Számozottak

Öt

A faforgácsok felröpülnek,

s elkeverednek az ég darabjaival.

Ott gyökeret eresztenek, ágat hajtanak,

belenőnek a levegő sűrűbb rétegeibe.

A növekedést kell figyelni,

azt, ahogyan áthelyeződik a súlypont,

azt, ahogyan árnyéka nő a fának,

azt, amikor először hűsöl ott valaki.

Hat

nagy itt a csend

egyik irányból beszélgetés vágya

másik irányból a semmi vágya

az egyik hozzáütődik a másikhoz és koccan

a másik megváltoztatja alakját

elgörbül megnöveli térfogatát

s hullámzani kezd

csak akkor lehet elmesélni

ha fölhangzott a koccanás

Hét

Szétválnak és közelednek.

Elbúcsúznak, s újra elbúcsúznak.

Lassított felvételen nézik önmagukat,

és a kellő pillanatban mulasztják el,

ami elmulasztható.

Nyolc

Előmásznak a kövek közül,

rád zuhannak a levegőből,

de a víz felszínét nem borzolja semmi.

Te sem borzolod,

de arcod tükörképe homorú felületet vés

a vízfelszínbe.

Levegőt zúdítasz rá, és készen állnak arcvonásaid.

Mihez kezdesz most vele?

A tíz évvel későbbi arccal?

És hol fogod tartani, ha elköltözöl innen?

Kilenc

Távol kerültem az indulás helyétől,

ideje végre visszakanyarodnom.

Egy zsákkal jártam az erdőket és a várost,

madarak hangját gyűjtöttem össze benne –

zsúfolt, szinte szétreped a zsák,

bent egymásnak ütődnek régi s újabb hangok.

A zűrzavarból kiválasztottam az elsők anyagát,

és abból készítem majd el azt, ami kell.

Ott készül, ahol nem csupán a vízesés zuhog a völgybe,

hanem a völgy is fölrepül

a zúgók vidékére,

a víz tajtékja elkeveredik a levegővel,

s a test tajtékát végül felszippantja a nap.

Tíz

Megérkezem a másikba,

váratlanul toppan elém az utcán.

Ajkát nézem, ott kell elindulnom,

fogát nézem, ott az első akadály.

Az első akadálynál lemondok a látásról,

a többi érzékszervekre bízom magam,

közvetlenül húsomban hallom a hangokat.

Felbukkan a második akadály,

lemondok az érzékszervekről,

kikapcsolom a húst,

elfelejtek mindent, ami elfelejthető,

ismerkedem az akadállyal.