Jávorfából; Lakkozatlanul; Nyaralok; Sehol; Spiráltorta eperrel

                               „Megszólamlott a jávorfa;”

                                Vajda János: A jávorfa regéje

Jávorfából

sípra, hegedűre, kis,

szoros jegygyűrűre

vágytam,

se síp, se hegedű, dióba

foglalt intarzia, leomló

ruha, emelvényen

álló nőalak

rezzenéstelen tekint

a másik vitrinszárnyon

háton fekvő nő felé,

nem mondanak szép regét

susogva, lélekhangon,

lándzsát tart kezük,

félek,

lehúzott redőnyök mögött

pengéjük összecsap,

sötétbarna vér csorog

a láb tömörfa

rojtjai között.

Lakkozatlanul

járok, nem szeretem

a pompát, hímeknek való

páváskodás.

Rúzsom van, felírok vele

ezt-azt, ha nincs toll nálam.

Fülemet piszkálgatom, cseng,

szemceruzám vége,

csak erre használom,

pontosan illik bele.

Szerelmes lettem egy férfibe,

piros lakkos érzésnek engedek,

kifestem a körmömet,

szép vagyok.

Hamar lepattog a piros,

kabinosnők keze,

lángossütő asszonyok keze,

én összeszorítom ökölbe, ne lássák,

nekem is kopni kezd,

amikor hazamegy,

várják.

Nyaralok

Laposelemes zseblámpám

fehér fénye elé tapasztom

tenyeremet, hogy ne vegyék észre,

ébren vagyok, a szúnyoghálóra

világítok, van-e árnyéka az ablakon

a négyzetrácsnak, nincs,

látom a véremet, megijedek,

egészen átlátszó a bőröm, alatta

vörös, és mélyen fekete

cérnaszálak az erek, csontvégeket

mutat meg a zseblámpa, kikapcsolom,

csipkedem a szivacsot a huzaton

keresztül, régi párna, egyébként is

mállik a tölteléke, csak segítek

neki szétomlani, nem jók benne

a szögletek, a füstszag se jó,

vihar tolja maga előtt a kioltott

tüzek nyomát, partmenti fákba csap

a villám, nem ide, biztos nem ide,

csúszik talpam éle a másikon,

várok, még sincs dörgés, lepedőbe

törlöm, izzadok, holnap színes

gumicsíkokból szék-ülőkét fonunk,

zúg a hűtő, nagyapám horkol,

a kapu zárva van, nagymama pisilni

megy, felkapcsolja a villanyt, látom

az ajtó alatt.

Sehol

lakom, könyvem itt,

amott a másik, polc

helyére polcot húzok,

más forma fakulás

a falon, körülírva,

mint aszfalton kréta

rajz, fekete műanyag

zsákok, halom

banánosdoboz,

chiquita, etiléngáz

nyomokban a versek

között, volt levendulás

csészém, szépen

repedt üvegű kép,

most új vonalak

kerültek a régiek mellé,

még nem látom őket

ha máshol vagyok.

Spiráltorta eperrel

Ragadok, nincs bennem érzelem,

annyira üres vagyok, hogy sokáig zeng

a hang, amit elindítok, mert nincs mibe

ütköznie, egy kiemelkedés például

sokat segítene, aprócska duzzanat

a szemem alatt, kék, megkérdeznék,

miért kaptam, máris érdekesnek

gondolom magam, titokzatos

összeütközés, szürke vadgalamb

helyett tépett házinyúl, vörös szem,

szívesen sütök tortát bárkinek, legyen

az buszsofőr vagy hajósinas, kavarás

közben ne hulljon ki hajszál, kész van,

megköszönik szépen, azt hiszem, ettől

langymeleg fog szétomlani bennem,

lüktetés csinos bordaívem alatt, lágy

pulóver fedi száraz és hideg bőrömet,

friss eper a torta tetején, csavartam

szenvtelen a tésztacsíkokat, jó szorosra,

hogy ne folyjon ki a töltelék.