A tulipán-asszony egy külországi dalt énekel; Valdemar Daa valódi lánya; Valdemar Daa hajója; Anna és Ida útja; Johanna Daa eltűnése

A tulipán-asszony egy külországi dalt énekel

Volt egy nyári asszony,

mezítláb ment az erdőn –

őzek csapása volt tán,

vagy alagút egy felhőn.

Volt egy őszi asszony,

gyümölcsei egy tálon,

gömbölyded, barna formák,

akár egy őszi álom.

Volt egy téli asszony,

berendezkedve szépen:

fehérlő, súlyos párnák

az ágyon és a széken.

Volt egy tavasz-asszony,

szellő pengette lantját,

de párnák, felhők, álmok

túl korán elragadták.

Valdemar Daa valódi lánya

Ma újra hív a pince,
tele a láda szénnel,

s ha tüzéből felfénylenél,

egy test lennénk ma éjjel.

Egy titkos fényű géplány

kohóból nézne énrám.

Fújtatóm szinte izzik:

kohóból nézz ma, nézz rám!

Üres a csűr, a kamra,

üres a pince, padlás,

jöjj, ne hagyj magamra,

te zsenge, égi hajtás!

Liliom, rózsa, jácint

nevek csak nálad nélkül.

Foganj meg ma, névtelen,

ülj homlokomra ékül!

A tested tiszta harmat,

a hangod enyhe sodrás.

Légy ma tajtékos patak,

s lehessek én a forrás!

Te égi fényű géplány,

a tűzből nézz ki énrám!

Fújtatóm szinte izzik,

a lángból nézz ma, nézz rám!

Valdemar Daa hajója

Egy nap hosszú vándorlás indult meg

a némán sötétlő hajó felé:

pézsmapockok, rénszarvasok jöttek előbb,

s beköltöztek a gerendák közé.

A hollók, varjak fészket raktak

a fedélzet védettebb zugaiban.

És jöttek sorra a madarak, a mindennemű

csúszómászók és négylábú barmok.

– Figyeld a hajót, Valdemar! –
süvített a szél a kéményeken, ablakokon

s a legapróbb réseken keresztül,

– Szállj hajóra, Valdemar! – így szólt az üzenet.

De süvíthetett, rázhatta az ablakokat a szél,

Borreby kastélya néma volt.

Úgy állt a parton, elhagyatva,

mint egy szárazon tátogó hal,

vagy tán egy fuldokló, már végleg víz alá merülten.

Anna és Ida útja

(Johanna Daa látomása)

Kézen fogja nővére a húgát,

nekivág az irdatlan világnak,

rózsa, jácint eggyéfűzött csokra:

úticéljuk tán a semmi bokra.

Szétbomlik egyszer csokruk szövedéke,

új ének ül finom nyelvük hegyére:

„Bozontos férfi kerget,

Nem kímél csípőt, keblet,

Mondj nékem ennél szebbet”

– így dalol Ida.

Anna hangja így szól:

„– Tündéri, gyönge sípszó,

Csiklandó vízisikló,

Keresd meg testemet!”

Egyiket megtalálják, elhasználják a testét,

a másik rejti inkább, ne érje kéz, se festék.

Fehér marad Anna, nem parázslik fel,

hangba burkolózik: hallgat, énekel.

Ha elkezd esni, azbeszten pihen,

megy pótanyákhoz lassan, dísztelen –

The eldest and the youngest, hand-in-hand

Went forth alone to a distant land.

Johanna Daa eltűnése

„én szólongatlak innen, angyalom!

el akarnak, lásd, venni tőlem,

de nem hagyom, én nem hagyom!”

(Szőcs Géza)

Johanna Daa a szélben

már szinte észrevétlen:

matrózruhája épp mint

egy érettségi képen.

Eltűnik ma délben

Johanna Daa a szélben,

teste könnyű permet

a víz fölött, az égen.

„A szél lesz vőlegényem,

nem érhet semmi szégyen” –

Dalok visszhangja már csak

Johanna Daa a szélben.