A barackfa; Az erdész; Az apó
A barackfa
A kisvasút mellett állok, az egyik hatvanéves barackfa alatt, ami
még él. Az a neve, hogy nevetősfa. Apa még nagyanyám hasában
lakott azon a nyáron. Sárgabarackszőnyeg borította a tarlót.
Egy őrült nő somfordált oda a szedőkhöz, és valamit mondott, mire
nagyanyám elkezdett nevetni. Egyre csak rázta a nevetés, hosszú időközökig
nem vett levegőt, a könnye is kicsordult. Az egyik asszony szólt
nagyapának, hogy baj van. Nagyapa odarohant, felkapta nagyanyát,
elszaladt vele a tanya felé. Apának végül nem lett baja. A pirosra festett
arcú, kékre mázolt képű bolond nőt nem látták többé. Én tíz évig
gyanakodtam egy asszonyra, aki mindig a főutcán sétált. Azóta eltűnt.
Férfijárása volt, befőttesgumis haja és kék szeme. Kérlek, mondd meg, hol vagy.
A kisvasút mellett állok, az egyik hatvanéves barackfa alatt, ami
még él. Távolabb, a tanya felé egy kalapos embert látok kaszálni.
Most megáll, észrevesz, leengedi a kaszát, erre néz, felém. Vajon
mit gondolhat, ki vagyok? A lendülő, majd visszaálló mozgást figyelem,
ahogy újrakezdi, nincs felesleges mozdulat, nincs elpazarolt energia,
nincs külvilág. Nem vagyok.
Az erdész
Azév szeptemberében különös dolgok történtek a faluban. Vasárnapra
virradóra megkopaszodott az összes öregasszony, a férfiak mind
egyedül maradtak a házaikban, az utcákon pedig gyerekek röpködtek,
felügyelet nélkül. Én akkoriban erdészként dolgoztam másfél kilométerre
a falutól, a j-i út mellett, tehát fákkal foglalkoztam. Télen a vadakat is
etettem, bolgárokkal karkötőkkel üzleteltem, a szabadidőmet pedig
madarászkodással töltöttem. Vércsékkel, feketerigókkal és fácánokkal
foglalkoztam, de a legjobbakat mindig egy széncinkével beszélgettem,
ami férfikorom teljében meglepő és komoly dolog. Nagyapám biciklijét
használtam erdőbejárásaimon, lombról-lombra ugratva, csak lejárt a
lánca, a kezem pedig csupa olaj lett mindig, mire visszaraktam. Egy
vasárnap reggel aztán a varrónő ébresztett, hogy egy éve, három
hónapja és tizenegy napja alszom, és hogy menjek be a faluba, mert
egy kisfiú belerepült a villanyvezetékbe, és az agyoncsapta, és a falubeliek
kérik, hogy vágjam ki a villanyoszlopot. Másnap reggeli után besétáltam
hát, a kisfiú még mindig ott lógott, belegabalyodva a vezetékekbe.
Még élt, de a falubeliek ezt nem látták. Nekifogtam, a kisfiút végül a
villanyoszlop ütötte agyon. Derült
éjszakákon mindig kijárok a házból, a csillagokat nézem, úgy hugyozok.
Az apó
Hetven éve világgá mentem, azóta ebben a faluban
élek. Öreg vagyok, a cigánygyerekek úgy hívnak: apó.
Hetente körbesétálom a környék földjeit, intek a
traktorosoknak, villanypásztorok alatt bújok át, kóbor
kutyák elől futok. Ideérkezésem óta minden temetésen
ott vagyok, olyan állandó kellékké váltam, mint a virágok
vagy a sírásók. Szeretem a ködöt, ahogy hajnalban leereszkedik,
mint nagymamák kibontott kontya. Templomba nem járok,
szeretek fára mászni. Nem tudom, mit jelent az a szó, hogy
déd. Hetven éve foglyul ejtettem egy felhőt, nem sokra rá
kiengedtem az ablakon át, folyton visszajár.