Valamicske a költészettől; Bura; Vért eszünk; Fogyókúra
Valamicske a költészettől
Azt mondták, illik az új ruhám.
És hogy rám illik, nem másra.
Olyan voltam, mint egy tündér,
szakasztott fiútündér voltam,
akit mesekönyvből vágtak ki.
Igaz, vállban bő egy kicsit,
a nadrághoz majd szíj kell.
Így lifegett rajtam a nyelv.
Belenősz lassan, mondták.
Olyan vagy, mint egy nyelvbotlás,
amit különben alig választ el
valamicske a költészettől.
Bura
A szégyen nem enged vissza
a tett színhelyére,
burával fedi,
de látszik a párolgó, mindig-friss
sérülés a karácsonyi pontyon.
Az életeken, amik megszámlálhatók
most, a szervezettség szikéi dolgoznak.
Abban reménykedni, hogy keletkezik
egy felület valahol a bőrön,
mely elkerülheti a rokonok
meg a visszaidézésre azonnal kész tudat
szakadatlan figyelmét.
Inkább azokat dicsérem,
akik az alvó arcokat szövik meg
az utcalámpa fényéből.
Vért eszünk
Felnőtt akarok lenni,
sikítom, de nem szavakkal,
csak a belső fordítógép működik,
és csak az agyam hallja.
Nálunk a férfiak férfiak,
így lettek leosztva a lapok.
Például ahogy megemelik
a dereglyét a majd kétmázsás,
fehérre kefélt disznóval,
fújnak hozzá, alig emelik
a lábukat, hogy bírják,
szaporázzák, amikor cipelik
a boncoláshoz. De tudni róluk,
hogy erősek, izmosak a hús
felett, nincsen bennük szánalom.
Reggelire már vért eszünk,
tojással ritkítva, hagymásan.
Kint a placcon visszhanggá
kocsonyásodik az állat iszonyú
vonítása, mintha befogott füllel
hallanánk, szorgos pufajkák
rokonokat rejtenek, roppant testek
hajolnak a nagyedények fölé.
Ezt a képet majd én is jól
fölhizlalom. Időt adok neki,
moslékot minden nap.
Aztán egy nap levágom.
Fogyókúra
bejegyzések
1
Reggelire meg ebédre (sosem vacsorázik)
belemar egy kilónyi disznócombba,
rázogatja a pofájával, amennyire csak tudja,
hörög egy keveset, majd az asszony
visszateszi a hűtőbe. Aztán kávézgatnak,
a gyerekek a szobájukban játszanak ilyenkor.
2
Zacskózni lehetne az adagokat,
ha konyhai mérlegre tennénk,
mindegyik ugyanannyit nyomna,
ki lehetne dekázni a hátralévő időt.
3
A kommentelők szerint a pontosság
csupán egy kényszerképzet vágymunkája,
mintha egy hentes művégtagot emelne le
a kampóról – teszik hozzá a poétalelkűek.
4
Ebben a stádiumban már
az a fontos, ami lemegy,
nem ami marad.
A test vesztésre áll, de hát bizonyos
értelemben ez lenne a cél.