Cirkusz-rag
Bodor Béla emlékére
Látok magam előtt egy fiatalembert, a szemüvege erősen fölnagyítja a szemét, szelíden mosolyog. Mutatja a verseit. 1982, az Egyetem presszóban ültünk Hekerle Lacival. Rag-ek –
kik gyünnek
kik gyünnek
műlovarnők vótak
nem gyünnek
nagyon vicces szövegek, nagyon tetszik, lehoztuk a Jelenlétben. Írtam a verskötetéről, bemutattam az Írószövetségben. Találkoztunk, ritkán, sűrűbben.
kik gyünnek
kik gyünnek
’zidomárok vótak
nem gyünnek
Minden évben meghívtak a lakásukra karácsonyozni, Béla csinálta a vacsorát. Hívtak, mint a barátjukat. Nem voltunk barátok. Hanem? Barátságos volt. Kedves, valamiképp eleve-kedves, komolyan kedves. Komoly. Nevet, komolyan.
kik gyünnek
kik gyünnek
’zartisták má vótak
nem gyünnek
Marháskodik, komolyan csinálja. Mindent, de komolyan, elolvas. Annyira mindent, és annyi mindent, hogy az szinte lehetetlen. Ezt itt mind el is olvasod, Bélám, kérdezem tőle az Írók Boltja kasszája előtt, a kosarában levő halom könyvre mutatva, persze, válaszolja szerény-öntudatos, halvány mosollyal. Aztán meghalt Hekerle. 25 éve. Meghalt Nagy Attila Kristóf és Bratka László. Velük legtöbbször Bodoréknál szoktam volt összefutni. No és akkor most az van, hogy ez már nem lesz.
kik gyünnek
kik gyünnek
má csak a bohócok
ők gyünnek
Mindezt természetesen nem lehet elviselni. Valamennyien érezzük. „Fölöttük angyal lengedez bádogból hajlitott.” Így érzed – és elviseled. Viseled. „Uram / valami nyílik balra itt / bizonyára egy nyiladék.” El fogom olvasni azokat a könyveit, amelyeket még nem olvastam el.