A románok keresztes háborúja

A Gyerekek háborúja, Florina Ilis (1968) könyve, egy fiktív vonatrablás története, melyre rohanó világunk, a média, a politika, a rendőrség, a szakértő, a kisember és az érintett hisztérikus reakcióval válaszol, aztán pár nap múlva ugyanúgy hull vissza a semmibe, ahogyan felkapták.

A működési mechanizmust, a mintha velünk történne érzését, lassacskán a gondolkodó elit átlátja, tiltakozik és mégis maga is része, sőt cselekvője. Nem vonhatja ki magát senki. Miért? Ez a ma illúziója? Nem tudunk elhatárolódni a nekünk feltálalt, javarészt tragikus eseményektől, amelyek nemcsak hogy nem velünk történnek, de legtöbbször együttérzésünk, pénzbeli segítségünk sem befolyásolhatja azokat.

Sajnálkozunk, és közben úgy élünk békében, hogy országaink háborúban állnak a mi fogalmaink szerinti ellenségeinkkel. A regényben látszólag gyerekek üzennek hadat a felnőtteknek, és játékuk nem marad emberi áldozat nélkül.

De hogyan is történik a vonatrablás? Calman, a bukaresti utcagyerek, aki titokban száll fel a nyaralni indulókhoz, és a hatodikos fiúk a szervezők. Miután a hatodikosok a hetedikesekkel összeverekednek, és amíg a tanárok a kiszabandó büntetésen vitatkoznak, a gyerekek játékot eszelnek ki. A gazdag, elkényeztetett gyerek és az idegen fiú eljut a mozdonyhoz. Calman egy ideig átengedi az elsőbbséget társának, de amikor a vonat Brassóhoz közeledik, az egyik mozdonyvezető bordái közé nyomja a kést, és ráparancsol, hogy ne álljon meg. Brassóban emiatt nagy káosz keletkezik a vezetőség és az utasok körében is, akik a menetrend szerinti gyorssal nem indulhatnak tovább, amíg a helyzet nem tisztázódik. A különvonat csak Posada előtt áll meg, valahol az erdő közepén, az őrház és az állomás között, ott is csak azért, mert Calman megtudja, hogy a rendőrség már felkészült a vonat leállítására, és jobbnak látja, ha maga állítatja le a vonatot. A két fiú eltűnik és a szerelvényt is lekapcsolják. A másik mozdonyvezetőnek jut eszébe, hogy megnézze, hová lettek a gyerekek, és le akar szállni, mielőtt felgyorsulnának, de a levegőben elveszíti egyensúlyát, és a sínek menti éles kövekre zuhan. Ő a játék első áldozata. A gyerekek viszont úgy érzik, hogy a vállalt feladatuk jobb, mint a passzív azonosulás kedvenc filmhőseikkel. Mindegyiknek van egy ideálja, amely az ilyen szélsőséges esetekben helyette cselekszik.

A gyerekek háborújának színhelye, Posada, nem véletlen. 1330. november 9–12. között ugyanazon a helyen és szintén négy napig zajló csatában szenvedett vereséget Károly Róbert magyar király Matei Basarab havasalföldi vajda seregeitől. A kiskorú király tartománya látogatására indult, amikor a mély hegyi úton a románok megtámadták, és csak Hédervári Dezső főúr hősies önfeláldozásának köszönhette életét, mert páncélt és fegyverzetet cserélt a királlyal, és a címeres ruhában vezette végső támadásra a körülkerített sereget, míg az uralkodót három másik hű embere kimentette a halálos veszedelemből. A kétszínű vajda hűbérurának állított kelepce következményeként Havasalföld függése a magyar királyságtól rövid időre megszűnt, de átmenetileg sem került román kézre a Szörényi-Bánság, mint történt pár évvel korábban. A történelmi léptékben rövid idő tizennégy évet jelentett, akkor Magyarország élén már Nagy Lajos állt, a havasalföldi vajda Basarab fia, Sándor volt, aki jobbnak látja, hogy a hadjárat megindulása előtt személyesen járuljon a Brassóban tartózkodó magyar király elé és hűbérurának ismerje el. A posadai csata a Nagy Lajos budai udvarában 1360 körül keletkezett Képes Krónikába is bekerült.

A második posadai csata, a gyerekek háborúja, csak Florina Ilis könyvébe került be, és az elsőre mindössze ezzel a második szóval utal. Hogy mi vele a célja? Talán csak rá akar mutatni, hogy minden román hatodikos tanult a posadai győzelemről, viszont kevés magyar hallott a posadai vereségről. Alternatív történelmi igazság.

Ahhoz, hogy a vonatrablás ennyire sikeres legyen, egy nagy véletlenre is szükség van. Éppen aznap akar leszámolni a fővárosi rendőrség a lány- és fegyverkereskedő alvilággal, de a kiterjedt összeköttetésekkel rendelkező Báró megtudja, próbálja is lefizetni a megfelelő embereket, de mivel ezúttal nem jár sikerrel, a fegyvereket a hegyekben lévő házába szállíttatja. A sofőr, az alvilág fejének mindenese, mikor már majdnem célba ér, nagy rendőrségi készültséget észlel, és mert azt hiszi, hogy rá vadásznak, letér egy dűlőútra, és egy fának ütközve halálos balesetet szenved. Igaz, amikor mindez történik, akkor már ott ül mellette a veszteglő vonat hittantanára, aki az ablakon mászott ki és felderítő útra indult, de csak ebbe a menekülő autóba botlik. A gyerekek a sötétben rátalálnak a fegyverekre, és játékuk veszélyesebbé válik.

Fegyvere Domidus Remusnak és Romulusnak is van azon a különleges felderítésen, amit maguk eszelnek ki. Leszállnak a vonatról, és egy diófáról figyelik az otthonról hozott távcsővel a Posadán állomásozó rendőrséget. Remus, akit ikerségük ellenére másodszülöttként tartanak számon a családban, a diófán is kevésbé jó helyet kap, leejti a pisztolyt. El is sül nagy robajjal. A rendőrfőkapitány és testőrei a helikopterrel épp megérkező magas rangú főhivatalnok elleni merényletkísérletre gyanakodnak és jól szervezett ellenségre.

A következő lövés a különleges alakulat sátrában dördül el. A váll-lövést kapott katona jól látta a két álarcot lopó, teljesen egyforma gyereket. Ezt suttogva mondja tovább. A média csak a sebesült elszállítását közvetíti és a megerősödő hangokat a belügyminiszter, sőt a kormány leváltásának szükségességéről, mert a vonatrablást végrehajtó terroristákkal szembeni kudarcért a legfelsőbb vezetés is felelős. A Kolozsvárról a fekete-tengerparti táborba tartó különszerelvényen azok közül, akik elindultak, még ötvenhét gyerek van, amikor elkészül a követelések listája, amely leginkább Télapónak szóló levélhez hasonlít: kérek száz üveg nutellát, jöjjön haza az anyukám, computert, MP3-as lejátszót szeretnék… A titokban felszállt utcagyerekhez viszont az ország minden tájáról folyamatosan érkeznek az újonnan csatlakozók. Ő az összes intézetbe zárt gyerek szabadon bocsátását követeli, és hogy lánytestvérét viszontláthassa.

Ez a kívánságlista a gyerekek keresztes háborújának négy napja alatt két átmenetileg egymás felé megnyíló világot ír le. A luxusét és a nyomorét. Eheti az egyik a másik kenyerét, ha éhes, anélkül, hogy lopná? Kaphat kitüntetett figyelmet és szeretetet, de kerülhet gyilkosságért és kábítószer-kereskedésért a fiatalkorúak börtönébe a megélhetési kis tolvaj, akkor is, ha csak a bukaresti csatornagyerekek távolköpő versenyének akar a győztese lenni?

A kormány rendkívüli bizottsága úgy dönt, hogy a miniszterelnök a helyszínen személyesen egyeztet a terroristák követeléseiről, valamint a tanárok és gyerekek szabadon bocsátásáról. De a veszteglő vonaton az események folytatódnak. Az ikrek, akiknek anyja történelem-tanárnő, és apja történész, bizonyára nem véletlenül, miután sikeresen megszerezték az óhajtott fekete álarcot, elhatározzák, hogy kiszabadítják anyjukat, és maguk veszik át a vonat irányítását. Az álmából felriasztott őr ki is nyitja az ajtót, de ijedelme áthúzza a jól kieszelt tervet. Lövése Romulus mellkasát éri, testvére kétségbeesett sikolya az anyjuk fülét is megüti. Remus orvosi segítség reményében a testvérét a posadai állomás felé vonszolja, ahol csak a halál beálltát állapíthatják meg. Remus a kamerák előtt meséli, hogy csak az anyjukat akarták kiszabadítani és szerették volna, ha az apjuk látja őket a tévében.

Azt Plutarkhosztól tudjuk, hogy Rea Silvia és a háború istenének, Marsnak ikerfiai közül Róma alapítója, Romulus bizonyul erősebbnek. De csak hazugság és gyilkosság árán. Amikor a város helyét kívánják kijelölni, és madárjóslatra bízzák a vita eldöntését, azt hazudja, hogy ő tizenkét keselyűt látott, míg fivére csak hatot lát. Remus megtudja, hogy becsapták, gúnyolja és akadályozza a munkát, és az árkot is átugorja azt jelezve, hogy könnyen bevehető lesz a város. Romulus haragra gerjed és megöli. Egyedül alapítja meg Rómát és uralkodik felette első királyaként harmincnyolc évet rejtélyes eltűnéséig. A legendák szerint az istenek közé ragadtatott, de voltak, akik arra gyanakodtak, hogy Vulcanus templomában, ahol zsákmányolt ércveretű, négyfogatú harci kocsin saját szobra is állt, a senatorok megtámadták és megölték, testét felvagdalták és keblükön vitték ki a darabokat a templomból.

A románok a rómaiak (és az őslakó dákok) leszármazottjainak tartják magukat. Romulus és Remus szimbólikus nevek. Ilis megfordítja a helyzetet, hagyja meghalni Romulust és életben maradni Remust. Ezzel talán nyugat fele próbál nyitni, kacérkodik a románság gondolatával és idejétmúlt miszticizmussal. A gyerekek a modern technika vívmányaival egy másik világ felé orientálódnak és abban élnek. A könyv végén sem a történelmi Romániából, hanem Kolozsvár főteréről indul a gyászmenet, utólagos irodalmi birtokba vevés, persze nagy kérdés, hogy ez feladás vagy terjeszkedés, Romulus koporsójában bekapcsolt MP3-as lejátszó.

Egy közönséges cég névtelen informatikusa végig figyelemmel kíséri az eseményeket. Elindítja a gyerekek keresztes háborújának honlapját, mert az ember alkotta bármely civilizációs teljesítmény közül a legdemokratikusabbnak az internetet tartja. A virtuális világban a hírek gyorsan terjednek, még az idő mértéke is megváltozik a valósághoz képest. Humanitárius felhívására perceken belül érkeznek a felajánlások, amiből az is kiderül, hogy az oldalt minden nyelven rengetegen látogatják. Elérkezettnek érzi az időt, hogy a valóság találja ki a játékot, ezt nevezi a gyerekek, az ártatlanok idejének.

De lehet-e valaki ártatlan csak mert naiv, mert még gyerek, ha tettei következtében emberek halnak meg? És hogy tanuljon meg eligazodni a világban, ha a média, az internet és a miszticizmus átszínezi a valóságot? Ha a pozitív érzések, a boldogság, az emeltség nem kap teret, ha sokkal kevésbé közvetíthető, mint a negatívumok? A mai gyerek fél a felnőttek világától, amelyben egyedül kell majd eligazodnia, és csak azt tudja, hogy mit akar megvenni, és abban a hitben él, hogy mindenre van gyógyszer.

Az éjszaka leple alatt lopódzik a vonathoz a moineşti Irina, egy olyan AIDS-beteg lány, aki vértranszfúzió által fertőződött, és miután osztálytársai szüleinek félelme az iskola abbahagyására kényszeríti, a hit felé fordul. Álmában megjelenik Szűzanya, és azt mondja neki, hogy megszabadul a szenvedésektől, ha elmegy egy bizonyos helyre a hegyek közé, ahol ártatlanok vére fog folyni, de ahová nem juthat el a gonosz. A szerzetes testvér megfejti az álmát, és el is viszi a gyerekek által elfoglalt vonathoz. Úgy látszik, nem hiába, mert mielőtt gyerekekkel körülvéve örök álomra szenderül, még utolsó erejét összeszedve sikerül egy hatodikos kislányt, Soniát, a nemi erőszaktól megmentenie, és ezzel teljesítenie a kapott parancsot. Halála után szentté válik, teste érintésével a betegek meggyógyulnak, de a pátriárka titkos helyre temetteti, hogy elejét vegye a zarándokáradatnak.

A szerző a kívülálló nézőpontját választja, úgy metszi ki a valóságból az arra érdemes részleteket, mint a felvevőgép, mégis érzékeire és józan eszére támaszkodó szemlélő. Valahol a könyv közepén – amikor a posadai állomásra a rengeteg paparazzi, rendfenntartó és kíváncsiságturista megérkezik és befészkeli magát – kifárad, igaz a történet szálait gondosan elvarrja. Talán az lehet az ok, hogy a magas kultúra, jelen esetben épp a regény, a napi hírek felületességének foglyává lesz, alulmarad és értelmét veszti.

Eszme, cél és emberi mélység süllyesztőbe kerül, és felváltja helyét a futó pillanat és ígéret. Pavel, aki a felnőtt főszereplőnek is tekinthető, nem dönt sem az Amerikába készülő orvosnő, sem a tisztaságával kicsit magával ragadó matematika-tanárnő mellett, hagyja magát sodorni az eseményekkel, marad a korábbi magány, változatlanság. A halasztás embere lázong, hogy a halasztás országában él. A gyerekkereskedelem elleni küzdelme is hiábavaló. Ő különben a legtájékozottabb újságíró Posadán, elsőként mondja el a tévében, hogy a vonaton nincsenek terroristák, csak gyerekek vannak, de a műsorvezető hitetlenkedve megszakítja az egyenes adást. Felocsúdik az ábrándozásból az anyuka is, aki fia osztálytársnőjének apja iránt valami szerelemfélét táplál, és szívesen kibotorkálna a külvilág szemében boldognak tűnő házasságából. Ráközelítéssel kinagyított használhatatlan szabadságvágy és cipelt kompromisszum.

A vonatrablásos játéknak halottjai vannak, ott van az az ötéves kisfiú is, aki az apját nem ismerte, az utca nevelte, akár a többi csavargó gyereket, és aki abban reménykedett, hogy sorsa jobbra fordul, hogy nem kell lopásból élnie, vágyát a tudósításokból lehet megismerni, ahogy azt is, hogy egyre több utcagyerek válik a posadai állomás környékét ellenőrző csendőrosztagok kegyetlen fizikai bántalmazásának áldozatává. Kilátástalan helyzetükkel újra nem foglalkozik senki.

Angelica anyó, Calman hivatásos kuruzslásból élő nagyanyja, mikor jóslatából észleli az unokáját fenyegető életveszélyt, az ország másik két legerősebb varázslójának segítségét kéri. Nem tudja, hogy ő maga hozta rá a szerencsétlenséget azzal, hogy odaküldte az apagyilkos Dilist és bandáját, hogy nem is kevés pénz ellenében hazahozzák. A cigányasszony figurája és a légkör, amelyben él, oly pontosan megrajzolt, hogy érezni, az írónő találkozott vele. A vonaton Dilis és Calman között kitört verekedésben a harc már nem a vonat birtoklásáért, a gyerekek jogait a miniszterelnökkel való tárgyaláson védő képviselők kiválasztásáért folyik, hanem a kialakult személyes ellentétek miatt, egy lopott mobiltelefonért, Angelica anyó varázspipájáért és varázsgyűrűjéért, a többiektől elkobzott fegyverekért, valamint Soniáért, a hatodikos kislányért, aki tetszik Calmannak, és akit Dilis meg akart erőszakolni, és azóta sem hagy békén. Calman a támadó, de Dilis kést ránt, Sonia megijed, lehozza a vonatról Calman puskáját és próbálja megvédeni, azt remélve, hogy mint a filmekben, ezzel a verekedésnek véget vet. De nem, csak azt éri el, hogy a többiek is bekapcsolódnak. A matematika-tanárnő, a hatodikosok osztályfőnöke is kénytelen beavatkozni. A kommandósok megjelennek, a velük való összecsapásban négy gyerek veszti életét. A gyerekek között kirobbant verekedésnek is vannak súlyos sérültjei, ezeket kövek, botok és egyéb hasonló eszközök okozták. Meghal Dilis is. Halálát egyértelműen Calman okozta.

A miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon csak Sonia mer Calman védelmére kelni, hogy őérte verekedett össze a két fiú, és hogy nem akart ölni, de apja hallgatásra kényszeríti. Calmanra kábítószer-kereskedésért és gyilkosság miatt a fiatalkorúak börtöne vár, legfeljebb a bírósági tárgyaláson tanúskodhatna mellette Sonia. A szülők arra törekszenek, hogy gyerekeik későbbi iskolai előmenetelét a megtörténtek ne befolyásolják. Tartják magukat a miniszterelnök sajtóbeli burkolt fenyegetésként is értelmezhető kijelentéséhez, miszerint a felnőttek világát olyan törvények szabályozzák, amelyeket a gyerekeknek is kötelességük betartani.

A regény szálai egyrészt Posadán, mint a cselekmény fő helyszínén futnak össze, másrészt a nyelvhasználat, egy-egy szó az, ami a legkülönfélébb történetek között az áthidalást megvalósítja. Ez nyelvfilozófiai hatás, amely a fordítás dícséretére legyen mondva, kitűnően érzékelhető a magyar szövegben is. Hazájában rengeteg díjat sepert be a 2005-ben megjelent Gyerekek háborúja, ami most már magyarul is olvasható. A szerző ennek a regényének köszönheti ismertségét, és úgy hallani, hogy Constantin Dicu meg is fogja filmesíteni.

Vaskos, mesélő regény, olyannyira elbeszélő próza, hogy az ember akaratlanul is vissza szeretne adni belőle valamilyen történetet. Egyetlen pont sincs benne. Hiányuk narratológiai jelentéssel bír, az életben sem teszünk pontot, csak a végén. A figurák a szerző álmaiban léteznek, ő teszi számunkra érthetőkké, és neki kellene pontot tennie életük végére, ahogy a hús-vér ember helyett is, az öngyilkosság kivételével, talán valaki más hozza meg az utolsó döntést.

De mit kezdjünk a gyerekek metaforájával? Csak találgatni lehet. Hatodikosok a cselekmény központi figurái, mert Károly Róbert az Anjou-dinasztia magyar ágának alapítója is tizenkét éves volt a posadai csata idején? És hogy ártatlanok-e? Ilis ellentmond e tekintetben a keresztény ártatlanságfelfogásnak, de nem indokolja. A XIII. század elején elterjedt a hit, hogy az addigi keresztes hadjáratok a résztvevők bűnei miatt nem érték el a céljukat, és hogy ártatlan gyermekekre kell bízni a Szentföld visszafoglalását, mert a lelki tisztaság önmagában is legyőzheti a pogányokat. Ezért árva és szegény gyerekeket visznek harcolni, hogy Isten kegyelmével sikerre vigyék az ügyet. Az ártatlanok mozgalma sem éri el célját, a legtöbben kalózok és rabszolga-kereskedők kezére jutnak vagy még azelőtt elpusztulnak. A könyv gondolata mindenesetre ebből a nem teljesen bizonyított történelmi eseményből pattant ki.

Ilis teljes allúziórendszere a történelemre játszik rá. Lehet olvasni naivul, tudatlanul, de amennyiben valaki ismeri ezeket az összefüggéseket, könnyen átlátja a történet nacionalista ihletését, és önkéntelenül ránehezedik az írónő nézőpontjának mély beágyazottsága a román történelemfelfogásba. Észrevevődik a szándék, és ez fejtörést és rosszkedvet okoz. Az már persze csak apróság, hogy a csavargó fiú, az egész csíny kieszelője és a történet igazi vesztese, magyar nevet kap. A ki nem mondottak feltorlódnak. Történelem, beletörődés, megfelelni akarás, láthatatlan elmozdulás. Ők nyertek, mi veszítettünk?