Szombat, kora este; Reggeli tea; Mint élni
Szombat, kora este
A fényre bejönnek a bogarak,
most már bánom, a macskák
nyugtalanok lettek.
Hogy nem vagy itt,
nem zárok be semmit,
a felmosóvíz a sarokban,
idegenednek a tárgyak.
Délután levittem a szemetet,
szelektív, hogy ne gondolkozzam,
a rendes ritmus is visszatért.
Amíg hallani a Határ út zajait,
tudom a táblát. De aztán a jegenyék,
hogy vigyázzban állnak,
megint hatéves leszek,
a konyhaszéken szűkölve,
pedig csak tanulni kéne ebből,
hallatszik onnan, anyám hangján
a villódzó neon visszasír.
Először újra az egyszer egyet.
A másodikhoz még világos van.
Reggeli tea
A monitoron tükröződő fényfolt,
ahogy átrendeztem a szobát,
el-elmosódik. Megtörik rajtam
a felkelő nap, csitítanak
árnyékaikkal az útszéli fák.
Minden rendben, hisz élsz,
van miből élni,
leszámítva az éjszakádat,
a mozdulataidat és a horkolást.
Kibírhatatlan a csönd.
Imbolygó fény a monitoron,
nem akarom tudni,
az éjjel hányszor élveztél,
ébredés után első utam a kertbe vezetett,
leszedtem paradicsomot, uborkát,
mert megért. Lassan negyed kilenc,
és én megint dohányzom.
Szeretnék a szomszéd Zsike lenni,
könnyed, hogy az embere horgászni ment,
előtte vidám vasárnap délelőtt –
te, kint megint feltámadt a szél.
Újra kezdem hallani a hangokat.
Ha bárki megmenthetett volna,
az a valaki te lennél.
A macskákat etetni, a virágokat
locsolni kell. Ha te nem vagy,
kitől kérdezzem meg, minek.
Mint élni
A szirénát lekapcsolják,
egy híján 22.40.
Egész délelőtt bokáig vízben a rózsák,
a föld elfelejthette, mire rendeltetett.
A mentősök rutinruhája vízhatlan,
hogy ne legyen nedves a pizsama ujja.
Álmukból erre riadnak éjjel.
Aztán hátradőlnek, rágyújtanak,
a lelkiismeret két éve halott,
azzal együtt nem lehetne élni.
Lekapcsol, kihúz, kiszed,
ezek csak csövek és műanyag.
Lefogják a szemét.
Napokig ez a kíméletlen verőfény,
istent hinni sem lenne hűvösebb.