Kalligram / Archívum / 2013 / XXII. évf. 2013. április / XCII. zsoltár (A káromlásról); XCIII. zsoltár; XCIV. zsoltár

XCII. zsoltár (A káromlásról); XCIII. zsoltár; XCIV. zsoltár

XCII. ZSOLTÁR

A káromlásról

                             

1 Jó dolog szidni az Urat,

gyakorolja is, aki örömmel

gondol rá különben, és az,

aki nem is érti, mit mond.

2 Már reggel káromolni Téged,

majdnem olyan, mint verset

olvasni ébredés után, vagy meginni

egy kupica pálinkát éhgyomarra.

3 Az ilyen alkoholos beszéd,

túlvilágnak szegezett gyalázkodás,

jóságmocsok, szeretet-koptatás

jólesik a léleknek, mint a reggeli torna

a testnek, kapkodva ébrednek az

őrangyalok, csak gatyába bújnak, és

félmeztelenül, máris mehetnek

magukat mentegetni a főnökeikhez,

vagy minket mentegetni a beosztottaikhoz.

4 Éjjel a netről Stones-t hallgatni,

vagy más narkós zenét, a Szimpátia

az ördöggel-t, bár attól a számtól

már jobban menekülnek az alvilágiak,

mint a tömjénfüsttől, vagy a walesi

az Arany-verstől, ha magyarral találkozik.

Nem találsz ördögöt, aki szeretné Jaggert.

5 Aztán megint a reggel egy pikkelyes

kutyák közt töltött álom után, a zuhanyból

is a megbocsátás zúdul rád, a túlvilág dolgozik,

te pedig káromkodsz, mert a túl forró

vízzel megégetted magad.

6 Ha csak Istenre gondolok, mindentől

elmegy a kedvem. Mért lehet ő mindenható,

ha nem csinál semmit, én pedig, aki csinálnék,

semmi hatással se bírok a mindenre.

7 Te, Uram, magányos vagy mindörökké.

Tudom, milyen lehet, mikor felsarjaznak a jók,

mint a fű a lebetonozott udvar repedéseiben.

Mert íme, a te dicsérőid elvesznek, nem érsz rá

velük foglalkozni, csak a megbocsátás, a megbocsátás.

8 És legeltetem a szemem azokon, akiket

hátba támadok, számon a te szidott neveddel,

mert ketten megyünk a harcba, ketten támadunk

két oldalról, és aki előttünk megáll,

az csak egy hegység lehet, az emberi jónak

nincs hatóereje.

9 A hamis virágzik, mint a falra felfutó

ebszőlő, nem lepleződik le, pedig

el se rejti magát, megöregszik

és köztiszteletnek örvend, a tisztítótűzről jön

delegáció a 100. születésnapját

köszönteni. Az 1000-et,

a százezredeiket. Nem is volt még

ember, mikor a gonoszság a fejét fölütve

egy rettenetes káromkodással

megteremtette Istent.

Á! Nem!

                                   

                                 

XCIII. ZSOLTÁR

                               

1 Ó, hogy az Úr micsoda lemondásokra

képes! Egy háromtagú tanácsnak

adja át hatalmát, mint egy díszövet.

Elvágja az utolsó kötelet, mely a földet

a világhoz rögzítette.

2 Az örök azóta tart, amióta

hatalmon voltál, pár ezer éve,

de most rögtön azért még nem ér véget.

3 És hogy zúgnak az autópályák,

Uram, micsoda áramlás és hullámzás,

micsoda ide-oda, micsoda

lassú és gyors, micsoda te és én.

4 A nagy kereszteződések zúgásánál,

a városok állandó morajlásánál

is felségesebb az Úr az ő lemondásában.

5 Amit te le mondasz, az lefelé

is tart örökké, amit föl, az fönt lesz

még a csillagképeket is elhomályosítva.

                                 

                     

XCIV. ZSOLTÁR

                             

1 Boldog ember az, akit Te

megfedsz, Uram. És boldogtalan,

akinek a dicséreted osztod.

Ne dicsérj szembe, kérlek,

és ne dicsérj a hátam mögött se.

Persze Isten nem kerül senkinek

a háta mögé soha, Isten mindenkivel

szembe megy, mindenkinek a szemébe néz.

2 Uram, nem bánom, adok egy részt

a boldogságomból, de akkor dicsérj

meg mégis.

3 Nem, ez se jó, hányszor megfogadtam,

felhagyok a kompromisszumos

önbizalommal, hogy arra készülök,

ha A sikerül, akkor B nem, ha B

sikerül, akkor A nem.

4 Uram, boldog ember vagyok

mert dicsérsz, és ha megfedsz

is, mosolyog a szemed, mindig

a szemembe nézel, pedig anélkül

többet láthatnál belőlem, de udvarias

vagy és meghagyod a titkaimat.

5 Isten mindenkivel szembe megy,

nem mi lázadunk ellene, ő

miellenünk, de már nincs benne

akkora harag és elkeseredés,

mint amikor az árvizeket egyesítette,

hogy újrakezdhessen valamit,

amit még ő se kezdhet újra.

6 Uram, boldog vagyok,

hogy ezen az elrontott világon

élhetek, mert ha minden terved valóra

válik, akkor nem lenne helyem

abban a tökéletesek világában.

7 Igaz, neked se, hisz nélküled

is ugyanolyan jól működne

minden. Ugye mégsem csak

ezért teremtettél haló világot

nekünk?