(szino)líra

                          akácos

kemény lecke mikor az érzés az ízlés megkövesedett terepére botlik hisz maga a tetszés alig szálazható ott is hol egyenes történelmi sikátorokba terelnek makacs gének mivel a felmenők legtöbbször alig acsarkodnak olykor keveset beszélnek legfeljebb berendezik körötted a szűk
világot vajon szürkülő csipketerítők és sárguló porcelán figurák nélkül kispolgári szobákat ki látott melyekből lázongó ifjúként formátlan sejtések felé sokan elindultak szeretnék zavartan kitakarni a múltat lesatírozni a házi mitológiát s gyökértelenül lépkedni tovább akár a zavaros látleletű kényelmetlenül dörömbölő avantgárd irányába néhányat ha már köldökzsinór nélkül maradt elmédben a század aztán a sok romboló gesztus egyszer csak visszataszít a permanens
tagadások dzsungelében nem tudod kibogozni mi az a hit mely felmutathatná benned a hiányt
őrölni kezdve a szívmagányt s árvultan akarsz családi emlékekhez visszalopakodni absztrakt mellett érdekelni kezd egy sajátos hakni amikor apa bandával húzatta anyának az akácos utat
s nagypapa nyolcablakos házát utólag már úgy veszed mint egy bohéman elmulatott szép eset

akad

a történetírásban kissé mindig gyanakodtam elsősorban persze ha dokumentumok fotók nélkül dőltek a halottak holott előbb-utóbb dőlniük kellett de cinikus hamisítások hazug híresztelések mentén kijártuk már az egyszeregyet s bizalmatlanul hallgatjuk ki a gonosz és ki az igazságos
mert akit megkapartunk valahol mindig meghomálylott a szabadsághős is legtöbbször szadista
a józan életű családja elől azok mindenét elitta a szűz gyakran meredt szerszámot többet látott mint virágot a szemforgató szent gyakrabban kihágott mint ahányszor rábukott a bibliára csak a névtelen maradt apró hibáival árva szegényen és sóvárogva bolyongva az érinthető relikviák között nekem az eszméltető mikor dúlások idején némely ősünk mocsárba költözött és akadt
mindig társa ki mint az alattomos vadász csábító kereplőkkel kivárta míg kimászik a hínárból
s az ellen gyilokjába dől nem élve meg a sápadt vigaszt amint árulóját is átjárja a tőr s valahol pusztítója is elenyészik s ha elhagynád a bizonytalan régit finomított változatban e kín mára is akad hisz nem győzöd számolni a halottakat kiket még az élhetés határaitól innen a bűn leterít

akadály

parányi helyzet melyből később minden megérthető gyerekkorom úgy alakult hogy voltam én virgoncan ugrabugráló sokszor talán nem szeretem szeleskedő ki ezt-azt leborít vagy eliramlik
a lényeg mellett és utólag szégyelli csak bevallani fontos életrajzi epizódjaiból alig-alig tellett értelmes mozdulatra nem úgy a gyatra iskolai sportvilágban hol morózus tornatanárunk igazi elhivatottságban leste eltunyult tanítványai között a menthető elevenjét rabinás néhány hónap múlva zsákolt tasziló ollózva szállt át a lécen én imponáló indián szökkenéseimért kitaposott szöges cipőt kaptam az edzésen s ha versenyeken a korhadó deszkán sikerült jól lécet is fogni
nem lehetett az az ellenérdekelt lobbi ki ne akasztott volna nyakamba fényes medált csakhogy történt egyszer hogy ketten pályázták meg a száztíz akadályt éltemben nem láttam még merev nyújtott láb után miként kell félkörösen behúzni a másikat de mint általában a tisztátalan nagy politikában annyian elindultam a bronzra lesve s többször elesve lemaradva tetemes méterekre
örökre megtanultam mi a valódi érdem szerencsére ez a hazug érem is rég elkallódott valahol