Szerenád; Jobb esélyünk nincs

Szerenád

Látod, a jövőbe látok,
már meg sem ijesztesz.
Tisztán látszik végre minden,
ami nem lesz.

                   *

Lassan már egy éve, hogy nem láttalak.
Mégis hiszem, hogy létezel. Elég
szegény vagyok. Itt állok egy szál hitben.

Igaz, jóval több is, mint egy éve már,
hogy a dolgok milyenségétől
függetlenül is eléggé fáj minden.

                   *

Voltak szép perceink? Te mondd meg, én
már tényleg nem tudom. Ha bármi volt,
ami szép, annyira nem, hogy kimondd.

Nem tudom, mi hányzik benned,
így viszont egy rossz szót sem szólhatok.
Elkeveredsz, mint a szétszórt lapok.

                   *

Süt a nap. Ácsorgok.
Nem szeretlek.
Elhajtok egy koldust.
Gondolkodom.

Megjegyzem, mielőtt
még megváltozik,
a pillanatot, most
pont jól tudom.

                   *

Ha foszlányokban maradt még bennem
egy kevés harmónia,
mint egy fázó kis állat elhunyt anyjába, kapaszkodnék abba,
aminek nem szabadott volna elmúlnia,

élni kicsit, mint bennem rekedt, halvány emléke magamnak,
bevárni, kik életem múlásáról
vétlenül vagy önszántukból
inkább lemaradtak.

Ezt kellene tennem, én meg mégis
veled mérgezem magam.
Emlékedet eszem, iszom, azt lélegzem, az vagyok:
örök hétvégi csend, pedig
ma még csak kedd vagy szerda van.

                   *

Mint úszni csak a rend kedvéért tanuló,
ügyetlen, nehézkes városi gyerek,
ki inkább megbújik a tétlen sásban,
mert már a partnál túl mély volt a tó,

napról napra reménytelenebbül,
cseppről cseppre fogyatkozó erővel
kereslek folyton minden másban,
s lassan beleőrülök, ha mégsem vagy pótolható.

                   *

Milyen lehetsz most, merre jársz,
kik a barátaid, fested-e magad,
hogy van anyád, eszel-e rendesen,
vagy csak ami reggelről marad?

Van elég pénzed, szeretsz-e valakit,
sírtál mostanában, mivel telnek a napok,
követed a híreket, gondolsz-e a múltra,
hogy hordod a hajad, kikkel tartasz haragot?

                   *

Keressük egymást, beszéljük meg,
hogy teltek mostanában a dolgaink,
mintha gyerek volna még a nyár
és biciklit tolna kint,
a ház előtt, míg mi a fűben játszunk,
almát lopunk szomszéd fákról –
Legyen szükségünk egymásra, hogy
ne lehessünk otthon bárhol.

                   *

Őrültség, gondolja magában,
mégis, ennek itt és most
nem szabad a végére érni.

Őrültség, gondolja magában,
ezek után bármit is
gondolni magában s leírni.

Őrültség, gondolja magában,
s talán mégis így van, hogy
most utoljára beszél hozzá.

Őrültség, hisz úgysem olvasod.
Ne is olvasd soha. Ne
remélhesse, hogy feloldoznád.

                   *

Ha felteszek egy kérdést
– nyilván nem fogok, de azért majd
lehetőleg mondj rögtön nemet.

Átkozott vagyok, s tőlem te
is. Nagy hiba volt annyit keresnem,
s benned találnom meg az ünnepet.

Jobb esélyünk nincs

Hagyjuk inkább. Ez egy rossz nap.
Ne is kezdjük elölről. Jobb
nem lesz már, csak hosszabb.

Feküdjünk le ma korábban.
Olts villanyt és ne hibáztass.
Egyikünk sem makulátlan.

Lennék én jobb. Jobban boldog.
Boldogan jobb. Más sem vagyok.
Nem fáj a szív. Dobban, mondod.

Hagyjuk inkább. Inkább hozhat
mást egy más nap. Jobb esélyünk
nincs már semmi. Ez egy rossz nap.