Kalligram / Archívum / 2006 / XV. évf. 2006. január–február / SENECA / Őrjöngő Hercules

Őrjöngő Hercules

Eiler Tamás fordítása

   

     

Amicis meis, Iosepho Tintinnanti et Thomasio de genere Böröck

           (Barátaimnak, Kling Józsefnek és Böröczki Tamásnak)

 

 

Juno:

           „Mennydörgő húga” – e név maradt csupán nekem.

           A mindig hűtlen Juppitert, s az égiek

           vidékét elhagytam kifosztva, és helyem

           fentről elűzve ágyasoknak adtam át;

5          le kell költöznöm, az ég az ágyasoké lehet:

           amott a téli ég csúcsán Arctos[1] ragyog,

           s Argos flottáinak fénycsóvával jelez,

           emitt, ha nyúlnak már tavasszal a nappalok,

           Európa elrabló bikája tündököl.

10        A tengert és hajókat rémisztő rajuk

           amott mutatják Atlas kóbor lányai[2],

           az isteneket itt Orion[3] rémisztgeti,

           Perseusnak is van aranyló csillagképe fenn,

           a Tyndaridák iker-jegye is tisztán ragyog,

15        s azok is, kikért születésükkor Delus megállt;

           s nemcsak Bacchus vagy Bacchus anyja jutott közénk

           az égbe: hogy minden gyalázatos legyen,

           a világ Ariadne koszorúját hordja a fején.

           Késő bánat! Csupán Thebának vad, gonosz

20        vidéke, hol hemzsegnek az átkozott anyák,

           hányszor tett mostohává! Égbe juthat és

           helyembe léphet tán Alcmene győztesen?

           S a kölke is remélhet ígért csillagot?

           Kiért, hogy megszülessen, egy nap elveszett,

25        Phoebus keleten olyan sokáig vesztegelt:

           sugarát parancsra Oceanus nyelte el.

           Nem múlik így a gyűlölet: sértett szivem

           Most is haragban ég, s a kínzó fájdalom

           békét feledve örökre háborút visel.

30        Mily háborút?! Amit csak ellenségesen

           a föld, az ég s a tenger megteremthetett,

           szörnyű, ártó, vad és gonosz torzlényeket,

           leigázta mind; a bajoktól hízik győztesen,

           s haragunk hasznára van; dicsőségére vált

35        a gyűlöletem: én hirdetem, hogy égi sarj,

           s apját tanúsítják túlzó parancsaim.

           A Napkorong amerre fölkel s elpihen,

           s mindkét Etiópiát tüzével perzseli,

           vadságát tisztelik, s istennek hirdetik

40        mindenfelé. A szörnyekből kifogytam én.

           Kevesebb neki a parancsot elvégezni, mint

           nekem kiadni: örül, hogy teljesítheti.

           A zord zsarnok miféle vad parancsa tud

           neki ártani? Hiszen fegyverként hordja most,

45        mitől félt s mit legyűrt: oroszlán- s hydrabőr

           fegyvere. A föld nem nyújt elég teret neki:

           a lenti Juppiter[4] kapuját szétzúzta, és

           legyőzve őt zsákmánnyal jön meg a föld alól.

           Az árnyak törvényén tiporva visszatér:

50        magam láttam, hogy elűzte lent az éjhomályt,

           és Dist legyőzve apja öccse fegyverét

           csörgette. Mért nem őt magát cibálja fel,

           ki Juppiter részével egyformát kapott,

           s mért nem lesz Erebus ura? Feltárja a Styx vizét!

55        Megnyílt a holtak lelkétől a visszaút,

           s a zord halál szentsége közprédán hever.

           Ez meg, széttörve az árnyak béklyóját vadul,

           diadalt arat fölöttem, s Argolisban a

           halálkutyát önhitten föl-le vezetgeti.

60        A Cerberus láttán jéggé dermedt a Nap,

           láttam, hogy reszketett; én is remegtem, és

           látva a legyőzött szörnyeteg három fejét,

           féltem parancsomtól. De ez mind semmiség:

           az eget kell féltenem, nehogy elfoglalja majd,

65        ki a mélyt legyőzte, s apja jogarát elvegye.

           Az égbe útja nem békés, mint Bacchusé:

           nyomában romlás jár, s a puszta világ felett

           akar uralkodni. Kipróbált izmoktól dagad,

           s hogy az eget erejével beveheti, tudja, hisz

70        hordozta is; a világ alá hajtotta a

72        fejét, s az égbolt épp középen ült nyakán.

71        Meg sem rezzent a roppant súlytól válla, bár

           az ég, a csillagok meg én nyomtuk nyakát,

           szilárdan állt: utat tör az égiek felé.

75        Haragom, gyerünk, s a nagyravágyót nyomjad el!

           Saját kezeddel tépd szét, küzdjél ellene!

           Mért bíznád másra? El innen, szörnyek! Pihenhet a

           parancsolásban megfáradt Eurystheus!

           Ereszd ki a Jupiterre törni vakmerő

80        Titánokat, s az Aetna gyomrát tárd ki most;

           a gigász dőltétől rengő dór föld vesse ki

           a rettegett rémség aláhantolt fejét,

           s a Hold foganjon fent más, újabb szörnyeket –

           de legyőzte ezeket! Alcides mása kell neked?

85        Neki párja nincs: harcoljon hát magával ő!

           A Tartarusból felzavarva jöjjenek

           a Fúriák, tüzet szórjon lángüstökük!

           Kígyókorbácsot rázzon ártó két kezük!

           Na, most támadj az égre gőgösen, gyere,

90        s vesd meg, ami emberi! A Styx s a holtak[5], azt hiszed,

           meghátráltak? Csak most tárom fel a poklokat!

           A mély homályba rejtett, s bűnösök közül

           is messze száműzött Viszályt szólítom én,

           amit egy rágörgetett hegy gyomra fogva tart.

95        Dis mélyéből előhívom s kivonszolom,

           ami még maradt: jön majd a gyűlölt Bűn s a vad,

           vérét nyaló Gonoszság s Tévelygés vele,

           s a mindig önmagát pusztító Őrület –

           ez az: fájdalmunk szolgálója ez legyen!

100      Dis szolgái, fáklyákkal gyújtogassatok,

           Megaera űzze kígyókkal rémes hadát,

           s a roppant máglyatűzből gyászhozó keze

           hatalmas lángszövétneket ragadjon el!

           A megsértett Styxért bosszút így álljatok:

105      forróbban, mint az Aetna mély kohóiban,

           őrjöngő tűz olvassza meg szívét, eszét!

           Hogy a megszállt lelkű, őrültségtől zaklatott

           Alcides gyötrődhessen, most előbb nekem

           kell őrjöngnöm: Juno, még mindig nem dühöngsz?!

110      Ha mostohához méltó tettre készülök,

           elmémtől engem, először engem fosszatok

           meg, Fúriák! Változzanak meg imáim is:

           az apjuk jó erőben térjen vissza, és

           épségben lássa fiait! Megleltem a napot,

115      melyen Alcides gyűlölt erénye boldogít.

           Legyőzött engem? Hát magát is győzze le,

           és halni vágyjon a holtaktól megtérve! Most

           használ nekem, hogy égi sarj! Azon leszek,

           hogy nyílvesszőjét biztos kézzel lője ki –

120      én lendítem s vezetem az őrült fegyverét –,

           ez egyszer az ő pártján leszek. E szörnytett után,

           így már mehet, ha apja az égbe engedi.

           Kezdődjön hát a háború: a Nap ragyog,

           fölkelt a sárga fénnyel tündöklő Titán.

 

Kar:

125      Pislognak az ég fénylő szemei,

           fordult a világ; elmúlik az éj,

           fut az új nap elől kóbor serege,

           s hajtja a hajnali csillag csapatát.

           Égbolt magasán hét csillaggal

130      fagyosan fénylő Göncöl a rúdját

           megfordítja, s a fényt csalogatja.

           A habokból már fölkelt a Titán[6],

           s oetai bércről néz a világra;

           Bacchánsnőknek napberagyogta

135      bokra vöröslik a hajnali fényben,

136      és Phoebus elől menekül huga is.

146      Ágak magasán hintáz a dalos

           thrák Philomela, s a Nap sugarában

           fürdeti tollát, míg zsivajognak

                       szerte a fészkek;

150      körülötte madár seregek dala szól,

151      zsongva köszöntik az új virradatot.

 

137      Mindenki kemény munkáját kezdi,

           gondja után néz; nyílnak az ajtók:

           kiterelte a nyájt, s a fagyos földön

140      dércsípte füvet tépked a pásztor;

           játszik szabadon nyílt réteken át

           a tinó, szarvat még nem akasztott,

           s tehenek leapadt tőgyük növelik;

           futkos a lágy fű közt kicsi kecske,

145      szertebotorkál, lába keresztben.

152      Félti az éltét bár, de a szélre

                       bízza a matróz

           a vitorlát, hadd fújja dagadtra.

155      Más szakadékos sziklán csüngve

           új csalikat tesz a régi helyébe,

           vagy ökölbe szorult kézzel veszteg

                       nézi a zsákmányt:

           érzi zsinegje a hal remegését.

 

           Nyugalom, s a saját kevesével már

160                  boldog menedék

           a derék élet része, jutalma.

           Nagyra törő vágy és remegő félsz

                       városi népek:

           álomtalanul strázsálja emez

165      büszke királyok zordon kapuit;

           más vég nélkül gyűjti a kincset

           kamrájában, s vágyakozóan

           az arany halmok mellet nyomorog.

           Ezt a tömeg kegye elkábítja,

170      és a szeleknél ingatagabb nép

           felfújja üres gőggel a lelkét.

           A zajos Forum perpatvarait

                       használja ki az,

           szavait s a dühét árulva gazul.

           Keveseknek jár békés nyugalom:

175      csak akik tudják, hogy röpke a lét,

           s hogy vissza időnk nem tér soha már.

 

           Legyetek vígan, míg hagyja a Sors:

           robogó kocsiján elfut az élet,

180      s a madárröptű nap hajtja az év

                       rohanó kerekét.

           Szigorú Párkák mérik ki napunk,

           s nem tekerik soha vissza a szálat.

           De az emberi faj nem bízva a gyors,

           kapzsi halálban, a sorsa elé megy:

185      önként rohanunk Styx habjaihoz.

           Bátran, de korán vágysz, Alcides,

           látni a holtak gyászos seregét:

           biztos időben jönnek a Párkák,

           végső percét nem nyújthatja,

190      nem sürgetheti senki paranccsal:

           úgyis befogad mindenkit a sír.

 

           Mást a világhír szárnya röpítsen,

           minden város róla fecsegjen,

           pletyka emelje a csillagos égig,

195                  mint csak egy istent,

           vagy szekerével szálljon a mennybe,

           engem a biztos otthon ölében

                       rejtsen a földem!

           Veszteg maradók érik meg a vénkort,

200      s ha szerény helyen is, ám biztosan ül

           a kicsiny házban a máknyi szerencse:

           a magasba törő vágy mélybe zuhan.

 

           De kibontva haját ott jön Megara,

           gyermekcsapatát gyászban tereli,

           s mellette botladoz Alcides vén apja is.

 

Amphitryon:

205      Világbíró, Olympus nagy kormányosa,

           szabj végre kínomnak mértéket és határt

           csapásaimnak! Nem ragyog reám soha

           reménysugár: az egyik baj vége új bajok

           kezdete csupán. Új ellensége támad, épp

210      csak visszatér; mielőtt elérné otthonát,

           parancsra máris másik háborúba megy;

           soha nem pihen, nincs nyugta sem, csak míg az új

           parancs elhangzik. Az ádáz Juno üldözi

           születése óta: mit nem tűrt már csecsszopó

215      korában is?! Még azt sem tudta, hogy mi az,

           s már szörnyet ölt. Egy kígyópár, két pikkelyes

           tarajosfejű hüllő kúszott közelébe, s ő

           elébük ment, mint csúszó-mászó kisgyerek,

           s nyugodt szívvel tűzben forgó szemükbe néz.

220      Derűsen összecsomózta őket és dagadt

           nyakuk a Hydrára készülve fojtogatta kis

           hamvas kezével. Menalus gyors dúvadát,

           amely nehéz arany agancsdíszt hordoz fején,

           elfogta futva. Nemea roppant réme, az

225      oroszlán, Hercules vasmarka közt nyögött.

           A thrák kancák rém-istállóját mondjam-e,

           s az abrakul lovainak feltálalt királyt,

           vagy a sörtés vaddisznót, mely sokszor dúlta fel

           Árkádia ligeteit Erymanthus bércein?

230      A bikát, melytől sok nép szörnyen rettegett?

           S hogy Hesperus népének messzi barmait

           nyugat szélétől elhajtotta, leölve a

           háromtestű pásztort,[7] s Cithaeron hegyfoka

           az Óceánlátott gulyától reszketett?

235      Betört parancsra a forróöv közepére is,

           a kiégett, napperzselte tájra, kétfelől

           hegyeket morzsolt szét, s összezúzva a gátakat,

           a berontó Óceánnak széles utat nyitott.

           Ezután a dús liget honát támadta meg,

240      s elzsákmányolta az éber kígyó kincseit.[8]

           A veszélyt megsokszorozó vad lernai szörnyeteg

           a halál nagy leckéjét nem tőle tanulta meg?

           S a Stymphalus szárnyukkal Phoebust elfedő

           madarait röptükben nem ő nyilazta le?

245      Nem győzte őt le a Thermodon mentén lakók

           magányos, férj nélkül háló úrnője, és

           nem rémisztette hőstettekre kész szivét

           a rút istálló förtelmes munkája sem.

           Mit ér?! Megóvta bár a földet, messze van,

250      s a békeszerző távollétét mindenütt

           megérezték: a szerencsés gaztett most erény

           néven virul; a derék gonosznak hajt fejet;

           a fegyver a jog; a Rettenet törvényt tipor.

           Láttam, hogy az atyai földet védő gyermekek

255      a gonosz gyilkos kezétől mint pusztultak el,

           s láttam, hogy Cadmus utolsó sarja hogy veszett,

           láttam letépni királyi díszét és fejét.

           Eléggé Thébáért nem sírhat senki sem.

           Nagy istenekben gazdag föld, kitől remegsz?!

260      Melynek termékeny öléből és mezőiből

           csupasz karddal kinőtt egy harcos nemzedék,

           s melynek falát Jupiter saját fia, Amphion,

           dalával sziklát táncoltatva emelte fel,

           ahová az égből gyakran szállt le Juppiter,

265      hol az isten vendég, sőt családtag és rokon,

           s ha nem bűn mondani, tán születnek istenek

           még itt – most rút igába törve szenvedünk.

           Nagy Cadmus és Ophion utódai, jaj, hová

           süllyedtetek?! Hazánk most egy kiebrudalt,

270      hitvány, hazátlan száműzött alatt remeg,

           s ki megtorol minden bűnt szárazon, vizen,

           s igazságosztó kézzel zsarnokokra ront,

           most messze szolgál, s tűri, mit nem tűrt soha,

           míg Thebájában úr a számkivetett Lycus.

275      De nem sokáig! Váratlan felbukkan ő,

           s a bűnökért bosszút áll majd: utat talál

           vagy tör magának. Épségben jöjj hát közénk,

           s legyőzött otthonodba térj meg győztesen!

 

Megara:

           Támadj fel, férjem, és az alvilági éj

280      homályát űzd el! Hogyha nincs már visszaút,

           s az ösvény zárva van, szakítsd fel e sárgolyót,

           s amit csak elrejt lent a gyászos éjszaka,

           hozd fel magaddal! Mint egykor szétzúztad a

           hegyeket veszélyek közt, medret keresve egy

285      sebes folyónak, és e nagy rohamodra a

           Tempe kettényílt (mellkasod hogy nekifeszült,

           hol itt, hol ott omlott a hegy, szakadt a gát,

           s a gyors Peneus új úton futott tovább),

           úgy törj ki most, a természet határait

290      feszítsd szét, hogy hazádba s otthonodba juss;

           s amit csak elrejtett évek hosszú során

           a mohó idő, hozd vissza, és tereld fel a

           magukat felejtő, fénytől félő lelkeket:

           nem méltó hozzád zsákmányod, ha csak azt hozod,

295      amit kiszabtak! Ám túl messzire mentem én,

           jós nem vagyok. Hol van az a nap, melyen karom

           ölelhet téged s jobbodat, s elsírhatom,

           hogy elfeledtél, s későn tértél meg haza?

           Neked akkor, istenek vezére, száz igát

300      nem ismerő bikát ölünk, és áldozunk

           neked is, termés úrnője: a némán hű Eleusis

           szótlan hosszú fáklyákat ráz akkor neked.

           S azt gondolom majd akkor, hogy fivéreim

           feltámadtak, s országát kormányzó apám

305      él és virul. De ha téged más, nagyobb erő

           tart fogva, hozzád elmegyek: jöttöddel óvj

           meg mindnyájunkat, vagy ragadj mindenkit el!

           De elragadsz, s nem lesz isten, ki segít nekünk.

Am.: Édes fiam társa, aki hű őrzője vagy

310      hős Hercules trónjának és gyermekeinek,

           legyél bizakodóbb inkább és vigasztalódj!

           Megjön bizonnyal, mint munkáiból szokott

           mindig, dicsőbben. Me.: Azt könnyen hiszi a nyomorult,

           amit nagyon akar. Am.: Amitől rettegsz, azt hiszed,

315      legyőzni és megváltoztatni nem lehet:

           mindig sötétebben látsz mindent, hogyha félsz.

Me.: Elásva, elsüllyesztve és az egész világ

           alá temetve milyen úton tér meg a föld alól?

Am.: Melyen akkor járt, hogy a forró égövön és a zord

320      tenger módjára hullámzó homokdűnén

           átkelt, s a sós vízen, mely kétszer árad és

           apad, s az elhagyott hajója foglyaként

           a Syrtis zátonyára tűzve vesztegelt,

           s mert ottrekedt, gyalog kelt át a tengeren.

325      Me.: A balszerencse nem kíméli a legnagyobb

           vitézeket sem; nem dacolhat senki sem

           a veszélyözönnel túl soká sértetlenül:

           eléri végül, kit gyakran került a baj.

           De íme, vészjósló képpel most érkezik

330      a bősz Lycus. Járása vad lelkére vall,

           s fenyegetve rázza kezében a bitorolt jogart.

 

Lycus:

           Bár gazdag Théba városában úr vagyok,

           s enyém, amit csak dús földjével átölel

           szemben Phocis, s mit öntöz Istmenos vize,

335      s mit az égig nyújtózó Cithaeron csúcsa lát,

           vagy a keskeny Isthmos, ami a tengert kettészeli,

           az atyai háznak ősi jussa nem szakadt

           örökül reám; nemes ősapáim nincsenek,

           s nemzetségem nagy címektől nem roskatag.

340      Az erényem mindenem: az őseivel kérkedő

           más tollával páváskodik, s a kapott jogar

           remeg kezében. A fegyver véd meg teljesen!

           Hogy az ellenséges polgárok közt élni tudj,

           kivont kard őrködik. De hatalmunk ingatag

345      más trónusán; erőm csak akkor lesz szilárd,

           ha királyi nász, s királyi ágy hozzám köti

           Megarát, és ősi családja fényében ragyog

           majd új hatalmam. Nem hiszem, hogy ajánlatom

           visszautasítaná, s lenézné ágyamat.

350      Ha megátalkodva kikosarazna, Hercules

           egész háznépét elpusztítom, esküszöm.

           Tán visszatart a gyűlölet s a nép szava?

           A gyűlöltséget tűrni a hatalom lényege.

           Tegyünk próbát! A sors is kedvezett nekünk,

355      mert ott áll ő a védő istenek oldalán,

           fejét ruhája gyászszokás szerint fedi,

           s mellette Alcides igazi nemzője is.

Me.:Mit forral ez? Mire készül újra ellenünk

           családunk gyilkosa, veszte?Lyc.: Ó, fényes nevű

360      királyi sarj, légy most hozzám kicsit kegyes,

           s a mondandómat hallgasd meg türelmesen!

           Ha az emberek gyűlölködnének szüntelen,

           s örökre megszállná a téboly a lelküket,

           s győztes, legyőzött folyton fegyverkezne csak,

365      a háborúk nyomán a föld akkor sebes,

           rút puszta lenne, s a rájuk gyújtott háztetők

           pernyéje elborítaná a népeket.

           A győztesnek hasznos, a legyőzöttnek muszáj

           békét akarni! – Légy hatalmam részese;

370      legyél a társam! Vedd hűségem zálogát:

           fogadd el jobbom! – Most meg mit hallgatsz nekem?

Me.: Hogy én megfogjam apám vérével áztatott

           kezed, mellyel legyilkoltad testvéreim?

           Előbb kel föl nyugaton, s nyugszik le keleten a Nap,

375      előbb köt békét majd a tűz a vízzel, és

           előbb nő össze Sziciliával Itália,

           s előbb dermed meg összeöntve sebes vizét

           Euboia habjaival lomhán az Euripus.

           Elvetted tőlem apám, fivéreim, hazám,

380      s az ősi lárokat – csak egy maradt nekem,

           apánál, testvérnél, lároknál kedvesebb:

           hogy gyűlöllek – s a fájdalom, hogy osztozom

           ebben népemmel – oly kevés jut így nekem!

           Tessék, uralkodj dölyfösen, legyél kevély:

385      a gőgösök mögött a bosszú istene.

           Thébát jól ismerem – soroljam a bűnre kész

           s a bűntűrő anyákat, és a többszörös

           bűnöst, ki férj, fiú s szülő egyszerre volt?[9]

           Vagy a testvérharc nyomán lobbant máglyák sorát?[10]

390      Gőgös gyászában kővé vált a Tantalis,[11]

           s a phryg Sipylus könnyhullató sziklája lett.

           Maga Cadmus is, felemelve zord, tarajos fejét,

           Illyriát menekülve kóborolta be,

           és míg vonszolta magát, hosszú nyomokat hagyott.[12]

395      Ez vár reád: uralkodj hát kedved szerint,

           míg Theba sorsa rajtad is be nem telik!

Lyc.: Hagyd már el ezt a vad, bőszítő hangnemet,

           s a király parancsát tűrni férjedtől tanuld!

           Bár kormánypálcám győztesen szereztem, és

400      fegyverlegyőzte törvénytől nem félek, úgy

           uralkodom, pár szót a védelmemre csak!

           Apád véres harcban veszett? Elhulltak a

           testvérbátyáid? A fegyver mérték nélkül öl.

           Letörni, megfékezni a kivont kard dühét

405      elég nehéz: a vér a háborúk bora.

           Hogy apádat a hon védelme, engem alávaló

           becsvágy hajtott? Nem a háború okát, hanem

           végét kell nézni. De mindezt most felejtsük el:

           ha letette fegyverét a győztes, a vesztes is

410      tegye félre gyűlöletét! Nem kérem azt, imádd

           térden királyodat: pont az tetszik, hogy a

           csapásokat nemes lélekkel tűröd el;

           királyhoz illesz – oszd meg ágyadat velem!

Me.: A hideg kiráz, és vértelen minden tagom.

415      Fülsértő gazság! Nem rémüldöztem pedig,

           mikor a falainknál harci lárma törte meg

           a békét – akkor nem remegtem semmitől,

           de e násztól félek! Látom már, hogy rab vagyok.

           Bilincs gyötörje testem, hosszú éhezés

420      hozzon halált – erő akkor sem győzi le

           hűségem: Alcides, sírig tiéd leszek!

Lyc.: A mélybe süllyedt férjed izgat fel talán?

Me.: Hogy az égbe jusson, szállt az Alvilágba le.

Lyc.: A föld egész súlyával tartja fogva őt.

425      Me.: Az égbolt oszlopát súly nem roppantja meg.

Lyc.: De téged én...! Me.: Csak a halni gyávát, azt tudod!

Lyc.: Nagyobb királyi kegyet mit adhatnék neked

           az új násznál? Me.: Ha meghalsz, vagy ha meghalok.

Lyc.:Te halj meg, őrült! Me.: Akkor férjemhez jutok.

430      Lyc.: Kormánypálcámnál jobb szolgád ő, azt hiszed?

Me.: Ez a szolga sok királyt tett már el láb alól!

Lyc.: Akkor mért szolgál hát királynak, s tűr igát?[13]

Me.: Szigorú, kemény parancs nélkül hol van az erény?

Lyc.: Szörnyek s vadak prédája lenni erény neked?

435      Me.: Az erény: legyőzni azt, mitől mindenki fél.

Lyc.: De e nagyravágyót fogva tartja a Tartarus.

Me.: Nem sima az út a csillagokig a föld alól.

Lyc.: Kitől fogant, hogy égi lakhelyet remél?!

Am.: Hallgass, nagy Alcides szánandó asszonya!

440      Az én tisztem, hogy elbeszéljem Hercules

           valódi származását. Oly sok nagyszerű

           hőstett után, s hogy mindent megszelídített,

           amit csak lát a nyugvó s felkelő Titán,

           hogy annyi szörny kimúlt, s hogy megvédve az eget

445      Phlegrát istentelen vér mosta, az apja még

           most sem nyilvánvaló? Hazugság Juppiter?

           Higgy Juno gyűlöletének! Lyc.: Sérted Juppitert!

           Halandók égi nászt nem ülhetnek soha.

Am.: Többen jutottak így az istenek közé.

450      Lyc.: Mielőtt istenné váltak, szolgáltak talán?

Am.:Delus szülötte pheraei nyájakat terelt.[14]

Lyc.: De nem bolyongott száműzöttként mindenütt.

Am.: Kit vándorló földön szült anyja hontalan?

Lyc.: Phoebus tán szörnyektől s vadaktól rettegett?

455      Am.: Sárkány először Phoebus íjától veszett.

Lyc.: Csecsemő korában is mi történt, nem tudod?

Am.: Az anyja méhéből villámmal szült fiú

           villámló apja oldalán szilárdan állt.[15]

           Hogyan? A csillagterelő, felhőt rázó atya

460      nem bújt kivájt hegy mélyében mint kisgyerek?![16]

           Az ilyen nagy származásnak súlyos ára van –

           drágán jönnek világra mindig az istenek.

Lyc.: A szerencsétlen, tudd meg, csak ember, semmi más!

Am.: Szerencsétlennek a bátrat nem nevezheted!

465      Lyc.: Bátornak hívjuk, akinek válláról lehullt

           az oroszlánbőr (egy lány ölébe!) s a buzogány,

           s kifestett testén bíbor köntös csillogott?[17]

           Bátornak hívjuk, akinek szörnyű üstöke

           nárdusban ázott, és agyondicsért keze

470      oly férfiatlan ritmust vert a kisdobon,

           s zord homlokát barbár fejpánttal fogta le?

Am.: Nagy Bachus sem pirult, hogy kóbor fürtjeit

           kéjjel zilálta szét, a tyrsust meg puhány

           kezében rázta, s tántorogva húzta a

475      földön barbár arannyal díszes köntösét.

           Az erény lazulni szokott a nagy munkák után.

Lyc.: Tanú rá Eurytusnak feldúlt háza is,

           s az állatként letepert szüzek nagy nyájai!

           Ez nem Juno, nem Eurystheus parancsa volt,

480      ezek az ő művei. Am.: De mindet nem ismered:

           Eryxöt nem parancsra verte agyon saját

           bőrszíjával, vagy Libyában Antaeust,

           s Busiris vérét sem parancsra itatta meg

           a vendégvér áztatta oltárokkal; az

485      ő műve, hogy Cycnusnak, akin vas nem fogott,

           kardvágta seb nélkül kellett meghalnia,

           s hogy a soktestű Geryont fél kézzel győzte le.

           Köztük leszel – pedig ágyát egy se dúlta fel.

Lyc.: Amit Jupiternek, azt a királynak is szabad.

490      Te Juppiterrel osztoztál, a királlyal ő.

           Nem új, amit, mester, tőled menyed tanul,

           hogy a férj áldásával kövesse a jobbikat!

           De ha násszal egybekelni még makacskodik,

           nemes királyfit erőszakkal nemzek vele.

495      Me.: Creonnak árnya, Labdacus védszelleme,

           és Oedipus átkos nászfáklyalángjai,

           nászunknak is szokásos véget szabjatok!

           Aegiptus véres menyei, most segítsetek![18]

           Nyújtsátok nékem vérben fürdő kezeitek!

500      Hiányzik egy Danaida: bevégzem bűnötök!

Lyc.: Mivel frigyünknek önfejűen ellenállsz,

           s fenyegetsz is, majd megismered hatalmamat!

           Csak öleld az oltárt: nincs isten, ki elragad.

           Még Alcides se tud, megnyitva a földgolyót,

505      a felvilágra visszatérni győztesen.

           Erdőket irtsatok: az imádkozókra dőlt

           szentélyek égjenek! Asszonyát s népét vele

           egyetlen égő máglyatűz eméssze el!

Am.: Alcides apja azt kérem tőled csupán,

510      mit kérnem illő is: hadd vesszem először én!

Lyc.: Ki halállal sújtja mind, ki érte esdekel,

           az zsarnok nem lehet. Fordítva mérlegelj:

           a szerencsétlent hagyd élni, sújtsd a boldogot!

           Amíg gyúlékony fából máglya épül itt,

515      szent áldozattal Neptunusnak hódolok.

Am.: Istenségek legfőbb hatalma, égiek

           vezetője, atyja, kinek villámaitól remeg

           minden, ami emberi, fékezzed meg a rémkirály

           istentelen kezét! – de mit könyörgök itt?!

520      Bárhol vagy, hallgass meg, fiam! - de hirtelen

           miért inognak a templomok? Mért bőg a föld?

           Az Alvilág hördült fel mély tárnáiból.

           Meghallgattál! Fiam léptétől reng a föld.

 

Chorus:

           Hősökhöz, kicsinyes Fortuna, mily fukar,

525      szűkmarkú a kezed, hogyha jutalmat oszt!

           Eurystheus, a király nyugton uralkodik,

           Alcmene fia meg harci zsivaj között

           égtartó kezeit szörnyre emelje fel?

           Csak vagdossa a rém újranövő fejét,

530      csak lopkodja a dús almafa ágait,

           megcsalt Hesperisek kertje ölén, amíg

           mély álomba merült árnyuk alatt az őr?

           Megtámadta a vad szkíta nomádokat,

           kik vendégek a zord otthoni földjükön,

535      és lépdelt a fagyott víz sima felszinén,

           csendes partjai közt néma habok felett.

           Nincs hullám a beállt tengeren ott, s ahol

           szélfútt vásznaival flotta hajózhatott,

           borzas szarmata nép keskeny utat tapos.

540      Évszak jötte szerint olvad a víz s befagy,

           s hátát most evező, majd pata döngeti.

           Mindent elhajitott férjtelen asszonyok

           ádáz népe fölött ott ki uralkodik,

           pajzsát, szép derekát körbefonó övét,

545      melléről a szalag gyönge bilincseit,

           és térden keresi hőse tekintetét.[19]

           Jaj, mily csalfa remény szállt meg az Alvilág

           népét látni, s a zord, lenti Poserpina

           országát, honnan vissza sosem vezet út?

550      Ott hullámhegyeket nem vet a szélvihar,

           egy tenger vize sem csapkod az ég felé,

           bátorságot iker Tyndaridák jegye

           nem nyújthat remegő, gyáva hajósnak ott,

           lomhán áll a sötét forgatagú mocsár,

555      s bár népek seregét küldte a rettegett,

           sápadt, kapzsi Halál látni a holtakat,

           egy révész viszi át nagy sokaságukat.

           Bár győznéd le a zord styxi hatalmakat,

           s Párkák visszafelé nem szaladó fonalát!

560      Holtak népe fölött ott ki uralkodik,

           hogy megtörve Pylus lábad alatt hevert,

           förtelmes kezeit már fölemelte rád

           egyszer, védve magát nagy szigonyával is:

           épp csak megsebesült egy kicsit, elfutott,

565      s hogy meghal, remegett, félt a Halál ura.

           Holt lelkekhez a fény – törd meg a Végzetet! –

           áradjon le, utat tárjon az úttalan

           tájék vissza a szép fenti világ felé!

           Fájdalmas-panaszos dallal az Alvilág

570      kőszívű urait megbabonázta bús

           Orpheus, Eurydicét így könyörögve ki.

           Dalművészete, mely kőhegyeket terelt,

           s erdőt, melyre a bősz, nagy folyam is megállt,

           és harmónia kélt szörnyetegek között,

575      meglágyítja a mélyt bűvös igéivel,

           s visszhangozza ma is néma vidékein.

           Thrák asszonyka miatt sírtak a Fúriák,

           érte sírtak a zord, könnytelen istenek,

           és kik túl szigorú arccal a bűnösök

580      rég volt bűne szerint mérik a büntetést,

           könnyeztek szomorún Eurydicé miatt.

           „Győztél” – szólt a halál zord ura végül is,

           „menjél fel, de előbb halld kikötésemet:

           lépkedj férjed után, háta mögött kövesd,

585      ám te hátra ne nézz nődre előbb, amíg

           fel nem jutsz a Halál zord kapujáig, és

           föl nem tárul a mély spártai Taenarus!”

           Minden késlekedést gyűlöl a tiszta vágy,

           s kincsét látni mohón, elveszitette azt.

590      Dis házát, min a dal fegyvere győzhetett,

           most nyers testi erő újra legyőzheti.

 

Hercules:

           Ó, éltető fénnyel tündöklő égi dísz,

           aki körbejárva változó pályáidon

           boldog földekre emeled föl sugaras fejed!    

595      Ha olyat láttál, Phoebus, mit látnod nem szabad,

           bocsáss meg, mert napfényre a világ titkait

           parancsra hoztam; égi bíró és atya,

           te is takard el villámoddal arcodat,

           s ki a sorban második vagy, tenger istene,

600      rejtőzz a mélybe, s mind, ki fentről néz le ránk,

           ha fél az új látványtól, hogy beszennyezi,

           fordítsa el s emelje égre tekintetét

           a szörnyetegről: csak ketten lássák e bűnt,

           ki hozta és ki parancsba adta! Gyötörni és

605      kínozni nem nyújt már a föld elég teret

           Juno dühének: láttam, mit még senki más,

           a Nap nem járta rejtett térséget, melyet

           a vad Plutónak az Alvilág átengedett.

           S ha tetszett volna a harmadik, sors adta hely,[20]

610      kormányozhattam volna, hisz legyőztem az

           örök éj honát, a szörnyű istenségeket,

           s a Sorsot. Ám a halált legyűrve itt vagyok.

           Van még valami? Láttam s feltártam a poklokat!

           Juno, parancsolj, kit kell még legyőzni, hisz

615      olyan régóta tűröd, hogy lustálkodom!

                       De a templomból mért lett kaszárnya, és e szent

           helyet miért őrzik rémisztő fegyverek?

           

Amphitryon:

           A sok fohásztól káprázik talán szemem?

           Vagy a földszelídítő görög hős hagyta ott

           a gyászfelhőbe burkolózó csend honát?

620      Gyermekem ez? Ó, boldogságomban reszketek.

           Biztos, de késő üdve Thebának, fiam,

           téged tartlak karomban, vagy csalóka árny

           játszik velem? Te vagy az? Megismerem izmaid,

           a vállad és sudár törzsed, nemes arcodat.

625      He.: Miért e gyász, apám, s a hitvesem is miért

           hord gyászruhát? Fiaim miért ily mocskosak?

           Miféle balszerencse érte otthonunk?

Am.: Lycus megölte apósod, úgy uralkodik,

630      s halálra szánja apád, fiaid és asszonyod.

He.: Hálátlan föld, hát senki sem jött Hercules

           házán segíteni?! S a megóvott világ e bűnt

           elnézte?! – De panasszal miért lopom a napot?!

           Vesszen a jöttment, s tűrje az erény a bélyeget,

635      hogy Hercules fő ellensége egy Lycus!

           Az ellenség vérét megyek kiontani.

           Theseus, maradj, nehogy orvul rajtuk üssenek!

           Engem szólít a harc, eressz, apám, s te is

           hagyj, hitvesem, hírül Disnek Lycus vigye,

640      hogy visszatértem!

 

Theseus:

                                   Szárítsd fel most könnyeid,

           királynőm, és te is fojtsd el sírásodat:

           megjött fiad! Ha Herculest jól ismerem,

           Lycus Creonért méltón fog lakolni majd –

           lakol majd?! Meglakol! Vagy már meg is lakolt.

645      Am.:Segítse egy nagy isten kedvezőn imánk,

           és csüggesztő ügyeinket is! Hős gyermekem

           hőslelkű társa, te most tárd fel az erények sorát,

           hogy a gyászos holtakhoz milyen hosszú az út,

           s hogyan viselte pórázát a Cerberus!

650      Th.: Alig hiszem, hogy az éltető levegőn vagyok,

           káprázik még szemem, pislogni alig tudok

           a szokatlan fénytől, s unszolsz emlékeznem itt,

           amitől nyugodt lélekkel is csak borzadok?!

Am.: Theseus, a lelked mélyén búvó rettegést

655      feledd el, és munkád gyümölcsétől magad

           ne foszd meg: mit keserű volt tűrnöd, édes azt

           felemlegetni: meséljed el a borzalmakat!

Th.: Világrend és te, tágas Alvilág ura,

           s te is, kit anyja hasztalan keresett a föld

660      hátán[21], kérlek, hogy a mélyen elrejtett s bezárt

           törvényekről hadd szóljak most büntetlenül!

            Spártának környékén egy hírhedt hegy mered,

           hol Taenarus mindent dús erdőkkel borít;

           ott van gyűlölt Dis házának bejárata.

665      Egy mély barlang tátong itt, és üregében a

           szakadék roppant torkát oly nagyra tátja ki,

           hogy egész népek mehetnek át kényelmesen.

           A kezdet kezdetén nem vaksötét az út;

           az elhagyott Nap hátulról gyéren besüt,

670      bágyadt sugárral hull a megtört fény, s a szem

           káprázik: így szokott az éjszakával a

           fény egybekelni hajnaltájt s alkony felé.

           Innen tágas terű sivár vidékre jutsz,

           hol alászállt embernek mind át kell mennie.

675      Erőlködés nélkül haladsz; röpít az út:

           miként ha hányódó hajó vízárba hull,

           úgy szív magába a légörvény s a falánk Chaos,

           s hogy visszalépj, a mohó árnyak nem engedik

           soha. E roppant katlan mélyén a szelíd vizű,

680      gondűző Lethe méltósággal hömpölyög,

           és hogy többé a visszaútra már remény

           se nyíljon, sok kanyarral görgeti súlyosan

           vizét: így táncol szertelen habokkal a

           kóbor Maeander, maga elől fut tétován,

685      hogy a tengerhez vagy forrásához folyjon-e.

           Itt fekszik a Cocytus rút mocsárvilága is.

           Keselyű vijjog, majd egy halálmadár huhog,

           s gyászjelt visszhangzik rá egy másik átkozott.

           Rettentenek sötét lombjukkal a fakoronák,

690      s tiszafa meredez, hol az ólmos Álom vert tanyát,

           a fonnyadt ajkú Éhség fetreng, s elfedi

           arcát a késő megbánás, a Bűntudat.

           Félsz, Rettenet, Bánat, vicsorgó Fájdalom,

           sötét Gyász, reszketeg Betegség, Háború

695      tipródik ott, s mögöttük végül a roskatag

           Vénség a mankójára dőlve vánszorog.

Am.: Szőlőlugas vagy búzatermő föld van-e?

Th.: Nem zöldellnek friss hajtással vidám mezők,

           a lágy Zephír nem fésülget sarjú vetést,

700      egy fának ágát sem hajlítja meg gyümölcs:

           az alvilági föld meddő, kopár, szikes,

           s a rút ugar örök álmot alszik parlagon.

           (Ez a gyászos vége mindennek, s a világnak is.)

           A lég nem mozdul, baljós éj borítja be

705      a kietlen tájat: minden borzasztó komor,

           a halálnál is sokkal rosszabb a halál hona.

Am.: Mesélj most arról, milyen az Alvilág ura,

           s hogy honnan kormányozza árnyéknépeit!

Th.: Van egy hely Tartarus homályos szegletén,

710      amit nehéz árnyakkal terhes köd borít.

           Egyetlen forrásból itt két folyó ered.

           Az egyik szelíd (amire esküsznek az istenek),

           s a szent Styxöt dagasztja hangtalan vize,

           de a másik nagy robajjal féktelen rohan,

715      s sziklákat görget a vissza nem hajózható

           Acheron. Dis gyűlölt országát e két folyam

           körbeveszi, és hatalmas házát árnyadó

           liget takarja. A barlang mélyén itt lakik

           a zsarnok, itt visz át az árnyak útja is,

720      ez a birodalom kapuja. Körülötte egy mező,

           hol gőgös arccal ülve szétválasztja az

           új lelkeket. Egy istennek is szörnyű teher!

           A képe vad, de származását tükrözik

           testvérei vonásai; az arca Juppiter,

725      de a villámló: az országnak zord lényege

           urában áll, kinek képétől fél az is,

           amitől mindenki fél. Am.: S igaz, hogy az árnyakat

           olyan későn ítélik el, hogy a bűnösök

           már azt se tudják, mért a méltó büntetés?

730      Igazságot mily bíró oszt méltányosan?

Th.: A magas széken nem egy bíró ítélkezik,

           megkésve bár, a remegő vádlottak felett.

           Rhadamanthushoz járulnak itt, Minoshoz ott,

           s Thetis apósa máshol tart kihallgatást.

735      Ki mit tett, azt kell tűrnie; a bűn visszahull

           a bűnösökre; saját példájával lakol:

           láttam bilincsbe vert véres vezéreket,

           s hogy a zsarnok hátából szíjat miként hasít

           a csőcselék. De ki békésen kormányoz, és

740      élet-halál ura bár, ám embert mégsem öl,

           vérengzés nélkül és szelíden uralkodik,

           s az életet kíméli, hosszan s boldogan

           betöltve földi életét, vagy az égbe jut,

           vagy Elisium boldog mezőire boldogon,

745      és bíró lesz. Királyhoz ember vére ne

           tapadjon, mert az ő gaztette súlyosabb

           a mérlegen! Am.: S a bűnösök biztos helyen

           vannak bezárva? A hír igaz, hogy örök bilincs

           kegyetlen kínjában gyötrődnek szüntelen?

750      Th.: Kerékbe törve szédítőn forog Ixión,

           Sisyphus nyakát hatalmas szikla nyűgözi,

           száraz torokkal egy folyó közepén az agg

           vízért sóvárog – a hullám pont állát veri,

           s mindig csalódva épp mikor reménykedik,

755      szájától elfut a víz; éhét alma csalja meg.[22]

           Tityus máján folyton keselyű lakmározik,

           s a Danaidák hordják telt korsóik, hasztalan;

           őrjöngve kóborolnak Cadmus lányai,

           s Phineus ebédjét piszkítják a Hárpiák.

760      Am.: Most add elő fiam nemes hőstetteit!

           Nagybátyjától zsákmányt vagy ajándékot hozott?

Th.: Hol a megfagyott víz tükrén nincs hullámtörés,

           a lomha víz fölé halálos szirt mered.

           E folyót egy mocskos, rémisztő kinézetű

765      agg őrzi, ő szállítja át a lelkeket.

           Csimbókban csüng szakálla, ocsmány köntösét

           kötél szorítja, világít két üreges szeme.

           Ladikját rúddal maga a révész hajtja át.

           Teher nélkül sajkájával már visszatér

770      az árnyakért; a tömeg szétnyílik, Hercules

           kéri, vigye át; a zord Charon meg rákiált:

           „Hová mész, vakmerő?! Egy lépést sem tovább!”

           Nem tűr halasztást Alcmene hős gyermeke,

           s a vén révészt saját rúdjával győzi meg,

775      s a hajóba száll. A tömegeket szállító ladik

           lesüllyed egy alatt; a megterhelt hajó

           billegve nyeli a Lethét mindkét oldalán.

           Remegnek a legyőzött szörnyek, Centaurok és

           Lapithák, kiket vad harci lázra bor tüzel;

780      s a Styx legtávolibb mocsara alá merül

           az új fejet növesztett lernai szörnyeteg.

           Ezután pillantjuk meg mohó Dis otthonát.

           A Styx kutyája itt rettenti az árnyakat,

           három fejét vonyítva rázza, s őrködik

785      az ország felett. Véres gennytől szennyes fejét

           kígyók nyalják, viperasörénye borzadály,

           tekergő farkán óriás kígyó sziszeg.

           Ocsmányságához csak haragja fogható:

           a lépteket meghallva felveti üstökét,

790      a neszre felfigyel – meg szokta hallani

           az árnyakat is. Amint nagy Juppiter fia

           közelébe ér, előbb lekushad és sunyít

           az eb – de nagy ugatása újra felveri

           a néma tájat; minden tagján fenyegetőn

795      sziszeg a kígyó. Három fejével úgy ugat,

           hogy borzasztó hangjától még a boldogok

           is megrettennek. Leveszi baljáról a hős

           az oroszlán félelmes, tátott szájú fejét,

           maga elé tartja, erős vértjébe rejtezik,

800      s győztes jobbjában irdatlan buzogány suhog.

           A kutyát cibálja, megállás nélkül csépeli,

           s leteríti végül. Az eb acsargása megtörik,

           fáradtan hajtja földre mindhárom fejét,

           majd összeesik. A királyi pár a trónuson

805      ültében is remeg, s kérik, vezesse el.

           Hős Herculesnek ajándékoznak engem is.

           Simogatva akkor a szörnyeteg három nyakát,

           acélpórázra fűzi azt. Az Alvilág

           éber kutyája magáról megfeledkezik,

810      lekonyult füllel remeg, s hogy elvezesse új

           gazdája, tűri: fejét lehajtva szót fogad,

           s csóválva kígyó farka oldalát veri.

           Miután a Taenarus széléhez ért, s az új,

           nem ismert fény szemébe szúrta sugarait,

815      dühe újraéled, és hatalmas láncait

           őrjöngve rázza. Majd’ elhúzta Herculest!

           Vonszolta visszafelé, megtántorítva, hogy

           nekem is segítenem kellett akkor neki.

           A haragtól őrjöngő kutyát, mely hasztalan

820      próbált harcolni, kettőzött erővel a

           világra hoztuk. Amint a fénylő Napba néz,

           s a tisztán tündöklő égboltra feltekint,

           – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

           szemét behunyja, a gyűlölt fényt hessentgeti,

825      majd sandán visszatekintget, és minden nyakát

           a földre sunyva fejeit eldugja Hercules

           árnyékában. De babér övezte nagy tömeg

           boldog rikoltozással épp most érkezik,

           és éneklik hős Hercules dicshimnuszát.

 

Chorus:

830      Küzdve Eurystheus hamarabb világra

           jött, s parancsolt, menj le az Alvilágba:

           az hiányzott már csak a kínjaidból,

           hogy kifoszd Plutót birodalma mélyén.

           Bátran átkeltél a vak éj honába,

835      merre gyászösvény kanyarog riasztó

           éjsötét fák közt a halottainkhoz –

           ám hatalmas nagy tömegek követtek.

           Mint ahány nép ment be mohó-kiváncsin

           látni egy színház nagy előadását,

840      mint ahány gyűlt élisi Juppiterhez,

           hogy betelt újból az ötéves ünnep,

           s mint Ceres misztériumára tódul

           a tömeg, ha nyúlnak az éji órák,

           és egyenlőn méri az édes álmot,

845      s visszatartja a Nap szekerét a Mérleg,

           s mint ahány pap fut-siet Atticában

           otthonát elhagyva az Éjt imádni,

           annyian járják be a néma tájat:

           van, ki lomhán lép, öregen botorkál,

850      búsan és eltelve az életével,  

s van, ki ott is fut fiatal hevében:

           nász igáját nem viselő leányok,

           és hajuk nem nyírt fiatal legények,

           s anyja nevén kívül ki beszélni nem tud –

855      csak nekik jár, hogy ne ijedjenek meg,

           némi fénycsik, látni az éjszakában.

           Ám a többség csak szomorún bolyong ott.

           Jaj, milyen lesz, hogyha a fény kialszik,

           s minden ember érzi a föld egészét

860      rászakadni bús-szomorú fejére?

           Ott a sűrű Chaos az úr, s a mocskos,

           rút homály, gyászéjszaka és a néma

           mozdulatlanság, s az üres ködfelhők.

           Vinne bár vénség le az Alvilágba!

865      Késve nem lépett oda még halandó

           lény, ahonnan nem vezet út a léthez.

           Rettegett Végzet, mire jó sietni!?

           Úgyis eljut majd a Halál honába

           minden ember, és Cocytus vizén is

870      áthajózik: mind neked érlelődik,

           mit nyugat lát, s mit kelet égi tája.

           Hagyd, Halál, fajtánk, hiszen engedelmes,

           késs kicsinykét még, sietünk magunk is:

           hisz meg is haltunk, amikor születtünk!

875                  Thébánk ünnepi napja ez.

                       Oltárnál könyörögjetek,

                       hízott állatot öljetek!

                       Férjek s asszonyaik vegyest

                       járják ünnepi táncukat!

880                  Hagyják ott az igát a dús

                       szántók egyszerű népei!

                       Hajnal s alkonyi táj között,

                       s árnyat hol sose vetnek a

                       testek, hogyha a Nap delel,

885                  békénk záloga Hercules.

                       Minden föld, mit a végtelen

                       tenger nyaldos a partjain,

                       békéjét néki köszönheti.

                       Átkelt ő a Halál-folyón,

890                  s megjött, győzve a holtakon.

                       Nem kell félnie már: a holtak

                       országán túl semmi sincs!

                       Kedves nyárfáddal felmeredő

                       hajad koszorúzd meg, áldozó!

           

Hercules:

895      Bosszúálló kezemtől arccal földre hullt

           Lycus, s a zsarnok minden bűnsegédje is,

           a bűnhődésben is követve meglakolt.

           Az oltárnál szent állattal most győztesen

           apámnak és az égieknek áldozok.

900      Munkám segítőtársa, hozzád szól imám,

           harcos Pallas, kinek baljában szórja a

           kővé dermesztő Aegis szörnyű átkait;

           s ki Lycurgust és a vörös tengert lebírta, most

           repkényövezte tyrsusszal jöjjön közénk,

905      s a testvér-istenek, Phoebus s Phoebus huga,

           (Phoebust a lant, húgát az íj bűvölte meg)

           s ahány édes testvérem él az égben és

           nem mostohám fia! Jól felhízlalt nyájakat

           tereljetek ide, s ahány fűszert az indusok

910      s arabok csak összegyűjtenek, hordjátok az

           oltár elé! Szálljon füstfelleg az ég felé!

           Hajunkat nyárfagally díszítse, Theseus,

           téged zöldellő honi olajfa lombjai

           takarjanak; Jupiterhez én esdek, te meg

915      a város alapítóit, zord Zethus vadon

           barlangjait, híres vizű Dircét s Tyrus

           jövevény királya lárját kérleld szüntelen![23]

           A lángba tömjént szórjatok! Am.: De előbb, fiam,

           a gyilkosságtól tisztítsd meg véres kezed!

920      He.: A gyűlölt vérrel áldozhattam volna bár

           az isteneknek: az oltárt kedvesebb nedű

           nem mosta volna; nagyobb, pompásabb áldozat

           nem hullhat Juppiternek, mint a jogtalan

           uralkodó. Am.: Kérleld inkább nemző apád,

925      hogy a szenvedéstől megfáradva végre már

           nyugtunk legyen! He.: Magam esdek Juppiterhez és

           hozzám méltón: álljon helyére az ég, a föld,

           s a víz; a csillagok nyugton fussák örök

           pályáikat, s éltesse Béke a népeket!

930      Minden vasat szántásra fogjon a Munka, és

           a kard nyugodjon; a tengert fülsértő vihar

           ne dúlja fel, ne hulljon bősz istennyila,

           s a dermesztő hótól megáradt nagy folyam

           a meggyötört termőföldet ne ragadja el!

935      Méreg nyugodjon, ártó nedvű gizgazok

           ne viruljanak, ne kormányozzanak gonosz,

           vad zsarnokok! S ha bűnnel terhes még a Föld,

           szüljön hamar, s ha valami új szörny készül itt,

           enyém legyen! – De mi ez? Délben sötét borult

940      reánk? Phoebus felhőtlen elhomályosult.

           Mi űzi vissza napkeletre az égi fényt?

           Miért emelte fel sötét fejét az éj

           rosszkor? Miért ragyognak nappal csillagok

           odafenn? Az égen ott sziporkáz, tündököl

945      első munkám, az oroszlán. Minden tagja a

           harag lázában ég, s harapni készül épp.

           Már-már letép egy csillagot: fenyegetve áll,

           ordas pofával tüzet okád, vörösen lobog

           sörénye, s ami a zordon ősz s a mogorva tél

950      fagyos égi táján fekszik, átugorva egy

           hatalmas lendülettel, a tavaszi bikára ront,

           hogy összetörje nyakát. Am.: Mi történt hirtelen?

           Fiam, mért kapkodod vadul tekinteted?

           Milyen égi látomás zavarja meg szemed?

955      He.: A föld békés. A felbőszült tenger nyugodt.

           Erőmet még az Alvilág is ismeri:

           csak az ég van hátra – hozzám méltó munka lesz.

           A mindenség tetejére szálljak most hamar,

           égig kell jussak: apám ígéri a csillagot!

960      S ha megtagadná? Kiveti Herculest a föld,

           s az égnek visszaadja őt. Az istenek

           gyűlése hív, kitár minden kaput – csak egy

           acsarkodik! Beengedsz végre az égbe már?

           Vagy én törjem be a világ rozsdás ajtaját?

965      Habozol még tán?! Saturnust, ím, feloldozom,

           s rázúdítom törvényszegő apámra a

           múlt árnyait. Titánok őrjöngő hadát

           vezetem csatába; sziklákat tépek ki és

           Centaurok lakta erdős hegygerinceket.

970      Hegyekből égig érő lépcsőket rakok:

           az Ossát lássa Pelionja fölött Chiron,

           s a ráemelt Olympus majd égig vezet,

vagy az éghez vágom. Am.: A szentségsértést messzire

kerüld! Betegségében is szörnyű szived

975      eszetlen vad rohamát fékezd meg, gyermekem!

He.: Mi ez? Fegyvert ragad sok vészhozó Gigász!

           Az árnyaktól Tityus kitört, s szétszaggatott,

           üres mellkassal az éghez oly közel megállt.

           A Cithaeron ingadozik, Pellene is remeg,

980      s a Tempe. Az Pindus gerincét törte szét,

           ez az Oetáét, s őrjöngve tombol a bősz Mimas.[24]

           Ostort csattogtat a fáklyahordó Fúria,

           s a halotti máglyáról gyújtott szövétneket

           arcomba nyomja; s a kígyóktól övezett fejű

985      Tisiphone rettenetes fáklyával zárja el

           az elrabolt őr nélkül tátongó kaput.

           Lám, ott bujkálnak ellenségem kölkei,

           Lycus ivadékai: apátokhoz, kit gyűlölök,

           jobbom most visszaküld. Röpítse könnyedén

990      a húr a nyílvesszőt! Nyilát így küldi ki

           hős Hercules.Am.: Az őrület hová vezet?

           Szörnyű íját karikába görbítette, és

           tegezét kioldta. Süvítve száll, vihart kavar

           a gyenge nádszál – épp középen járja át

995      az egyik nyakát. He.: A többi kölkét rejtekén

           irtom ki. Mért késem?! Mycenaeben nagyobb

           harc vár reám, hogy a puszta kézzel szétmorzsolt

           roppant cyclopsi sziklák összedőljenek.

           Buzogányom vad táncot járjon! Törjön a retesz!

1000    Ajtó szakadjon! Rogyjon rájuk a háztető!

           Feltárul az egész palota: ott rejtőzködik

           a bűnös apa fia. Am.: Térdét esengve fonja át

           az egyik fiú, s szánandó hangon esdekel.

           Kimondhatatlan bűn! Szörnyű még látni is:

1005    a könyörgőt megragadva meglóbálta két-

           háromszor, s falhoz vágta őt. Reccsent a fej,

           s beszennyezett mindent kiloccsantott agya.

           De amott ölében rejtve legkisebb fiát,

           búvóhelyéről Megara őrjöngve menekül.

1010    He.: Bújhatsz akár a Mennydörgő ölébe is,

           elér e kéz akárhol, és végez veled.

Am.: Szegény asszony, hová futsz, hol lelsz rejteket?!

           Menedék elbújni nincsen Hercules elől!

           Öleld át inkább, s próbáld csillapítani

1015    könyörgő szóval! Me.: Irgalmazzál, hitvesem!

           Ismerd fel már Megarát, s az arcvonásaid

           e gyermek arcán! Látod, hogy kapkod feléd?

He.:Markomban mostohám! Vedd büntetésedet,

           s e rút nász jármából oldozd fel Juppitert!

1020    De az anya előtt ez szörnyszülött pusztuljon el!

Me.:Jaj, tébolyult, saját véred kiontanád?

Am.: Hozzá sem ért, s az apja arcától riadt

           gyermek meg is halt – lelkét vette a félelem.

           Most asszonyára sújt a rettentő pöröly,

1025    törik a csont, roncsolt testéről a fej lehull,

           s nincsen sehol. Mered ezt is nézni, túl sokat

           látott öreg fejem?! – Ha nincs a gyászra már

           erőd, ott vár a halál. – A dárdád mártsd belém,

           vagy azt a szörnyölő husángot emeld reám,

1030    hogy eltüntesd hamis és neved beszennyező

           szülőapád, ne szégyenítse hírneved!

Cho.: A halállal szembe, öreg, mért vonszolod magad?

           Hová mész, őrült? Fuss, és rejtőzz mélyen el,

           s hárítsd el Hercules kezétől ezt a bűnt!

1035    He.: Jól van, kiirtva már a rút királyi ház.

           Levágtam ezt a néked szentelt nyájat is,

           Juno. A hozzád méltó áldozatot öröm

           volt teljesítenem. Argosé még hátravan.[25]

Am.: Fiam, nem áldoztál még: áldozzál! Amott

1040    az oltárnál áll görnyedt nyakkal az áldozat,

           s kezedre vár. Elkísérlek, veled megyek,

           vágd le! – De mi ez? Szemem világa elborul,

           és elgyöngít a gyász, vagy Hercules kezét

           látom remegni? Arcát álom nyűgözi,

1045    fáradt nyakán lecsüngve kornyadozik feje,

           s megroppant térddel egész testében földre dől,

           mint egy kivágott kőris vagy tengerkaput

           nyitó gát. Élsz még, vagy már téged is megölt

           ugyanaz a téboly, mely megölte szeretteid?

1050    Alszik: légzése egyenletes. Bár kis szünet

           adatna most, hogy az álomlepte nehéz erő

           betegség-szállta lelkét meggyógyítaná!

           Nehogy újra kezdje, vigyétek, szolgák, fegyverét!

 

Chorus:

           Gyászoljon az Ég, a nagy égi Szülő,

1055    termékeny ölű Anyaföld, s az örök

           árral dagadó tenger vize, ám

           mindenki előtt, ki a földre s a tág

           tengerre veted fénylő sugarad,

           s ragyogó arccal ki elűzöd az éjt,

1060                tüzes égi Titán:

           Alcides is meglátta veled

                       nyugatot s keletet,

           s mindkét palotád ismerte belül.

           Mentsétek fel rémtette alól,

                       égi hatalmak,

1065    s fordítsátok józanra eszét!

           Ó, te is, Álom, bajt leigázó

                       belső nyugalom,

           a halandó lét jobbik része,

           csillagos Éjanya szárnyas gyereke,

           a mogorva Halál röpke fivére,

1070    a hamissal igazt elegyítve, jövőnk

           biztos hírnöke, ámde csaló is,

           életmenedék, békés nyugalom,

           Nap kikötője s az éjszaka társa,

           aki enyhet adón ugyanúgy öleled

1075    lágyan a szolgát és a királyt is,

           s a halált remegő percembereket

           soha nem múló éjre tanítod,

           győzd le a lelkét kábulatoddal,

           tagjait álom gúzsba kötözze,

1080    s ne is oldja előbb fel igája alól,

           józan eszét míg nem nyeri vissza!

 

           Leterülve kemény szívét iszonyú

           álmok gyötrik. Nem győzte le még

           a csapás szörnyű vad rettenetét.

1085    Nagy buzogányán szokta, ha fáradt,

                       nyugtatni fejét,

           de hiába kutat most terhe után,

           csak a semmibe kap keze céltalanul:

           még nem szűnt meg a láza egészen,

           mint a vihartól korbácsolt ár

1090    hosszasan őrzi a lendületét, s bár

           elmúlt a vihar, mégis dagadoz,

                       – – – – – – – – –

           Lelkéből űzd ki az őrületet,

           térjen hozzá vissza erénye –

           vagy legyen inkább még esztelenebb,

1095                s menjen, amerre

           elkezdte vakon tévelygését!

           Már csak a tébolyod oldozhat fel

           rémtetted alól: ártatlanhoz

           szinte hasonló, ki a bűnt feledi.

 

1100    Most Alcides verje a mellét

                       két tenyerével,

           s a világ terhét tartó karokat

           megtorló keze korbácsolja!

           Nagy bőgését hallja az ég, és

1105    hallja a gyászos lenti világ,

           s kit a mély barlang rejt el szem elől,

                       nyakain roppant

           láncot rázó vad Cerberus is!

           Echózza chaos gyászos panaszát,

           meg az elterülő tengerfelszín,

1110    s fenti világunk: ismerte az is

                       bősz fegyvereid!

           Ekkora bajjal megvert szívet

           gyönge csapással nem lehet ütni.

 

1115    Te is íj, s a nyakán régtől függő

           hadi dísz, roppant nyilakat tartó

                       súlyos tegeze,

           durva csapással verjed a hátát,

           izmos vállát korbácsoljad,

1120    durva-göcsörtös nagy buzogánya

                       nyomja a mellét:

1121    fegyvere verje a kínt dübörögve!

 

1135    Menjetek ismert munkája borús

1136    útján, gyerekek, sorsvert csemeték!

1122    Az apátokkal bosszulva gonosz

           vad zsarnokokat, nincs hírnevetek,

           s birkózni görög küzdőtereken

1125    nem tudtok, erős bőrszíj se feszült

                       kicsi öklötökön.

           Szkíta tegezből biztos kézzel

                       könnyű nyilakat

           kiröpíteni volt csak merszetek, és

           gyors szarvasokat leteríteni, ám

1130    az oroszlánt még lesből se soha.

           Vétlen lelkek, menjetek át most

                       Styx kikötőjén,

           kiket életetek küszöbén küldött

1134    bűnös apátok tébolya látni

1137    bőszült királyt az Alvilágban!

 

Hercules:

           Mily föld ez itt? Miféle táj? Milyen vidék?

           Jaj, hol vagyok? Keleten vagy észak jéghideg

1140    táján? Vagy a nyugati tengernek legtávolibb

           vidéke ez, mely az Óceánt megfékezi?

           Miféle föld levegőjét szívom? Biztosan

           hazatértem már! – Mért látok véres testeket

           heverni ott? Vagy még elmém vetíti ki

1145    az Alvilág árnyképeit? Hazatérve is

           feltűnik a szemem előtt a kóbor holt tömeg?

           Szégyen bevallani: reszketek. Nem is tudom,

           valami súlyos balsejtelem gyötör belül.

           Hol az apám? S gyermekeim-imádta hitvesem

1150    is merre van? Mért nem takarja bal oldalam

           az oroszlánbőr? Hová tűnt el páncélruhám,

           mely Hercules álmát enyhítő vánkos is?

           Hol a nyilam, íjam? Elragadni ki tudta, míg

           én élek? Ily roppant zsákmányt ki szerezhetett,

1155    s kit nem borzasztott Hercules álmában is?

           Szeretném látni azt, ki rajtam győzhetett.

           Csak bátorság: leszállt az égből tán apám,

           s egy új fiat nemzett egy hosszabb éjszakán,

           mint engem? Jaj, milyen borzalmat látok ott!

1160    Fiaim leölve, vérbe fagyva fekszenek,

           holt hitvesem. Támadt egy új Lycus talán?

           Ily nagy bűnt elkövetni Thebában ki mert,

           hogy megjöttem? Ki Ismenosnál s Attica

           jól megművelt vidékén és dardán Pelops

1165    két tenger mosta országában élsz, segíts,

           mondd el nekem, ki okozta ezt a pusztulást!

           Haragom, tombolj: ellenségem, ki nem mutat

           ellenséget! Legyőzőm, elbújtál talán?

           Gyere, állj bosszút akár a véres thrák király

1170    vad lovaiért, vagy Geryon marháiért,

           és Líbia gonosz uraiért! Küzdj már meg velem!

           Pőrén állok, fegyvertelen, törj rám akár

           a sajátommal! - Mért kerüli Theseus és apám

           a tekintetem? Miért takarják arcukat?

1175    Ne sírjatok! Mondd inkább el, ki ölte le

           egész családomat! Miért hallgatsz, apám?

           Inkább, Theseus, híven, Theseus, te mondjad el!

           Hallgatnak. Arcuk szégyenkezve elfedik,

           és lopva könnyük morzsolják. Ily nagy csapás

1180    közt mit kell szégyellni? Melyik argosi féktelen

           uralkodó, a halott Lycus mely megvadult

           hordája mért ily rettentő csapást reánk?

           Hőstetteimre, nevednek mindig második

           helyére kérlek, apám, mondd el, hogy otthonom

1185    ki tette tönkre, kinek lettem prédája én?!

Am.: Ha a bajról nem beszélünk, elmúlik hamar.

He.: Ne álljak bosszút, én? Am.: A bosszú gyakran árt.

He.: Ily nagy csapást ugyan ki tűrt nyugodtan el?

Am.: Aki a nagyobbtól félt. He.:Ezeknél is nagyobb

1190    vagy súlyosabb rémség történhet, apám, velünk?

Am.: A csapásaid milyen kis részét ismered!

He.: Könyörülj, apám, esengve nyújtom két kezem!

           Mi ez? Ellenáll kezem. Még itt kísért a bűn!

           Honnan ez a vér? E nyíl mért ázik holt fiam

1195    vérében? Lerna szörnyétől lett az vörös!

           Ez az én nyilam, már látom. Nem kutatom tovább,

           hogy íjamat ki tudta meggörbíteni,

           s felhúzhatatlan húrját megfeszíteni.

           Hozzátok szólok: apám, ezt én követtem el?

1200    Hallgatnak: én. Am.: Csak a gyász tiéd, de mostohád

           bűntette ez: baleset történt bűn nélkül itt.

He.: Apám, bőszen most mennydörögj mindenfelől!

           Ki elhagytál, most állj bosszút, ha késve is,

           unokáidért! A csillagos menny zengjen, és

1205    mindkét sarkpont csapkodja vad villámait!

           Keselyű gyötörje a Caspi-part szikláihoz

           láncolt testem! – De Prometheus szirtje miért üres?

           A Caucasus meredek, kopár hegyoldala,

           mely madarakat s vadakat táplál vad ormain,

1210    várjon reám! Feszítsen szét a habok felett

           hozzákötött kezemnél fogva a két Symplegas,

           a scytha tenger zárja, s kettényílva, majd

           megint csak összezáródva ha égig fröcskölik

           az egymáshoz csapódó szirtek a sós vizet,

1215    a sziklák közt gyötrődő akadály legyek!

           Vagy máglyát rakva egy szent erdő fáiból

           vérrel gyalázott testem mért nem áldozom

           fel?! Ez az: visszaadom az Alvilágnak Herculest.

Am.: Még lelke kábult és zavart. Haragja csak

1220    átváltozott, s mi az őrület biztos jele,

           maga ellen őrjöng. He.: Fúriák gyászos hona,

           jaj, lenti börtön, bűnösök kiszabott helye,

           ha létezik, túl Erebuson rejtett zugoly,

           mit a Cerberus vagy én sem ismerek, oda rejts

1225    el, Föld! A Tartarus széléig elmegyek,

           s örökre ott maradok. Ó, túl kemény szivem!

           Egész házamban szétszórt gyermekeim, ki fog

           méltón gyászolni titeket? Sírni képtelen

           ez a bajban edzett arc. Adjátok íjamat

1230    s a nyílvesszőket! Adjátok buzogányomat!

           Fiam, érted zúzom össze minden fegyverem,

           a te lelkedért égjen most porrá rettegett

           buzogányom, és lernai nyilakkal megtömött

           tegezem halotti máglyádon hamvadjon el:

1235    a fegyverek bűnhődjenek! S ti is, átkozott,

           mostoha kezek, nyilaimmal tűzben vesszetek!

Am.: A tévedést ki nevezte bűnnek bárhol is?

He.: Gyakran bűnnek számít a túl nagy tévedés.

Am.: Most rád van szükség: tűrd a balsors terheit!

1240    He.: A tébolyölte szemérem nem hagyott el úgy,

           hogy látványommal még riogassak bárkit is.

           Theseus, követelem, azonnal adjad vissza most

           fegyvereimet! Ha józan elmém, íjamat

           adjátok vissza! Ha bujkál bennem az őrület,

1245    engedj, apám: a halál ösvényét meglelem!

Am.: Könyörgöm nemződ szentségére és nevünk

           kettős jogára – nevelődnek szólíts bár, akár

           szülőapádnak –, s évek súlyától deres,

           jámbor fejemre, kíméld árva vén korom!

1250    Hanyatló házad egyetlen védőoszlopa,

           bajaink között pislákoló reménysugár,

           térj észhez! – Nem volt munkádból hasznunk soha,

           csak a rettegés a szörnyek és a bizonytalan

           tenger miatt, s a félelem minden gonosz,

1255    véreskezű vagy az oltárt vérrel szennyező

           vad zsarnoktól. Ki sosem vagy itt, most látható

           s megfogható hasznot kérek belőled én.

He.: A napvilágon mért éljek tovább? Mi tart

           még vissza? Semmi. Elvesztettem mindenem:

1260    fegyverem, eszem, hírem, fiaim és hitvesem,

           az őrültségem is. Nem nyújthat senki írt

           bűnös lelkemnek: a halál enyhítse bűnömet!

Am.: Megölöd apád. He.:Haljak meg, hogy ne tehessem azt!

Am.: A szeme előtt? He.: Bűnt látni tőlem megtanult.

1265    Am.: Gondolj inkább nemes hőstetteidre, és

           ezért az egy bűnért magadnak megbocsáss!

He.: Bocsásson meg magának az, ki senkinek?

           Parancsra lettem híres, ám ez a tett enyém.

           Segíts, apám! Akár az istenfélelem,

1270    akár e gyászeset s a megsértett erény

           indít meg, adj fegyvert nekem! Hadd győzze le

           a vakszerencsét jobbom! Th.: Bár apád nagyon

           megrázón esdekelt, az én sírásom is

           hasson meg! Térj eszedre, fékezd megszokott

1275    vad szenvedélyed, s lelked, mely mindent legyőz,

           szedd össze most! Nagy erényeddel kell küzdened

           magad ellen is: ne hagyd őrjöngni Herculest!

He.: Bűnös vagyok, ha élek, hogyha meghalok,

           csak áldozat. A földet megtisztítom hamar.

1280    Olyan régóta kerülget már egy véres és

           vad szörnyeteg: gyerünk, kezem, gyürkőzz neki

           e tizenkét munkánál nagyobb feladatnak is!

           Habozol gyáván? Csak gyermekekkel s reszkető

           anyákkal vagy vitéz? Ha vissza nem kapom

1285    fegyvereimet, kiirtom Pindus berkeit

           s Bacchus ligeteit és Chitaeron bérceit,

           s magam is felgyújtom; uraival mind a házakat,

           és isteneivel Theba minden templomát

           magamra döntöm; felforgatva a városom

1290    temessen el! – S ha erős vállamra a rázuhant

           városfalak könnyű lepelként omlanak,

           s hogy agyonnyomjon befedve kevés a hét kapu,

           fejemre zúdítok mindent, mi az ég s a föld

           között van, és elzárja az istenségeket.

1295    Am.: Tessék, a fegyvered. He.: Apámhoz méltó szavak.

           E nyílvesszőtől hullt a porba kisfiam.

Am.: E nyílvesszőt kezedből Juno lőtte ki.

He.: Most én lövöm. Am.: Nézd, hogy lüktet szegény szivem

           a félelemtől, s mellkasomban hogy dobol!

1300    He.: Felhúztam íjam. Am.: Látod, most már bűnözöl,

           tudván s akarva is. He.: Parancsolj, mit tegyek!

Am.: Nem kérek semmit: túlcsordult a fájdalom.

           Te óvhatod meg, ám elvenni te sem tudod

           tőlem fiam; a legszörnyűbb félszen túl vagyok:

1305    szerencsétlenné nem, csak boldoggá tehetsz.

           Úgy dönts, akárhogy döntesz, hogy tudd, helyzeted

           kétesre áll, és hírneved kockán forog:

           vagy élsz, vagy ölsz. E már alig pislákoló,

           vénség s bajok gyötörte fáradt életet

1310    kezedbe teszem. - Ily lassan adja életét

           apjának vissza valaki?! Nem késem tovább,

           öreg szívem kardomba dőlve átdöföm,

           s mint józan Alcides bűntette fekszem itt.

He.: Kímélj, apám, kímélj, fogd vissza már kezed!

1315    Erényem, rajta, apám parancsát tűrjed el!

           Ezt is csapjátok Hercules munkáihoz:

           éljünk! Theseus, emeld fel földre esett apám!

           Kegyes érintésétől is rémülten riad

           bűnös kezem. Am.: Kezed átölelem én boldogan.

1320    Rádőlve, fogva beteg lelkemből messze száll

           a fájdalom. He.: Hová, hová menekülhetek?

           Hová bújjak, miféle föld temethet el?

           Miféle Tanais, Nílus vagy rohanó vizű

           Tigris, milyen vad sodrú Rhenus, és milyen

1325    ibér kincsektől áradó zordon Tagus

           mossa le kezem? Jeges vizét zúdítaná

           akár reám a fagyos Maeotis, és akár

           az összes tengervíz kezemre ömlene,

           a bűn csontig hozzátapadt. Istentelen

1330    hová mehetsz? Keletre vagy nyugatra tán?

           Ismernek mindenütt, nincs már száműzni hely!

           Utál a föld, a csillagok pályája is

           elhajlik tőlem. A Nap még Cerberusra is

           szelídebben nézett. Ó, hűséges barát,

1335    Theseus, keress egy messze búvó rejteket!

           Mivel mindig más bűnének tanújaként

           a bűnösök barátja vagy, jótettemért

           cserébe engem, az árnyaktól ki itt vagyok,

           kérlek, vezessél vissza, és verjed reám

1340    saját bilincseid: az a hely rejtsen engem el –

           de az is megismert már! Th.: A földünk vár reád.

           Az öléstől megtisztult kezébe ott kap új

           fegyvert a harcos: az a föld szólít, Hercules,

1344    hol bűneiktől megtisztulnak az istenek.

 

 

   

Jegyzetek

[1] Jupiter korábbi kedvesét, Callisto nimfát a Nagymedve csillagképként emelte az égbe.

[2] A Pleiádok, Atlasz lányai közül hárman is szültek gyermeket Jupiternek.

[3] Orion, Perseus, a Thundaridák s a többiek Jupiter nem Júnótól született gyermekei.

[4] Dis (Plútó), az alvilág ura, Jupiter testvére.

[5] Manes, a holtak lelkei.

[6] A Nap.

[7] Geryon marháinak elhajtása.

[8] A Hesperisek aranyalmájának megszerzése.

[9] Utalás Oidipusz történetére.

[10] Oidipusz fiai, Eteoklész és Polyneikész, akik atyjuk átkának megfelelően egymás kezétől estek el.

[11] Niobé Amphión felesége volt, s így a thébai királyi családhoz tartozott. Gyermekeit megölte Apollón és Artemisz, az anya pedig fájdalmában kősziklává változott, de sziklaként is tovább könnyezett.

[12] A mítosz szerint Kadmosz, Thébai alapítója megölte Árész szent kígyóját, és ezért élete végén maga is kígyóvá változott, és Illíriába száműzték az istenek.

[13] Hercules Eurustheus király parancsait teljesítette tizenkét munkájával.

[14] Apollo (Phoebus) a mozgó szigeten, Déloszon született.

[15] Jupiter fiát, Bacchust (Dionüszosz) az anyja, Semele méhéből villámmal emelte ki.

[16] Jupitert gyermekkorában az Ida hegyén rejtegette anyja Saturnus haragja elől.

[17] A Rómában népszerű mítoszváltozat szerint Hercules Omphale szerelmeseként női ruhát viselt.

[18] A Danaidák, akik egyikük kivételével a nászéjszakán megölték kényszerből vállalt férjeiket.

[19] Hercules megszerezte az amazonok királynőjének, Hippolytének az aranyövét.

[20] Utalás arra a mítoszra, mely szerint a három testvér, Jupiter, Neptunus és Plútó sorshúzással döntötte el, melyikük hol fog uralkodni. Plútó húzott harmadikként, a harmadik, sors adta hely tehát az Alvilág.

[21] Proserpina (Persephoné), Pluto felesége, az Alvilág királynője. Proserpina Ceres leánya, akit az Alvilág ura elrabolt a mezőn játszó társnői közül, ezért kereste hiába az anyja.

[22] Tantalosz.

[23] Cadmus Tyrusból érkezett Boiótiába, ahol megalapította Thébai városát.

[24] Cithaeron: hegység Boiótiában. Pellene: város Akhaiában. Tempe: híres völgy Thesszáliában, amely elválasztja egymástól az Olümposz, az Ossza és a Pélion hegyeket. Oeta thesszáliai, a Mimas Ióniai hegy. A helynevek mindegyike közvetlen vagy közvetett kapcsolatban áll az istenek és a gigászok küzdelmével, a gigantomakhiával.

[25] Argosz védőistene Júnó.