Csecsszopás, avagy disznók Akarnaniában
Barak László: Hülyegyerekek drága játszmái. Válogatott publicisztika 2007–2012. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2012
Hát nem látjátok, hogy azok a zord alakok, akik filozófiai tanulmányokkal foglalkoznak, vagy komoly, nehéz ügyeknek szentelik magukat, előbb megöregszenek jóformán, mintsem fiatalok lettek volna? Természetesen azért, mert a gondok s az állandó heves töprenkedéssel járó nyugtalankodás kimeríti az éltető szellemet és életnedveket. Ezzel szemben az én balgáim kövérkések, ragyognak, pompás bőrben vannak, akárcsak a disznók Akarnaniában.
(Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete, 1509)
Éles, mérges, kíméletet nem kérő, szenvedélyes, veszélyes szövegek. Állandó heves töprenkedéssel járó nyugtalankodás, de semmifajta öreg(es)ség. Sok túlzás, igazságtalanság, kevéssé cizellált, erőteljes nyelv, minimum neccesnek tartom, alulról szagolnák az ibolyát, gond egy szál se, azon agyalok, vígan és dalolva, bárki hülyét kapna típusú ki- és beszólás, szógyártás-telitalálatok, mint nehogymábajlegyenista- és autonomistapisták, szóval igazi publicisztika. Az „ugyanilyen magától értetődő egy politikus hazug, sunyi nyomulása a médiában” például, így külön, magában igazságtalan, mer’ mér’ volna magától értetődő, viszont mindez, ha nem külön igazságo(cská)k sorozata is, együtt igazság(os). Hülyeségek, gonoszságok és balgaságok szemléje.
Barak elfogulatlan. Ilyen szinte nincs, mindenki elfogult, nyilván ő is, és ezzel együtt érzem/látom őt elfogulatlannak, ami komoly dolog, a politikai diskurzusban nagyjából csak ez a komoly. Kemény. Kemény helyzetben van, keményen ellenáll neki. Kicsit beleszagolva a magyarországi politikai durcheinanderbe, álarc nélkül telibeszippantva a gázt, keletkezett némi fogalmam arról, mit jelenthet akár ehhez képest is, amikor valaki tekintetét Magyarországra vetve, látván látja, itt mi megy, miközben ott beszél, Szlovákiában, az enyémhez képest mindenképp másfajta helyzetben. Hogy ténylegesen mit jelent, amit mond, és én mit értek belőle. 2008. február 20-án például az volt, hogy egy Ďušan Čaplovič nevű jóember, ráadásul a szlovák kormányfő helyettese szerint Koszovó függetlenedése aggályos, mivel Duray Mikós és Csáky Pál a szlovákiai magyarokra a Hitlertől vett „nemzeti kisebbség” kifejezést használta a „nemzetiségi kisebbség” kifejezés helyett. Ezt értem.
Ja. Úgy-ahogy.
Van, amit nem. Értem, mert pontos magyar szöveg, csak a problémát nem értem. Pedig kell lennie problémának, egyébként nem volna maga a szöveg: azért lett szöveg, mert volt probléma, vagy nem? Nincs megoldás, mivel van probléma, hogy kifordítsam Marcel Duchamp maximáját. Hát, ki érti, ki nem, olyan is van, hogy egykor értettem, ma már nem értem, mindenféle variáció, és az a jó, ha nem számít, hogy konkrétan nem sokat értek, mert általában értem az egészet. A jó publicisztika zárójelbe teszi, mintegy kipakolja magából azt a valamit, izét, konfliktust, jelenséget, bajt stb., ami miatt meg lett írva, hogy az így keletkezett üres és érdekes helyre invitáljon engem.
Benn is tartson.
Hogy egyenest élvezzem ezt a nem-értem-de-jó! helyzetet, mi több, annyira még csak föl se akarjam fogni. Mint a Divina Commediát, melyből lábjegyzetek nélkül ma semmit nem ért senki, és rendben van, elolvasom a lábjegyzeteket, ha már írtak hozzá olyat, de ha nem olvasom el, úgy szebb. Hogy akkor is működjön, vegyen részt az életem működtetésében, ha majd azt se tudom már, hogy a Fico, Jánošík, Duray, Slota és Csáky nevéhez miféle sorrendben passzol a Róbert, a Juraj, a Miklós, a Ján vagy a Pál.
Olvasom például, hogy a szerző egy szép márciusi napon családjával Párkányból átsétál a Mária Valéria hídon. Esztergom, Vár, Bazilika, Melocco Miklós monumentális, giccses, István megkoronázását idéző szoborkompozíciója, satöbbi, élvezi a határőrök nélküli átkelést, édesapjára emlékezik, aki mindezt nem élhette meg – mikor is véletlenül belehallgat egy idegenvezető szövegébe. Mely szerint „a híd újjáépítésével a Felvidék tulajdonképpen visszatért” ugyan, ám a következő problémák jöttek vele: a szlovákok átjönnek pénzt keresni, de odaát költik el, és az esztergomiak is, átballagván a hídon, az olcsóság miatt a szlovákoknál költenek, ezért véleményes, hogy a hidat igazából föl kéne robbantani. És látom magam előtt, ahogy Barak is épp fölrobban ettől a hülyeségtől.
Azt kell mondanom, robbanjon is!
Minden!
Hogy nem érdemes ilyesmi robbanások nélkül leírni semmit. Ebben a mini-remekben utal még az aktuális – akkor azt hittem, alulmúlhatatlan – csúcs-ostobaságra, hogy ugyanis említett Melocco (ki)használván egy Radnóti-idézetet veszprémi Brusznyai-emlékművéhez, szeméremből vagy miből, egyszerűen meghamisította, csecsemőkre változtatva a csecsszopókat.
Akikben megnő az értelem.
A helyzet az, hogy nem nő meg az értelem. Nem és nem, akad majd téma elég, Laci, győzd kedéllyel.