Kalligram / Archívum / 2008 / XVII. évf. 2008. december / Horror-klasszikusok

Horror-klasszikusok

           

Sikoly

(Wes Craven – Edvard Munch)

                         

1.

Nem minden fog törik ki.

                     

Némelyek gyökerestől szakadnak el,

gyakran csoportosan landolnak a pallón,

magukkal rántva az ínyhúsból is

valamit.

A bennmaradottak inkább a hátsók,

így a sikoly,

közelebbről nézve,

valóban aggastyánná öregíti az arcot,

olyan szellemmaszkká,

amilyet bárki felvehet.

                       

Ez amolyan zsánerdolog.

                 

A kilassítás vájatot készít a koponyába,

felgyűri képeden a bőrt.

A szemet elnyújtja, mint egy szemtanúét.    

                 

És nem hagy szusszanásnyi időt.

                     

2.

A trükk az, hogy szemen át szívódik fel.

                 

Fülön át például nem,

lásd a mesteri vágásokat,

melyek nem hagynak heget maguk után,

a kifogástalan vér így

minden alkalommal a semmiből

spriccel,

vagy buzog föl.

                           

A sikolyt elröhögöd a nézőtéren,

egyenesen kacarászol, miközben kéred a következőt,

de a vér,

a vér az igen,

                       

az visszaalszik álarcodra,

mikor haveroknak idézed fel.

                           

                           

Cloverfield II.

                           

Felesleges előzni a híred,

kár sietned tovább.

                       

Lépteid alatt helyszínné alakul a tér,

tiéd lehet a katasztrófaövezet,

meg minden, ami vészhelyzetben szokás.

                           

A város ilyenkor összezár.

Rád tolná minden lehetséges sivatagát,

át rajtad a bambuszerdőket,

persze a szíveden főleg,

katalógusok teljes kínálatát.

                         

Jó, jó, te kis helyen is elférsz,

nem volt gyerekszobád.

De ha így félsz,

éppen a kamerát nem foghatják rád,

műved pillanat koncaként

lifeg.  

                       

Nem unalmas e bolyongás,

elleszünk egy darabig.

De ezt mi éri meg.

                           

               

Cannibal holocaust

                       

Lesz, hogy megismernek.

                     

Rég a hátad mögött,

amitől babra mehetne a játék.

Meghalsz a sok kíváncsi szemnek,

erről szólt.

Élre hajt össze, mielőtt kipakol.

Halálhely. Nem alávaló tájék!

                       

A kijáratról következésképp semmi,

használati útmutató vagy hátrálási térkép.

Szégyen sem látszik rajtad semmi,

vagy borzadás.

Hogy a törzs mégiscsak széttép.

                         

Olyan leszel, amilyen. Kertelés nélküli.

Nő létedre!

                     

Ki tudja?

Bepillantás nem nyújtható mindenre,

de kit menthet meg egy dramaturgiai hiba.

Marad meg abból titok, amiből elenged.

                     

De én azt mondom,

bazd meg!

Nézem. Nem tanulmányozom.