„Kacagó szél” a Kiskunság felett

Az első dzsentriregény Móricz pályáján

„Kerek Ferkó: jókais hős, jókais mesében”[1] – írja Czine Mihály, de ez a tömören elmarasztaló vélemény még szépít is valamennyit a címszereplőnek a regényből kibontakozó képén. Bár Jókai pozitív hősei sem makulátlanok, de olyan alantasságra nem vetemednének, mint amit Kerek Ferkó tesz: féltékenységi indulatában a fontosnak ítélt közösségi célt is veszni hagyná, s csak egy szerencsés fordulat révén lesz ura a helyzetnek. Móricz regényalakja az író szándéka szerint – összes jellemhibája ellenére is – pozitív figura, de személyisége nem mérhető a romantika nagyformátumú hőseiéhez. Ha valaki megkísérelné továbbgondolni Kerek Ferkó további sorsát a Móricz teremtette erővonalak mentén, akkor az önpusztító dzsentrivel szembesülne.

Kerek Ferkó személyiségének megítélésében a szocialistának nevezett irodalomtörténet-írásra rányomta a bélyegét a standardizált, a marxi osztályharcelmélet alapján sarkított dzsentrikép, s az a pártosság jegyében megfogalmazott alapkövetelmény, hogy az író érvényesítse a távolságtartó szemléletet és a kritikai attitűdöt a parazitának bélyegzett réteggel szemben. Ilyen alapon el is marasztalták Móriczot a Kerek Ferkóért is, a Nem élhetek muzsikaszó nélkülért is. Csakhogy a dzsentrifogalom tartalma is, terjedelme is folyamatosan változott a történelmi időben. A Noszty fiú esete Tóth Marival megírásának idején még többnyire a hanyatló, elszegényedő, helyét kereső nemességet nevezték dzsentrinek, de a két világháború között már ide tartozónak tekintették a nem nemesi származású, de a szemléletmódban azonosuló értelmiségit, a birtokot szerzett hivatalnokot, a nagygazdát is.

Folyamatosan változtak a történelmi körülmények, időről időre változtak a dzsentri osztály szociológiai jellemzői, miként az a társadalmi szerep is, amit betöltöttek, s változott Móricz véleménye is minderről. Hogy ezek a dinamikus és rétegződő változási folyamatok mikor és milyen mértékig voltak szinkronban egymással, nehezen ítélhető meg még mai távlatból is.

A Kerek Ferkó azonban a világháború előtt íródott. Először a Pesti Napló 1912-es számai hozták folytatásokban, és 1913-ban jelent meg könyv alakban. Móricznak a regényből kirajzolódó dzsentriképe, az állapotrajz, minden bizonnyal hiteles, de az ebből fakadó írói állásfoglalás tele van bizonytalansággal, a jövővel kapcsolatos remények téveszméivel. De aligha ez róható fel leginkább hibájául, hiszen a múlt árnyai, a rosszul artikulált nemzeti eszmények nem csak őt tévesztették meg ekkoriban. Sokkal inkább elmarasztalható főhőseinek, a szangvinikus nemesúrfinak és a főváros elrontotta parasztpolgár lánynak a jellemrajza miatt.

Kerek Ferkó az egyik pillanatban féktelenül könnyelmű, visszataszítóan léha ficsúr, máskor ellágyulóan emberséges, felelősségteljesen gondolkodó gazda, de jellemének ezeket az ellentmondó vonásait, váratlan váltásait Móricz nem tudja hitelesen motiválni. Mint ahogy Kotzogh Mariska-Marry is nehezen megfejthető karakter: az „ideáljának, a művésznőnek […], a nagy festőnőnek, a Nyugat legújabb kreációjának” (célzás Lesznai Annára?) írt levele nem egy – még ha Pesten is – frissen érettségizett tizennyolc éves lány szellemi színvonalát tükrözi, s nehezen érthető, hogy ez az „empire lelkű”, „igazi biedermeier érzésekkel” telített hajadon miért adja fel feminin nézeteit egy rapszodikus szellemű nemesúr megalapozatlan, szalmaláng szerelméért.

Ha valamiért fontos ez a regény Móricz életművében, az nem a romantizált, álkonfliktusokon átbukdácsoló, nem túl következetes cselekmény, hanem a kunsági parasztváros és a környező tanyavilág jellegzetes rajza, a századelő alföldi világának és valós társadalmi gondjainak hiteles bemutatása, valamint annak az atmoszférának a szinte tapintható érzékeltetése, amely körülveszi ezt a letűnt, de Móricz tollán már-már dokumentáris hitelességgel megőrződött miliőt.

Kunkerekegyháza modellje természetesen Kisújszállás, ahol az író érettségizett. Ne feledjük, hogy húszéves már, mire eljut a maturáig, tehát kellő tudatossággal volt képes szemlélni azt a világot, amelyben három éven keresztül élt, s a viszonyok lényegének megértéséhez kalauza Pallagi Gyula, a nagybátyja, a művelt és széles látókörű gimnáziumigazgató volt, akinek a házában lakott. A kisújszállási önéletrajzi élményeket feldolgozó Forr a bor regényalakjai közül néhányban ráismerhetünk a Kerek Ferkó egyik-másik hősének modelljére.

Móricz a hiteles társadalomrajz érdekében más forrásokhoz is folyamodott. Többek között felhasználta Péter Dénes kiskunhalasi jogász-földbirtokosnak a Magyar Nyelvőr egy 1879-es számában közölt gyűjtését. A városatya egy öreg pásztor által elmondottakat adta közre, Móricz pedig apróbb változtatásokkal beilleszthetőnek ítélte ezt Kerek Ferkó történetébe. De tisztelgésül a gyűjtő előtt ezeket a szavakat adta főhőse szájába: „Hozatok egy iródeákot, Péter Dénes mestert, oszt annak kend mind elmeséli, amit életibe látott, tanult, a meg leírja, hogy még a késő unokák is tudjanak róla.”

Ám jó húsz évvel később ebből az átvételből ügy kerekedett. A keresztény kurzus meghatározó sajtóorgánuma, a klerikális-nacionalista szemléletű Nemzeti Újság publicistája egy másik ügy kapcsán előbányászta a két szöveget, és nem kevés sandasággal állította, hogy „akadnak irodalmi rejtélyek és akadhatnak irodalmi kincsek, amelyek gazdát változtatnak”[2].

Móricz azonnal reagált az őt ért elmarasztalásra:

„– A Nemzeti Újság azzal a váddal lép fel ellenem, hogy egy régi regényiró elbeszéléséből kivettem egy részletet és azt a saját nevem alatt közöltem a Kerek Ferkó-ban. Ilyen régi iró azonban nincs. Péter Dénes, aki a Magyar Nyelvőrben 1879-ben egy régi halasi csikós előadását betüszerinti közlésben kiadta, nem volt iró s ebben az esetben egy szót sem tett hozzá az öreg csikós elbeszéléséhez, hanem azt szó szerint és kiejtés szerint, betühiven legyorsirta és a Magyar Nyelvőr ezt a szöveget ugy közölte, mint egy öreg csikós dialektus szerinti szövegét. Én hasonló munkát végzek harminc év óta. 1902-ben [valójában 1903-ban – H. P.] küldött ki először a Kisfaludy Társaság Szatmár vármegyébe, hogy népköltési gyűjtést csináljak. Akkor négy vagy öt évig a Kisfaludy Társaság pénzén, azóta a magam ellenállhatatlan vágyából végzem ezt a lejegyző munkát. […] Mikor a Kerek Ferkóban 1913-ban a pusztai képre került a sor, – saját magamnak tömérdek jegyzetem volt már s élményem is. De ismertem a Magyar Nyelvőrben egy hasonló lejegyzést, amely ugyanilyen elvek szerint készült, ahogy én jegyzek, szó szerint és minden hozzáadás nélkül. Péter Dénes nevü közlőnek a szövege ez. Nekem nagyon alkalmas volt, mert már én nem tudtam olyan öreg csikóssal találkozni, aki ilyen régi időkről tudott volna beszélni, amilyenekről neki 1879-ben beszélt egy akkori öreg csikós. Ezt a szöveget, ami használható volt benne, felhasználtam a pusztai élet bemutatására, mintha én magam jegyeztem volna le.

– Ha Péter Dénes iró lett volna, akkor nem lett volna jogom a szöveget átvenni. De ő nem költötte, csak leírta egy öreg csikós szavait, ilyenformán ez legfeljebb annyi, mint a balladaközlés. A költőnek, a muzsikusnak joga van hangszerelni s müvészileg feldolgozni az ilyen nyers anyagot, csak arra nincs joga, hogy meghamisitsa. Hát én nem hamisitottam meg, sőt olyan tisztelettel bántam vele, mint a szentséggel, amihez hozzányulni nem szabad. […] Különben pedig ez az én dolgozási módom, mert én nem fantáziából irok, hanem az élet valóságából.”[3]

A válasz már másnap olvasható volt az író megjegyzéseire az alábbi, hangzatos cím alatt: „Móricz Zsigmond beismerte, hogy a Kerek Ferkó 20 oldala nem tőle való”.[4] A cikk magát meg nem nevező szerzője a plágium vádját akasztotta az író nyakába, semmibe véve annak érvelését, valamint azt, hogy a Magyar Nyelvőr szigorúan nyelvészeti szakfolyóirat volt, s nem foglalkozott szépirodalmi szövegek közlésével. (Arról már nem is szólva, hogy az átvett szöveg közel sincs húszoldalnyi.)

A mából, amikor a posztmodern irodalomban bevett gyakorlat az idegen szövegek átvétele,[5] némi megrökönyödéssel pillantunk vissza az esetre. A botránykeltés mögött egyébként nem a jogvédő indulat játszotta a főszerepet. A keresztény sajtó nem tudta megbocsátani Móricznak, hogy a zsidó tulajdonú Est-lapok munkatársa volt.

Móricz a regény megjelenése után szerette volna színpadon is viszontlátni Kerek Ferkó történetét, de hiába tett erre kísérletet, ez a terve akkor nem valósult meg. Jóval később, 1931 őszén a Nemzeti Színház színre vitte a darabot, de nem azt a régit, hanem az előadás számára újraírt változatot. Az író megtartja a regényből ismert alapszituációt és a legfontosabb szereplőket is, de a történetet alaposan megváltoztatja, a két Kerekegyházit pedig sötét színekkel festi meg. A legszigorúbb ítéletet a Polgármesterrel mondatja ki felettük: „Úgy is úgy múlnak el ezek a mi nagyuraink, mint a történelem.”

Ám hiába az első két felvonás markáns kritikai szelleme, hiába a fiatalok dramaturgiai botlás nélkül ábrázolt érzelmi viszonya, a (két változatban is fennmaradt) harmadik felvonás illogikusan következő happy endje jelentősen csökkenti a darab értékét.

A filmváltozat keletkezéstörténete

Az nem meglepő, hogy a Kerek Ferkó eljutott a filmvászonra. Az már sokkal inkább, hogy erre csak 1943-ban került sor. A regény szüzséje ugyanis szinte kínálta magát az adaptáció számára. Romantikus jegyei és a happy end az egyszerűbb nézők körében is sikerrel kecsegtethettek, a dzsentritéma pedig olyan lebegtetett formában volt jelen a regény cselekményében, amely akár a kritikus, akár az apologetikus megközelítés számára is kínált lehetőségeket.

A filmbemutató korának nézői tudhatták, milyen véletlenek egybejátszása nyomán született meg a film. Martonffy Emil rendező ismertette a keletkezés hátterét egy korabeli interjúban:

„– Orvos barátom, akivel kapcsolatban eddig csak a meglepő névrokonságot állapítottam meg, büszkén jelentette ki, hogy igenis tud a dologról, annál is inkább, mert a nevezett Kerek Ferkó saját édesapja. Nemrégiben adták el a családi birtok egy részét és ebből a pénzből szeretne filmmel is emléket állítani annak az igazi haladószellemű magyar úr alakjának, akit Móricz Zsigmond oly mesteri kézzel, oly nagy lelkesedéssel mintázott.”[6]

Móricz Virág, az író lánya először az Apám regényében idézte fel az író, a rendező és a leszármazott találkozását: „Még egy délibábos kilátása volt ezen a nyáron [1939-ben – H. P.]. Megjelent nála dr. Kerek Ferenc, aki nevetve közölte, hogy ő a Kerek Ferkó fia. És most azért hozott magával egy filmrendezőt, mert finanszírozni akarja a Kerek Ferkóból készítendő filmet.”[7] Aztán visszatért az esetre a Tíz évben, ott ekképpen: „Egy tavaszi estén megjelent a leányfalusi kertben két fiatalember, Martonffy Emil filmrendező és dr. Kerek Ferenc kisújszállási orvos, aki azt állította – és állítja mai napig –, hogy az ő apja volt Kerek Ferkó. Ez már azért sem lehet igaz, mert apám soha életében nem használta a modellje nevét.

Mindegy, a két fiú meg akarta filmesíteni a Kerek Ferkó regényt, és egy kis pénzt ígért érte. Nem sokat, mert ugye családi alapon…”[8]

Vajon Kerek Ferkónak hívták-e Móricz regényhősének modelljét?

Az előbbi, tagadó állásponttal szemben ott áll egy naplórészlet, amely Móricz Zsigmond és Kálmán Kata, a feljegyzést készítő, az író szűkebb baráti köréhez tartozó neves szociofotós kávéházi párbeszédét idézi:

„– Kerekegyháza? Ahol a Kerek Ferkó élt? – kérdem.

– Nem volt az sehol, azt én találtam ki. […] Kerek Ferkó az volt, de Kisújszálláson. Nagy behemót ember…”[9]

Ha hajlamosak vagyunk inkább Kálmán Kata állítását igaznak elfogadni, annak leginkább az a felületesség az oka, amely az író legidősebb lányának munkáiban lépten-nyomon fellelhető. Először azt írja, hogy az említett találkozó nyáron történt, másodszor már tavaszi eseményként említi, holott az esetre valójában késő ősszel került sor. Ez pontosan kiolvasható Móricz naplójából, amelyet Móricz Virág 1979-ig őrzött, illetve fel is használt az apjáról szóló könyveinek megírása során. Az alábbi, 1939. november 9-i bejegyzés nyilván elkerülte a figyelmét:

„Már sötétben beszélgettem a kertésszel, vendégek jöttek. Nézem a konyhában a névjegyet: nem akarok hinni a szememnek,

Dr. Kerek Ferenc orvos

Martonffy Emil filmrendezővel jött ki, hogy a Kerek Ferkót meg vegyék filmre. Neki előjoga van rá, mert az apjáról szól.

Kaptak jó uzsonnát, teát fehér szalonnát, disznósajtot és sült kolbászt, nyers savanyú káposztával. Bort. El voltak ragadtatva.

Este nyolckor mentek el.”[10]

Ha esetleg az a gyanúnk támadna, hogy nem az első találkozásukról esik itt szó, akkor a gépelt lap hátoldalán olvasható kézírásos Móricz-szöveg eloszlathatja kételyeinket. Itt ugyanis a „másodszor” szó egyértelműen utal rá, hogy a túloldali az első találkozásról szóló beszámoló:

„Itt volt – másodszor M. – Kerek Ferenc és fsége

– Szereposztást hoztak

összeget [olvashatatlan] engedni fogok

[olvashatatlan] én fogok

– Kijön Martonffy megírni a szöveget

Előleget adnak”[11]

De Móriczot már korábban, a megkeresés előtt is, foglalkoztatta a Kerek Ferkó megfilmesítésének gondolata. A témát feldolgozó öt szinopszisa ott sorakozik a hagyatékban, feladva a leckét a kutatónak, mert a szövegek igen kevés támpontot adnak keletkezésük sorrendjének megállapításához. Dátum csak az egyiken olvasható, ez 1939. június 17-ét jelöli, azaz hónapokkal korábbi, mint dr. Kerek leányfalusi látogatása. De a további négy is ez idő tájt keletkezhetett, vélhetően még ugyanebben az esztendőben.

A legvalószínűbb, hogy az a szinopszis a legrégibb, amelyet az M. 100/4937-es számon őriznek a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A mindössze egyoldalnyi szövegben cselekményre utaló részlet alig van, Móricz itt inkább a történet elvi alapjait igyekszik tisztázni. Már nem olyannak látja a dzsentrit, mint 1912–13-ban, a regény megírása idején. Szemlélete egyre kritikusabb, ahogy azt a 20-as évek végén írt regényei bizonyítják, és hasonló szellemről tanúskodik a Kerek Ferkó 1931-ben színpadra került változata is. A szinopszis szerint Kotzogh Mariska-Marry új embert nevel Kerek Ferkóból („a polgárlány okos, művelt, nyugodt szerelme megváltoztatja a leromlott főúri generációt”), s csak akkor hajlandó hozzámenni, amikor a nagybirtok tönkremegy. „A polgári elem morális diadala a főúri haszontalanság felett” – írja Móricz.

Ha valóban ez az első, akkor 1939. június 17. előtt íródott, miként valószínűleg az M. 100/4940-es jelzetű, ugyancsak egyoldalas szöveg is, amelynek első mondata („Nagyszerű filmet lehetne csinálni a Kerek Ferkó című regény alapján. Ez a regény a legnépszerűbb könyvek közé tartozik Magyarországon. Ötvenezer példányban fogyott el és mindenki ismeri.”) arról árulkodik, hogy ez már valaki(k) számára készült ajánló szöveg, amely dióhéjban összefoglalja a tervezett cselekményt. Ebben a változatban Móricz már valamivel megengedőbb a dzsentrivel szemben: nem menti fel korábbi vétkei alól, de megújulásra képesnek tartja. Kerek Ferkó igazat ad az őt bíráló polgárlánynak, megjavul, rendbe szedi birtokát, kastélyt épít; új ember lesz belőle, és kiérdemli a lány kezét.

Vélhetően a dátummal jelölt szöveg a harmadik a keletkezés sorrendjében. Ez is egyetlen gépelt lap, és a keltezés formája (39617) arra utal, hogy benne Móricz a naplója számára akarta rögzíteni elképzeléseit. Befejezetlensége ellenére is tartalmaz azonban három informatív elemet. A betűközökkel írt, középre rendezett cím alá ez a mondat került: „A film a nemuetgazdási [sic!] felszabadulás korát mutatja be.” A hibásan írt szó olvasata valószínűleg „nemzetgazdasági”, de lehet esetleg „nemzetgazdászi” is. Egy további mondat a főhős nevének magyarázatát adja: „Az apa egy kemény ellenszegülésével belekergeti fiát a régi módi duhajkodásba, s Kerekegyházy báró nevét egyszerűen Kerek Ferkóra változtatja, ami betyár névnek is megjárja.” Harmadszor: itt esik szó először arról, hogy Héya mérnök öntözési terveket készít a város számára.

A legterjedelmesebb (négy gépelt oldalnyi lehetett, de az első oldal hiányzik) az M. 100/4938-as jelzetű szinopszis, amely teljes cselekmény-áttekintést ad, de eléggé ötlettelenül, és még olyan következetlenség is előfordul benne, hogy először ezt közli a polgármester lányáról: „felújult benne a diákkori szerelem”, majd a tóparti találkozással kapcsolatosan pedig ez olvasható: „Nem látták egymást soha…”

Az M. 100/4936-os dokumentum egyetlen lap, de mindkét oldalán gépelt szöveg található, rajtuk Móricz kéziratos javításaival, betoldásaival. A kerek, koherens, a filmes gondolkodás jeleit tükröző szöveget az író is megfelelő alapnak vélhette a forgatókönyv megírása felé vezető úton, nyilván ezért javítgatott rajta.

A Kerek Ferkó a legalaposabban dokumentált film a Móricz-adaptációk sorában; megvalósulásának minden fázisát nyomon kísérhetjük. A PIM-ben őriznek két forgatókönyv-változatot is,[12] de ezek csak annyiban különböznek egymástól, hogy a második ki van egészítve egy „Agarak” alcímet viselő fejezettel. A kézirattári dossziék felirata szerint ezeket az írásokat a muzeológusok Móricznak tulajdonítják, keletkezésüket pedig 1939-re teszik.

Az 1939-es dátum biztosan nem igaz. A forgatókönyv ugyanis 1940-ben született. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy Móricz egy naplójegyzetében felsorolja, miket írt 1940-ben, köztük a Kerek Ferkó forgatókönyvét,[13] hanem erre utal az általa fogalmazott szerződéstervezet, illetve az Aurorával kötött szerződés[14] szövegösszefüggése is.

A kontraktus VII. pontja a tervezetben még így szólt:

„Tudomásul veszem, hogy Önök a film forgatókönyvét Segesdy László úr által készíttetik el, de az én regényem szellemében, illetve az én filmkönyvem teljes respektálása mellett. Ennek a végleges forgatókönyvnek elkészítésében részt veszek s Önöknek nincs joguk nálam nélkül a megállapított szövegen újabb, érdembeli változtatást eszközölni.”

A záradékolt szerződésben a „Segesdy úr által” helyébe a következő került: „Martonffy Emil rendezővel közösen szerkesztett filmmese alapján”. Először tehát a gyártó önálló forgatókönyvírót kívánt alkalmazni, végül belement abba, hogy írja Móricz, de a rendező bábáskodjék a szöveg születésénél. (Ezt egyébként Móricz naplójának autográf bejegyzése – „Kijön Martonffy megírni a szöveget” – meg is előlegezte.)

A szerződés záradékolásának dátuma 1940. augusztus 29., de az is biztos, hogy nem ezen a napon került aláírásra, hanem később, ám mivel ez jogvesztő határidő, nem változtattak rajta, amikor az iratra a pecsét is rákerült. Ezt Móricznak az ügyvédjéhez szeptember elsején írt levele bizonyítja:

„Kedves Rob [Palágyi Róbert – H. P.],

                                              ez a lehetetlen Martonffy végképp felborított mindent. Muszáj megszabadulnom tőle. Több mint másfél év óta folyton így megy.

Tegnap délután 5 óráig vártam rá a Kelet Népe szerkesztőségében. Nem jelentkezett, erre lezártam az aktáit, amint azt megmondtam neki, s te is közölted vele, tovább nem tartom fel a vele való tárgyalást. Nekem azt ígérte, ekkoráig nemcsak aláírja, s a pénzt is leteszi, de Rökk Marikát is leszerződteti. Ez mind csak luft.

Légy szíves, értesítsd Zilahy Lajost, hogy kedden délelőtt Pesten vagyok, s ha akarja övé a Kerek Ferkó. Szerződés ugyanaz, csak ő a szerződés-aláíráskor fizet 2500-at, első forgatási napon a második 2500-at.”[15]

Móricz indulata késztethette cselekvésre az Aurorát, amelynek nevében az igazgató, dr. Huzly Imre és Martonffy, a rendező írta alá a szerződést, vélhetően még szeptemberben.

A minden részletre figyelő megállapodással kapcsolatosan érdemes megemlíteni annak VIII. pontját: „Jelen megállapodásnak nem képezi tárgyát a televízió, vagy más, ma még ismeretlen műszaki újítás útján való terjesztés vagy bemutatás.” 1940 közepén járunk, rendszeres televíziózás ekkor mindössze Németországban és Angliában létezik, az is csak néhány esztendeje. Móricz ekkoriban már nagyon érzékenyen reagált mindenre a műveivel kapcsolatban, aminek anyagi vonatkozásai lehettek.

Mi bizonyítja a rendezői közreműködést a forgatókönyvben?

Mindenekelőtt az, hogy az elkészült anyag szabályos technikai forgatókönyv formátumot ölt, azaz a baloldal képekre és számozott jelenetekre van tagolva, sőt a plánozásra vonatkozó utasítások is szerepelnek benne, jobboldalt pedig a dialóglista olvasható. Bár Móricz 1940-re már rengeteg filmszakmai ismerettel rendelkezett, de ezt a munkát ilyen profi szinten egyedül nem tudta volna elvégezni.

Bizonyíték továbbá az a primitív módon elképzelt párhuzamos montázs, amely Kerek Ferkó és Kotzogh Mariska tóparti vitáját lett volna hivatott illusztrálni. Az idea szerint, amikor a lány nyakláncáról esik szó, aranybányászok jelentek volna meg a képen, vagy az antilopcipőjének említésekor néger vadász dobná dárdáját az állat felé, és így tovább. Ilyen ötlet csak a kor filmrendezőjének fejében születhetett.

Nem valószínű az sem, hogy Móricz lelkesedett volna az operett jellegű motívumok becsempészéséért, vagy a befejezésnek a dzsentri irányában tett jóindulatú gesztusáért. (Az ifjú pár vadászatról érkezik, az öreg gróf elűzte agár a szájában nyulat hoz, Marry pedig megigazítja elegánsan öltözött apósa csokornyakkendőjét.) De Martonffy nyilván meggyőzte Móriczot, hogy ez kell a közönségnek, s bizonyára emlékeztette arra is, hogy a filmet el is kell adni.

Nem is érdemes több szót vesztegetnünk a szinopszisokkal azért szegről-végről rokonságot tartó forgatókönyvre, mert ami végül filmre került 1943-ban, annak ehhez a történethez már alig-alig van valami köze.

Rövid számtani művelettel megállapíthatjuk, hogy a Kerek Ferkó-témát az író nyolc változatban dolgozta ki. Először megszületett a regény, aztán a színdarabváltozat, majd az öt szinopszis, végül a forgatókönyv. (Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor még ide számíthatjuk az 1913-ban írt színdarabkezdeményt és az „Agarak” nélküli forgatókönyv-változatot is.) A motívumok variációdzsungele azt sejteti, hogy Móricz jó néhány kérdésben határozatlan volt: az öreg Kerekegyházy volt apa, nagyapa és nagybáty; Kerek Ferkó tékozló fiú és innovatív gazda; Kotzogh Mariska frissen érettségizett diák, medika, okleveles közgazdász; a grófi birtok terjedelme és gazdasági státusza is minduntalan változott; a dzsentrikép a végleges lepusztulás és a felvirágzás képletei között alakult; a csatornázás ügye Héya (a színdarabban Suhajda) mérnökkel együtt vagy említődött, vagy nem; és még az olyan apróságokban sem sikerült dűlőre jutnia, hogy a főhős maga kérje-e meg az apától a lány kezét, vagy másra bízza a dolgot, illetve hogy legyen-e éjjeli zene.

Mindez azért furcsa, mert Móriczot határozott személyiségnek ismerjük, és azt is tudjuk róla, hogy műveit sokszor alig javítgatva, szinte egyetlen lendülettel vetette papírra. De a 40-es évek elejére elbizonytalanodott ő is. Tett ugyan néhány tétova lépést, hogy a dzsentriről kialakult véleményét átmentse a filmbe, de be kellett lássa, hogy erről le kell mondania, mert a hivatalos Magyarország másfajta álláspontot képviselt, neki pedig nagy családot kellett eltartania, tetemes adósság nyomasztotta, s a filmnek egyébként sem tulajdonított olyan jelentőséget, mint szépirodalmi munkáinak.

Az 1941-es év eltelt anélkül, hogy érdemben bármi előrelépés történt volna a Kerek Ferkó megfilmesítésében, és 1942 első felében sem látszott javulni a helyzet. A szerződésben az állt, hogy az Aurora ez év augusztus 29-én elveszíti a megvásárolt jogot, ha addig nem kezdi meg a forgatást. A jelzett határidőig Móricznak négyezer pengőt kellett volna kapnia az előlegen felül, de ebből az eltelt idő alatt csak ezerháromszázat fizettek neki. Ám ha meghiúsul a forgatás, még ez utóbbi összeg is visszajár a gyártónak. Érthető hát, hogy egyre fogy a türelme. Március 18-án Debrecenből levelet ír az akkor már a Móricz Erzsébet nevet viselő Csibének, Martonffyról érdeklődve: „Ez a szerencsétlen csakugyan nem tudja megcsinálni a Kerek Ferkót?”[16]

És még július elején is reménykedik. Szolnokról, ahol fájós lábát kúrálja, levelet ír Vámbéri Gusztávnak, aki Csibe távollétében a Kelet Népe körüli titkári teendőket látja el:

„Téged arra kérlek, tudd meg a Hunnia filmgyárnál, hogy a Kerek Ferkó ki van-e tűzve augusztusban műteremhasználatra.

Nekem azt mondta Martonffy főrendezőnek egy helyettese, hogy igen s ez fontos, mert ha igen, akkor nekem azon a napon jár a szerződés szerint 3000 p. amikor elkezdik a forgatást a műteremben.”[17]

De hiába reménykedett!

Naplójának utolsó lapja 1942. augusztus 14-én íródott. Sorai egy megfáradt, megtört, magát a sorsnak megadó öregember benyomását keltik:

„Martonffy ígérget már 8000 pengőt régen. Legkésőbb elsején lejár a szerződése a Kerek Ferkóra, s mivel már tízezrek feküsznek benne, neki mindent megér, hogy a szerződést átmentse.

De ha nem veszi át, akkor a legnagyobb baj van, mert új vevő nincs a filmre.

Folyton kimerült s tehetetlen vagyok: de most friss lett a fejem.”[18]

És a lap aljára még este 9 óra 10-kor odaírja: „Megtaláltam a Martonffy levél szövegét is. Rögtön megírom.”

Talán még egy utolsó próbálkozásra készült, két héttel a szerződés lejárta előtt. De ennek a levélnek nincs nyoma a hagyatékban. Ott van viszont az az 1942. augusztus 29-én kelt, 10.623 iktatószámú átirat, amelyet ügyvédje ajánlottan küldött el az Aurorának:

„Bejelentem ügyfelem képviseletében, hogy a szerződés idézett részében kikötött joggal ügyfelem élni kíván, ehhezképest a szerzői jogok a mai nappal Móricz Zsigmond úrra visszaszálltak és Önök a hivatkozott szerződés alapján semmiféle jogot nem gyakorolhatnak.”[19]

Az örökösök Móricz temetése után röviddel, 1942. szeptember 30-án újra felkínálják az Aurorának a megfilmesítési jogot:

           „Alulírottak büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy zsidónak tekinthető személyek nem vagyunk, rendelkezünk a néhai Móricz Zsigmond által írott

KEREK FERKÓ

című darab [sic!] megfilmesítési jogával, és hogy azt ezideig sem mi, sem másvalaki másra át nem ruházta.

Felkínáljuk a filmjogot 10. 000 .– pengőért 10 évre, 1952. október hó 1-ig.

                                                                       Koch Richárdné dr. Móricz Virág

                                                                       Simon Andorné Móricz Gyöngyi

                                                                       Mitterholzer Béláné Móricz Lili

                                                                       Móricz Zsigmondné sz. Simonyi Mária

                                                                       Litkei Móricz Erzsébet úgy is mint

                                                                       kiskorú Litkei Móricz Imre k. és A gyámja”[20]

Bár a szerződés megkötésére nem kerül sor, az Aurora bízik benne, hogy a megállapodás mielőbb létrejöhet, ezért sietve beadja pályázatát az Országos Nemzeti Filmbizottsághoz. Nagy volt ugyanis a vállalkozó kedv ekkoriban: 1943 tavaszán 75 jelentkező 200 forgatókönyvet nyújtott be, ezzel szemben a stúdiók legfeljebb 40-50 film gyártására tudtak feltételt teremteni. Az ONF kéthavonta osztotta be a műtermeket, és január-februárra biztosított lehetőséget a Kerek Ferkó forgatásához.[21] Ezzel azonban nem élt az Aurora, mert a szerződést addig nem sikerült tető alá hoznia.

A Móricz-örökösök a fent idézett levelet változatlan szöveggel ismét elküldik 1943. március 5-én.[22] Valószínűleg a gyártó ekkorra tudta teljesíteni a család feltételeit, s futva a pénze után, maga kérte az ajánlat megismétlését. Ezt követően megnyílt a moziba vezető út a Kerek Ferkó előtt. Május-júniusban elkészül Martonffy vadonatúj forgatókönyve alapján a film, amelyet november 2-án mutatnak be az Uránia és a Rádius moziban.

„…neve, ha van, csak áruvédjegy…” – Martonffy Emil filmje

Martonffy Emil filmjének meséjéhez sem, a szellemiségéhez sincs köze Móricznak, legfeljebb a történet csírája származik tőle. Reklámemberré fokozták le egy olyan üzleti vállalkozásban, amelynek művészi hozadéka nem volt, ugyanakkor készségesen kiszolgálta az aktuális hatalom belpolitikai céljait. A művészetpolitika rátenyerelt az alkotótevékenységre, és a közvetítő csatornák a könyvkiadástól a filmforgalmazásig csak akkor nyithattak kaput „a termék” előtt, ha az megfelelt a háborúba mindinkább belesodródó és a németeknek elkötelezett ország céljainak. Miközben egyre többen ismerték fel, hogy az ország végzetszerűen közeledik a katasztrófa felé, a filmhíradó és az újságok harci sikereket vizionáltak, a játékfilmek pedig a békés országépítés illúziójába igyekeztek ringatni a nézőket. Létkérdés volt természetesen, hogy a lakosság a nehéz helyzetben ne veszítse el a munkába vetett hitét, de ekkoriban másfajta gondok, a megmaradásé, a túlélésé kerültek inkább előtérbe.

Kerek Ferkó történetét is az érvényes ideológia jegyében szabták át, de annyira, hogy az eredetihez már alig maradt köze. Héya mérnök öntözési terve a regényben melléktéma csupán (a színdarabban pedig elő se fordul), és szó sem esik ott a Kiskunság paradicsomkertté változtatásáról, arról meg végképp nem, hogy ez a természetátalakító munka lenne a döntő motívuma a szereplők közötti viszonyok megváltozásának, de Martonffy függetleníti magát az eredeti történettől, s a napi érdekek oltárán feláldozza Móriczot.

A rendező-forgatókönyvíró az eredetileg a századforduló tájékán (a színdarabban így szerepel: „a háború előtt”) játszódó cselekményt áthelyezi a trianoni Magyarország viszonyai közé, bár erre csak egyetlen jelenet, a Kínából hazatért első világháborús hadifogoly epizódja utal, mert egyébként a cselekmény felismerhetetlenül elidőtlenített társadalmi viszonyok között zajlik. De mivel a dzsentri kerül az ábrázolás középpontjába, az a réteg, amelynek az eljelentéktelenedése éppen a két világháború közötti időben gyorsult fel, nem közömbös a társadalmi háttér az események megítélésében.

A Martonffy-féle Kerek Ferkó dzsentrije sziklaszilárdan áll a változó időben. Az öreg Kerekegyházyt úgy ismerjük meg, hogy éppen a saját orgonajátékában gyönyörködik, és inasától nyomban megtudjuk, a vasfegyelem, a szigorú étrend és a munka határozzák meg életét. Semmi szélsőség, csak a konzervatív szemlélet írható a számlájára, de végül azon is túlemelkedik majd. Anyagi gondok nem gyötrik; intézőjétől, aki beszámol az ifjú gróf vasúti küldeményéről, azt sem kérdi, mennyibe kerül a szállítmány, csak utasítja a kifizetésére. Fia Berlinben él, s amikor hazatér, kiderül róla, hogy tud könnyelmű is lenni, s fajtájának ősi daca jellemzi, de egyébként művelt úriember, s ha elkapja a küldetéstudat, megszállottként tud dolgozni.

Ennél hazugabb dzsentriképet nehéz lett volna festeni, különösen úgy, hogy a történet a csonka ország társadalmi viszonyait óhajtja ábrázolni. De ez a kép megfelelt az éppen a film elkészülte idején megerősödő uralkodó réteg igényeinek. Úgy vélték, hogy a szebb napokat megélt történelmi osztály változatlanul alkalmas az ország vezetésére, s ebben a tévhitükben megerősítette őket, hogy a hadikonjunktúra következtében javult a gazdasági helyzet, s az elcsatolt országrészek visszakerülése miatti elégedettség is éreztette még a hatását. A Kerek Ferkó befejezésének össznépi egymás keblére borulása ezt a hitet óhajtotta kiterjeszteni az egész magyarságra.

Móricz 21 fejezetre tagolódó regényében az öntözés-csatornázás téma először a 17-ben bukkan elő, Martonffy viszont már a történet elején több lépésben exponálja. Mit exponálja? A néző szájába rágja! Az ifjú Kerekegyházy hazaérvén a kastélyba, kinéz az ablakon, és imigyen sóhajt fel: „– A kertet mintha mesekönyvből vágták volna ki, hanem a határ az elpusztul!” A mondat a „Magamnak mondom, néző is értse!” alapon hangzik el, de a hintóba fogott paripák olyan dús vegetáción galoppoztak keresztül, hogy a néző mégsem érti. Érti, nem érti, a rendező lenyomja a témát a torkán, mint gazdaasszony a tömőlibáén az áztatott kukoricát. De legalább ne nyilatkozná, hogy ezt „Móricz Zsigmond személyesen elkészített forgatókönyve alapján” teszi24.

Tanulságos lehet felidéznünk egy korabeli kritikát a filmről! A 30-as években ez a műfaj még a reklámipar részeként volt jelen a moziéletben, de a 40-es évek elején néhány szerző tollán már azzá vált, ami elvárható vele kapcsolatban, hogy tudniillik igényesen érvelve orientálja a nézők véleményét. A kálvinisták hetilapjában, a Magyar Útban Szíj Gábor25 írásai megfeleltek ennek a követelménynek. Ő írja a Kerek Ferkó csatornázási ügyeiről: „Nem tudtuk pontosan megszámolni, de mindenki legalább háromszor ellenzi és hatszor helyesli a filmben a csatornázást, az öreg gróf is, a polgármester is, a városi kupaktanács is, meg maga az ifjú reformer is. Átlagosan ötpercenként változtatják meggyőződésüket a szereplők, a néző ésszel nem érheti fel, mi történik tulajdonképp a filmben. De fölösleges is töprengeni rajta, vagy verejtékezve követni az eseményeket, úgyis minden rendbejön…”26

Abban a bizonyos vasúti küldeményben, amelyről szót ejtettünk, gépek és acélszerkezetek voltak. Természetesen Németországból érkeztek, mint ahogy a Dalolva szép az életben, egy más politikai konstelláció idején, a Szovjetunióból, de Keleti Márton filmjében legalább kiderül, milyen célt szolgálnak, Martonffyéból azonban nem. Mint ahogy az is rejtély, mire használhatták a csatornaépítés során azt a mikroszkópot, amelyet a kitagadott ifjú gróf otthonául szolgáló deszkabódé asztalán gondosan kiemel a kamera.

A rendező pedig azt emeli ki, hogy a cselekmény középpontjába állított csatornázást nem pusztán egy település, hanem jelképesen a nemzet ügyének kell tekintenünk. A hazafias szellem ébresztésére először a tűzoltóbált (Víz van, babám!) használja fel: itt a postás elénekli Sándor Jenő műparaszt-dalát: „Magyarok szép hazája, te vagy az én hazám!” Majd Kotzogh Mária mint doktor philosophiae (hol vagyunk már a regénybeli, frissen érettségizett lánytól?) mondja átszellemülten leendő apósának: „Az öntözés nem személyes ügy, hanem mindenkié, aki magyar földön él! Ez a magyar nemzet ügye!” Az öreg gróf ezt az igét olyannyira magáévá teszi, hogy a film vége felé a szerelmi csalódása miatt magába roskadó fiát ezzel téríti vissza a helyes útra.

A film tematikus fővonalához, némi jóindulattal szólva, lazán kapcsolódik a szerelmi szál, hogy a kettő majd a befejezés giccses tablójában összefonódjék. De logikát keresnünk Kerek Ferkó és dr. Kotzogh Mária-Marry kapcsolatában meddő vállalkozás.

A reformterveitől apai önkénnyel eltávolított ifjú gróf Bundi uram kocsmájában egy pohár víz mellett dacol a családi hagyománnyal. Itt keresi fel a zord apa, aki ismételten kijelenti, nem hajlandó támogatni fia elképzeléseit, majd ez a párbeszéd zajlik le közöttük:

„– Elveszed a Zólyomi baroneszt!

– Szóval azt akarod, hogy megházasodjam? Hát meg fogok házasodni.

– Csak a Zólyomi kislányt veheted el.

– Őt soha!

– Nem?

– Nem!

– Nem?”

Az idősebb gróf a megismételt kérdéssel otthagyja a fiát. Hogy ezután az ifjú gróf miért gondolja mégis, hogy a szomszéd teremben söröző polgármestertől részeg alkalmi ismerősével azonnal meg kell kéretnie a lánya kezét, arra logikus magyarázat aligha adódik.

Ezt követően Kerek Ferkó kísérletet sem tesz, hogy legalább megismerkedjen a lánnyal, s csak véletlenül találkozik vele a tóparton. Itt némi nézetegyeztetés után így fejezik be a beszélgetésüket:

„– Akarja, hogy magáért dolgozzam?

– Akarom.”

E megegyezés értékű párbeszéd után viszont egyáltalán nem keresi a kapcsolatot a lánnyal, s még ő jön indulatba, amikor a tűzoltóbálon kiderül, Mária már Héya mérnök menyasszonya.

Végül mégis a happy end felé csordogál a cselekmény: működésbe lép a divatos operettdramaturgia, amely a „szubrett”, Kotzogh Mária barátnője karjaiba tereli a mérnököt, Kerek Ferkó pedig apja hathatós közreműködése révén birtokba veheti a polgármester lányát. Parasztdelegáció a termékennyé vált pusztáról, a főhős hagyományos módon megszegi az új kenyeret, és a szívnek meg kell szakadni. Mármint a néző szívének! Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted!

A film minden szervi hibája és didaktikusan tálalt ideológiája ellenére is sikeres lehetett a kor nézői előtt. Martonffy nagy rutinié, aki ha történetet teremteni nem is tud, de egy-egy jelenetet hatásosan megrendezni igen. S ebben nagy segítségére vannak a színészek, akik összes manírjukat mozgósítva igyekeznek életet lehelni a figurákba.

A veszteség azonban számottevő: a magyar valóság rút kiskacsáját hattyúnak hazudja a film, Móricz szelleme pedig elillan a háborúval sújtott ország baljós ege alatt.

KEREK FERKÓ

Gyártó és forgalmazó: az Aurora és a Palatinus Film

Bemutató: 1943. november 2. Uránia és Rádius

Rendező: Martonffy Emil

Írta: a főcímlista szerint Móricz Zsigmond, valójában a rendező

Művészeti vezető: Huzly Imre dr.

Operatőr: Makay Árpád

Zene: dr. Sándor Jenő

Díszlet: Bercsényi – Sőrés

Hang: Lázár István

Felvételvezető: Sulkowszky Zoltán

Összeállította: Kerényi Zoltán

Gyártásvezető: ifj. Güttler Lajos

Szereplők:

Kerekházy Ferdinánd – Csortos Gyula                           Tanácstagok:

Kerekházy Ferenc – Jávor Pál                                                         Solthy György

Kotzogh polgármester – Lehotay Árpád                                         Bodnár Jenő

Kotzoghné – Berky Lili                                                                   Pataky Miklós

Dr. Kotzogh Mária – Egry Mária                                                    Mátray József

Héjjas Zoltán – Benkő Gyula                                          Etelka – Mattyasovszky Zojka

Újságíró – Mihályi Ernő                                                  Újító paraszt – id. Gonda György

Özvegy – Vaszary Piri                                                     Titkár – Konkoly Miklós

Bundi kocsmáros – Tompa Sándor                                    Egy úr a kocsmában – Sárosi Andor

Balázs ispán – C. Turán Endre                                         Mulató cimbora – Veszely Pál

                                                                                          Barátnő – Serényi Éva

A film egyes részei az Öntözési Hivatal eredeti filmfelvételeinek felhasználásával készültek.

Filmhossz: 4 tekercs

A Magyar Nemzeti Filmarchívum vetíthető kópiájának hossza: kb. 80 perc

[1] Czine Mihály: Móricz Zsigmond útja a forradalmakig. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1960, 432.

[2]Nemzeti Újság, 1932. december 11. vasárnap

[3]A Reggel, 1932. december 12. hétfő (A szövegközlés során mindenben az eredetit követtem – H. P.)

[4]Nemzeti Újság, 1932. december 13. kedd

[5] Jellemző eset, hogy Závada Pál az Idegen testünk (Magvető, Budapest, 2008) című regényébe átemelte némi átírással, de felismerhetően, Móricz 1919. július 27-iki terjedelmes naplójegyzetét (Naplójegyzetek 1919, Noran, Budapest, 2006).

[6]Mozi Újság: Dr. Kerek Ferenc és Kerek Ferkó. 1943/3.

[7] Móricz Virág: Apám regénye. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953, 465.

[8] Móricz Virág: Tíz év II. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981, 227.

[9] Kálmán Kata kiadatlan naplója, 1938. december 29., Petőfi Irodalmi Múzeum, V. 5465

[10] Móricz Zsigmond naplója, 39119 [1939. november 9.] Petőfi Irodalmi Múzeum M. 100/3958

[11] Az idézett szöveg fölött olvasható Martonffy és dr. Kerek lakáscíme.

[12] M. 100/4941 és M. 100/4942. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, megmaradt a hagyatékban egy A/3-asnál nagyobb „lepedő” is Móricz kézírásával (M. 100/4943), rajta négy oszlopba rendezve a filmmel kapcsolatos címszavak és egy párbeszédtöredék olvasható.

[13] Móricz Zsigmond naplója, 1941. január 10., közli Móricz Virág: Tíz év II. 383.

[14] M. 100/5292/1–4.

[15] Közli Móricz Virág: Tíz év II. 361.

[16] Móricz Zsigmond levele Móricz Erzsébetnek, Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988, I. 448.

[17] Móricz Zsigmond levele Vámbéri Gusztávnak, 1940. július 5. vasárnap, Móricz Zsigmond levelei. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta F. Csanak Dóra. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963, II. 417.

[18] Móricz Zsigmond naplója, 1942. augusztus 14., PIM M. 100/3958

[19] PIM M. 100/5292/5.

[20] PIM M. 100/5292/6. (Az iraton valamennyi aláírás autográf.)

[21] A Magyar Film 1943/12. és 1943/16. számának közleményei.

[22] PIM M. 100/5292/7.

24 Lásd a 6. jegyzetet!

25 Írói álnév, valójában Szíjgyártó László, aki a háború után előbb az Európa, majd a Magvető Könyvkiadó főszerkesztője volt, és műfordítóként is ismertté vált.

26Ki segített vajjon Móricz Zsigmondnak filmet írni?Magyar Út, XII. évf. 46. sz.