Apám születésnapján; Egyetem; A haldokló szeme; Valami fény

Apám születésnapján

Elnézek az óbudai temető

felé a vonatablakból. Ma

utoljára van, hogy nem

fekszik ott senkim. Aztán

Ürömnél ködbe futunk, most

sokkal ismeretlenebb a jövő,

mint egy hónapja. Dér

a füvön. Nincsenek is hegyek

körülöttünk, a halandóság

ezzel a halállal végetért.

Na nem úgy, hogy halhatatlanok

lettünk. A halál belém

szivárgott, már túl vagyok

rajta. Két hete felültettem

apámat a kórházi ágyban. Háta

forró volt a láztól. Ugyanaz

a hát, amit legyőzhetetlennek

láttam gyerekkoromban.

Egyetem

Elbeszéltünk egymás mellett.

Hogy apa és fiú között nem

volt egyenes beszéd, az

nyilván az én hibám.

Kiprovokálhattam volna.

Kierőltethettem volna.

Az utolsó előtti napon – már

nem tudott beszélni –, anyut

nézte. Nézte két elalvás

között. Nézte szeretettel.

Búcsúzott. Bár soha nem

mondtuk meg neki, hogy mi

baja. De a biztos tudás e-

nélkül is eléri az embert.

Nem marad már semmi más,

oda a fizika, a matematika,

oda a mechanika és a gépelemek.

Mit kéne még elmondani?

A haldokló szeme

Mi zajlik a haldokló becsukott

szeme előtt? Mi zajlik? Mi zajlik?

Talán a fiát látja, akinek a

szeretetében nem biztos. Sok

apró lázadásában viszont igen.

Talán a feleségét látja, akinek

a szeretetében biztos, sok apró

lázadásában viszont nem. Öt

éve temette az anyját, a szeme,

mint a világítótorony fénye,

a túlvilágon csapong. A szennyes

szürke hullámokat nem járja

hajó, nem szabdalja felmerülő

bálna kék háta, nem tükröződik

bennük a Hold, nem evez közöttük

elkeseredett halász, nem pöttyözi

eső, nem jár ingatag felszínükön

se papucsban, se mezítláb senki.

Valami fény

A válasz, a válasz, a

válasz, a válasz, hogy két

megállóval később kisütött

a nap, az ég kék lett,

de a hegy tetején táncolt

egy kis hó. Ott fönn,

ahol egyszer apámmal

a siklóernyők felszállását

néztük. Maszkos emberek

kaptak a levegőbe, fölöttük

színes szövet-égbolt.

Most a hegy alatt három

napja fekszik apám, jó erős,

szépen bélelt koporsóban.

Az öröklét biztos nem nyomja

a hátát, nem töri a lábát

a megsemmisülés. A halál

szemhéján átsüt valami fény.