy

velük, annál hűségesebbek,

de ha kedveskedni próbálsz,

pár nap múlva továbbáll.

a csuka folyton bezárja az ajtót...

a csuka folyton bezárja

a folyók és patakok ajtaját,

és akkor senki se ki, se be.

a halak nem tudnak kijönni

a folyóból, patakból, a halászok

meg nem tudnak bemenni.

miért csuka mindig az ajtót?

csak u

ggy.

vidrák és esernyők...

a vidrák nagyon szeretik

az esernyőket, nem is csoda,

víziállatok. leggyakrabban

a gyuri nevet viselik,

dupla vével.

a tej a tehénnek a feje...

a tej a tehénnek a feje,

egyensúlyoznia kell,

nehogy szétfröccsenjen.

amíg meg nem fejelik.

a gyöngytyúk kiejthetetlenül szép...

a gyöngytyúk kiejthetetlenül szép

madár. beköltözik a kagylóba,

és ott nevelkedik. alig lehet kiszedni

őt a kagylóból. kagyló az anyja,

ló az apja, ő meg gyöngytyúk.

olyan szép, hogy először a nap

felé emelik, hogy megláthassák

benne a csodálatos, kiejthetetlen

szépséget: a „ngyty” benne a

legszebb. nagyon szereti az

ypszilonokat, ezért ypszilonokkal

etetik őt az udvaron.

de a szépségnek is van határa.

megesik, hogy a sok elfogyasztott

ypszilontól a gyöngytyúk az

írásfüzetben egyszer csak

átváltozik gyönygytyúkká.

és ez már a gyöngytyúk és a szépség

halálát jelenti.

az orrszarvú olyan, mint egy mozgóurna...

az orrszarvú olyan, mint egy

mozgóurna. hát ezért ül rajta

annyi madár! ott ülnek,

csipegetik a finom hullalisztet,

és csak szavaznak, csak szavaznak.

fölemelik a fejüket, csípnek

és szavaznak ugyanazzal a

mozdulattal. de az a sok madár

mind csal, mindegyik többször

szavaz, és több hullalisztet

fogyaszt, mint szór vissza

magából. úgyhogy az orrszarvú

a világ legszögletesebb és

legnagyobb állata lesz, ha

nem vigyáz. egy egész

olvashatatlan papírgalaktika.

a rigó a góré...

a rigó a góré a madarak között,

de a felesége is nagy ribanc.

a gyerekek legóval játszanak

a fészekben, és közben rímelnek.

a rigó és a gólya...

a rigó és a gólya ugyanaz

a madár. gó, go, mondják

a rigónak a gólyák, hogy

gólyává változzon. ugyanígy

rokonuk a jaguár. lya, ja,

kiabálják a jaguárok a

gólyának, aki ha továbbmegy,

jaguár lesz belőle.

de a jaguár már csak nagyon

kicsit hasonlít a rigóra.

a cápát a középkorban...

a cápát a középkorban

a latinok használták.

feldobták a lóra,

majd ráültek a cápára,

és úgy lovagoltak a lovon.

hogy miért volt erre

szükség? valószínűleg

csúszósabb volt a cápa

háta, vele jobban lehetett

siklani, illetve addig

harapdálta a cápa

a ló nyakát, amíg az

maximális gyorsasággal

nem száguldott.