Hallgass, Aeneas!; Taigetosz; Rabnők, induljatok!

Hallgass, Aeneas!

Ne panaszkodj, hogy mindezt végig nézted:

hogy láttad az aggastyán Priamust, ki esetlenül,

mint a szülei ruháit magára öltő kisgyerek,

ifjúi vérttel fegyverzi fel magát; láttad,

hogy lötyög a lábvért roggyant térdein,

hogy a túlméretezett sisak előbb homloka

barázdáin fennakad, majd hályogos

szemére hull, míg vissza nem löki;

láttad, hogy lépked ügyetlenül, mint a kötélen

rángatott színházi báb, s hogy fia vérében

elcsúszva a lépcsőkre esik. Nem, ne sajnáltasd magad,

ne temesd kezedbe arcodat, miközben Pyrrhust

meséled, a rettenetest, ki megmarkolva az öreg

gyér haját, hátrahúzta az amúgy is nyakladozó

fejet, s kardját a szikkadt érbe mártotta

mélyen és könnyeden, ahogy a háziasszony

szúrja omlós tésztába a kést. Ne szisszenj fel

minden mozzanatnál, s ne hörpöld reszketve

a szánakozón feléd nyújtott vizet, ne ázzon

könnyekben szemed, miközben azt ecseteled,

hogy a sebből kihúzott kard száraz maradt,

hisz a vén király évei felitták mind a nedveket,  

s a mély vájatot csak törékeny csontok,

szúrós szilánkok és petyhüdt bőr fedik.

Ne hősködj, hogy megölhetted volna Helenát,

a duzzadt ajkút, a kisírt szeműt, bosszút állva

e nőn minden sérelmekért, s ne hencegj,

hogy a halandók közül csak te láthattad

Neptunust, amint szigonyával, akár egy rossz fiú

a kirakós játék darabjait, tördeli s hányja szét

a gyepszőnyegen a városfal hatalmas köveit.

Taigetosz

„quaeris quo iaceas post obitum loco?

quo non nata iacent”

(Seneca)

Spártában bevezették az AFP-szintmérést,

az amniocentézist és az ultraszonográfiát.

Ők biztosra mennek: ha a legcsekélyebb

gyanú is felmerül, beinjekciózzák

a kismamát, s idő előtt világra hozatják

vele gyermekét. Helyes! Hiszen így

hamarabb kiheveri majd a szülést,

s foganhat újabb, a városállam számára

hasznosabb, makkegészséges sarjakat.

Minek is hordanának a nők még

hónapokig a szívük alatt korcsokat?

Boldogan tátong a Taigetosz szakadéka:

a 13 centiméteres, pár grammos csecsemők

apró csontjai fentről nem is látszódnak talán.

Bámulatosak a lakedaimóniaiak törvényei!

Rabnők, induljatok!

A dikció lehetne más: siratni még

Tróját mit ér? Ti ököllel kék-zöldre

vert keblű asszonyok, ti kuszált hajúk,

szemérmesek, kik hajón tán nem ültetek

még soha, hol is tanulhattátok volna meg

az újfajta retorikát? Nézzétek őt,

a világjárt Helenét: beszélni s titkolózni

tőle tanuljatok. Aztán nézzetek körül:

maradt-e a lerombolt Trójából

egy kisvödör s egy kislapát?

A tengerparti koromból a gyermek

maszatos arccal épít bástyát, tornyokat.

Hogy összezúzzák majd fejét?

De hiszen apjára hasonlít ebben is,

kinek már semmit nem érző tetemét

a porban húzta-vonszolta Akhilleusz lova.

Ti ne féljetek: szültök majd újabb,

izmos sarjakat, s járjátok majd sugdolózva

Argosz és Spárta bébiboltjait.

A tengerparthoz fussatok, sírjaitoktól,

halottaitoktól messzire:

a görög hajóhad indulásra kész.