A hidrogén vad ígérete; Jóslástan; Leibniz, Voltaire; A kifőtt idő nyomában
A hidrogén vad ígérete
Vajon helyes-e, hogy a magyarban
2 külön szó van a szerelemre és
a szeretetre? Ugyanazt jelentik,
csak az egyikbe bele van keverve
a fajfenntartás alkohola.
Ugyanaz a tejes-kókuszos koktél,
csak az egyik rummal, a másik
rum nélkül. Az ízükben, ha jól
keverték őket, semmi különbség,
de az egyik csak ártatlanul hizlal,
a másik az őrületbe visz. Ami
elhárítható, ha viszonzásra
talál. A robbanás után egy
nyugodt molekula marad hátra,
az oxigén és a hidrogén vad ígérete
helyett a lapos víz. A szerelem
legjobb ellenszere, ha viszonozzák.
A szeretet sem zárja ki a kölcsönösséget,
de kizárja a kizárólagosságot. Aki nem
engedi, hogy más barátod is legyen,
önmagával akar megmérgezni téged.
Jóslástan
Szinte döbbenetes az a vakság, amivel
a jövő szakadékába meredünk. Döbbenetes,
mert önkéntes. Mint amikor Gandhari
megtudja, hogy kijelölt férje vak,
és egy életre elköti a látástól szemét
egy fekete kendővel. A jövő nem
teljesen sötét. Inkább világos köd.
A rövidlátók örökös köde takarja,
a süketek nemlétező zajai éneklik
fölül. Van, aki egy másodpercre
lát előre, és a sötét erdőben futva
elhajol egy ág elől. Persze nem
mindig az látható, amire kíváncsiak
lennénk. A kilátóból sem az,
mit csinálnak odalent a házakban,
sőt, az utca se nagyon. Hogy mit visz
ott valaki a kezében: sört vagy kólát?
De a város épp föntről a legszebb. Korlát
nélküli kilátóban állunk és csak azért
nem esünk le, ha előrelépünk, mert a lehet-
séges felszínén járható az aranyhíd.
Leibniz, Voltaire
Ez a világ a lehetséges világok
legjobbika. Vagyis jobb nem
lehetséges. Hibái teszik lehetővé
létét. Léte teszi lehetővé
a jóságot. A halál nélkül
nem lenne örökkévalóság.
Az örökkévalóság nem lenne
kezdet és vég nélkül. A világ
ezer elefánt hátán nyugszik,
és egy szúnyog hátán nyug-
talankodik. A jó szeplős, mint
a legszebb lányarc is. A rossz
sima, mint a márványszobor.
A szűz elveszti szüzességét, ha
megtartja. Az évszakok megszűnnének,
ha nem múlnának el. Ha sose
hullna hó, nem lenne olvadás.
A hóvirág fehér fejét barnára
váltaná, az ibolya benzingőzt
árasztana. A vaddisznótetemet
nem nyű, hanem moha lepné el.
A kifőtt idő nyomában
Ez a hét már a kutyáké. De hát a kutyáknak,
a kutyusoknak is kell enniük
valamit. Befalják az időt, mint a főtt
csontot. Ha az idő főtt csont,
ki főzte ki? És mi volt a velő
benne? Ki rágta le róla a húst?
Az a lény, akinek a csontvázából
főzik az időt, vajon mekkora?
Elférne a tenyeremben. De akkor
mért hevernek a csontjai mindenütt?
Sokan vannak. Bojt alkotnak,
mint a hangyák, versenyt futnak
egymással, mint a lovak, és
mindig egyszerre érnek célba.
Akkorák, mint egy fehér fénysejt,
de megtévesztésig hasonlítanak anyjukra,
a napra. A nap csontjait fatányéron
teszik eléd egy étteremben. A húst
a kutyák elé dobják az udvaron.
A csontok csillognak, mint az aranyrudak.
Csak a köretet tudod megenni és a salátát.