Kalligram / Archívum / 2008 / XVII. évf. 2008. január – Az új Noé / I.; II.; IV.; VII.

I.; II.; IV.; VII.

I.

           

amikor

a mélyvörös páholyban ülök

időnként megsimogatom

a formás, mellettem szuszogó

karosszéket

majd lassan lihegni kezdek én is

s egy pillanatban

amikor már nem tudok ellenállni

a mogyorótörő hívásának

lerántom őrjítő tapintású nejlonját

nekiugrok ölének

s már rohanok is befelé

a semmi bútorszalonjába

egy hokedliért

             

@

               

             

II.

             

íróasztalon

csak az íróasztalon szeretek aludni

mert az én munkaidőmnek

sosincs vége

s míg naphosszat kutatok

a meleg fiókokban

ceruzát, csavarhúzót, itatóst találok

s ragasztok, tapasztok, szerelek magamra

addig éjjel álmomban forgolódva

üldöznek a gonosz cerkák, ollók, ecsetek

sötét utcák macskakövén

míg elébem nem áll

az utolsó zsákutca fala

majd hirtelen megfordulva

feléjük rohanok

s felszippantom őket

két zacskómba

testem fiókjaiba

én

a jószívű íróasztal

           

@

             

             

IV.

                 

a hokedli

egyre sötétebb

pedig fehér volt

csak a sok gőz

a sok korom

sötétíti a lelkét

s a hokedli

parázna mosollyal

egyre gyakrabban simogatja

szájával a kezét

kezével a lábát

lábával a farkát

a farka meg

minden leülésnél

vadul beremeg

s míg inog rajta

a boldogan pihenő

illatos párna

gonoszul belelövi magát

bele a fehér vászonba

s nyomja az angyali szüzet

a gonosz négylábú

a sátán hokedlije

                 

@

             

             

VIII.

               

a kockás

csak a kockás padlót szeretem

nézni, számolni a kockákat

egyikről másikra

feketéről fehérre

mint süllyedő szigetről

úszó ládára lépni

mindig kerülni, kikerülni

a másik kockát

a feketét

a szakadékot

a fehéret

a szememre-forrasztott cinkes eget

s kerülöm őket

kikerülöm

míg a szellő fel nem kap

s a földhöz nem vág

unalmas játszmája dobókockájaként

feketén

fehéren

               

@