Mátyás király csodálatraméltó élete és diadalma, hősi énekkel zengve

    Bátorszívü király soha nem múló diadalmát,

Mátyásnak tettét elzengeni indit a lelkem

Pindarosz-énekkel;[1] noha, Múzsák, mit se kivánjak

nélkületek. Te viszont, vezetőm, áldj meg nyugalommal,

Calliopé,[2] hadd lépjek a dús, s locsogó Heliconra,                               5

és az iker Parnasszus szent vize érje az ajkam.[3]

    Majdani harci erényt jósolt anyjának e álom:

látta, amint nagy acél pajzsot hoz majd a világra,

mellyel a pannón föld a dühödt törökök sok ezernyi

dárdáját töri szét, ellenségét megalázza;                                               10

látta továbbá, méhe kemény kelevézt szül,

melynek rezdületétől fél Germánia, bátor

Trákia, illírek, s a venétek városa[4] retteg,

sőt az egész Pontus[5] meghátrál rémületében.

Győztes harcból megtérő férjének az áldott                                         15

asszony szólt e csodás jelről: születő fiuk egyszer

biztos hadvezető, Magyarországnak fejedelme

lesz, s a királyok közt nem lesz más nála kiválóbb,

sem jelesebb jámborságban, sem a harci erényben.

Hallva az asszonytól eme jósjelt arca derűs lett,                                   20

s csendes jó kedvvel már várta fiuk születését.

    Majd hogy a hold szarvát már Phoebe kilencszer egésszé

tette a bátyjától jött fénnyel, az anyja hasából

nagyfejedelmi jelekkel jött a világra a gyermek,

apja pedig – mivel így rendelte az ég is – a Mátyást                             25

választotta nevéül. Alig serdült a fiúcska,

zsenge korát díszítették a szabad tudományok:

római ékesszólásban lett jártas, a híres

költők énekeit, de kivált történeti írást

vett a kezébe, s a szent iratok szintén lekötötték.                                 30

Ifjú társaival közösen birkózni tanult, mint

spártaiak szokták, majd meglovagolva a szélvész

táltost, szűk körben forgatta a még betöretlen,

vad paripát; kitünő volt dárdavetésben, a parthus  

vesszőnél, mely nem téveszt soha célt, nyila jobb volt.              35

Ifjúként jártas lett minden hadtudományban,

szolgált apja, a nagyhírű vezető, ama János

hadseregében, akit harcban nem múlt felül eddig

hadvezető, nem volt még senki olyan leleményes,

s míg más félve riadt, egy sem volt nála merészebb.                  40

    Ily kitünő apa mellett nőtt fel a nagynevü Mátyás,

s már látszott, hogy az országnak méltó fejedelme

lesz; de az apja halála után a nagyétkü irigység

messzire űzte hazájától, s külföldi királynak

fogságába vetette. De jól ismert leleménye,                                          45

Istennek kegye, s anyjának furfangja elérte,

hogy fejedelmévé válassza meg őt a nemesség.

Szertefutott tüstént, átjárt minden Duna menti

várost, falvat a gyors hír, hogy döntöttek a rendek.

Erre az ujjongó tömeg egymással vetekedve                                        50

éljenzett, kivonult mindenki, s az ifjak, a vének

együtt ünnepet ültek. Majd a király hazaindult,

ám koronáját nem küldték meg nyomban utána.

Ámde amint fel-felsejlett hű jelleme, bátor

szíve – ilyennek kívánnál minden fejedelmet –                          55

senki se késlekedett, sőt versengett ki-ki, csak hogy

elsőként esküdhessen hűséget, akárha

vétek lenne, ha más megelőzné ebben. Özönlött

mindenhonnan a nép: lássák, fogják meg a jobbját.

Mily boldog, ki nemes vezető oltalma alatt áll!                         60

Őt mint egy istent tisztelte a nép, s a nemesség,

őt, aki harcban bátran ront a pogány csatarendre,  

békében jámbor népét, s törvényeit óvja.

Ekkora ujjongás közt tért haza, hogy Magyarország

trónját elfoglalja a hős János deli sarja.                                    65

S lám a remény nem csalt meg. Hisz legelőször elűzött

minden gazfickót és országában ezentúl

egyet sem tűrt meg, hiszen ők úgy, mintha dühöngő  

dögvész dúlna, a jó erkölcsöt megbetegítik.

Elsősorban a latroktól, rablók csapatától                                             70

tisztított meg minden utat, félelmetes erdőt,

hogy, vándor, biztonságban járhasd utad, immár

országában nem kell tartani fosztogatástól.

    Ezt követően megtiltott minden bujaságot.

Elrendelte, a birkózást gyakorolja a virgonc                                         75

ifjúság, a Dunát átúszni ne vélje nehéznek,

gyors paripát üljön meg, vágtasson le a lejtőn,

dárdavetést, fénylő kardot forgatni tanuljon.

Mert a vitéz magyarok csak a hadtudományt gyakorolták,

tűrni a hadviselést, súlyos terhét az acélnak;                                         80

s míg dermedt jéggátat emelt a Dunán a fagyos tél,

Alpok-szülte sebes Száván, meg a gyors vizü Dráván,

s bárha a Sirius[6] izzva hevült, perzselte a földet,

tűrt mindent a sereg, sisakot nem vetve le, hajlék

nélkül, amint tűrt győzelmes vezetőjük. A pannón                                85

név félelmes lett; hisz a fosztogató, s vereséget

nem tűrő törökön győzött Dalmácia földjén,

megrémült hadukat szétverte, s a Haemusig[7] űzte.

    Ám a török császár, görögök leverője, ki szkíta

földről támadt ránk, s éppoly vad mint valamennyi,                              90

majd miután, hogy ezer meg ezer népet leigázott,

álnok módon e hadvezetőt kívánta legyőzni.

Szorgosan összeszedett nyomban minden hadieszközt,

mit birodalmában fellelt, s pusztítva a dalmát

földet, a gyorsfolyamú Dráván átkelt seregével.                                   95

Ám a vitéz magyar ekkor sem volt tétova, vagy rest,

ellenségre rohant seregének színe-javával;

állt fegyverben a had, nem kellett várni a harcra,

nyomban, amint kürtszó harsant, egymásra rohantak,

árnyba borult minden, mikor eldobták kelevézük,                                100

mások hosszú lándzsával, s megvetve a lábuk

döfték át mások mellét. Csatazaj, sürü csörgés

hallatszott. S amikor már kézitusára került sor,

rántották is elő a törökre veszélyteli kardjuk.

Rárontott a magyar, mégsem hátráltak a latrok.                                   105

(Szkíta[8] nevet kaptak, s így szóltak a szörnyü törökről.)

Mert Európában számos népet leigázott,

rommá téve Bizáncnak erős várát diadalt ült.

Harcot akart mielőbb a Dunánál, hisz nem akart oly

nagy haddal megküzdeni, mint amilyet maga is bírt.                  110

Ám a vitéz magyar öldöklő karddal kaszabolva

rárontott, s a tömött csatasor közepébe vetődött,

tudta miképp fékezze a bősz törökök dühödését.

Megfutamodtak mind, a mezőről elmenekültek,

bűneikért így állt rajtuk bosszút a magyar had.                         115

Még inkább megijedtek, amint feltűnt a király is,

mert oda nyargalt, hol sűrűn meredeztek a lándzsák,

ellenségre legelsőként ugratta lovát, míg

éket, sűrű sort bontott meg, s karddal utat tört.

Mint ahogyan villám felhőre, az ölyv a galambra,                                  120

tigris a nyájra lesújt, vagy a szélvész őrli az ormot,

mint amikor gátat tör az ár, s a vetést elözönli,

vassal imígy támadt Krisztus győztes vezetője.

Már a török nem volt képes csatasorba felállni,

hulltak a sorkatonák, gyeplőt megeresztve rohantak                             125

vissza a sánchoz a megszaladó lovasok, s odahagyva

azt is, az ismert legrövidebb úton hazaszöktek.

Őket a hős Mátyás éjjel-nappal nyomon űzte,

sok lomhát küldött a halálba a tág csatatéren.

Felduzzadt a habos vértől a sebesvizü Dráva,                          130

éjszín habja a sok tetemet forgatva sodorta,

vér mocskolta az Alpoknál eredő Duna tükrét.

Többet akart, mint hogy csak védje hazája határát,

megtámadta az égbeszökő szirtekkel erőssé

sáncolt trójai várakat, és hogy elűzte a jöttment                                   135

népet, hívőkkel, s haddal töltötte meg ismét.    

    Ámde a szkíták zsarnoka nyers vadsága nem enyhült;

ismét mert portyázni, megint átlépte a dalmát

végeket, és a zajos Száván át vágyva tekintett.

Mégis félt közeledni, soká nem mert bizakodni,                                   140

félt a vitéz pannónoktól, kik a kétnevü Ister[9]

legbátrabbjai, félt a mezőtől, hol katonái

csontja fehérlett, mégse tudott felhagyni a harccal.

Mert miután Mátyást, a királyt nem tudta legyőzni

Trója királya, hadát latinok földjére vezette,                                         145

s megtámadta apósát, és Hydruntum erődjét,[10]

s ím a török holtak lelkét immár az olasz vér

engesztelte ki. Megrémült az egész Nyugat erre,

oly vad volt eme barbár nép dühe, fosztogatása.

Ámde Calabria hős ura megrohamozta e győztes                                 150

harcosokat, s vele szomszédos népből, latinokból

álló válogatott seregével a városig űzte.

Meddőn zárta körül haduk, őket védte a várfal.

Ámde apósának s a szegény latinoknak ezernyi

bátor hőst küldött el a pannónok fejedelme,                                        155

s Herbariust vezetőjükként, hisz nála vitézebb

egy sem akadt, sem olyan, ki török lándzsák hegye ellen

oly sokszor tört volna. Amint megtudta, hogy eljött,

megrettent a török, nem mert a mezőre kijönni,

védte a biztos várfalakat kétségbeesetten.                                           160

Majd, hogy nem volt semmi remény a futásra, kiútra,

mindent, mit harccal szerzett, Alfonznak adott át.

    Nagyrabecsült Mátyás, segedelmeddel menekült meg

végül Itália; mert elnyomtad a harc lobogását,

s rettenetes vérontásnak gátat te vetettél.                                             165

Ismer már Germánia is, mily hősi király vagy,

látta, mikor felkelt Pannónia ellen a császár,

jóllehet ő, Frigyes állt a had élén. Ámde a dölyfös

büszke venét sem tud tőled zsákmányt elorozni,

védje az Adria habját, és Illíria partját,                                     170

s míg ellenséggel küzdesz, nyújtson segedelmet.

Mégis mindenhol győztesként jársz a világon,

bár más-más tájon harcolsz, mégis diadalt ülsz.

Hisz míg Belgrádból űzöd ki a szkíta lakókat,

Bécs kapuján is döng kelevézed, sőt a kegyetlen                                 175

dákokat is távol tartod folyvást a hazádtól.

Mind, aki rádtámad, benned darazsat dühösít fel.

Bánja a szarmata császár, hogy rosszindulatúan

rádrontott. Úgy látom, hogy szenved, s könyörögve

kér ismét békét, mit megtart hosszu időn át.                                         180

    Üdvöz légy bátor János diadalmas utódja,

harcban erős bajnok, te korunknak legjelesebbje!

Üdv názáreti Jézusnak hős hadvezetője,

íme a bősz muszlim dühödését megzabolázod.

Lám az igaz hitnek legbátrabb pajzsa magad vagy,                               185

Kopjád üdv minekünk, iszony és romlás a töröknek.

    Ám a dicséretedet hogyan is folytassam e dallal?

Mit zengjek legelőbb? Az erőm nem elég eme műhöz.

Éppen elég, amit írtam. Tán hőstetteid egyszer

elzengem, felség, mint Nagy Károly viadalját,                          190

mit tizenöt hosszú, s fáradsággal teli évig

költöttem.[11] Ha Firenze anyánk békét s nyugodalmat

enged, mint amilyet rég Vergiliusnak a híres

Maecenas kínált, s ha nem élek nélkülözésben,

tetteidet színpadra viszem, megidézve Szophoklészt.                195

[1] Pindarosz (i. e. 522–442) thebaei görög lirikus.

[2] Az epikus költészet múzsája.

[3] Utalás a Hippokréné nevű forrásra. A hagyomány szerint aki iszik a vizéből, az költői ihletet nyer.

[4] Velence, nevét az ott élő venétekről kapta.

[5] Kis-Ázsia északkeleti tartománya.

[6] Július közepén jelenik meg az égbolton, s a csillag feltűnésének tulajdonították a nyári hőséget, kánikulát.

[7] A Balkán-hegység.

[8] Szkítia már az ókori szerzőknél is az embertelen, kietlen, zord táj szimbólumává vált, a későbbiekben pedig a szkíta melléknév a ’kegyetlen, vad’ jelentéssel lett azonos.

[9] A Duna – alsó folyása az Ister, felső folyása pedig a Danubius.

[10] 1480. július 28-án hatalmas török had szállt partra a dél-itáliai Otrantónál. A várost ostrom alá vették, majd augusztus 10-én el is foglalták. Mátyás apósa, Ferdinánd nápolyi király megsegítésére Magyar Balázs vezérlete alatt egy 1000 főnyi magyar sereget küldött, mely nagy szerepet játszott a város visszavételében.

[11] A 15 könyvből álló Carlias című eposz Ugolino Verino egyik legnagyobb költői teljesítménye.