Szakmai dúdoĺó; Gyűjtemény; Kapcsolat-ápolás; Lacrimoso; Hajdu-tánc
SZAKMAI DÚDOLÓ
Hogy tudom, minden szétesik
(mert szétesik,
mi létezik)
Az még nem sokra képesít
(hogy képesít,
csak képzelik)
A költő mind halál-szaki
(halál-szaki,
halász, aki)
A hajszálat halássza ki
(halássza ki,
ha teheti)
Hisz mindenünk e lét-leves
(a lét-leves
nem ingyenes)
A költő világ-mindenes
(s mert mindenes,
mindent kiles)
Minden szennyest kitereget
(hát tereget-
het eleget)
Szagolja, mit más ereget
(mert ereget,
jó meleget)
Orrunk alá csepü-bajuszt
(bajuszt ragaszt,
már nagyfiúst)
Szagolhatjuk, erjed a must
(forralja juszt
a kozmikust)
Hát mutat költőnk sok fenyőt
(ernyő-fenyőt,
felhő-evőt)
Óriások földbe tűzködött
(betűzködött
seprűi ők)
És int: álljunk egyenesen
(közelesen
egyenesen)
A létünk bármi védtelen
(rajt megterem
a végtelen)
GYŰJTEMÉNY
Szeretném megtartani őket,
trottyos tréningben tötyörgőket,
leffedt szájjal stírölgetőket,
ecetes cefrét érlelőket,
sárgás körömmel seftelőket,
meccsen tüdőt dübörgetőket,
zöldes kocsonyát köpködőket,
szeretném megtartani őket.
Mert marja őket esti szürke,
vagy épp a dió lombja szűrte
fény, mely parazsat szór kezükre,
szemüket összevarrja szűkre
cikáz a napfény fürge tűje,
s ahogy dióért le a fűbe,
s közben vér dübörög a fülbe,
s az ingen át csigolyák fürtje.
Szeretnék megtartani párat,
aranyfogú aranyapákat,
imbolygó árnyakként kapálnak
szíva orrot, szörcsögve nyálat,
a kertjük végébe pisálnak,
napfény vastag aranya árad,
letisztogatják a kapákat,
csikk fityeg szegletén a szájnak.
Nadrágszárba orrát cipőnek,
ókulát pökkel törölgetőket,
orosz bringán csörömpölőket,
tüdőröntgent teregetőket,
kiknek már annyi, kiknek lőttek,
bottal botló szentségelőket:
miféle zsákba levegőnek?
emlékezet vizébe kőnek?
Avarfüsttől savas határnak,
vagy csak nyakamba kabalának,
a szíjas kart, a reves lábat,
a dunsztolt almapaprikának
kinéző pofazacskót, állat,
fogsor-kukoricát, hibásat,
szesz-rovátkolta szarkalábat,
szeretnék megtartani párat.
Mert vándorolnak rezzenetlen,
mint karalábé a levesben,
rántott hús kontinense sercen,
verejtékük ha zsírba cseppen,
robbanása átüt a percen,
otthonka nejlonjára freccsen,
mákos, nyirkos hajpászma lebben
a vastag gőzbe engedetlen.
Mobilt matatva bizgetőket,
szatyor körtével billegőket,
tojást szalmából zizgetőket,
s míg falon legyek kergetőznek,
budin sóhajtva nyögdelőket,
kisszéken napba meredőket,
haszonbérlőit ingyen hőnek:
szeretném megtartani őket.
KAPCSOLAT-ÁPOLÁS
Egy hétvégét magamra
rászánnék legyünk jóban
lemennénk csak mi ketten
üres víkendtelekre
vaskapu nyikordulna
csíkos napszítta vásznú
nyugágyak a teraszra
nyújtóznánk egymás mellett
röhej napszemcsi ősszel
de mikor szinte perzsel
bőrünk hasonló szögből
egyazon fény fogná be
ebéddel egy személynek
valóval is beérnénk
konzervet bontogatnánk
fémcsipkék fogain ki-
buggyanna a vörös lé
elgondolkodva nyelnénk,
gigánk ugrálna fel-le
jól esik ha erővel
férfi-állkapocs őröl
begyújtanánk s ki nézi
annak a tudománya
rögtön hozzáadódna
annak a tudásához
aki a tüzet rakja
ropogna nagy hasáb csend
tükörben szemtől szemben
borotválkoznánk játék
gyanánt egymás képéről
lehúznánk a borostát
sárgult könyv nem famentes
példány állna a polcon
fennhangon egy-két passzust
felolvasnánk magunkban
harapnánk hullt gyümölcsbe
két pohár összekoccan
beszívnánk kéményfüstöt
este nem néznénk tévét
egymás szívdobogását
hallgatnánk szuszogását
a porsűrű sötétben
persze otthon majd újra
köznapok közlegénység
múltbeli piszkosságok
dühödt hánytorgatása
tükörbe köpdösések
de annyi tán maradna
amitől kész az ember
időnként indok nélkül
ön-vállára borulni
LACRIMOSO
Könnyre fakaszt már minden giccs,
strandroki, lavzjú, nincs szebb, nincs,
szívdoki, megtért bérgyilkos,
alkonyi fényben kékfrankos,
AIDS, koki, alkesz: bűnbánók,
sírva bucsúzó hű párok,
nagymami: kérges, foltos kéz,
gyermeki szem, mely csak rám néz,
bajnoki győztes úszónők:
nemzeti himnuszt éneklők,
eb, ha lihegve embert ment,
s könnyezek minden jó Batmant.
Jó, tudom, itt lenn rend nincsen,
de sírni szabad még, vagy mégsem?
HAJDU-TÁNC
Tóth Krisztinának
Magányos fürdőszobában
árva Hajdu áll magában,
s lomhán a ruha-tehertül
napi kétszer táncra perdül.
Rázkódik már imbolyogva,
dünnyög, mint kuvasz morogna,
szaporáz szilaj dühében,
duhaj tánca döng födémen.
Lett másik Energomatunk,
mit egy költözésből kaptunk:
táncolhatnak végre párban,
döngve, életre-halálra!
De a Hajdu örök árva,
cifrázza csak, mert a párja
kert végi sufniban várja,
hogy holta után leváltsa.