EX-ISTEN-Z; Pernyetánc (tele)objektív(b)en; Tett & érés
EX-ISTEN-Z
Heidi?
Telve vannak a napjaim vanással.
Nagy gondom ez: a létezés.
Minden más kérdés százszoros halált hal
bennem; erre szűkült a kérdezés.
Amott a lét, emitt a létező:
tejtestvérek, de össze nem forrhatnak.
Nékem hímetlen és kisült a rét, mező
- lét-kérdés, únt falat! számban mily rég forgatlak!
Míg kérdezek, úgy érzem, lehetne vanni,
de én lecsúsztam erről valahogy -
nem röptet Extasy, nem üdít kóla, bambi.
Vészes bölcsesség felé haladok.
Pernyetánc (tele)objektív(b)en
Ki nem állhatom az érzelgősséget.
Az önsajnálat hüppögésétől, ha áthallik egy mondaton,
kiütést kapok.
A szenvelgés bűnében elmarasztalhatókra azonnali,
határozatlan tartamú szilenciumot rónék,
melynek esetleges megszegőire példás büntetés várna.
A bűnbakkeresők (akár konkrét személyre vagy csoportra,
akár valamely személytelen hatalomra hárítják [át]
a felelősséget; az esetek döntő többségében saját
felelősségüket) inkább ne találkozzanak velem,
mert ha mégis, azt megemlegetik.
A részvétet koldulókat szépen odahajtanám
Nietzsche bácsi elé (nem a megpimpósodott agyú
ló-ölelgetőre kell gondolni, ugye világos? inkább
képzeljék el Zarathustrát jóféle furkósbot nélkül.
Ugye, abszurd?) - csak beszélgessen el velük!
Fenenagy ízlésbéli liberalizmust se várjon
senki tőlem. Ami okádék, az okádék.
Hogy mit tartok az újgazdag polgárok lakásbelsőiről,
azt talán már nem is kell részleteznem.
Most azért bámulok a kandalló tüzébe,
mert most történetesen olyan helyen lakom,
ahol kandalló van, fűtőtest helyett. - Ide, meg kell mondanom,
szerintem jobban is illik.
Különben nem a kandallót bámulom, hanem a lángokat.
A tűz nem giccs!!
Mióta giccsek az őselemek?!
Ami pedig ott feketül, pöndörödik,
amit eloroztak tőlem,
s most a közönyös-telhetetlen idő
lángjai emésztik:
az életem…
Tett & érés
Hogyha az ember remete vagy aszkét’,
máris biztos, hogy kivágj’ a magas cé-t?
Miként rántódik hozzá feladatához
(mágnes az??) az egyes, vagy miként érik hozzá
ahhoz, amit ő, pontosan és éppenséggel ő
lesz egykor végbeviendő? - -
Néha Grenouille-ra gondolok.
A Süskind-féle Parfüm Grenouille-jára.
Hét év egy barlangban.
Kívül az emberi települések
messzire terjeszkedő szaggyűrűin,
önnön Káin-bélyeg-szerű szagtalanságába bepólyálva.
(természetesen) Hóttegyedül.
Hét érlelő, töményítő esztendő.
Mire futotta ebből Jean-Baptiste-nak?
Megalkotni a világ legnagyszerűbb,
leg-ellenállhatatlanabb parfümjét,
bimbózó szüzek sorozatgyilkosaként.
(Csak így volt lehetséges.)
Nem, ez nem semmi, ez
kétségkívül: valami.
De vajon nem illett volna-é
az elszánt kis gnómnak valami még
nagyobb szabásút, valami még eredetibbet
végbevinnie?
Hét év, hét zavartalan év
elvégre nagy idő. S közben még
megfagyott varjút is megevett*…
Hanem hát: várhatok-e akár csak ennyit is
magamtól -
akinek
hét hermetikus-fermentáló éve nem lesz már ugyan
(ezer kartács! ne is legyen!),
de aki forgott egykoron,
elvonultan,
kisded lelkének saját befűlő
párájában eleget;
és akinek most
pusztasága az éjszakai íróasztal,
sáskái: a kételyes, hitnek-vérét-vevő
orv gondolatok
a múló időről,
a bármely formát híven leképező,
semmit meg nem őrző sárról,
Grenouille-ról,
aki
zsírozott gyolcskendőibe
(hogy egy magasabb egységbe foglalja
s üvegcsébe zárja)
áldozatainak illatát begyűjtötte legalább.
* Varjúval jobb és/mert valahogy hitelesebb lenne, de, sajna, utánanéztem: hollót.