Fejtől s lábtól

Öncsonkítók

Mostanra van összesítve, hogy már első évben elesett mitőlünk 105 egyetemi polgár. Ott állhatna a nevem nekem is függesztve a kapun. S akkor a többi, amit kapunk. A háború nehéz második évében járunk, amikor a sebészetünk, s az összes hadikórház megkapja a circulárét, mi az orvosi társaságot felszólítja, hogy tegye meg feljelentését, s denunciálja mind azokat, kik hadi kötelezettségük ellen bármily alakban vétenek. Össze van hívva az osztály, s mi medikusok is nevünket subskribálva vesszük tudomásul az ordét. S hogy ki bármi indokkal szabott idejénél többet kíván sebesült, illetőleg beteg állományban eltölteni, azt azonnal vissza kell indítni a frontra. Különös tekintettel a csaló öncsonkítókra, kik hadi bíróság elé lesznek állítva.

Nem egy ily esettel találkozunk, öncsonkítókkal. Mind jobbkezes sérülések. Főleg mind a jobb kezét lövi által, mint hogy ha ez neki megsérül, amivel neki a fegyvert fogni kell, hadirokkant lessz teljes mértékben. Tisztán meg lehet állapítni a lövési távolságból. Alig egy méter. Tehát a bal kézzel lett elkövetve a csonkítás. Van, ki puskáját fára kikötve, s azt távolságból meghúzza. Mutató ujj nélkül a ravasz meghúzása lehetetlen, s ez eredményez harci állományon kívül való helyezést. Igen növekedik ezen esetek száma. Egy mészáros, ki a gulyáságyúnál szolgált, mert így mondják, az még csak nem is a harcokban a jobb hüvelyk ujját csapta le bárdjával, de oly rosszul, hogy csuklóját is igen felsértette, s tetemes vért veszített. Sok pedig küldve van vissza a harctérre. A másik kézen még gyakran ott lehet látni a füstcsapadék nyomait, bizonyítékul annak, hogy azzal a kezével épen ő húzta meg a ravaszt, s meg van pörsenve. Van, ki egyenesen úgy általlövi a tenyerét, hogy azzal soha semmit már fogni képes nem lessz, de inkább le is mond egy kezéről, mintsem menjen vissza fasírozottnak, ahogy mondják. A lövés irányából sokszorta arra következtetünk, hogy a Mannlicher ravaszát a bajtárs húzta meg, mert az öncsonkító fél elvégezni magán.

De mert minekünk nem rendőrségi eljárásban kell igazolást kiadni törvényszéki orvosi tisztségben, hanem beteget ellátni háború idején, nem törődünk oly annyira szándékaikkal. Makara főleg csak halkan, s kinek kinek fülébe súgva mondja:

– Hagyja, tisztelt collega, a fészkes fenébe.

Nálunk egy feljelentés sem történik. Mikor Makara professzor minket collegának titulál, tudjuk, hogy valamely bizalmas közlés következik. Szimulánsokat még a fronton szűrnek, gondolom. Még gyomor mérgezetteket s számos fekélyeseket kapunk, kik össze s vissza isznak minden kotyvalékot, mitől felmentést remélni lehet. De ki maga teste ellen vét, mi nemigen denunciálunk. S ha jönnek az ellenőrök, ő dolguk.

Hirtelen az ilyesmi öncsonkítás úgy el tud terjedni egy elkeseredett táborban, hol állóharcban rostokolnak hónapokat, mint valami fertőző betegség. Mert az egyik veszi a mintát a másikról. Öngyilkossági hajlamoknál is tapasztalható ilyesmi, hol egy családban öngyilkossággal végez valaki magával, ott máskor is eléfordul, eltanulja az utókor.

Egy síró katona, ki fájdalmában azon kesergett, hogy most már a baltát sem tudja megfogni, vagy a kaszát, hüppögött, mint valami kisfiú, hogy minek kellett neki ilyesmit elkövetni, talán a háborút még túlélné, hisz nem mindenki számára öntött golyót a jóisten, de a hüvelykujja nélkül hová legyen egy parasztember. Elláttam, ujja maradékát amputáltam, s két hét múlva indulhatott a hátországba. Egy plasticus sebész még szebb s formásabb ujjat csinál neki, minekünk ilyesmire nincsen érkezésünk, s én még amúgy sem igen tanultam a helyreállító plasticus sebészetet. Nehezen vált el tőlünk, mint bűnös lélek, ki nem teljesítette a haza iránti kötelességét. Aztán meg esküdözött, inkább soha nem eszik már többé fehér kenyeret, csakis a randa komiszt, a zwíbackot, ne adjon az úr a szájába mást, de ő vissza nem megy. S úgy sírt, fogta az ember kezét. Hát még nálam is fiatalabb, s doktor uraz, holott mondom, csak medikus volnék. Nem tudja, mit beszél. Hazafi is akar lenni, de viszont semmi áron vissza nem térni a frontra. Mit lehet tenni, az ember elvonja a kezét, s mondja, mit ilyenkor Makara:

– Vigyázzon magára, honvéd – s paskol hozzá vállat. Tiszántúli, szinte gyermek még, mert viszik ám a fiatalabbját is. Látszik, nem gondolkozik még mint felnőtt. Holott sok felnőtt sem igen gondolkozik, csak épen cselekszik.

S aztán már az ember az öncsonkítókat is úgy megszokja, mint a foghúzást. Mi első alkalomkor még hátborzongató inhumánus cselekedet volt, mostanra semmi csodálkoznivalót nem találunk benne. Igy lessz az ember orvos, nem igaz, kérdem. Orvos, s igazi felnőtt ember.

Az ember mindég élni akar, mindég, bármi van odakint, városban, országban, szerte egész világban. Mert világégés van. Ekkora áldozatot is hoz, hogy ujját, egész kezét lemesse, magát csonkolja. Csak éljen.

Hadiasszonyok – így hívják mostan már a női bánatot. Magára maradott asszony, a sok gyermekével, s sem valami szakmája vagy pénzkeresési módja, csak a hadisegély. S akkor van, kitől az is meg van vonva. A tizenkét esztendős gyermek tartja a családot, az dolgozik, hol kap némi munkát. Az asszony földekre jár, s mind a dohány- s gyufagyárba, hol már alig akad férfi munkaerő, napi tizenkettő órában dolgozik. Vagy megy a Lépcső-utcába, s testével keres, mert a nő ottan a legolcsóbb. A kuplerosnék még a kórházba is beszökdösnek, hogy a járni képes katonákat összeszedjék. Már ettől az olcsó nőhústól is úgy meg vagyok undorodva, egészen. Láttam egyik napon, Makara hogy hajtja el Leposárnét a férjével, mert azok csinálják a Fellegvár alatt a jó olcsó bordélyt. Általkiábált az egész osztálytermen.

– Hallja-e, Leposárné, menjen innét, kórház ez, beteg férfiak vannak itt, ne áruljon maga itt semmit, hallja, takarodjék! – s a végére kiábált. Makara annak előtte ingyen is gyógyította a kéjnőket, főleg a szegényebbjét, s beszélt a lelkükre, s adta a kezükbe a papírost, menjenek inkább a Veres Keresztbe kitanulni az ápolói s nővéri mesterséget, éljenek tisztességesen. S csak csóválja a fejét, hogy ki rá van térve ezen útra, már nem akar becsületes mód élni. Pedig még férjet is kaphatna, ha kitérne.

Mert mostan oly olcsó az emberhús, s oly drága a vágómarha s disznó. Úgy is van. S van, ki egészen meggazdagszik e háborúban. A háború idején egy bakkancs gyárat meg lehet alapítni, mert annyi bakkancsot kell varni, vagy asztalosműhelyt, mert úgy kell a lőszeres láda, koporsó s mankó, mert ők mostan a hadigazdagok. S ki lehet képezni rengeteg jó sebészt is, mert oly tetemes a vágnivaló.

De akkor még érdekes női esetek is vannak, mik a háborútól oly messze állnak, mint Magyar s Oláh Bácstól a mozlimok Mekkája, de viszont ha az ember sokat gondolkozik, csak csak meglátja, hogy a nő is milyen áldozata a háborúnak.

Ezen esetek főleg a női hiúsággal magyarázhatók, de énnekem orvosként nem megítéléseket kell mondani, hanem szépen dolgozni.

Mikor a Karolinába kezdek Makara prof. mellett dolgozni, még az első háborús évben beajánl Jászy Dorián mellé, minthogy sokat tanulhatok s esetleg segédkezhetek, s némely pótlólagos fizetést is kaphatok, mi ily időben igazán nem volna ártalmas, mert igen tetemes a drágaság. Műszerelő segéd leszek Jászy mellett. A kórházam nekem nem adhat fizetést, mert csak egyetemi polgár vagyok még, s nem diplomás orvos. Jászy doktor nagy plasticus hírében áll, beszéli Makara, s több szép orr készült általa a városban, miről egyébként a kórházban is hallottam beszélgetni. Némelyik nővérünk igen vágyakozó tekintettel említette fel ezen orrokat, főleg kinek nagyobb orrot adott a természet, afféle butyikós vagy zsidó szerű orrot. Nagyon apró s láthatatlan öltéseket tanulhatok Jászynál, mondja Makara, mikor beajánl. E sebész orvos nem elefántcsont pótlásokkal dolgozik orron, mint többen más német orvosok, bár mostan háborús időben nehéz is volna ilyesmit beszerezni a távoli Afrika gyarmatairól, hanem saját porcokból s csontokból, a James-iskola szerint. Minthogy az amerikai sebészek járnak ilyesmiben élen, s náluk meg van már alakulva a Plasticus Sebészeknek az Egylete, melyben Jászy levelező tag, s minden felfedezésről s új mekanikáról értesítve van.

Az Aesthetica Intézetbe látogatok tehát, mi a Séta-tér melletti szép emeletes villában áll. Igen kellemes környezet, s benne apró, patyolat operáló szobák, minden oly tüchtig, hogy az ember megszédül. Az Intézet mint ha más planétán volna, mert sem oly hadiasszonyok, kik minduntalan rohamozzák a kórházakat, hogy férjeiket, testvérüket keressék, nem mutatkoznak, s az a tisztaság, nyugalom s asepsis, mi itten található, az embert új világba repíti. Nem állítom, hogy a mi hadikórházaink után, hol betegeink már szalmazsákon fekszenek a folyosókon, s a műtőben oly forgalom bonyolódik, mint valami piacon, ne jönnék szívesen ide tanulni, heti kettőszöri alkalommal első időben.

Kezdetnek egy mamma plastica lett elkészítve, mi mellett segédkezek, s mi nem az emlő teljes levételét jelenti, amit mi is gyakorolunk carcinoma esetén, hanem pusztán kisebbítést, minthogy a fiatal asszonynak igen igen hatalmas, őt fájdalommal eltöltő s mozgási nehézségeket okozó emlőket kell hordania. Ilyesmi esetek nem rendkívüliek, magyarázza Jászy, mikor e nagyműtéthez fogunk. A kisebbítés az emlő alsó felének bőrszűkítését jelenti, bőrredukciót: háromszög alakban kivágtunk s összehúztunk, mi által a mell feljebb is került, keményebb s kisebb, formára pedig alakítható lessz. Én csak a műszerező asztalnál állok, s onnét segédkezek. A nagy barna areola mamillae, a bimbó is levehető s feljebb varrható olyankor, magyarázza Jászy, ha már a nő nem kíván többé szoptatni, minthogy az tejcsatornát érint. Azonban a mi betegünknek csak feljebb van tolva, mert férjezetlen. Épen ezért is esik meg a műtét, hogy előnyös házasság legyen köthető, magyarázza a sebész, ki igen szép s aestheticus mellet alakít ki, s finom fonállal varrja. Egy hónap mellkötő viselés a betegnek, s készen vagyunk. Jászy doktor elmondása szerint korábban több alkalommal végzett hasonló műtéteket, elsősorban kisebbítés céllal, illetőleg a megereszkedést vagy asimetriát corrigalva. De azért főleg ősszel s télen, tavasz elejin végzi e műtétjeit, nyáron igen nagy az infectio veszély.

Jászy egész sor fotográfiát mutat, melyet egy gyönyörű nagy, monogramjával ellátott fénykép albumban tart a fogadó szobában, s beteg felvételekor, melynél segédkezek mint állapotfelmérő, rendelkezésre bocsájt s bemutat. Minden paciens illető testrészét fényképező gépével felvéteti óperáció előtt is s után is, így az ember tökéletes képet kaphat a műveletekről, van neki segédfényképésze, kit olyankor magához rendel. Megfiatalító kezeléseket is végez, melyek az arcbőr s szemtasakok kifeszítését jelentik, illetőleg a toka eltávolítását. Hajszegletekben végzi a varratokat, melyek kitűnnek finomságukkal. Mostan a madár arc műtéti technikáját kívánja kitanulni Bécsben Eitnernél, mi tudvalevőleg egy nagy kövér leányarc, melynek alig van álla. Igen várja a háború végét, hogy indulhasson.

Különös érzés tölt el e képek látásán, főleg mi a mamma plasticus műtétét illeti. Nem csak hogy az ember a szépészeti munka módját-mikéntjét nézegeti, s az igen formás eredményeket, mik hatalmas lógó körtékből s almákból lettek kialakítva, vagy akárha kisebbecske, de túl hosszúkó alakzatokból, hanem mikor az ember már nézi ezeket, hirtelen egész testében megérzi, hogy ő biza egy férfi. Nem csak hogy egy sebész. Egy férfi, ki szép melleket nézeget. Ez az igazság. Mert e képecskék biza eszembe jutottak aztán is, mikor egyáltalában nem orvosként feküszöm le. S mert szinte az ember kedvére csinálja s faragja e melleket.

Úrinők, jobbmódú polgárasszonyok Jászy páciensei, kik szépen honorálnak. Nem holmi bonbonokkal, hanem elegáns kuvertbe helyezett bankjegyekkel. Jászy egy vékony bőr könyvet nyújt át a paciensnek, mi úgy fest, mint valamely szálló étlapja. Ebben foglaltatnak az árak, mely oly discret purparlé orvos s paciens között, hogy magam sem hallhatom, olyankor távol vagyok. Árjegyzékét irodájában tartja, kulcsos fiókban, melyen egy szép görög szobor áll a meztelen s habokból kikelt Venust mutatva. Jászy egész irodája míves ízlésről tanúskodik, akárcsak ő maga, kinek illata, zsebkendő szegélye, kézelője, cipősarka mindég kifogástalan. Férfinak talán kisdég sokat piperészkedik, arcát is púderolja. A hölgyekre, urakra is mély benyomást tesz.

Egy inoperábilis férfit kap, ki tetemes lógó hassal bír, s gyermeki fej méretű köldöksérvvel, mit Makara nem óperálhat, s mi a rettentő kövérségtől bukott ki. Átküldi Jászyhoz, tudna-e valamelyest hozzáférni, s javallattal élni, mert a Karolina nagysebészetén nem jut idő ily műveletekre. Fogja netán heves diétára, soványítsa, fektesse be magához. Egy valami temesvári iparmágnás, nagy gazdag ember, dohánygyára van, s rettentő nagy étkű. Elfogyaszt reggelire 13 sörzsemlyét vajjal. Makara reáparancsolt már, hogy negyede annyit egyen, de mit sem használt esetében. Még a kórházba is be akarta zárni külön szobába, hogy aludttejre fogja, de mióta hadikórház vagyunk, ilyesmi lehetetlen.

Jászy a hasi háj levételét végzi el. Egyedül 10 és fél kilogrammot nyom a kimetszett háj, utána 6 hét szorítókötést ad reá, s műthető a köldöksérv. A háj egy csecsemő mérlegen van lemérve. A férfi igen hálás, s mikor már a szálakat vesszük a gummi kötés alól, mondja is kacagva, akkor ő nem fogja magát az ételtől tartóztatni eztán sem, s minden buta kúrákat végezni, ha ily sebes fogyást lehet elérni pár óra alatt. Örömmel elő is jegyezteti magát jövő ilyenkorra, mondja Jászynak. Makara a lelkére beszél, hogy uralkodjék magán, mert e kövérségtől lábain az erek hasadoznak, s fáslizni kell. S hogy járni sem fog tudni, ha így megy tovább, nyomorék lessz. S hogy terhet ró szívére is, szív- s májelzsírosodást kap. A beteg állítja, hogy szíve mint egy csecsemőé, meg lett hallgatva valami híres pesti orvos által. A dohánygyároson látni, oly gazdag, hogy mindenkiről úgy beszél, mint cselédjéről s beosztottjáról. S akkor Jászy lessz neki a hájsebésze, már meg is lett vásárolva. Jászy nem beszél oly keményen a pacientúrával, mint Makara. Végzi, mit rendelnek, s ügyel a sebekre. De nem tanít semmit a betegnek, hogy az legyen okosabb s ilyesmi, mint Makara. Úgy rontja le az életét mindenki, ez Jászynak a filozófiája, ahogy ő kívánja.

Jászy jó idő múlva azt hallja Makarától, mikor már fél éve, hogy oda vagyok véve mellé műszerelőnek, hogy én úgy tudnék varrni s ölteni, mint egy nyolc-tíz éves kisleány a parányi ujjacskáival. Tehát hogy igen finoman. Miért nem mondottam, kérdi. S hogy mutatnám meg, mit tudok. Hallottam-e, kérdi, hogy azokat a török s iráni perzsákat, mik a legdrágábbak, mind apró leányok készítik, mert azoknak a keze még kicsi, s aprón tudnak ölteni. Nem tudom, honnét tudnám az ilyesmit, nem vásárolom én a drága keleti szőnyegeket, de van benne ratio. Neki ilyen lánykákra volna szüksége, csak felnőtt s kifejlett, tanult sebész alakjában. Ha énnekem valóságosan ily kezem van, ahogy Maraka mondja, miért hogy hallgatok. Csak állok némán. Már hogyan mondhatná az ember egy nagy plasticusnak, hogy ő is tud varrni. Hát hogyne, varrni a cseléd is tud, nem igaz, kérdem.

Általjön a Karolinába, engem s öltéseim megtekinteni. Egy vakbélnél kell mutatnom, mit tudok, aztán egy heresérvnél, s egy tályognál, végül egy katona fülén, mit majd tövig leszakított a gránát, csoda, hogy el nem halt a szövet, míg ideért. Igen elégedett Jászy velem. Bal oldalamról figyel, mert jobbik kezemben van a tű. Aztán kérem, menjen át másik oldalamra, s veszem át a görbe tűt bal kezembe, s mutatom mind ezt bal kezemmel. Akkor aztán igen nagy az elámulás.

Fizetést ajánl fel, havi rendszerességgel, dolgozzak délután nála minden áldott nap. Mire mondom, nincsen meg a diplomám sem, én csak műszerelő lehetek, segédorvos. Mondja, nem áll itten a rendőrség s törvényszék a hátunk megett. S ki őhozzá bejön, az nem fogja kérdeni, hogy nekem miféle diplomám van. Meg hogy háború van, most más az ellenőrzés. S akkor hogy mindjárt úgyis vége, azaz hogy a háborúnak, s akar bővítni, meglátom, majd a békében milyen nagyon akarnak az emberek szépek s aestheticusak lenni. Meg a divat is egyre többet mutat a nőből, mondja. Makara, ki most igen beteg, csak küld, menjen, ifjú collega, fussa ki magát, csináljon, tanuljon mindent, alapozza meg a jövőjét. Azonban el nem enged a Karolinából, ott is kell a segéd. Jászyval kiegyezünk, maradok heti kettőször mellette, s aztán, ha vége a háborúnak, „aláírunk”. Igy mondja. S idővel társulhatok, részvénytársaságot csinál, s úgy, nagy intézetet, mint Pesten.

Jászy így filozofál: hadisebészet ide s oda, mert ő is tetemesen dolgozik a pótlásokon csonkolásokon állami állásában, a szépség szolgálata minden idők felett áll. S hogy neki meg van háború idején is a hölgy klientúrája. Hogy az embernek igy is férjhez kell menni, nem várhat, míg múlik a háború. Csak épen most sokkalta nehezebb jól menni férjhez. Kevés is a férfi, fogy a vagyon, a pénz nem ér semmit, akkor szebbnek kell lenni a portékának, a nőnek ugyanis, hogy jó árat lehessen kérni, nem igaz, kérdi. Mikor ilyen csapás van az emberiségen, még jobban akar tetszeni, nem igaz, kérdi Dorián, mert most már te-zünk.

Jászyt mama és lánya keresi fel. Már a felvételnél ott tart engem, ismerjem meg a hiú s cicomázkodni vágyódó asszonyi lelket. Hogy példának okáért mire vágyódik. Oly bíráló hanggal beszél a szebbik nemről, az embert szinte elfogja a gyanú, hogy Jászy egy urning. Hogy egy schwester, nem egy bruder. Hallani ilyesmit úri s tanult emberek körében is, főképen a nagyobb városokban. A két hölgy, ki érkezik, minden esetre jó alaposan le van fátyolozva. Még az irodában is úgy ülnek egy darabig. Mint kiknek szégyellni való, hogy beléptek ide, tűnödök. „Húgocskám”, fogja karon a gyámoltalan s vézna leányt a mama. Én „kiváló ifjú kollega”-ként vagyok bemutatva. Jászy nem véteti le a fátylat, csak hellyel kínál, feketét hoz a titkárnő, s a hölgyek lassan kivetkőznek kabátjukból. Úgy rendezi, hogy maguktól vegyék le. Sokáig beszélgetnek mindenféle érdektelen holmiról, mintha egy szalónban folyna csevegés. „Asszonyok lapja” s egyéb képes lapok is találhatók a fogadó szobában, azonban háborús újság nem jár. Nagyon lassan kerülgetjük aztán a thémát, azaz a „húgocska” férjhezadását, kiváló párti van ugyanis kilátásban. Azonban a kis hölgy igen vézna, s részint valamelyes feljavító kúrára való javaslatot szeretnének, illetőleg a báróné hallott Bécsben oly szépítő műtétről, mikor paraffint fecskendeznek a bőr alá, mi szép kerek alakot, feneket s kebleket eredményez. Jászy elmondja, hogy igen veszélyes műtétről volna szó, a paraffin gyakran okoz fertőzést, gyulladást, negyven százalék esély is megvan rá. A kisleány úgy elkezd sírni, mint valamely gyermek, igen megsajnálom. Fél szegény. Jászy inkább javasol hízlaló kúrát, s a kislány is fogadkozni kezd a mamának, hogy enni fog.

Éles tekintettel néz rá az anyja, egészen félelmetes, magam is összerázkódok. Mondja, hogy nem tudja, kitől örökölhetett e lány ily deszka melleket, hisz őneki magának igen jelentős mammái vannak. Jászy elmagyarázza az édesanyának, hogy jelenleg a női kebel területén főleg az amazon typus van előnyben részesítve a divat s így az erősebbik nem által is, mi a háború eredménye, mi inkább kedveli az amazonokat. Tehát a dús kebleknek egyáltalában nem kedvez a mai idő. De aztán sietve s tacticusan hozzá teszi, hogy az erősebbik nem mindég is értékelte a nagy kerületet. Igy beszél mindég Jászy, hogy ez is, az is. S úgy véli, előnyös fehérneműben semmilyen csalást nem követünk el, ha a kislányt így ajánljuk. S ő tud olyasmi fehérneműst ajánlani, Linksz és tsa, Főtér 8-as szám, ki gummi betéteket helyez el a fehérneműben kebelhez is, s ha szükséges, a nadrágocskákban. Igen szép alakot hoz létre. S hogy ő maga is inkább emlőredukciós műtéteket végez, mert mindenki szeretne oly csínos és kemény kis melleket, mint a kislányé. Melynek igen jelentős előnye, hogy soha megereszkedni nem fog, s így emlőkorrekciót sem kell végrehajtani. Mindeközben Jászy ügyel, hogy a mama jelentős kebleit se sértse meg szókkal. Okosan beszél.

Megvizsgáljuk a leányt egy betegszobában, az édesanya szemeitől távol. Csontos, vézna, 47 kilogrammot nyom, nem igen van női alakja, csípője, dereka s melle, csak mint egy kamasz fiú. Még a bimbó is befele fordul, miről később megtudom, hogy kifordító műtét is alkalmazható, már közre lett adva valamely német egyetemen. Jászy megnyugtatja a mamát, bízza reá a kislányt, fektesse be hozzá, a felső emeletek itten intézetként működnek, nyolc szobánk van, mind külön kis fürdővel. Vitamintápszeren s caloria gazdag szénhydratos étrenden tartja, s mert ideges természet, Domopont ír elő, mi újfajta morfin, tehát hogy opium alkaloidos készítmény.

A gyermek ezt követőn ki van kűldve a szobából, a mama bizalmas beszélgetésbe kezd, alig hallom, de Jászy nem enged el. Megint csak körülményesen kezdi, nem is igen értem, merre akarunk kilyukadni, ám Jászy oly professionátus beszélgető, s oly szép egyetértés van őközöttük, hogy én csak figyelek. Valamely női ruhákról van szó, de mintha titkos nyelven folyna. Átmegyünk a hölggyel egy betegszobába. Jászy a lábát vizsgálja meg, térdtől lefelé. A hölgy erős selyem gummikötést visel, mitől Jászy nyomban eltanácsolja, minthogy vérkeringésére ártalommal volna, s a láb karcsúsítására nem tartja alkalmasnak. A hölgy igen nehezen győzhető meg, s kérdi, talán formáló kautschuk stucnit kellene-e hozatnia Bécsből, hallott róla. Jászy szigorún ingatja fejét. A mama mindjárt kezd kétségbe esni. Jászy elmondja, hogy ily esetben semmi segítség nincsen a láb karcsúsodáshoz, nincs farmakológiai módszer, csakis a sebészkés segíthet, mely részint a feles zsírt veszi le a vastag bokáról, részint az egész vádlikerületet is meg tudja kisebbítni. Akkor tinta ceruzával megrajzolja a lábon, hol lessz a vágás, karikázza. Ha már így ki van rajzolva elébb a ceruzával a bőrön, állítja Jászy, akkor a beteg nem fél a késtől. Csak míg nem tudja, addig. Alig egy rövid hét, mit ágyban kell töltenie „a hölgybetegnek”, s mehet haza gyönyörű lábain. Melyek, teszi hozzá Jászy, így sem jelentéktelenek. Mikor szemügyre vesszük, s feljegyezzük méreteit, látható, hogy egy discosvető athleticus férfi is megirigyelné kerületét.

Jászy elmondja, hogy a hölgyek szoknyája már nem ér szigorúan boka alá, s kezd ki ki látszódni a boka, s úgy véli, a jövő forradalma a boka feletti szoknyát fogja meghozni, mert a hölgyek is az egyre kényelmesebb ruhák kedvelői lesznek, s látnivaló, a nagy slepp mind rövidül. S hogy őszerinte a háború is igen nagy hatást fog gyakorolni a hölgydivatra. Mert a nagy szegénységben ki lessz spórolva a sok anyag, s akkor minden megrövidül. Csodálatos, hogy egy sebész ilyesmiben is el kell igazodjon, mint a divat. Holott persze, gondolkozok, épen a jó módú osztályok mondják meg a divatot, azok nem szegényednek, azoknak mindíg annyi lessz az anyag, mennyit csak akarnak. Ki tud itt el igazodni.

Orvosilag teljességgel lehetséges mind ezen műleges eljárás, azonban nemigen gondoltam, hogy ilyesmire is alkalmasok vagyunk, még egy női lábat megformázni. Végtére is a kozmetikai sebészet a legfiatalabb gyermeke a chirurgiának. Nem csak széleskörűen tájékozott Jászy, de úgy fordul betegeihez szakszerűen s érthetően, hogy ellenállhatatlan hatást tesz. Finom, udvarias s igen határozott. A hölgy végül fontolóra veszi a javallatot. Búcsúképpen még bizalmasan megkérdezi Jászyt, hogy mi a véleménye a végleges villanyos szőrtelenítő készülékről, javasolja-e. Jászy ingatja a fejét, túl sok a kuruzsló, ki végzi e műveleteket, s a villany biza félelmetes dolog, inkább használjon a hölgy szőrvesztő Pond’s cream-et avagy egyszerű beretvát. Mert látnivaló, hogy mi korábban csak a hivatott hölgyeknél, ahogy Jászy nevezi, volt szokásban, azaz a szőrvesztés, az mára biza mind jobban el van terjedve.

Talán nem egy borzalmas dolog, hogy a háború így kihasználja a nőt is, kérdem. Hiába a hiúság, mi megvan, nem tagadom, de mégiscsak, mivel oly ritka a jó férfiárú, mert mostan az romlik elsőképen, hát a nő még nagyobb áldozatot hoz. Fizet is, fájdalmat is viseli. Mert azért tetemes fájdalom az ilyesmi, s a gyógyulás is hosszadalmas, holott erről nem igen beszélget Jászy a pacienssel, s nem is minden veszély nélkül való óperációk ezek, mit ők tán nem is tudnak. A nőt is megnyomorítja a háború, nem igaz.

Mostanra már van, ki úgy tudja, hogy a háború első éve megölte a magyar királyi haderő felét. A férfianyag pusztúlása tetemes. A hadikórházakban most a tífusz, vérhas is mily hatalmas, az egész járványkórház meg van telve, küldik hozzánk. Akkor kit érdekelhet két ily tetszeni éhes nő, anya s leánya, nem igaz, kérdem, ki még tetemes vagyont fizet, hogy testét feljavítsa. De mégiscsak úgy van, énszerintem, hogy mindenki egyként meg van nyomorodva, testben. S főleg hogy testben.

Jászy úgy mondja, hogy az úribb osztályok nem valamely egészségi okból kezdették leányaikat s fiaikat kiadni a szoptatós dajkának még a hatalmas királyi udvarokban, hanem mammájuk épségben tartása céljából. S hogy ők hozták volna divatba, épen így mondja Jászy, a kerek s kemény csecseket, hogy azokat férjeiknek s férfi hódolóiknak tartogassák. Az emlőn való csecsemő táplálás tudvalevőleg kisdég descendálja az izmokat a terhelések okán. S akkor hogy mi a szép formás női láb: mert ugye azt nem az egyetem tanítja. S hogy tudni kell az orrot elsősorban, mi minden rhinoplasticának alapját képezi.

Mert milyen az orr. Az öblös orrszárnyak példának okáért keserűséget adnak az arcnak, a nagy görbe orr inkább túlságosan felhívja magára származását. S kell ismerni a szájat is. A túl vastag ajk konokká tesz. Kell ismerni a sablónt, a megfelelő schemát, mert a plasticus sebész a szépség nagy filozófusa. Jászy szerint a közönség részéről impulzív követelés tapasztalható a megfiatalítás s szépítés dolgában is. S hogy mai ismeretek szerint a nyak vékony- illetőleg vastagítása, a test magasság növelés főként a férfiak esetében, a kéz fiatalítása, mi igen árulkodó az életkort illetőleg, vagy a szűk homlok s közel ülő szemek – mind ez nincsen megoldva. De a jövő már dolgozik rajta, s a plasticus sebészet irtóztató fejlődésben van. De hogy az ilyesmit gyógyszeresen nem lehet javítni. Példának okáért a Naltivus gyógyszernek, mi farmakológiai javallat a magasság javítása érdekében, semmi haszna. Ő eme gyógyszert önönmagán próbálta, s eredmény zérus, holott 6 korona áráért a gyalázatos francia gyógyszerész, kinek Pesten hivatalosan jegyzett képviselete van, azt ígérte, hogy 2 hónap alatt 7 centiméter érhető el. Nem bánta volna ő sem a megnövekedést, nem bizony. Ugyanis Jászy nem oly sudár termet.

Mikor ezt az állítást teszi, gondolkozok: biza én se bánnám. Minél magasabb az ember, annál nagyobb a tekintély, nem igaz, kérdem. A legnagyobb professzorok mind mily magassak. Mert az ember a másik magas emberre felfelé kell nézzen. Apponyi Albert mily magas az újságban! De vannak kivételek, ki közép-termet, s mégis mily hírességek, mint dr. Genersich vagy Lechner professzorunk. S akkor itt van az égi meszelő Koschek, ki viszont egyáltalában nem egy nagy valaki. Mármint a tudományban.

S akkor még sorolja Jászy a megdöbbentő dolgokat. Hogy a bőr alá bevarrt apró csont- s porcellán golyók számos testrész méretének változtatására képesek – s hangját lejjebb halkítva említi az erősebbik nem penis megnövelő vágyait –, s mit ma főleg bűnözők hajtanak végre magukon s egymáson. Kapott ily beteget kórházba, kinek a golyó befertőzte az egész fitymáját. S hogy ezt még megirigyelheti az úribb osztály. Találkozott már ilyen gentlemannal, kinek ez lett volna az óhaja, s apró aranygolyók felhelyezését kérte a fityma alá. Ő ily ocsmányságot nem végez, szögezi le.

Az ember fel s alá pendlizik kedd s csütörtöki napjain a Karolina s a szépséges Aesthetica villa között, s nemigen hiszi, hogy egy s ugyan az a város s emberek, miket gyógyít. S főleg hogy mindkét kórházban ugyanaz az év van, a háborúnak a második éve. Átlagossan eddig 46 paciens jut egy orvosra egy munkanapjára, 11 órában. De mostantól már úgy át lett szervezve, hogy számolni sem lehet. Mi is inkább csak csonkolunk, mint a frontkórházak, s úgy is csúfolják emeletünket: a mészárszék. Jaj, csak a mészáros osztályra ne kelljen menni, sír mindegyik. Pedig nem minálunk vitte el a lábát s kezét a gránát. Már lassacskán mi is egy harctér leszünk ugyanis, oly mennyiségben zuhognak reánk a veres keresztes vonatok, mik tömve érkeznek ide a keleti frontról.

Mit is mondjak. Új fűtőt kellett felvenni, s nyitni másik kemencét. De nem hogy egy kis meleget adjunk az emberi nyomorúságnak, nem. Csak nem lehet az emberi csonkokat odahajítni a kutyáknak, vagy faggyút főzni belőle, nem igaz, kérdem. Hát szépen el kell égetni.

Van, ki úgy távozik – illetőleg e szó is veszti az értelmét minálunk, mert lába nincsen neki –, teli torokból ordít, s könyörög egy golyóért a fejébe. Vagy hogy adjunk neki be oly altatót, mitől soha fel nem ébred. Igy üvölt. Nincsen neki egy karja se, hogy még elkövessen valamit maga ellen. S egy lába sem maradt. Adnak neki brómból háromszori adagokat nyugtatónak, mert van hét, hogy kifogy a veronál is. Egy olyasmi ember, mit már csak valami kosárban s talyigán lehet hordani, egy puszta fatörzs – gyökér, korona s ágak nélkül. Mert semmi nem maradott belőle, csak a teste s feje, egy végtagja sem. S mégis életben van. Valahová északra való, Galíciába, nem tudjuk, furcsán beszél, alig érteni a németjét. De csak csak felrakják vonatra azt is, úgy viszik, egy fáskosárban. Be lett kötve a szája is, mert csak kiábált. Úgy kaptuk már csonknak az egész embert, minek is küldték ide, nem igaz, kérdem. Már csak a csonkjait húztuk be lebenyeivel. Minden társának csak könyörög, öljék meg. Senki nem veszi a lelkére. Egyszer láttam, nem én varrtam. Félek, megálmodom.

Aztán fogom magam, s délután megyek a Schütz-uccába, Jászyhoz. Magyarázza, hogy a Helbing rendszerű sebészkéseket le fogja cserélni Langebeck rendszerűre, melyeken a fogás másképpen van kialakítva, nem kerek, de lapos. Próbálom, tényleg. Oly finom, mint a vaj, úgy vágunk vele.

Jászy a Helbing késeit el fogja adni. Gondolkozok, megvegyem. Jászynál egyébként nem csak selyemfonált használunk, mi legvékonyabb a varrásra, len szálat egyáltalában nem, hanem catgut-ot is, mi juh bélhurjából való sebészfonál, s műtétet követően felszívódik, beépül az anyaszervezetbe. A catgut sterilezve van rendkívüli körülmények közt, nagy nyomáson, így érkezik többször csomagolva Bécsből. Nagyobb mennyiséget tart ő mostan ebből, mert háború miatt el el akad a küldés. Arcon nincs használva, túl vastag volna, s hegje látszódik, ottan a selyem a jó. Be van neki szerezve egy oly klimagép is, mi eszközöket sterilez, mi ilyesmit a Karolinában nem látunk, de az egyetemnek sincsen.

Míg ott vagyok, egyik vagy másik kórházban, végzem a munkát, mit kiadnak, tanulok, fejlesztem magam. Mikor jövök el, s gondolkozok ezen a világon, érzem, meg bolondulok. Mehetek Lechner elme intézetibe. Egyikben tönk-ember, másikban kicsinosított lábú dáma. Egyikben hadiasszonyok éhező gyermekkel rohamozzák a kórházat, ha új szállítmány van, keresik férjük, testvérük. Másikban vesszük le a hájat a férfiról, mert olyannyit eszik.

Mert a sebészettől, ámbár úgy vágyódom rá, mint mit is mondjak, csakis a sebészetre, mert én másra nem vágyódom, de én az embervágás dolgától mind jobban s jobban megundorodok. Érzem, gyakorlását lassan örökre lehetetlennek találom. Örökre, kérdem. Talán csak a fiatal ember dobálózik mindég ily szavakkal. S vajjon ha egy balesetes útamba kerül, nem segítem meg, egy casareát el nem végzek, hogy anyát s gyermekét mentsem, kérdem. Nyilvánvaló dolog, erre esküdtem.

Erre s a magyar tudományokra.

Lehet, elhagyom én a sebészetet, mit legelébb is magától a fenntebbvalótól kaptam, ha én azt hinném, vagy a természettől, anyámtól s apámtól. Ámbár nem, apámtól egy fia semmit se kaptam. Őt vegyük ki innét. Akkor pedig marad csak ad naturam s az édesanya. Viszont hogy valaki miért fog bele a szenvedélyébe, azt nem kell magyarázni, s a világ sem kéri az embertől a magyarázatot. Mert a sebészet az orvostudománynak a legmagasabbik csúcsa, a királynő, mindenki tudja. Az is egy olyasmi szenvedély. Mint a zongora. Vannak oly asszonyok, ülnek otthon s egész nap klimpíroznak. S még boldogok is vele. Azonban, ha leteszi hegedűvonóját vagy szikéjét az ember, s még a hegedűt is mind összetöri, megtapodja, holott az őt nemcsak boldogította, de valamelyes eredményeket is tudott általa mutatni, az már csodálkozást okoz. Azt kell csak aztán magyarázni, minek hagyja abba az ember az ő passióját, minek. Hogy az ember miért dobja el, mi neki művészete, mit őt úgy imádott.

Mert nekem ez a háború egyik kezével mindent idead, mit egy sebésznek lehet, mert én itten mindent kitanulhatok, bármit operálhatok, oly irtóztató emberanyagot hajít elém, s akkor még a Nos rectorom sincsen meg, a diploma, csak itten állok a kapujában.

S mindent el is vesz másik kezével, mit embertől lehet. Minden nap borzadva látjuk a Karolinában s a többi hadikórházakban, hisz oly hatalmas emberanyagunk van, nem cadaver, de élő, mint soha annak előtte a chirurgus-orvos nem kapott. Mindent a világon ki lehet próbálnunk. S talán még a harctereken a puszta tűzbe nyújtott késsel laikusaink is megkockáztatnak némely műtéteket, mert kik nem óperáltatnak meg rögtöni hatállyal mellükben egy golyóval s szilánkkal, megholnak pár órán belül, veszítnivaló tehát semmi a bajtársnak. Mindenki sebész lehet, kinek bátorsága megvan hozzá! S nehány erős katona lefogja társát, kit minden érzéketlenítés s desinficiálás nélkül egy bicskával menteni próbálnak. Hallunk ilyet ugyanis. S csodálatos mód számosan túlélnek. Vagy hogy puszta kézzel kiveszik a sebből a szilánkot, golyót. Nem-e megyünk visszafelé, kérdem, a barlangok idejébe.

S akkor kinek magyarázkodjak, mikor magam sem tudom, mi történik énbennem, ha én majd a sebészetet odadobom. Hogy nem kell nekem se az az irtóztató rengeteg nyomorúlt a háborúból, nem kell, undorodok. Makara professzor úr is halott, tőle nem kérhetek tanácsot. Apámnak nincsen mit beszélni. Magamnak. Főleg magának mondja az ember s kérdez. S senki nem hallgatja meg. Senki. Én pedig azt mondom mostan ennek az embernek. Maradjál csendben, nem kell többet a magyarázkodás, tegyed, mi dolgod. Majd csak vége lessz ennek a háborúnak.