A cellamély, két vetületben
1
Az allé felől a novíciák
egyenletes sora.
Lépésre lépés. Kőbe forrt világ.
Födött vállív. Takart boka.
A szomszédos kaszárnya fellobog.
A szem nem fogja be.
Orgona zúg. A feszület forog.
Nincs korpusz kívüle.
Soha kockázat. És soha család.
Viaskodj. Védenek.
Ujjaidon olvashatod tovább:
megérte? nem érte meg?
2
Úgy jönnek át a téren,
azzal a mérhetetlen lebegéssel.
Még nincs eldöntve semmi.
Semmi sem dőlt el az éjjel.
Szemben a csupa-férfi épület,
a laktanya dagadt ablakai.
Olvadt méz a sárga vakolat.
Csak egy szót kellene kimondani.
De jön a takarodó, aztán
hajnalban a roráté. S megint egy éjszaka.
Tavaszra otthon harmatoznak a kertek.
Nincs út többé haza.