Őrjöngő Hercules
Eiler Tamás fordítása
Amicis meis, Iosepho Tintinnanti et Thomasio de genere Böröck
(Barátaimnak, Kling Józsefnek és Böröczki Tamásnak)
Juno:
„Mennydörgő húga” – e név maradt csupán nekem.
A mindig hűtlen Juppitert, s az égiek
vidékét elhagytam kifosztva, és helyem
fentről elűzve ágyasoknak adtam át;
5 le kell költöznöm, az ég az ágyasoké lehet:
amott a téli ég csúcsán Arctos[1] ragyog,
s Argos flottáinak fénycsóvával jelez,
emitt, ha nyúlnak már tavasszal a nappalok,
Európa elrabló bikája tündököl.
10 A tengert és hajókat rémisztő rajuk
amott mutatják Atlas kóbor lányai[2],
az isteneket itt Orion[3] rémisztgeti,
Perseusnak is van aranyló csillagképe fenn,
a Tyndaridák iker-jegye is tisztán ragyog,
15 s azok is, kikért születésükkor Delus megállt;
s nemcsak Bacchus vagy Bacchus anyja jutott közénk
az égbe: hogy minden gyalázatos legyen,
a világ Ariadne koszorúját hordja a fején.
Késő bánat! Csupán Thebának vad, gonosz
20 vidéke, hol hemzsegnek az átkozott anyák,
hányszor tett mostohává! Égbe juthat és
helyembe léphet tán Alcmene győztesen?
S a kölke is remélhet ígért csillagot?
Kiért, hogy megszülessen, egy nap elveszett,
25 Phoebus keleten olyan sokáig vesztegelt:
sugarát parancsra Oceanus nyelte el.
Nem múlik így a gyűlölet: sértett szivem
Most is haragban ég, s a kínzó fájdalom
békét feledve örökre háborút visel.
30 Mily háborút?! Amit csak ellenségesen
a föld, az ég s a tenger megteremthetett,
szörnyű, ártó, vad és gonosz torzlényeket,
leigázta mind; a bajoktól hízik győztesen,
s haragunk hasznára van; dicsőségére vált
35 a gyűlöletem: én hirdetem, hogy égi sarj,
s apját tanúsítják túlzó parancsaim.
A Napkorong amerre fölkel s elpihen,
s mindkét Etiópiát tüzével perzseli,
vadságát tisztelik, s istennek hirdetik
40 mindenfelé. A szörnyekből kifogytam én.
Kevesebb neki a parancsot elvégezni, mint
nekem kiadni: örül, hogy teljesítheti.
A zord zsarnok miféle vad parancsa tud
neki ártani? Hiszen fegyverként hordja most,
45 mitől félt s mit legyűrt: oroszlán- s hydrabőr
fegyvere. A föld nem nyújt elég teret neki:
a lenti Juppiter[4] kapuját szétzúzta, és
legyőzve őt zsákmánnyal jön meg a föld alól.
Az árnyak törvényén tiporva visszatér:
50 magam láttam, hogy elűzte lent az éjhomályt,
és Dist legyőzve apja öccse fegyverét
csörgette. Mért nem őt magát cibálja fel,
ki Juppiter részével egyformát kapott,
s mért nem lesz Erebus ura? Feltárja a Styx vizét!
55 Megnyílt a holtak lelkétől a visszaút,
s a zord halál szentsége közprédán hever.
Ez meg, széttörve az árnyak béklyóját vadul,
diadalt arat fölöttem, s Argolisban a
halálkutyát önhitten föl-le vezetgeti.
60 A Cerberus láttán jéggé dermedt a Nap,
láttam, hogy reszketett; én is remegtem, és
látva a legyőzött szörnyeteg három fejét,
féltem parancsomtól. De ez mind semmiség:
az eget kell féltenem, nehogy elfoglalja majd,
65 ki a mélyt legyőzte, s apja jogarát elvegye.
Az égbe útja nem békés, mint Bacchusé:
nyomában romlás jár, s a puszta világ felett
akar uralkodni. Kipróbált izmoktól dagad,
s hogy az eget erejével beveheti, tudja, hisz
70 hordozta is; a világ alá hajtotta a
72 fejét, s az égbolt épp középen ült nyakán.
71 Meg sem rezzent a roppant súlytól válla, bár
az ég, a csillagok meg én nyomtuk nyakát,
szilárdan állt: utat tör az égiek felé.
75 Haragom, gyerünk, s a nagyravágyót nyomjad el!
Saját kezeddel tépd szét, küzdjél ellene!
Mért bíznád másra? El innen, szörnyek! Pihenhet a
parancsolásban megfáradt Eurystheus!
Ereszd ki a Jupiterre törni vakmerő
80 Titánokat, s az Aetna gyomrát tárd ki most;
a gigász dőltétől rengő dór föld vesse ki
a rettegett rémség aláhantolt fejét,
s a Hold foganjon fent más, újabb szörnyeket –
de legyőzte ezeket! Alcides mása kell neked?
85 Neki párja nincs: harcoljon hát magával ő!
A Tartarusból felzavarva jöjjenek
a Fúriák, tüzet szórjon lángüstökük!
Kígyókorbácsot rázzon ártó két kezük!
Na, most támadj az égre gőgösen, gyere,
90 s vesd meg, ami emberi! A Styx s a holtak[5], azt hiszed,
meghátráltak? Csak most tárom fel a poklokat!
A mély homályba rejtett, s bűnösök közül
is messze száműzött Viszályt szólítom én,
amit egy rágörgetett hegy gyomra fogva tart.
95 Dis mélyéből előhívom s kivonszolom,
ami még maradt: jön majd a gyűlölt Bűn s a vad,
vérét nyaló Gonoszság s Tévelygés vele,
s a mindig önmagát pusztító Őrület –
ez az: fájdalmunk szolgálója ez legyen!
100 Dis szolgái, fáklyákkal gyújtogassatok,
Megaera űzze kígyókkal rémes hadát,
s a roppant máglyatűzből gyászhozó keze
hatalmas lángszövétneket ragadjon el!
A megsértett Styxért bosszút így álljatok:
105 forróbban, mint az Aetna mély kohóiban,
őrjöngő tűz olvassza meg szívét, eszét!
Hogy a megszállt lelkű, őrültségtől zaklatott
Alcides gyötrődhessen, most előbb nekem
kell őrjöngnöm: Juno, még mindig nem dühöngsz?!
110 Ha mostohához méltó tettre készülök,
elmémtől engem, először engem fosszatok
meg, Fúriák! Változzanak meg imáim is:
az apjuk jó erőben térjen vissza, és
épségben lássa fiait! Megleltem a napot,
115 melyen Alcides gyűlölt erénye boldogít.
Legyőzött engem? Hát magát is győzze le,
és halni vágyjon a holtaktól megtérve! Most
használ nekem, hogy égi sarj! Azon leszek,
hogy nyílvesszőjét biztos kézzel lője ki –
120 én lendítem s vezetem az őrült fegyverét –,
ez egyszer az ő pártján leszek. E szörnytett után,
így már mehet, ha apja az égbe engedi.
Kezdődjön hát a háború: a Nap ragyog,
fölkelt a sárga fénnyel tündöklő Titán.
Kar:
125 Pislognak az ég fénylő szemei,
fordult a világ; elmúlik az éj,
fut az új nap elől kóbor serege,
s hajtja a hajnali csillag csapatát.
Égbolt magasán hét csillaggal
130 fagyosan fénylő Göncöl a rúdját
megfordítja, s a fényt csalogatja.
A habokból már fölkelt a Titán[6],
s oetai bércről néz a világra;
Bacchánsnőknek napberagyogta
135 bokra vöröslik a hajnali fényben,
136 és Phoebus elől menekül huga is.
146 Ágak magasán hintáz a dalos
thrák Philomela, s a Nap sugarában
fürdeti tollát, míg zsivajognak
szerte a fészkek;
150 körülötte madár seregek dala szól,
151 zsongva köszöntik az új virradatot.
137 Mindenki kemény munkáját kezdi,
gondja után néz; nyílnak az ajtók:
kiterelte a nyájt, s a fagyos földön
140 dércsípte füvet tépked a pásztor;
játszik szabadon nyílt réteken át
a tinó, szarvat még nem akasztott,
s tehenek leapadt tőgyük növelik;
futkos a lágy fű közt kicsi kecske,
145 szertebotorkál, lába keresztben.
152 Félti az éltét bár, de a szélre
bízza a matróz
a vitorlát, hadd fújja dagadtra.
155 Más szakadékos sziklán csüngve
új csalikat tesz a régi helyébe,
vagy ökölbe szorult kézzel veszteg
nézi a zsákmányt:
érzi zsinegje a hal remegését.
Nyugalom, s a saját kevesével már
160 boldog menedék
a derék élet része, jutalma.
Nagyra törő vágy és remegő félsz
városi népek:
álomtalanul strázsálja emez
165 büszke királyok zordon kapuit;
más vég nélkül gyűjti a kincset
kamrájában, s vágyakozóan
az arany halmok mellet nyomorog.
Ezt a tömeg kegye elkábítja,
170 és a szeleknél ingatagabb nép
felfújja üres gőggel a lelkét.
A zajos Forum perpatvarait
használja ki az,
szavait s a dühét árulva gazul.
Keveseknek jár békés nyugalom:
175 csak akik tudják, hogy röpke a lét,
s hogy vissza időnk nem tér soha már.
Legyetek vígan, míg hagyja a Sors:
robogó kocsiján elfut az élet,
180 s a madárröptű nap hajtja az év
rohanó kerekét.
Szigorú Párkák mérik ki napunk,
s nem tekerik soha vissza a szálat.
De az emberi faj nem bízva a gyors,
kapzsi halálban, a sorsa elé megy:
185 önként rohanunk Styx habjaihoz.
Bátran, de korán vágysz, Alcides,
látni a holtak gyászos seregét:
biztos időben jönnek a Párkák,
végső percét nem nyújthatja,
190 nem sürgetheti senki paranccsal:
úgyis befogad mindenkit a sír.
Mást a világhír szárnya röpítsen,
minden város róla fecsegjen,
pletyka emelje a csillagos égig,
195 mint csak egy istent,
vagy szekerével szálljon a mennybe,
engem a biztos otthon ölében
rejtsen a földem!
Veszteg maradók érik meg a vénkort,
200 s ha szerény helyen is, ám biztosan ül
a kicsiny házban a máknyi szerencse:
a magasba törő vágy mélybe zuhan.
De kibontva haját ott jön Megara,
gyermekcsapatát gyászban tereli,
s mellette botladoz Alcides vén apja is.
Amphitryon:
205 Világbíró, Olympus nagy kormányosa,
szabj végre kínomnak mértéket és határt
csapásaimnak! Nem ragyog reám soha
reménysugár: az egyik baj vége új bajok
kezdete csupán. Új ellensége támad, épp
210 csak visszatér; mielőtt elérné otthonát,
parancsra máris másik háborúba megy;
soha nem pihen, nincs nyugta sem, csak míg az új
parancs elhangzik. Az ádáz Juno üldözi
születése óta: mit nem tűrt már csecsszopó
215 korában is?! Még azt sem tudta, hogy mi az,
s már szörnyet ölt. Egy kígyópár, két pikkelyes
tarajosfejű hüllő kúszott közelébe, s ő
elébük ment, mint csúszó-mászó kisgyerek,
s nyugodt szívvel tűzben forgó szemükbe néz.
220 Derűsen összecsomózta őket és dagadt
nyakuk a Hydrára készülve fojtogatta kis
hamvas kezével. Menalus gyors dúvadát,
amely nehéz arany agancsdíszt hordoz fején,
elfogta futva. Nemea roppant réme, az
225 oroszlán, Hercules vasmarka közt nyögött.
A thrák kancák rém-istállóját mondjam-e,
s az abrakul lovainak feltálalt királyt,
vagy a sörtés vaddisznót, mely sokszor dúlta fel
Árkádia ligeteit Erymanthus bércein?
230 A bikát, melytől sok nép szörnyen rettegett?
S hogy Hesperus népének messzi barmait
nyugat szélétől elhajtotta, leölve a
háromtestű pásztort,[7] s Cithaeron hegyfoka
az Óceánlátott gulyától reszketett?
235 Betört parancsra a forróöv közepére is,
a kiégett, napperzselte tájra, kétfelől
hegyeket morzsolt szét, s összezúzva a gátakat,
a berontó Óceánnak széles utat nyitott.
Ezután a dús liget honát támadta meg,
240 s elzsákmányolta az éber kígyó kincseit.[8]
A veszélyt megsokszorozó vad lernai szörnyeteg
a halál nagy leckéjét nem tőle tanulta meg?
S a Stymphalus szárnyukkal Phoebust elfedő
madarait röptükben nem ő nyilazta le?
245 Nem győzte őt le a Thermodon mentén lakók
magányos, férj nélkül háló úrnője, és
nem rémisztette hőstettekre kész szivét
a rút istálló förtelmes munkája sem.
Mit ér?! Megóvta bár a földet, messze van,
250 s a békeszerző távollétét mindenütt
megérezték: a szerencsés gaztett most erény
néven virul; a derék gonosznak hajt fejet;
a fegyver a jog; a Rettenet törvényt tipor.
Láttam, hogy az atyai földet védő gyermekek
255 a gonosz gyilkos kezétől mint pusztultak el,
s láttam, hogy Cadmus utolsó sarja hogy veszett,
láttam letépni királyi díszét és fejét.
Eléggé Thébáért nem sírhat senki sem.
Nagy istenekben gazdag föld, kitől remegsz?!
260 Melynek termékeny öléből és mezőiből
csupasz karddal kinőtt egy harcos nemzedék,
s melynek falát Jupiter saját fia, Amphion,
dalával sziklát táncoltatva emelte fel,
ahová az égből gyakran szállt le Juppiter,
265 hol az isten vendég, sőt családtag és rokon,
s ha nem bűn mondani, tán születnek istenek
még itt – most rút igába törve szenvedünk.
Nagy Cadmus és Ophion utódai, jaj, hová
süllyedtetek?! Hazánk most egy kiebrudalt,
270 hitvány, hazátlan száműzött alatt remeg,
s ki megtorol minden bűnt szárazon, vizen,
s igazságosztó kézzel zsarnokokra ront,
most messze szolgál, s tűri, mit nem tűrt soha,
míg Thebájában úr a számkivetett Lycus.
275 De nem sokáig! Váratlan felbukkan ő,
s a bűnökért bosszút áll majd: utat talál
vagy tör magának. Épségben jöjj hát közénk,
s legyőzött otthonodba térj meg győztesen!
Megara:
Támadj fel, férjem, és az alvilági éj
280 homályát űzd el! Hogyha nincs már visszaút,
s az ösvény zárva van, szakítsd fel e sárgolyót,
s amit csak elrejt lent a gyászos éjszaka,
hozd fel magaddal! Mint egykor szétzúztad a
hegyeket veszélyek közt, medret keresve egy
285 sebes folyónak, és e nagy rohamodra a
Tempe kettényílt (mellkasod hogy nekifeszült,
hol itt, hol ott omlott a hegy, szakadt a gát,
s a gyors Peneus új úton futott tovább),
úgy törj ki most, a természet határait
290 feszítsd szét, hogy hazádba s otthonodba juss;
s amit csak elrejtett évek hosszú során
a mohó idő, hozd vissza, és tereld fel a
magukat felejtő, fénytől félő lelkeket:
nem méltó hozzád zsákmányod, ha csak azt hozod,
295 amit kiszabtak! Ám túl messzire mentem én,
jós nem vagyok. Hol van az a nap, melyen karom
ölelhet téged s jobbodat, s elsírhatom,
hogy elfeledtél, s későn tértél meg haza?
Neked akkor, istenek vezére, száz igát
300 nem ismerő bikát ölünk, és áldozunk
neked is, termés úrnője: a némán hű Eleusis
szótlan hosszú fáklyákat ráz akkor neked.
S azt gondolom majd akkor, hogy fivéreim
feltámadtak, s országát kormányzó apám
305 él és virul. De ha téged más, nagyobb erő
tart fogva, hozzád elmegyek: jöttöddel óvj
meg mindnyájunkat, vagy ragadj mindenkit el!
De elragadsz, s nem lesz isten, ki segít nekünk.
Am.: Édes fiam társa, aki hű őrzője vagy
310 hős Hercules trónjának és gyermekeinek,
legyél bizakodóbb inkább és vigasztalódj!
Megjön bizonnyal, mint munkáiból szokott
mindig, dicsőbben. Me.: Azt könnyen hiszi a nyomorult,
amit nagyon akar. Am.: Amitől rettegsz, azt hiszed,
315 legyőzni és megváltoztatni nem lehet:
mindig sötétebben látsz mindent, hogyha félsz.
Me.: Elásva, elsüllyesztve és az egész világ
alá temetve milyen úton tér meg a föld alól?
Am.: Melyen akkor járt, hogy a forró égövön és a zord
320 tenger módjára hullámzó homokdűnén
átkelt, s a sós vízen, mely kétszer árad és
apad, s az elhagyott hajója foglyaként
a Syrtis zátonyára tűzve vesztegelt,
s mert ottrekedt, gyalog kelt át a tengeren.
325 Me.: A balszerencse nem kíméli a legnagyobb
vitézeket sem; nem dacolhat senki sem
a veszélyözönnel túl soká sértetlenül:
eléri végül, kit gyakran került a baj.
De íme, vészjósló képpel most érkezik
330 a bősz Lycus. Járása vad lelkére vall,
s fenyegetve rázza kezében a bitorolt jogart.
Lycus:
Bár gazdag Théba városában úr vagyok,
s enyém, amit csak dús földjével átölel
szemben Phocis, s mit öntöz Istmenos vize,
335 s mit az égig nyújtózó Cithaeron csúcsa lát,
vagy a keskeny Isthmos, ami a tengert kettészeli,
az atyai háznak ősi jussa nem szakadt
örökül reám; nemes ősapáim nincsenek,
s nemzetségem nagy címektől nem roskatag.
340 Az erényem mindenem: az őseivel kérkedő
más tollával páváskodik, s a kapott jogar
remeg kezében. A fegyver véd meg teljesen!
Hogy az ellenséges polgárok közt élni tudj,
kivont kard őrködik. De hatalmunk ingatag
345 más trónusán; erőm csak akkor lesz szilárd,
ha királyi nász, s királyi ágy hozzám köti
Megarát, és ősi családja fényében ragyog
majd új hatalmam. Nem hiszem, hogy ajánlatom
visszautasítaná, s lenézné ágyamat.
350 Ha megátalkodva kikosarazna, Hercules
egész háznépét elpusztítom, esküszöm.
Tán visszatart a gyűlölet s a nép szava?
A gyűlöltséget tűrni a hatalom lényege.
Tegyünk próbát! A sors is kedvezett nekünk,
355 mert ott áll ő a védő istenek oldalán,
fejét ruhája gyászszokás szerint fedi,
s mellette Alcides igazi nemzője is.
Me.:Mit forral ez? Mire készül újra ellenünk
családunk gyilkosa, veszte?Lyc.: Ó, fényes nevű
360 királyi sarj, légy most hozzám kicsit kegyes,
s a mondandómat hallgasd meg türelmesen!
Ha az emberek gyűlölködnének szüntelen,
s örökre megszállná a téboly a lelküket,
s győztes, legyőzött folyton fegyverkezne csak,
365 a háborúk nyomán a föld akkor sebes,
rút puszta lenne, s a rájuk gyújtott háztetők
pernyéje elborítaná a népeket.
A győztesnek hasznos, a legyőzöttnek muszáj
békét akarni! – Légy hatalmam részese;
370 legyél a társam! Vedd hűségem zálogát:
fogadd el jobbom! – Most meg mit hallgatsz nekem?
Me.: Hogy én megfogjam apám vérével áztatott
kezed, mellyel legyilkoltad testvéreim?
Előbb kel föl nyugaton, s nyugszik le keleten a Nap,
375 előbb köt békét majd a tűz a vízzel, és
előbb nő össze Sziciliával Itália,
s előbb dermed meg összeöntve sebes vizét
Euboia habjaival lomhán az Euripus.
Elvetted tőlem apám, fivéreim, hazám,
380 s az ősi lárokat – csak egy maradt nekem,
apánál, testvérnél, lároknál kedvesebb:
hogy gyűlöllek – s a fájdalom, hogy osztozom
ebben népemmel – oly kevés jut így nekem!
Tessék, uralkodj dölyfösen, legyél kevély:
385 a gőgösök mögött a bosszú istene.
Thébát jól ismerem – soroljam a bűnre kész
s a bűntűrő anyákat, és a többszörös
bűnöst, ki férj, fiú s szülő egyszerre volt?[9]
Vagy a testvérharc nyomán lobbant máglyák sorát?[10]
390 Gőgös gyászában kővé vált a Tantalis,[11]
s a phryg Sipylus könnyhullató sziklája lett.
Maga Cadmus is, felemelve zord, tarajos fejét,
Illyriát menekülve kóborolta be,
és míg vonszolta magát, hosszú nyomokat hagyott.[12]
395 Ez vár reád: uralkodj hát kedved szerint,
míg Theba sorsa rajtad is be nem telik!
Lyc.: Hagyd már el ezt a vad, bőszítő hangnemet,
s a király parancsát tűrni férjedtől tanuld!
Bár kormánypálcám győztesen szereztem, és
400 fegyverlegyőzte törvénytől nem félek, úgy
uralkodom, pár szót a védelmemre csak!
Apád véres harcban veszett? Elhulltak a
testvérbátyáid? A fegyver mérték nélkül öl.
Letörni, megfékezni a kivont kard dühét
405 elég nehéz: a vér a háborúk bora.
Hogy apádat a hon védelme, engem alávaló
becsvágy hajtott? Nem a háború okát, hanem
végét kell nézni. De mindezt most felejtsük el:
ha letette fegyverét a győztes, a vesztes is
410 tegye félre gyűlöletét! Nem kérem azt, imádd
térden királyodat: pont az tetszik, hogy a
csapásokat nemes lélekkel tűröd el;
királyhoz illesz – oszd meg ágyadat velem!
Me.: A hideg kiráz, és vértelen minden tagom.
415 Fülsértő gazság! Nem rémüldöztem pedig,
mikor a falainknál harci lárma törte meg
a békét – akkor nem remegtem semmitől,
de e násztól félek! Látom már, hogy rab vagyok.
Bilincs gyötörje testem, hosszú éhezés
420 hozzon halált – erő akkor sem győzi le
hűségem: Alcides, sírig tiéd leszek!
Lyc.: A mélybe süllyedt férjed izgat fel talán?
Me.: Hogy az égbe jusson, szállt az Alvilágba le.
Lyc.: A föld egész súlyával tartja fogva őt.
425 Me.: Az égbolt oszlopát súly nem roppantja meg.
Lyc.: De téged én...! Me.: Csak a halni gyávát, azt tudod!
Lyc.: Nagyobb királyi kegyet mit adhatnék neked
az új násznál? Me.: Ha meghalsz, vagy ha meghalok.
Lyc.:Te halj meg, őrült! Me.: Akkor férjemhez jutok.
430 Lyc.: Kormánypálcámnál jobb szolgád ő, azt hiszed?
Me.: Ez a szolga sok királyt tett már el láb alól!
Lyc.: Akkor mért szolgál hát királynak, s tűr igát?[13]
Me.: Szigorú, kemény parancs nélkül hol van az erény?
Lyc.: Szörnyek s vadak prédája lenni erény neked?
435 Me.: Az erény: legyőzni azt, mitől mindenki fél.
Lyc.: De e nagyravágyót fogva tartja a Tartarus.
Me.: Nem sima az út a csillagokig a föld alól.
Lyc.: Kitől fogant, hogy égi lakhelyet remél?!
Am.: Hallgass, nagy Alcides szánandó asszonya!
440 Az én tisztem, hogy elbeszéljem Hercules
valódi származását. Oly sok nagyszerű
hőstett után, s hogy mindent megszelídített,
amit csak lát a nyugvó s felkelő Titán,
hogy annyi szörny kimúlt, s hogy megvédve az eget
445 Phlegrát istentelen vér mosta, az apja még
most sem nyilvánvaló? Hazugság Juppiter?
Higgy Juno gyűlöletének! Lyc.: Sérted Juppitert!
Halandók égi nászt nem ülhetnek soha.
Am.: Többen jutottak így az istenek közé.
450 Lyc.: Mielőtt istenné váltak, szolgáltak talán?
Am.:Delus szülötte pheraei nyájakat terelt.[14]
Lyc.: De nem bolyongott száműzöttként mindenütt.
Am.: Kit vándorló földön szült anyja hontalan?
Lyc.: Phoebus tán szörnyektől s vadaktól rettegett?
455 Am.: Sárkány először Phoebus íjától veszett.
Lyc.: Csecsemő korában is mi történt, nem tudod?
Am.: Az anyja méhéből villámmal szült fiú
villámló apja oldalán szilárdan állt.[15]
Hogyan? A csillagterelő, felhőt rázó atya
460 nem bújt kivájt hegy mélyében mint kisgyerek?![16]
Az ilyen nagy származásnak súlyos ára van –
drágán jönnek világra mindig az istenek.
Lyc.: A szerencsétlen, tudd meg, csak ember, semmi más!
Am.: Szerencsétlennek a bátrat nem nevezheted!
465 Lyc.: Bátornak hívjuk, akinek válláról lehullt
az oroszlánbőr (egy lány ölébe!) s a buzogány,
s kifestett testén bíbor köntös csillogott?[17]
Bátornak hívjuk, akinek szörnyű üstöke
nárdusban ázott, és agyondicsért keze
470 oly férfiatlan ritmust vert a kisdobon,
s zord homlokát barbár fejpánttal fogta le?
Am.: Nagy Bachus sem pirult, hogy kóbor fürtjeit
kéjjel zilálta szét, a tyrsust meg puhány
kezében rázta, s tántorogva húzta a
475 földön barbár arannyal díszes köntösét.
Az erény lazulni szokott a nagy munkák után.
Lyc.: Tanú rá Eurytusnak feldúlt háza is,
s az állatként letepert szüzek nagy nyájai!
Ez nem Juno, nem Eurystheus parancsa volt,
480 ezek az ő művei. Am.: De mindet nem ismered:
Eryxöt nem parancsra verte agyon saját
bőrszíjával, vagy Libyában Antaeust,
s Busiris vérét sem parancsra itatta meg
a vendégvér áztatta oltárokkal; az
485 ő műve, hogy Cycnusnak, akin vas nem fogott,
kardvágta seb nélkül kellett meghalnia,
s hogy a soktestű Geryont fél kézzel győzte le.
Köztük leszel – pedig ágyát egy se dúlta fel.
Lyc.: Amit Jupiternek, azt a királynak is szabad.
490 Te Juppiterrel osztoztál, a királlyal ő.
Nem új, amit, mester, tőled menyed tanul,
hogy a férj áldásával kövesse a jobbikat!
De ha násszal egybekelni még makacskodik,
nemes királyfit erőszakkal nemzek vele.
495 Me.: Creonnak árnya, Labdacus védszelleme,
és Oedipus átkos nászfáklyalángjai,
nászunknak is szokásos véget szabjatok!
Aegiptus véres menyei, most segítsetek![18]
Nyújtsátok nékem vérben fürdő kezeitek!
500 Hiányzik egy Danaida: bevégzem bűnötök!
Lyc.: Mivel frigyünknek önfejűen ellenállsz,
s fenyegetsz is, majd megismered hatalmamat!
Csak öleld az oltárt: nincs isten, ki elragad.
Még Alcides se tud, megnyitva a földgolyót,
505 a felvilágra visszatérni győztesen.
Erdőket irtsatok: az imádkozókra dőlt
szentélyek égjenek! Asszonyát s népét vele
egyetlen égő máglyatűz eméssze el!
Am.: Alcides apja azt kérem tőled csupán,
510 mit kérnem illő is: hadd vesszem először én!
Lyc.: Ki halállal sújtja mind, ki érte esdekel,
az zsarnok nem lehet. Fordítva mérlegelj:
a szerencsétlent hagyd élni, sújtsd a boldogot!
Amíg gyúlékony fából máglya épül itt,
515 szent áldozattal Neptunusnak hódolok.
Am.: Istenségek legfőbb hatalma, égiek
vezetője, atyja, kinek villámaitól remeg
minden, ami emberi, fékezzed meg a rémkirály
istentelen kezét! – de mit könyörgök itt?!
520 Bárhol vagy, hallgass meg, fiam! - de hirtelen
miért inognak a templomok? Mért bőg a föld?
Az Alvilág hördült fel mély tárnáiból.
Meghallgattál! Fiam léptétől reng a föld.
Chorus:
Hősökhöz, kicsinyes Fortuna, mily fukar,
525 szűkmarkú a kezed, hogyha jutalmat oszt!
Eurystheus, a király nyugton uralkodik,
Alcmene fia meg harci zsivaj között
égtartó kezeit szörnyre emelje fel?
Csak vagdossa a rém újranövő fejét,
530 csak lopkodja a dús almafa ágait,
megcsalt Hesperisek kertje ölén, amíg
mély álomba merült árnyuk alatt az őr?
Megtámadta a vad szkíta nomádokat,
kik vendégek a zord otthoni földjükön,
535 és lépdelt a fagyott víz sima felszinén,
csendes partjai közt néma habok felett.
Nincs hullám a beállt tengeren ott, s ahol
szélfútt vásznaival flotta hajózhatott,
borzas szarmata nép keskeny utat tapos.
540 Évszak jötte szerint olvad a víz s befagy,
s hátát most evező, majd pata döngeti.
Mindent elhajitott férjtelen asszonyok
ádáz népe fölött ott ki uralkodik,
pajzsát, szép derekát körbefonó övét,
545 melléről a szalag gyönge bilincseit,
és térden keresi hőse tekintetét.[19]
Jaj, mily csalfa remény szállt meg az Alvilág
népét látni, s a zord, lenti Poserpina
országát, honnan vissza sosem vezet út?
550 Ott hullámhegyeket nem vet a szélvihar,
egy tenger vize sem csapkod az ég felé,
bátorságot iker Tyndaridák jegye
nem nyújthat remegő, gyáva hajósnak ott,
lomhán áll a sötét forgatagú mocsár,
555 s bár népek seregét küldte a rettegett,
sápadt, kapzsi Halál látni a holtakat,
egy révész viszi át nagy sokaságukat.
Bár győznéd le a zord styxi hatalmakat,
s Párkák visszafelé nem szaladó fonalát!
560 Holtak népe fölött ott ki uralkodik,
hogy megtörve Pylus lábad alatt hevert,
förtelmes kezeit már fölemelte rád
egyszer, védve magát nagy szigonyával is:
épp csak megsebesült egy kicsit, elfutott,
565 s hogy meghal, remegett, félt a Halál ura.
Holt lelkekhez a fény – törd meg a Végzetet! –
áradjon le, utat tárjon az úttalan
tájék vissza a szép fenti világ felé!
Fájdalmas-panaszos dallal az Alvilág
570 kőszívű urait megbabonázta bús
Orpheus, Eurydicét így könyörögve ki.
Dalművészete, mely kőhegyeket terelt,
s erdőt, melyre a bősz, nagy folyam is megállt,
és harmónia kélt szörnyetegek között,
575 meglágyítja a mélyt bűvös igéivel,
s visszhangozza ma is néma vidékein.
Thrák asszonyka miatt sírtak a Fúriák,
érte sírtak a zord, könnytelen istenek,
és kik túl szigorú arccal a bűnösök
580 rég volt bűne szerint mérik a büntetést,
könnyeztek szomorún Eurydicé miatt.
„Győztél” – szólt a halál zord ura végül is,
„menjél fel, de előbb halld kikötésemet:
lépkedj férjed után, háta mögött kövesd,
585 ám te hátra ne nézz nődre előbb, amíg
fel nem jutsz a Halál zord kapujáig, és
föl nem tárul a mély spártai Taenarus!”
Minden késlekedést gyűlöl a tiszta vágy,
s kincsét látni mohón, elveszitette azt.
590 Dis házát, min a dal fegyvere győzhetett,
most nyers testi erő újra legyőzheti.
Hercules:
Ó, éltető fénnyel tündöklő égi dísz,
aki körbejárva változó pályáidon
boldog földekre emeled föl sugaras fejed!
595 Ha olyat láttál, Phoebus, mit látnod nem szabad,
bocsáss meg, mert napfényre a világ titkait
parancsra hoztam; égi bíró és atya,
te is takard el villámoddal arcodat,
s ki a sorban második vagy, tenger istene,
600 rejtőzz a mélybe, s mind, ki fentről néz le ránk,
ha fél az új látványtól, hogy beszennyezi,
fordítsa el s emelje égre tekintetét
a szörnyetegről: csak ketten lássák e bűnt,
ki hozta és ki parancsba adta! Gyötörni és
605 kínozni nem nyújt már a föld elég teret
Juno dühének: láttam, mit még senki más,
a Nap nem járta rejtett térséget, melyet
a vad Plutónak az Alvilág átengedett.
S ha tetszett volna a harmadik, sors adta hely,[20]
610 kormányozhattam volna, hisz legyőztem az
örök éj honát, a szörnyű istenségeket,
s a Sorsot. Ám a halált legyűrve itt vagyok.
Van még valami? Láttam s feltártam a poklokat!
Juno, parancsolj, kit kell még legyőzni, hisz
615 olyan régóta tűröd, hogy lustálkodom!
De a templomból mért lett kaszárnya, és e szent
helyet miért őrzik rémisztő fegyverek?
Amphitryon:
A sok fohásztól káprázik talán szemem?
Vagy a földszelídítő görög hős hagyta ott
a gyászfelhőbe burkolózó csend honát?
620 Gyermekem ez? Ó, boldogságomban reszketek.
Biztos, de késő üdve Thebának, fiam,
téged tartlak karomban, vagy csalóka árny
játszik velem? Te vagy az? Megismerem izmaid,
a vállad és sudár törzsed, nemes arcodat.
625 He.: Miért e gyász, apám, s a hitvesem is miért
hord gyászruhát? Fiaim miért ily mocskosak?
Miféle balszerencse érte otthonunk?
Am.: Lycus megölte apósod, úgy uralkodik,
630 s halálra szánja apád, fiaid és asszonyod.
He.: Hálátlan föld, hát senki sem jött Hercules
házán segíteni?! S a megóvott világ e bűnt
elnézte?! – De panasszal miért lopom a napot?!
Vesszen a jöttment, s tűrje az erény a bélyeget,
635 hogy Hercules fő ellensége egy Lycus!
Az ellenség vérét megyek kiontani.
Theseus, maradj, nehogy orvul rajtuk üssenek!
Engem szólít a harc, eressz, apám, s te is
hagyj, hitvesem, hírül Disnek Lycus vigye,
640 hogy visszatértem!
Theseus:
Szárítsd fel most könnyeid,
királynőm, és te is fojtsd el sírásodat:
megjött fiad! Ha Herculest jól ismerem,
Lycus Creonért méltón fog lakolni majd –
lakol majd?! Meglakol! Vagy már meg is lakolt.
645 Am.:Segítse egy nagy isten kedvezőn imánk,
és csüggesztő ügyeinket is! Hős gyermekem
hőslelkű társa, te most tárd fel az erények sorát,
hogy a gyászos holtakhoz milyen hosszú az út,
s hogyan viselte pórázát a Cerberus!
650 Th.: Alig hiszem, hogy az éltető levegőn vagyok,
káprázik még szemem, pislogni alig tudok
a szokatlan fénytől, s unszolsz emlékeznem itt,
amitől nyugodt lélekkel is csak borzadok?!
Am.: Theseus, a lelked mélyén búvó rettegést
655 feledd el, és munkád gyümölcsétől magad
ne foszd meg: mit keserű volt tűrnöd, édes azt
felemlegetni: meséljed el a borzalmakat!
Th.: Világrend és te, tágas Alvilág ura,
s te is, kit anyja hasztalan keresett a föld
660 hátán[21], kérlek, hogy a mélyen elrejtett s bezárt
törvényekről hadd szóljak most büntetlenül!
Spártának környékén egy hírhedt hegy mered,
hol Taenarus mindent dús erdőkkel borít;
ott van gyűlölt Dis házának bejárata.
665 Egy mély barlang tátong itt, és üregében a
szakadék roppant torkát oly nagyra tátja ki,
hogy egész népek mehetnek át kényelmesen.
A kezdet kezdetén nem vaksötét az út;
az elhagyott Nap hátulról gyéren besüt,
670 bágyadt sugárral hull a megtört fény, s a szem
káprázik: így szokott az éjszakával a
fény egybekelni hajnaltájt s alkony felé.
Innen tágas terű sivár vidékre jutsz,
hol alászállt embernek mind át kell mennie.
675 Erőlködés nélkül haladsz; röpít az út:
miként ha hányódó hajó vízárba hull,
úgy szív magába a légörvény s a falánk Chaos,
s hogy visszalépj, a mohó árnyak nem engedik
soha. E roppant katlan mélyén a szelíd vizű,
680 gondűző Lethe méltósággal hömpölyög,
és hogy többé a visszaútra már remény
se nyíljon, sok kanyarral görgeti súlyosan
vizét: így táncol szertelen habokkal a
kóbor Maeander, maga elől fut tétován,
685 hogy a tengerhez vagy forrásához folyjon-e.
Itt fekszik a Cocytus rút mocsárvilága is.
Keselyű vijjog, majd egy halálmadár huhog,
s gyászjelt visszhangzik rá egy másik átkozott.
Rettentenek sötét lombjukkal a fakoronák,
690 s tiszafa meredez, hol az ólmos Álom vert tanyát,
a fonnyadt ajkú Éhség fetreng, s elfedi
arcát a késő megbánás, a Bűntudat.
Félsz, Rettenet, Bánat, vicsorgó Fájdalom,
sötét Gyász, reszketeg Betegség, Háború
695 tipródik ott, s mögöttük végül a roskatag
Vénség a mankójára dőlve vánszorog.
Am.: Szőlőlugas vagy búzatermő föld van-e?
Th.: Nem zöldellnek friss hajtással vidám mezők,
a lágy Zephír nem fésülget sarjú vetést,
700 egy fának ágát sem hajlítja meg gyümölcs:
az alvilági föld meddő, kopár, szikes,
s a rút ugar örök álmot alszik parlagon.
(Ez a gyászos vége mindennek, s a világnak is.)
A lég nem mozdul, baljós éj borítja be
705 a kietlen tájat: minden borzasztó komor,
a halálnál is sokkal rosszabb a halál hona.
Am.: Mesélj most arról, milyen az Alvilág ura,
s hogy honnan kormányozza árnyéknépeit!
Th.: Van egy hely Tartarus homályos szegletén,
710 amit nehéz árnyakkal terhes köd borít.
Egyetlen forrásból itt két folyó ered.
Az egyik szelíd (amire esküsznek az istenek),
s a szent Styxöt dagasztja hangtalan vize,
de a másik nagy robajjal féktelen rohan,
715 s sziklákat görget a vissza nem hajózható
Acheron. Dis gyűlölt országát e két folyam
körbeveszi, és hatalmas házát árnyadó
liget takarja. A barlang mélyén itt lakik
a zsarnok, itt visz át az árnyak útja is,
720 ez a birodalom kapuja. Körülötte egy mező,
hol gőgös arccal ülve szétválasztja az
új lelkeket. Egy istennek is szörnyű teher!
A képe vad, de származását tükrözik
testvérei vonásai; az arca Juppiter,
725 de a villámló: az országnak zord lényege
urában áll, kinek képétől fél az is,
amitől mindenki fél. Am.: S igaz, hogy az árnyakat
olyan későn ítélik el, hogy a bűnösök
már azt se tudják, mért a méltó büntetés?
730 Igazságot mily bíró oszt méltányosan?
Th.: A magas széken nem egy bíró ítélkezik,
megkésve bár, a remegő vádlottak felett.
Rhadamanthushoz járulnak itt, Minoshoz ott,
s Thetis apósa máshol tart kihallgatást.
735 Ki mit tett, azt kell tűrnie; a bűn visszahull
a bűnösökre; saját példájával lakol:
láttam bilincsbe vert véres vezéreket,
s hogy a zsarnok hátából szíjat miként hasít
a csőcselék. De ki békésen kormányoz, és
740 élet-halál ura bár, ám embert mégsem öl,
vérengzés nélkül és szelíden uralkodik,
s az életet kíméli, hosszan s boldogan
betöltve földi életét, vagy az égbe jut,
vagy Elisium boldog mezőire boldogon,
745 és bíró lesz. Királyhoz ember vére ne
tapadjon, mert az ő gaztette súlyosabb
a mérlegen! Am.: S a bűnösök biztos helyen
vannak bezárva? A hír igaz, hogy örök bilincs
kegyetlen kínjában gyötrődnek szüntelen?
750 Th.: Kerékbe törve szédítőn forog Ixión,
Sisyphus nyakát hatalmas szikla nyűgözi,
száraz torokkal egy folyó közepén az agg
vízért sóvárog – a hullám pont állát veri,
s mindig csalódva épp mikor reménykedik,
755 szájától elfut a víz; éhét alma csalja meg.[22]
Tityus máján folyton keselyű lakmározik,
s a Danaidák hordják telt korsóik, hasztalan;
őrjöngve kóborolnak Cadmus lányai,
s Phineus ebédjét piszkítják a Hárpiák.
760 Am.: Most add elő fiam nemes hőstetteit!
Nagybátyjától zsákmányt vagy ajándékot hozott?
Th.: Hol a megfagyott víz tükrén nincs hullámtörés,
a lomha víz fölé halálos szirt mered.
E folyót egy mocskos, rémisztő kinézetű
765 agg őrzi, ő szállítja át a lelkeket.
Csimbókban csüng szakálla, ocsmány köntösét
kötél szorítja, világít két üreges szeme.
Ladikját rúddal maga a révész hajtja át.
Teher nélkül sajkájával már visszatér
770 az árnyakért; a tömeg szétnyílik, Hercules
kéri, vigye át; a zord Charon meg rákiált:
„Hová mész, vakmerő?! Egy lépést sem tovább!”
Nem tűr halasztást Alcmene hős gyermeke,
s a vén révészt saját rúdjával győzi meg,
775 s a hajóba száll. A tömegeket szállító ladik
lesüllyed egy alatt; a megterhelt hajó
billegve nyeli a Lethét mindkét oldalán.
Remegnek a legyőzött szörnyek, Centaurok és
Lapithák, kiket vad harci lázra bor tüzel;
780 s a Styx legtávolibb mocsara alá merül
az új fejet növesztett lernai szörnyeteg.
Ezután pillantjuk meg mohó Dis otthonát.
A Styx kutyája itt rettenti az árnyakat,
három fejét vonyítva rázza, s őrködik
785 az ország felett. Véres gennytől szennyes fejét
kígyók nyalják, viperasörénye borzadály,
tekergő farkán óriás kígyó sziszeg.
Ocsmányságához csak haragja fogható:
a lépteket meghallva felveti üstökét,
790 a neszre felfigyel – meg szokta hallani
az árnyakat is. Amint nagy Juppiter fia
közelébe ér, előbb lekushad és sunyít
az eb – de nagy ugatása újra felveri
a néma tájat; minden tagján fenyegetőn
795 sziszeg a kígyó. Három fejével úgy ugat,
hogy borzasztó hangjától még a boldogok
is megrettennek. Leveszi baljáról a hős
az oroszlán félelmes, tátott szájú fejét,
maga elé tartja, erős vértjébe rejtezik,
800 s győztes jobbjában irdatlan buzogány suhog.
A kutyát cibálja, megállás nélkül csépeli,
s leteríti végül. Az eb acsargása megtörik,
fáradtan hajtja földre mindhárom fejét,
majd összeesik. A királyi pár a trónuson
805 ültében is remeg, s kérik, vezesse el.
Hős Herculesnek ajándékoznak engem is.
Simogatva akkor a szörnyeteg három nyakát,
acélpórázra fűzi azt. Az Alvilág
éber kutyája magáról megfeledkezik,
810 lekonyult füllel remeg, s hogy elvezesse új
gazdája, tűri: fejét lehajtva szót fogad,
s csóválva kígyó farka oldalát veri.
Miután a Taenarus széléhez ért, s az új,
nem ismert fény szemébe szúrta sugarait,
815 dühe újraéled, és hatalmas láncait
őrjöngve rázza. Majd’ elhúzta Herculest!
Vonszolta visszafelé, megtántorítva, hogy
nekem is segítenem kellett akkor neki.
A haragtól őrjöngő kutyát, mely hasztalan
820 próbált harcolni, kettőzött erővel a
világra hoztuk. Amint a fénylő Napba néz,
s a tisztán tündöklő égboltra feltekint,
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
szemét behunyja, a gyűlölt fényt hessentgeti,
825 majd sandán visszatekintget, és minden nyakát
a földre sunyva fejeit eldugja Hercules
árnyékában. De babér övezte nagy tömeg
boldog rikoltozással épp most érkezik,
és éneklik hős Hercules dicshimnuszát.
Chorus:
830 Küzdve Eurystheus hamarabb világra
jött, s parancsolt, menj le az Alvilágba:
az hiányzott már csak a kínjaidból,
hogy kifoszd Plutót birodalma mélyén.
Bátran átkeltél a vak éj honába,
835 merre gyászösvény kanyarog riasztó
éjsötét fák közt a halottainkhoz –
ám hatalmas nagy tömegek követtek.
Mint ahány nép ment be mohó-kiváncsin
látni egy színház nagy előadását,
840 mint ahány gyűlt élisi Juppiterhez,
hogy betelt újból az ötéves ünnep,
s mint Ceres misztériumára tódul
a tömeg, ha nyúlnak az éji órák,
és egyenlőn méri az édes álmot,
845 s visszatartja a Nap szekerét a Mérleg,
s mint ahány pap fut-siet Atticában
otthonát elhagyva az Éjt imádni,
annyian járják be a néma tájat:
van, ki lomhán lép, öregen botorkál,
850 búsan és eltelve az életével,
s van, ki ott is fut fiatal hevében:
nász igáját nem viselő leányok,
és hajuk nem nyírt fiatal legények,
s anyja nevén kívül ki beszélni nem tud –
855 csak nekik jár, hogy ne ijedjenek meg,
némi fénycsik, látni az éjszakában.
Ám a többség csak szomorún bolyong ott.
Jaj, milyen lesz, hogyha a fény kialszik,
s minden ember érzi a föld egészét
860 rászakadni bús-szomorú fejére?
Ott a sűrű Chaos az úr, s a mocskos,
rút homály, gyászéjszaka és a néma
mozdulatlanság, s az üres ködfelhők.
Vinne bár vénség le az Alvilágba!
865 Késve nem lépett oda még halandó
lény, ahonnan nem vezet út a léthez.
Rettegett Végzet, mire jó sietni!?
Úgyis eljut majd a Halál honába
minden ember, és Cocytus vizén is
870 áthajózik: mind neked érlelődik,
mit nyugat lát, s mit kelet égi tája.
Hagyd, Halál, fajtánk, hiszen engedelmes,
késs kicsinykét még, sietünk magunk is:
hisz meg is haltunk, amikor születtünk!
875 Thébánk ünnepi napja ez.
Oltárnál könyörögjetek,
hízott állatot öljetek!
Férjek s asszonyaik vegyest
járják ünnepi táncukat!
880 Hagyják ott az igát a dús
szántók egyszerű népei!
Hajnal s alkonyi táj között,
s árnyat hol sose vetnek a
testek, hogyha a Nap delel,
885 békénk záloga Hercules.
Minden föld, mit a végtelen
tenger nyaldos a partjain,
békéjét néki köszönheti.
Átkelt ő a Halál-folyón,
890 s megjött, győzve a holtakon.
Nem kell félnie már: a holtak
országán túl semmi sincs!
Kedves nyárfáddal felmeredő
hajad koszorúzd meg, áldozó!
Hercules:
895 Bosszúálló kezemtől arccal földre hullt
Lycus, s a zsarnok minden bűnsegédje is,
a bűnhődésben is követve meglakolt.
Az oltárnál szent állattal most győztesen
apámnak és az égieknek áldozok.
900 Munkám segítőtársa, hozzád szól imám,
harcos Pallas, kinek baljában szórja a
kővé dermesztő Aegis szörnyű átkait;
s ki Lycurgust és a vörös tengert lebírta, most
repkényövezte tyrsusszal jöjjön közénk,
905 s a testvér-istenek, Phoebus s Phoebus huga,
(Phoebust a lant, húgát az íj bűvölte meg)
s ahány édes testvérem él az égben és
nem mostohám fia! Jól felhízlalt nyájakat
tereljetek ide, s ahány fűszert az indusok
910 s arabok csak összegyűjtenek, hordjátok az
oltár elé! Szálljon füstfelleg az ég felé!
Hajunkat nyárfagally díszítse, Theseus,
téged zöldellő honi olajfa lombjai
takarjanak; Jupiterhez én esdek, te meg
915 a város alapítóit, zord Zethus vadon
barlangjait, híres vizű Dircét s Tyrus
jövevény királya lárját kérleld szüntelen![23]
A lángba tömjént szórjatok! Am.: De előbb, fiam,
a gyilkosságtól tisztítsd meg véres kezed!
920 He.: A gyűlölt vérrel áldozhattam volna bár
az isteneknek: az oltárt kedvesebb nedű
nem mosta volna; nagyobb, pompásabb áldozat
nem hullhat Juppiternek, mint a jogtalan
uralkodó. Am.: Kérleld inkább nemző apád,
925 hogy a szenvedéstől megfáradva végre már
nyugtunk legyen! He.: Magam esdek Juppiterhez és
hozzám méltón: álljon helyére az ég, a föld,
s a víz; a csillagok nyugton fussák örök
pályáikat, s éltesse Béke a népeket!
930 Minden vasat szántásra fogjon a Munka, és
a kard nyugodjon; a tengert fülsértő vihar
ne dúlja fel, ne hulljon bősz istennyila,
s a dermesztő hótól megáradt nagy folyam
a meggyötört termőföldet ne ragadja el!
935 Méreg nyugodjon, ártó nedvű gizgazok
ne viruljanak, ne kormányozzanak gonosz,
vad zsarnokok! S ha bűnnel terhes még a Föld,
szüljön hamar, s ha valami új szörny készül itt,
enyém legyen! – De mi ez? Délben sötét borult
940 reánk? Phoebus felhőtlen elhomályosult.
Mi űzi vissza napkeletre az égi fényt?
Miért emelte fel sötét fejét az éj
rosszkor? Miért ragyognak nappal csillagok
odafenn? Az égen ott sziporkáz, tündököl
945 első munkám, az oroszlán. Minden tagja a
harag lázában ég, s harapni készül épp.
Már-már letép egy csillagot: fenyegetve áll,
ordas pofával tüzet okád, vörösen lobog
sörénye, s ami a zordon ősz s a mogorva tél
950 fagyos égi táján fekszik, átugorva egy
hatalmas lendülettel, a tavaszi bikára ront,
hogy összetörje nyakát. Am.: Mi történt hirtelen?
Fiam, mért kapkodod vadul tekinteted?
Milyen égi látomás zavarja meg szemed?
955 He.: A föld békés. A felbőszült tenger nyugodt.
Erőmet még az Alvilág is ismeri:
csak az ég van hátra – hozzám méltó munka lesz.
A mindenség tetejére szálljak most hamar,
égig kell jussak: apám ígéri a csillagot!
960 S ha megtagadná? Kiveti Herculest a föld,
s az égnek visszaadja őt. Az istenek
gyűlése hív, kitár minden kaput – csak egy
acsarkodik! Beengedsz végre az égbe már?
Vagy én törjem be a világ rozsdás ajtaját?
965 Habozol még tán?! Saturnust, ím, feloldozom,
s rázúdítom törvényszegő apámra a
múlt árnyait. Titánok őrjöngő hadát
vezetem csatába; sziklákat tépek ki és
Centaurok lakta erdős hegygerinceket.
970 Hegyekből égig érő lépcsőket rakok:
az Ossát lássa Pelionja fölött Chiron,
s a ráemelt Olympus majd égig vezet,
vagy az éghez vágom. Am.: A szentségsértést messzire
kerüld! Betegségében is szörnyű szived
975 eszetlen vad rohamát fékezd meg, gyermekem!
He.: Mi ez? Fegyvert ragad sok vészhozó Gigász!
Az árnyaktól Tityus kitört, s szétszaggatott,
üres mellkassal az éghez oly közel megállt.
A Cithaeron ingadozik, Pellene is remeg,
980 s a Tempe. Az Pindus gerincét törte szét,
ez az Oetáét, s őrjöngve tombol a bősz Mimas.[24]
Ostort csattogtat a fáklyahordó Fúria,
s a halotti máglyáról gyújtott szövétneket
arcomba nyomja; s a kígyóktól övezett fejű
985 Tisiphone rettenetes fáklyával zárja el
az elrabolt őr nélkül tátongó kaput.
Lám, ott bujkálnak ellenségem kölkei,
Lycus ivadékai: apátokhoz, kit gyűlölök,
jobbom most visszaküld. Röpítse könnyedén
990 a húr a nyílvesszőt! Nyilát így küldi ki
hős Hercules.Am.: Az őrület hová vezet?
Szörnyű íját karikába görbítette, és
tegezét kioldta. Süvítve száll, vihart kavar
a gyenge nádszál – épp középen járja át
995 az egyik nyakát. He.: A többi kölkét rejtekén
irtom ki. Mért késem?! Mycenaeben nagyobb
harc vár reám, hogy a puszta kézzel szétmorzsolt
roppant cyclopsi sziklák összedőljenek.
Buzogányom vad táncot járjon! Törjön a retesz!
1000 Ajtó szakadjon! Rogyjon rájuk a háztető!
Feltárul az egész palota: ott rejtőzködik
a bűnös apa fia. Am.: Térdét esengve fonja át
az egyik fiú, s szánandó hangon esdekel.
Kimondhatatlan bűn! Szörnyű még látni is:
1005 a könyörgőt megragadva meglóbálta két-
háromszor, s falhoz vágta őt. Reccsent a fej,
s beszennyezett mindent kiloccsantott agya.
De amott ölében rejtve legkisebb fiát,
búvóhelyéről Megara őrjöngve menekül.
1010 He.: Bújhatsz akár a Mennydörgő ölébe is,
elér e kéz akárhol, és végez veled.
Am.: Szegény asszony, hová futsz, hol lelsz rejteket?!
Menedék elbújni nincsen Hercules elől!
Öleld át inkább, s próbáld csillapítani
1015 könyörgő szóval! Me.: Irgalmazzál, hitvesem!
Ismerd fel már Megarát, s az arcvonásaid
e gyermek arcán! Látod, hogy kapkod feléd?
He.:Markomban mostohám! Vedd büntetésedet,
s e rút nász jármából oldozd fel Juppitert!
1020 De az anya előtt ez szörnyszülött pusztuljon el!
Me.:Jaj, tébolyult, saját véred kiontanád?
Am.: Hozzá sem ért, s az apja arcától riadt
gyermek meg is halt – lelkét vette a félelem.
Most asszonyára sújt a rettentő pöröly,
1025 törik a csont, roncsolt testéről a fej lehull,
s nincsen sehol. Mered ezt is nézni, túl sokat
látott öreg fejem?! – Ha nincs a gyászra már
erőd, ott vár a halál. – A dárdád mártsd belém,
vagy azt a szörnyölő husángot emeld reám,
1030 hogy eltüntesd hamis és neved beszennyező
szülőapád, ne szégyenítse hírneved!
Cho.: A halállal szembe, öreg, mért vonszolod magad?
Hová mész, őrült? Fuss, és rejtőzz mélyen el,
s hárítsd el Hercules kezétől ezt a bűnt!
1035 He.: Jól van, kiirtva már a rút királyi ház.
Levágtam ezt a néked szentelt nyájat is,
Juno. A hozzád méltó áldozatot öröm
volt teljesítenem. Argosé még hátravan.[25]
Am.: Fiam, nem áldoztál még: áldozzál! Amott
1040 az oltárnál áll görnyedt nyakkal az áldozat,
s kezedre vár. Elkísérlek, veled megyek,
vágd le! – De mi ez? Szemem világa elborul,
és elgyöngít a gyász, vagy Hercules kezét
látom remegni? Arcát álom nyűgözi,
1045 fáradt nyakán lecsüngve kornyadozik feje,
s megroppant térddel egész testében földre dől,
mint egy kivágott kőris vagy tengerkaput
nyitó gát. Élsz még, vagy már téged is megölt
ugyanaz a téboly, mely megölte szeretteid?
1050 Alszik: légzése egyenletes. Bár kis szünet
adatna most, hogy az álomlepte nehéz erő
betegség-szállta lelkét meggyógyítaná!
Nehogy újra kezdje, vigyétek, szolgák, fegyverét!
Chorus:
Gyászoljon az Ég, a nagy égi Szülő,
1055 termékeny ölű Anyaföld, s az örök
árral dagadó tenger vize, ám
mindenki előtt, ki a földre s a tág
tengerre veted fénylő sugarad,
s ragyogó arccal ki elűzöd az éjt,
1060 tüzes égi Titán:
Alcides is meglátta veled
nyugatot s keletet,
s mindkét palotád ismerte belül.
Mentsétek fel rémtette alól,
égi hatalmak,
1065 s fordítsátok józanra eszét!
Ó, te is, Álom, bajt leigázó
belső nyugalom,
a halandó lét jobbik része,
csillagos Éjanya szárnyas gyereke,
a mogorva Halál röpke fivére,
1070 a hamissal igazt elegyítve, jövőnk
biztos hírnöke, ámde csaló is,
életmenedék, békés nyugalom,
Nap kikötője s az éjszaka társa,
aki enyhet adón ugyanúgy öleled
1075 lágyan a szolgát és a királyt is,
s a halált remegő percembereket
soha nem múló éjre tanítod,
győzd le a lelkét kábulatoddal,
tagjait álom gúzsba kötözze,
1080 s ne is oldja előbb fel igája alól,
józan eszét míg nem nyeri vissza!
Leterülve kemény szívét iszonyú
álmok gyötrik. Nem győzte le még
a csapás szörnyű vad rettenetét.
1085 Nagy buzogányán szokta, ha fáradt,
nyugtatni fejét,
de hiába kutat most terhe után,
csak a semmibe kap keze céltalanul:
még nem szűnt meg a láza egészen,
mint a vihartól korbácsolt ár
1090 hosszasan őrzi a lendületét, s bár
elmúlt a vihar, mégis dagadoz,
– – – – – – – – –
Lelkéből űzd ki az őrületet,
térjen hozzá vissza erénye –
vagy legyen inkább még esztelenebb,
1095 s menjen, amerre
elkezdte vakon tévelygését!
Már csak a tébolyod oldozhat fel
rémtetted alól: ártatlanhoz
szinte hasonló, ki a bűnt feledi.
1100 Most Alcides verje a mellét
két tenyerével,
s a világ terhét tartó karokat
megtorló keze korbácsolja!
Nagy bőgését hallja az ég, és
1105 hallja a gyászos lenti világ,
s kit a mély barlang rejt el szem elől,
nyakain roppant
láncot rázó vad Cerberus is!
Echózza chaos gyászos panaszát,
meg az elterülő tengerfelszín,
1110 s fenti világunk: ismerte az is
bősz fegyvereid!
Ekkora bajjal megvert szívet
gyönge csapással nem lehet ütni.
1115 Te is íj, s a nyakán régtől függő
hadi dísz, roppant nyilakat tartó
súlyos tegeze,
durva csapással verjed a hátát,
izmos vállát korbácsoljad,
1120 durva-göcsörtös nagy buzogánya
nyomja a mellét:
1121 fegyvere verje a kínt dübörögve!
1135 Menjetek ismert munkája borús
1136 útján, gyerekek, sorsvert csemeték!
1122 Az apátokkal bosszulva gonosz
vad zsarnokokat, nincs hírnevetek,
s birkózni görög küzdőtereken
1125 nem tudtok, erős bőrszíj se feszült
kicsi öklötökön.
Szkíta tegezből biztos kézzel
könnyű nyilakat
kiröpíteni volt csak merszetek, és
gyors szarvasokat leteríteni, ám
1130 az oroszlánt még lesből se soha.
Vétlen lelkek, menjetek át most
Styx kikötőjén,
kiket életetek küszöbén küldött
1134 bűnös apátok tébolya látni
1137 bőszült királyt az Alvilágban!
Hercules:
Mily föld ez itt? Miféle táj? Milyen vidék?
Jaj, hol vagyok? Keleten vagy észak jéghideg
1140 táján? Vagy a nyugati tengernek legtávolibb
vidéke ez, mely az Óceánt megfékezi?
Miféle föld levegőjét szívom? Biztosan
hazatértem már! – Mért látok véres testeket
heverni ott? Vagy még elmém vetíti ki
1145 az Alvilág árnyképeit? Hazatérve is
feltűnik a szemem előtt a kóbor holt tömeg?
Szégyen bevallani: reszketek. Nem is tudom,
valami súlyos balsejtelem gyötör belül.
Hol az apám? S gyermekeim-imádta hitvesem
1150 is merre van? Mért nem takarja bal oldalam
az oroszlánbőr? Hová tűnt el páncélruhám,
mely Hercules álmát enyhítő vánkos is?
Hol a nyilam, íjam? Elragadni ki tudta, míg
én élek? Ily roppant zsákmányt ki szerezhetett,
1155 s kit nem borzasztott Hercules álmában is?
Szeretném látni azt, ki rajtam győzhetett.
Csak bátorság: leszállt az égből tán apám,
s egy új fiat nemzett egy hosszabb éjszakán,
mint engem? Jaj, milyen borzalmat látok ott!
1160 Fiaim leölve, vérbe fagyva fekszenek,
holt hitvesem. Támadt egy új Lycus talán?
Ily nagy bűnt elkövetni Thebában ki mert,
hogy megjöttem? Ki Ismenosnál s Attica
jól megművelt vidékén és dardán Pelops
1165 két tenger mosta országában élsz, segíts,
mondd el nekem, ki okozta ezt a pusztulást!
Haragom, tombolj: ellenségem, ki nem mutat
ellenséget! Legyőzőm, elbújtál talán?
Gyere, állj bosszút akár a véres thrák király
1170 vad lovaiért, vagy Geryon marháiért,
és Líbia gonosz uraiért! Küzdj már meg velem!
Pőrén állok, fegyvertelen, törj rám akár
a sajátommal! - Mért kerüli Theseus és apám
a tekintetem? Miért takarják arcukat?
1175 Ne sírjatok! Mondd inkább el, ki ölte le
egész családomat! Miért hallgatsz, apám?
Inkább, Theseus, híven, Theseus, te mondjad el!
Hallgatnak. Arcuk szégyenkezve elfedik,
és lopva könnyük morzsolják. Ily nagy csapás
1180 közt mit kell szégyellni? Melyik argosi féktelen
uralkodó, a halott Lycus mely megvadult
hordája mért ily rettentő csapást reánk?
Hőstetteimre, nevednek mindig második
helyére kérlek, apám, mondd el, hogy otthonom
1185 ki tette tönkre, kinek lettem prédája én?!
Am.: Ha a bajról nem beszélünk, elmúlik hamar.
He.: Ne álljak bosszút, én? Am.: A bosszú gyakran árt.
He.: Ily nagy csapást ugyan ki tűrt nyugodtan el?
Am.: Aki a nagyobbtól félt. He.:Ezeknél is nagyobb
1190 vagy súlyosabb rémség történhet, apám, velünk?
Am.: A csapásaid milyen kis részét ismered!
He.: Könyörülj, apám, esengve nyújtom két kezem!
Mi ez? Ellenáll kezem. Még itt kísért a bűn!
Honnan ez a vér? E nyíl mért ázik holt fiam
1195 vérében? Lerna szörnyétől lett az vörös!
Ez az én nyilam, már látom. Nem kutatom tovább,
hogy íjamat ki tudta meggörbíteni,
s felhúzhatatlan húrját megfeszíteni.
Hozzátok szólok: apám, ezt én követtem el?
1200 Hallgatnak: én. Am.: Csak a gyász tiéd, de mostohád
bűntette ez: baleset történt bűn nélkül itt.
He.: Apám, bőszen most mennydörögj mindenfelől!
Ki elhagytál, most állj bosszút, ha késve is,
unokáidért! A csillagos menny zengjen, és
1205 mindkét sarkpont csapkodja vad villámait!
Keselyű gyötörje a Caspi-part szikláihoz
láncolt testem! – De Prometheus szirtje miért üres?
A Caucasus meredek, kopár hegyoldala,
mely madarakat s vadakat táplál vad ormain,
1210 várjon reám! Feszítsen szét a habok felett
hozzákötött kezemnél fogva a két Symplegas,
a scytha tenger zárja, s kettényílva, majd
megint csak összezáródva ha égig fröcskölik
az egymáshoz csapódó szirtek a sós vizet,
1215 a sziklák közt gyötrődő akadály legyek!
Vagy máglyát rakva egy szent erdő fáiból
vérrel gyalázott testem mért nem áldozom
fel?! Ez az: visszaadom az Alvilágnak Herculest.
Am.: Még lelke kábult és zavart. Haragja csak
1220 átváltozott, s mi az őrület biztos jele,
maga ellen őrjöng. He.: Fúriák gyászos hona,
jaj, lenti börtön, bűnösök kiszabott helye,
ha létezik, túl Erebuson rejtett zugoly,
mit a Cerberus vagy én sem ismerek, oda rejts
1225 el, Föld! A Tartarus széléig elmegyek,
s örökre ott maradok. Ó, túl kemény szivem!
Egész házamban szétszórt gyermekeim, ki fog
méltón gyászolni titeket? Sírni képtelen
ez a bajban edzett arc. Adjátok íjamat
1230 s a nyílvesszőket! Adjátok buzogányomat!
Fiam, érted zúzom össze minden fegyverem,
a te lelkedért égjen most porrá rettegett
buzogányom, és lernai nyilakkal megtömött
tegezem halotti máglyádon hamvadjon el:
1235 a fegyverek bűnhődjenek! S ti is, átkozott,
mostoha kezek, nyilaimmal tűzben vesszetek!
Am.: A tévedést ki nevezte bűnnek bárhol is?
He.: Gyakran bűnnek számít a túl nagy tévedés.
Am.: Most rád van szükség: tűrd a balsors terheit!
1240 He.: A tébolyölte szemérem nem hagyott el úgy,
hogy látványommal még riogassak bárkit is.
Theseus, követelem, azonnal adjad vissza most
fegyvereimet! Ha józan elmém, íjamat
adjátok vissza! Ha bujkál bennem az őrület,
1245 engedj, apám: a halál ösvényét meglelem!
Am.: Könyörgöm nemződ szentségére és nevünk
kettős jogára – nevelődnek szólíts bár, akár
szülőapádnak –, s évek súlyától deres,
jámbor fejemre, kíméld árva vén korom!
1250 Hanyatló házad egyetlen védőoszlopa,
bajaink között pislákoló reménysugár,
térj észhez! – Nem volt munkádból hasznunk soha,
csak a rettegés a szörnyek és a bizonytalan
tenger miatt, s a félelem minden gonosz,
1255 véreskezű vagy az oltárt vérrel szennyező
vad zsarnoktól. Ki sosem vagy itt, most látható
s megfogható hasznot kérek belőled én.
He.: A napvilágon mért éljek tovább? Mi tart
még vissza? Semmi. Elvesztettem mindenem:
1260 fegyverem, eszem, hírem, fiaim és hitvesem,
az őrültségem is. Nem nyújthat senki írt
bűnös lelkemnek: a halál enyhítse bűnömet!
Am.: Megölöd apád. He.:Haljak meg, hogy ne tehessem azt!
Am.: A szeme előtt? He.: Bűnt látni tőlem megtanult.
1265 Am.: Gondolj inkább nemes hőstetteidre, és
ezért az egy bűnért magadnak megbocsáss!
He.: Bocsásson meg magának az, ki senkinek?
Parancsra lettem híres, ám ez a tett enyém.
Segíts, apám! Akár az istenfélelem,
1270 akár e gyászeset s a megsértett erény
indít meg, adj fegyvert nekem! Hadd győzze le
a vakszerencsét jobbom! Th.: Bár apád nagyon
megrázón esdekelt, az én sírásom is
hasson meg! Térj eszedre, fékezd megszokott
1275 vad szenvedélyed, s lelked, mely mindent legyőz,
szedd össze most! Nagy erényeddel kell küzdened
magad ellen is: ne hagyd őrjöngni Herculest!
He.: Bűnös vagyok, ha élek, hogyha meghalok,
csak áldozat. A földet megtisztítom hamar.
1280 Olyan régóta kerülget már egy véres és
vad szörnyeteg: gyerünk, kezem, gyürkőzz neki
e tizenkét munkánál nagyobb feladatnak is!
Habozol gyáván? Csak gyermekekkel s reszkető
anyákkal vagy vitéz? Ha vissza nem kapom
1285 fegyvereimet, kiirtom Pindus berkeit
s Bacchus ligeteit és Chitaeron bérceit,
s magam is felgyújtom; uraival mind a házakat,
és isteneivel Theba minden templomát
magamra döntöm; felforgatva a városom
1290 temessen el! – S ha erős vállamra a rázuhant
városfalak könnyű lepelként omlanak,
s hogy agyonnyomjon befedve kevés a hét kapu,
fejemre zúdítok mindent, mi az ég s a föld
között van, és elzárja az istenségeket.
1295 Am.: Tessék, a fegyvered. He.: Apámhoz méltó szavak.
E nyílvesszőtől hullt a porba kisfiam.
Am.: E nyílvesszőt kezedből Juno lőtte ki.
He.: Most én lövöm. Am.: Nézd, hogy lüktet szegény szivem
a félelemtől, s mellkasomban hogy dobol!
1300 He.: Felhúztam íjam. Am.: Látod, most már bűnözöl,
tudván s akarva is. He.: Parancsolj, mit tegyek!
Am.: Nem kérek semmit: túlcsordult a fájdalom.
Te óvhatod meg, ám elvenni te sem tudod
tőlem fiam; a legszörnyűbb félszen túl vagyok:
1305 szerencsétlenné nem, csak boldoggá tehetsz.
Úgy dönts, akárhogy döntesz, hogy tudd, helyzeted
kétesre áll, és hírneved kockán forog:
vagy élsz, vagy ölsz. E már alig pislákoló,
vénség s bajok gyötörte fáradt életet
1310 kezedbe teszem. - Ily lassan adja életét
apjának vissza valaki?! Nem késem tovább,
öreg szívem kardomba dőlve átdöföm,
s mint józan Alcides bűntette fekszem itt.
He.: Kímélj, apám, kímélj, fogd vissza már kezed!
1315 Erényem, rajta, apám parancsát tűrjed el!
Ezt is csapjátok Hercules munkáihoz:
éljünk! Theseus, emeld fel földre esett apám!
Kegyes érintésétől is rémülten riad
bűnös kezem. Am.: Kezed átölelem én boldogan.
1320 Rádőlve, fogva beteg lelkemből messze száll
a fájdalom. He.: Hová, hová menekülhetek?
Hová bújjak, miféle föld temethet el?
Miféle Tanais, Nílus vagy rohanó vizű
Tigris, milyen vad sodrú Rhenus, és milyen
1325 ibér kincsektől áradó zordon Tagus
mossa le kezem? Jeges vizét zúdítaná
akár reám a fagyos Maeotis, és akár
az összes tengervíz kezemre ömlene,
a bűn csontig hozzátapadt. Istentelen
1330 hová mehetsz? Keletre vagy nyugatra tán?
Ismernek mindenütt, nincs már száműzni hely!
Utál a föld, a csillagok pályája is
elhajlik tőlem. A Nap még Cerberusra is
szelídebben nézett. Ó, hűséges barát,
1335 Theseus, keress egy messze búvó rejteket!
Mivel mindig más bűnének tanújaként
a bűnösök barátja vagy, jótettemért
cserébe engem, az árnyaktól ki itt vagyok,
kérlek, vezessél vissza, és verjed reám
1340 saját bilincseid: az a hely rejtsen engem el –
de az is megismert már! Th.: A földünk vár reád.
Az öléstől megtisztult kezébe ott kap új
fegyvert a harcos: az a föld szólít, Hercules,
1344 hol bűneiktől megtisztulnak az istenek.
Jegyzetek
[1] Jupiter korábbi kedvesét, Callisto nimfát a Nagymedve csillagképként emelte az égbe.
[2] A Pleiádok, Atlasz lányai közül hárman is szültek gyermeket Jupiternek.
[3] Orion, Perseus, a Thundaridák s a többiek Jupiter nem Júnótól született gyermekei.
[4] Dis (Plútó), az alvilág ura, Jupiter testvére.
[5] Manes, a holtak lelkei.
[6] A Nap.
[7] Geryon marháinak elhajtása.
[8] A Hesperisek aranyalmájának megszerzése.
[9] Utalás Oidipusz történetére.
[10] Oidipusz fiai, Eteoklész és Polyneikész, akik atyjuk átkának megfelelően egymás kezétől estek el.
[11] Niobé Amphión felesége volt, s így a thébai királyi családhoz tartozott. Gyermekeit megölte Apollón és Artemisz, az anya pedig fájdalmában kősziklává változott, de sziklaként is tovább könnyezett.
[12] A mítosz szerint Kadmosz, Thébai alapítója megölte Árész szent kígyóját, és ezért élete végén maga is kígyóvá változott, és Illíriába száműzték az istenek.
[13] Hercules Eurustheus király parancsait teljesítette tizenkét munkájával.
[14] Apollo (Phoebus) a mozgó szigeten, Déloszon született.
[15] Jupiter fiát, Bacchust (Dionüszosz) az anyja, Semele méhéből villámmal emelte ki.
[16] Jupitert gyermekkorában az Ida hegyén rejtegette anyja Saturnus haragja elől.
[17] A Rómában népszerű mítoszváltozat szerint Hercules Omphale szerelmeseként női ruhát viselt.
[18] A Danaidák, akik egyikük kivételével a nászéjszakán megölték kényszerből vállalt férjeiket.
[19] Hercules megszerezte az amazonok királynőjének, Hippolytének az aranyövét.
[20] Utalás arra a mítoszra, mely szerint a három testvér, Jupiter, Neptunus és Plútó sorshúzással döntötte el, melyikük hol fog uralkodni. Plútó húzott harmadikként, a harmadik, sors adta hely tehát az Alvilág.
[21] Proserpina (Persephoné), Pluto felesége, az Alvilág királynője. Proserpina Ceres leánya, akit az Alvilág ura elrabolt a mezőn játszó társnői közül, ezért kereste hiába az anyja.
[22] Tantalosz.
[23] Cadmus Tyrusból érkezett Boiótiába, ahol megalapította Thébai városát.
[24] Cithaeron: hegység Boiótiában. Pellene: város Akhaiában. Tempe: híres völgy Thesszáliában, amely elválasztja egymástól az Olümposz, az Ossza és a Pélion hegyeket. Oeta thesszáliai, a Mimas Ióniai hegy. A helynevek mindegyike közvetlen vagy közvetett kapcsolatban áll az istenek és a gigászok küzdelmével, a gigantomakhiával.
[25] Argosz védőistene Júnó.