Kalligram / Archívum / 2010 / XIX. évf. 2010. szeptember / Ösztönzés; Árvíz; Sámli; Jóslat

Ösztönzés; Árvíz; Sámli; Jóslat

Pénzes Tímea fordításai

                 

Ösztönzés

                   

Az utóbbi időben megszaporodtak a regényírók.

Egy hétfő reggelen K. összehívta a férfiakat, az ilyenkor szokásos rohamosztagot, majd kiadta, hogy a regények íróit le kell lőni. Este a város mögötti kaszinóban pikáns gulyás is készül.

– Ide figyelj – fordult felém úgy, mintha el akarna magyarázni valamit –, ami sok, az sok, nemde?

Megnyugtattam:

– Én nem mondok semmit. És ha mégis, akkor csak annyit, hogy te tényleg kiismered magad a kultúrában. Főleg akkor, ha már tényleg muszáj. Egyébként a regényírók azt terjesztik azokban médiákban, ahova még egyáltalán beengedik őket, hogy az egész napos írástól fáj a hátacskájuk, mert az alkotáshoz állítólag erőnlét kell. Remélem, érted, mi az üzenetük ezzel.

– Most megfogtál, komám! Halvány fogalmam sincs.

– Hogy a művészet a kisujjukban van. Hogy a szüzsé, a szintaxis vagy a metalepszis dolgában már rég annyira jártasak, mint kevesen. És hogy az egyetlen, ami kínozza őket, az a billentyűzet verésével járó fizikai erőfeszítés. Érted? Mindig van valami, amivel kioktatják az embert! És egyáltalán nem félnek a konkurencia minden oldalról hömpölygő veszélyétől. Például a Himalája kínai részében külön kantont létesítettek a könyvszerzők számára. Gyorsan írnak, hihetetlenül olcsón, jóformán költségek nélkül, és mindeközben meggyőzően és bölcsen. Hiszen ismered az ázsiaiakat! Ha azok valamibe belekezdenek! Emlékezz csak a Ming-csoportra…

– Csing-csoport – javított ki, és hozzátette: – Jól van, de te is regényt írsz. Ezért volt szükséged arra, hogy kiírjon az orvos. Mindenről van tudomásom, hisz ismersz! Valamilyen szúrásra panaszkodtál, itt – hirtelen mozdulattal oldalba bökött, és én majdhogynem felordítottam a fájdalomtól.

– Nekem… időre van szükségem…

– Időre, mihez?

– A gondolkodáshoz. Mert nekem semmi sem megy könnyen. De az írás nem okoz fizikai fájdalmat, én lelkileg szenvedek. Járkálok a szobában fel-alá mint… mint egy őrült… Ábrándozom… Érzékeny ember vagyok, minden azonmód megérint, és a lelkemen keletkezett mély sebeket ki kell írnom magamból.

– Badarság. De térjünk a tárgyra: az egész vadászatot miattad szervezem – szólt hirtelen K., és felcsillant a szeme.

– Miattam?

– Minél kevesebben maradnak, annál gyorsabban fogsz kitűnni a jövőben.

– Túl jó vagy hozzám!

– Jó? Dehogyis! A kiadód vagyok. És a biznisz az biznisz. Valaki grillcsirkét árul, más pedig könyvekkel bíbelődik. Most pedig irány haza… Mi majd elintézzük őket. Te csak dolgozz szépen. Húst mikor küldjünk? Talán megint ösztönzőleg hat majd rád. És egy hét múlva, ha lesz hozzá kedved, eljöhetsz velünk egy vadászatra. Elintéztem a kritikusok szabályos kilövését.

                   

                   

Árvíz

                 

A konyhakonyhaszekrény alatt gubbasztó, vízvezetékcsövet szerelő férfival beszélgettem. Tulajdonképpen az ülepével, amit kifakult munkaruha fedett:

– Milyen jó, hogy mindegyikünk azzal foglalkozik, amihez ért. Bizony, bizony, szépen-finoman csakis azzal, képességeinknek megfelelően. Jómagam könyveket írok. Legalábbis azt hiszem, hogy én írom őket, habár, tudja, filozófiai szempontból ez nem olyan biztos; az ösztön vezérel, ami akár élőlény is lehet, a művésztől teljesen független élőlény. Bocsánat, nem zavarom? De, mint említettem, az ösztön filozófiai probléma… A lélekről nem is szólva! Tehát a régi kelták szerint például… De tényleg nem zavarom? Látom, látom, hogy egyszerűen nem hagyja zavartatni magát. Így van rendjén. Tömören és velősen, maga profi, akárcsak én, végül is. Csak az ön feladata a víz. A vízvezetékhez én hozzá sem nyúlnék. Hiszen mi értelme is lenne?! Mindkettőnknek megvannak az egyéni értékeink, és ez bizony nagy igazság.

A szerelő meg sem mukkant, csak a szerszámaival zörgött. Olykor tárgyakat húzott elő fekete, olajos táskájából, melyek funkciója számomra olyan bizsergetően ismeretlen volt! Végezze csak a dolgát, gondoltam, miközben nyugodtan üldögéltem a konyhaasztalnál, egy csésze kávé és egy újság társaságában. A hátam mögött egy könyvtől roskadozó polc tornyosult. A lakás kicsi, a könyvek fokozatosan felfalják az összes szabad teret, habár a konyhába bizonyára jobban illene mondjuk egy bizarr virágokat tartó állvány vagy befőttel teli kisszekrény.

– Tudja, ezek a könyvek… Nem kell körülnéznie! Látja, ha nem fordul hátra, nem üti be a fejét. Ezek a kötetek tulajdonképpen magukba foglalják az egész múltunkat! És még az is meglehet, hogy többek közt a szerelőmesterség egész történelmét! Nemde? Ezáltal… haha… így tulajdonképpen mindent a markomban tartok, az egész világot, érti?

A szerelő nem szólt. Mélyen előrehajolva valamilyen tekerccsel csavarral bajlódott. Figyelmesen néztem őt, és hirtelen én is lehajoltam egészen a mosogatódézsa alá. Közvetlenül a füle mellett sziszegtem:

– Ide figyelj! Nekem tényleg nincs rá semmi okom, hogy frusztrált legyek. Érted? Te az egyik hasznos tevékenységgel foglalkozol, én meg egy másikkal. Világos?!

Egy pillanatnyi csönd után egy középkori bölcs nyugodt, kiegyensúlyozott hangján megszólalt:

– Nem megy ki körülnézni a hídra?

– Tessék?

– Emelkedik a Duna szintje. Egykönnyen nem áll meg. Akkor majd gátat építhet a könyveiből.

És elment.

A kabátszárnyából csepegett a víz.

                     

                       

Sámli

                   

A lepergett lakktól fekete foltossá vált sámlin a nap sugaraiban Tivadar anyja sütkérezett. Kiszolgáltatottságát, időnként látszólag erőteljes mozdulatokkal igyekezett palástolni. Tragikomikus gesztusok. A szeme tiszta és derűs, de olyan, mint a halálhoz közel járó embereké. Már senki sem értette őt, de gyenge hangján csak hajtotta a magáét, beszédéből eltűntek a főnevek és az igék, és csak a hallgatások, a köhécselések és az a remény maradt, hogy valaki egyszer ismét megérti. Netán az a férfi, aki a kapun át bejött az udvarra és megbotlott a fémküszöbben, végre ő lesz az?

A fia, aki maholnap betölti a hatvanat, közelebb jött, lehajolt hozzá, hallgatózott és hirtelen felegyenesedett:

– Tivadarnak hív? Ez kész csoda – fordult felém –, már hónapok óta nem emlékezett a nevemre! – aztán vidáman kacsintott egyet, és hirtelen az anyjára nézett: – És miért tegez?

Össze akarta zavarni, amiért néhány napja egy pillanatra vadidegennek hitte. Ő azonban nem engedte magát félrevezetni, és meleg hangon megdorgálta őt:

– Ejnye, ejnye!

De ez az „ejnye, ejnye” nem hangzott valami meggyőzően, hirtelen ugyanis mintha elbizonytalanodott volna, nem téved-e, hirtelen nem tudta, kivel is beszél tulajdonképpen, még jobban összehúzta magát, végtelenül kicsi lett.

A jóhiszemű emberek azt bizonygatták, hogy Tivadar anyja boldog, mert összefüggések nélküli világban vegetál. Tekintetében azonban inkább csak a félelem tükröződött attól, ami az adott pillanatban történt, akár a macska tekintetében, amikor ismeretlen ember közeledik hozzá, vagy olyasvalaki, akit már rég nem látott.

Amikor néhány hét múlva meghalt, azok, akik azt mondogatták, hogy zavaros világában és tudatlanságában boldog volt, azt kezdték állítani, hogy valójában csak most boldog.

Néhány évvel később ugyanazon a sámlin Tivadart találtam. Az arcát szenvedés barázdálta. Egyre jobban értette az anyját? Odamentem hozzá, és azt mondtam:

– Tegezz, apa.

De semmire sem emlékezett, nem tudta, miért mondom ezt, nem tudta, az apám-e vagy sem, és fogalmam sem volt, vajon a tudatlanságnak ez a fajtája-e az igazi boldogság.

Ma, amikor a sámlin én ülök, kétségbe vonom, hogy mindez egyáltalán megtörtént. De mi is valójában? A nap melengeti az arcom, nem mondom, kellemes.

A kaput kémlelem.

                     

                         

Jóslat

                     

Először is elárulom neked, mit jelent ebben a jóslatban az iksz. Az iksz néha ikszet jelent, néha ipszilont. Olykor iksszer ikszet és iksszer ipszilont. Máskor iksszer iksz és ipszilon összegét, vagy a különbségüket, vagy egyiket sem.

A jóslat az életed és a mixer hasonlatával kezdődik. Az életedet a hasonlat alapján beledobjuk a mixerbe, de ne érts félre, csak látszatra dobjuk bele. Ráadásul a mixer szó ebben a hasonlatban csak további hasonlat. A mixer azonban az életedet úgyis teljesen szétdarálja, és már sosem állapítod meg, mi hogyan kezdődött, és miért meg hol végződik.

Vigyázat: a jóslatban a hasonlat szó nem hasonlatot jelent. Az élet szó nem jelent valóban életet, csakhogy az élet szó jelentését, azon a jelentésén túl, amely a jóslatban szerepel, sosem ismerted, és ezért, ha tudod is, mit jelent ezen a helyen, itt sem bír számodra jelentéssel.

Iksz év során fokozatosan megismerkedsz iksz emberrel, iksszel közelebbről, és azok közül, akikkel közelebbről ismerkedsz meg, iksszel összebarátkozol, és minden ikszedikkel azok közül, akikkel összebarátkozol, lefekszel, ami nem lesz egyhangú, mert ikszféle neműek lesznek. Előtte, közben és utána is sokat eszel, sokat iszol és ennek megfelelően ürítesz, rögtön az elején iksszer kicserélik a pelenkádat, és idővel iksszer átöltözöl a rövidgatyádba, az alsógatyádba, a boxeralsódba, megint a rövidgatyádba és megint az alsógatyádba, divattól függően, iksszer belebújsz a trikódba, az ingedbe, a szvetteredbe, iksszer magadra rántod a nadrágod, iksszer lerészegedsz, iksszer kikapcsolod és bekapcsolod a tévét, az elsőt és az ikszediket, az első és az ikszedik lakásban, megnézel iksz filmet, iksz drámát és iksz drámai tévedést, iksz fiktív dokumentumfilmet és iksz dokumentumfikciót, és sosem jössz rá, mit akartak pontos hír formájában közölni az egyik lehetséges jövőbeli életed egyikéről. Elolvasol iksz könyvet, de egyik sem tőlem lesz, mert jóslatokkal vesztegetem az időm, egyik sem lesz tőled, mert te az elolvasásukkal ütöd agyon az időd, egyik sem lesz teljesen valótlan és teljesen valós sem, és csak egy szól hajszálpontosan életed azon változatáról, melynek átélése elől kitérsz, ami forgatókönyvként szolgál egy filmhez, de a forgatókönyv szó ebben a jóslatban nem forgatókönyvet jelent, és a film szó csak életed azon szakaszában jelent filmet, amelyről sosem forgatnak filmet. Átlapozol iksz folyóiratot, iksz politikai kommentárt és iksz kommentárt nem politikai szituációkban levő politikusokról, amelyekben iksz emberrel megismerkedtek, összebarátkoztak és lefeküdtek velük, iksz politikusban ismersz magadra, de csak egy politikus ismer benned magára, és ő lesz az, akiről ebben a jóslatban nem esik említés. Iksszer levágod a körmöd, iksszer kifújod az orrod iksz zsebkendőbe, iksszer felhúzod a zoknid, megeszel iksz ebédet és vacsorát, valamivel kevesebb reggelit, mert a reggelek iksszer nehezek lesznek, iksz napot töltesz katonai szolgálatban, aztán összeroppansz, kicsit szándékosan, kicsit valóban, előtte azonban iksz évig egyetemista leszel, iksszer utazol külföldre és rájössz, hogy felesleges volt, és semmit sem jelentett, iksszer nem is jössz rá erre, iksszer fogsz maszturbálni, és aztán, ahogy már elhangzott – de akár iksszer is elhangozhatna –, iksszer kell közösülnöd ahhoz, hogy rájöjj, a közösülés csupán tökéletlen maszturbálás, és hogy rájöjj, hogy sem a közösülés, sem a maszturbálás nem jelentett közösülést vagy maszturbálást, csak rendkívül fontos hasonlatokat. Aztán iksszer megnősülsz, ami iksz válást eredményez, de nemcsak azt, iksz temetésen is részt veszel, elkísérsz az egyik életből a másikba iksz halottat, akik élők voltak és azelőtt halottak, csak másképp, és itt segítsen a megértésben iksz evangélium kutató olvasása iksz könyvben, amelyek egyike sem lesz a Biblia. Iksszer az eszedbe jutnak különféle próbálkozások, egyszer kevésbé rémesek, amikor magányosan alaposan megvizsgálsz iksz testet, ezek közül iksz női testet, iksz férfitestet, iksz nagyon fiatal testet, de mi a fiatalság, és mi a fiatalság itt, a jóslatban, huszonöt év, nem, természetesen, iksz év, máskor rémesebb próbálkozások is eszedbe jutnak, amikor a másvilágról átvezetsz a mi világunkba néhány élőt, akik halottak voltak és előtte élők, hogy később elkísérhessék őket az egyik világról a másvilágra, miközben világos, hogy a halott szó és az élő szó itt pontosan azt jelentik, amit jelentenek, mert nem helyénvaló folyton csak megtévesztő hasonlatokban beszélni, sajnos, itt megint a jelent szó nem jelenti azt, hogy jelent, csak a nem jelent szókapcsolat jelenti, ahogy illik, azt, hogy nem jelent. Vagy utolsó lehetőségként a legrémesebb próbálkozások is eszedbe jutnak, akkor fokozatosan lemásolod az ősi barlangok titkos freskóit, hogy valamilyen életek, beleértve a tiédet is, kottafeljegyzéseként szolgálhassanak, bár a másolás során iksszer tévedsz és így szörnyűséges, csontvelőig hatoló fájdalmas kakofóniát hozol létre, bár csak egyszer, csak egyetlen egyszer írod meg ezt a jóslatot, amit viszont csak ikszedik olvasás során értenél meg te is, iksz olvasásra azonban senki, aki ezt a jóslatot eddig bármikor megírta előtted, és ugyanúgy senki, aki ezt a jóslatot valaha megírja utánad, nem kapott és nem kap lehetőséget.

Iksszer megpillantasz valahol egy ikszet, iksszer iksz jelentésben, iksszer ipszilon jelentésben és iksszer teljesen más jelentésben, de másban, mint amilyenben iksszer képzeled. Iksszer áthaladsz lassú, kissé komikus és megbocsáthatatlanul imbolygó léptekkel iksz utcán, iksszer mérlegre teszed, mi hiányzott, és miből volt felesleg, mi akadályozott, mi mivel tért el mitől, mi mivel volt egyenlő, iksszer arra a következtetésre jutsz, hogy itt mintaélet folyt, ki mit akart, megkapta, ki mit nem akart, nem kapta meg, jó történet volt jó véggel, ha nem, akkor rossz történet rossz véggel, itt vannak, itt a jó történet, és itt a jó vég, itt a rossz történet, és itt a rossz vég, itt a rossz történet, és itt a jó vég, itt a jó történet, és itt a rossz vég.

Tehát most bedobjuk az életed a mixerbe, és az évszázadokig tartó zajban a szintaxis ropogásában, a szavak pattogásában és csikorgásában, a betűk és a központozás fröcskölésében veled együtt fáradtságot érzek, ahogy egyszer Jábál, Jubál vagy Tubálkain mondta, de lehet, hogy iksszer mondta – a kijelentést mindenesetre a Kazár szótár valódi, tehát titkos és nem nyilvánosságra hozható, rövidített változatú kiadása tartalmazta –, a jóslás fárasztó, és utána alapos pihenés szükségeltetik, mivel a jóslás szakadatlan körülmetélés.