Szétáramlik; Szélfújta, könnyű mondatok; Illesztékek; Szikrázás; Tulajdonképpen minden; Reinkarnáció

                SZÉTÁRAMLIK

        Én a kertemből nézem a világot,

        míg nézi a világ a kertemet,

        egyenlőtlen harc: kevesebbet látok,

        mint ahányan láthatnak engemet,

       
        és nap mint nap csak kevesebb gyűl bennem,

        mint amennyit széthord az éjszaka,

        szétáramlik, mit nyáron összeszedtem,

        elszáll a csillagok égett szaga,

       
         egy-egy veréb a lomb közül kiröppen,

        lassan már itt is, ott is én vagyok,

        visszhangzom is, de közben hallgatok,

       
        a lelkem csak egy tücsök lent a földben,

        hatalmas testem szétfújja a szél,

        s gyér könnyem nagy pelyhekben visszatér.

       SZÉLFÚJTA, KÖNNYŰ MONDATOK

                             
        Forró melled a hűvös blúz alatt

        sugárzik, hőköl, ide-oda táncol,

        és életedből mind jobban kilátszol,

        ha sorra-szerre csak lehullanak

       
        rólad szélfújta, könnyű mondatok,

        és szétszóródnak már a hideg fűben,

        hol tegnap még az árnyékodban ültem,

        s most legfennebb csak egy-két szó ragyog

       
        tört ágak közt, ami még ottmaradt,

        a sugarak egymásba botlanak,

        ahogy járkálnak keresztül-kasul

       
        az üres csontokon, de megtalálsz,

        és megtalállak, ha egemre szállsz:

        madár, mely ketrecéből szabadul.

        ILLESZTÉKEK

                               
        Mint egy fekete macska, átszaladt

        az éjszaka előttünk, s nincs nyoma,

        a szemétkukák közt futott tova

        talán, vagy a léckerítés alatt

        bújt át, ki tudja, most még összeér

        a kezünk reggel, észrevétlenül

        nyílnak és csukódnak, kívül-belül

        egymásba csúsznak vakító fehér

       
        illesztékek, forog, zenél, ragyog

        az ég, parázslanak a csillagok,

        de nincs a nappalon még semmi rés,

       
        nincs eltűnés, és nincsen ébredés,

        s halálunk is csak inkább babona,

        már van, de alig pillantunk oda.

        SZIKRÁZÁS

                                 
        Ó, kertek kertje, Gecsemáné kertje,

        Ó, Jézus, Jézus, gyümölcsök gyümölcse,

        kinek testét markában összetörte

        az Isten, de előbb még tette-vette,

       
        megérlelte, forgatta, nézegette,

        formáját, színét, ízét latolgatta,

        eldobta, fölemelte, simogatta,

        meg-megállt, hosszan gyönyörködött benne,

       
        aztán pedig... Aztán pedig? Mi lenne

        aztán? Szerette? Persze hogy szerette.

        De árulás? De hűség? De öröklét?

       
        Odaszegezték szétfeszített öklét,

        megsajnálta, elnyomta, mint egy tücsköt,

        s szikráztatja fent a harminc ezüstöt.

        TULAJDONKÉPPEN MINDEN

                                 
        Elgyengülés. Illeszkedés. Kötődés.

        Feszültség. Ernyedés. Megint s megint.

        Az egyik a másik körül kering.

        De nem! Ásó a földben. Síkos tőrkés

       
        a sebben. Vagy kúszás. Veréb puhája.

        Szőrszálak fénye. Súlyos csont ropog.

        Ledőlnek már hatalmas oszlopok.

        Tulajdonképpen minden. Szeme, szája,

       
        s a nyála is. Itt-ott kicsorgó nedve.

        Enyéd s tiém! Már összekeveredve.

        Ő inkább te. S te inkább ő. Csere.

       
        Akár az ág a lomb közt újra s újra.

        Aztán szétválva. Egymásból kicsúszva.

        Egy fa kifordult, nyálkás gyökere!

        REINKARNÁCIÓ

                               
        Egy roppanás? Egy villanás? Rövid,

        homályos fájdalom? Ahogy szakadnak

        a szálak? Repedés! Már öltözik

        ott valaki? Kint egyre többen vannak,

       
        és kezd már látszani. Jöhet. Jöhet!

        Most összekapcsolódik. Pattan. Szürcsöl.

        És végre nyílik. Hasadó szövet.

        Világít kintről, de most már belülről

       
        ugyanolyan erővel fénylik. Forró

        zengés, zúgás. Mint ami volt. Hasonló.

        Áttetsző kéz. Mit kezdhetek vele?

       
        Hatalmas dörgés. Nagy, robajló csontok.

        Ahogy felállok, és mindent kibontok.

        Fent lomb. Lent halk, szétrothadó zene.