Mérleg; Sarah Polley szeme
Mérleg
Nézed, ahogy egyensúlyoz, mintha
felejteni akarna. Hirtelen kapja föl,
túl sokáig tartja levegőben a lábát.
Hasonlítok rá, súgod szemeddel, mintha
jégcsap nőtt volna kezéből, olyan a fehér
bot.
Ez itt neonfény, ez meg hóesés. Hasam-
hoz tapasztod a lábad, húzzam le a
csizmád. Azt mondod, ha majd szorosabb
kapcsolatra vágysz, betörsz majd, elvágsz
minden telefonzsinórt, és a kulcscsomót
kivágod az ablakon. Mikor kiszabadul
a másik lábad is, mindketten a földre
huppanunk. Milyen mérleg ez, hogy
ennyi súlyt sem bír. Körbetapogatom
a falakat. Ez nem a kezem, ez te vagy,
ez egy jégcsap. Aztán jöjjön az asztal,
majdnem üres. Egy ceruza. Egy radír.
Ennyit még el bírok viselni.
Sarah Polley szeme
„Tudom, hogy semmit sem tudok.”
(Szókratész)
„Aki semmit nem tud, semmit nem felejt.”
(Józan paraszti ész)
Az első emlékezetes szemezésem a 26-os
buszon történt, németórára mentem, lehettem
olyan tizenöt éves. A lány a Népfürdő
utcánál szállt fel, és kiköpött Sarah Polley
volt, húgaim kedvenc sorozatában ő játszotta
a főszerepet, és volt bár úti célom, de egészen
másfele vitt ez a váratlan utazás. Furcsa volt,
mintha lett volna köztünk valami üveg, de
most én voltam a tévé dobozába zárva. A
neuronjaim nyomtatott áramkörében cikázott
az ismerős arc, pontosabban az ismeretlen. Nem
tudtam, hogy miféle hangyák rajzanak a bőröm
alatt, mint a Himnusz utáni képernyőn az apró,
fekete pöttyök. Aztán a szemezés hullámfürdőjét
kikapcsolták, Sarah mása leszállt a Palánál, s bár
lett volna okom továbbtartani, én is leugrottam a
buszról a következő megállónál, a Vörösmarty
Kertmozinál. Mintha elromlott volna valami, talán
a hengerek, vagy a fék, és a sofőr felszólítására le kellett
volna szállni, így tettem legalábbis. Rugdostam a járdán
egy darabig valami követ, és felszálltam a következő
buszra. Ich schäme mich, hajtottam le a fejem az órán.
Igen, tudom jól, sémámmá vált a szégyen.
Húgaim csodálkoztak a leginkább, hogy velük
tévézek, és nem cikizem őket a nyálas sorozat miatt,
ott ültem köztük, felpattintottam én is a szotyikat,
és csak néztem őt, akit lehetett, a kiköpött mása helyett.