Kalligram / Archívum / 2014 / XXIII. évf. 2014. július–augusztus / Hogyan találjuk ki Heterotópiát?

Hogyan találjuk ki Heterotópiát?

Társasjáték

     
     
Évek óta kísért az a gondolat, hogy írjak egy regényt, amelyben másképp működik a világ. Nem érvényesülnének benne bizonyos nyilvánvaló alapelvek. Azt hiszem, ha nyilvánvalónak tekintünk valamit, az egyáltalán nem abból adódik, hogy tényről van szó, hanem társadalmi megegyezés és agyi beidegződés az alapja, vagyis inkább a pszichológia, mint a fizika területéhez tartozik.

Szeretem alaposan megvizsgálni az olyan történelmi pillanatokat, amelyek megváltoztatták az emberek gondolkodását, érdekel, milyen változások történtek utánuk a világban. Amikor úgy hitték, hogy lapos a világ, akkor lapos is volt: nem utazgatott az ember a tengeren túlra, nem lépte túl a partok szélét. Egészen meggyőző matematikai számításokat készítettek a geocentrikus naprendszerhez is, ezeket alkalmazták a gyakorlatban – meg tudták mondani előre a napfogyatkozások idejét, és használható naptárokat szerkesztettek. Az értelmünk mindenáron alátámasztja azt, amiben hiszünk. Éppen ezért olyan nehéz megváltoztatni a világot.
Minden utópia alapvető eleme az elégedetlenség. Ha egyáltalán fölmerült az a gondolat, hogy lehet jobb is, az azt jelenti, hogy máris jobb. Ha csak nyitottak lennénk a változásokra, és nem tartanánk ki mereven minden begyepesedett szokásunk mellett. Ha nyugodtan, békésen tudnánk változtatni a paradigmákon, és ehhez nem kellene több idő, mint egy, legföljebb két nemzedék – akkor nem lenne szükség véres kataklizmákra.
Nincs kétségem afelől, hogy a jobb világról szőtt ábrándok mind a képzeletben születnek. Tulajdonképpen minden a képzeletben születik, csodálom, hogy az iskolák nem hirdetnek külön tanfolyamot, ahol ezt a képességet fejlesztik, és az egyetemeken sincs erre szakosodott kar.
A heterotópia egyszerűen olyan hely, amely más, mint a számunkra ismert világ. Olyasmi, mint egy alternatív valóság, amelynek gyökerei közösek lehettek a miénkkel, valamikor a régmúltban, aztán határozottan kettéváltak. Vagy lehet atópia. Az atoposz szó azt jelenti: „más”, „eltér a többitől”, „rendkívüli” – Platón Lakomájában pontosan ezzel a szóval jellemzi Szókratészt Alkibiadész. Nem szokványos világ, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne. Inkább azt, hogy ami szokványos, ami mindig nyilvánvaló, az nem feltétlenül jó.
A mi világunk a gondolkodás tehetetlenségéből keletkezik. Feltehetőleg többféle módon értelmezhető a valóság, sőt az is lehet, hogy végtelen számú módja van. De csak néhány értelmezés lesz domináns, amelyeket kitartóan vernek a fejünkbe, vagy a tehetetlenségi erő tartja fenn őket.
A játék lényege, hogy kiválasztunk néhány kijelentést a világról, amelyeket nyilvánvalónak, támadhatatlannak tartunk. Ezután alapos vizsgálatnak kell alávetni őket, lyukakat, repedéseket keresni rajtuk. Próbáljunk bizalmatlannak lenni, ugyanakkor hagyjuk dolgozni a képzeletet. És véssük eszünkbe, mit mondott Blake: amit el tudunk képzelni, az mind az igazság egy fajtája.
Felsorolok néhány nyilvánvaló tézist, amelyet a tehetetlenségi erő tart fenn, és szembeállítom velük heterotópiai antitézisüket.

1. Az ember bizonyos közösségek és szerveződések tagja, amelyek feladata, hogy támogassák és védjék az egyént. Az egyén viszont e közösségek kedvéért kénytelen lemondani szabadsága egy részéről: például a szabad helyváltoztatásról.
Heterotópia Alkotmányának első cikkelye világosan kimondja, hogy az ember alapvető joga a szabad helyváltoztatáshoz való jog. Nincsenek határok, útlevelek, nincsenek kerítések. A vízum fogalma olyan derültséget keltene a heterotópok körében, hogy már a puszta „vízum” szóra is kacagásban törnének ki.

2. Van fejlődés a tudományban – ma többet tudunk, mint tegnap. A tudomány fejlődése megállíthatatlan, egyre nagyobb területek tűnnek el évről évre az ismeretlenből.
Általánosan elterjedt például az a meggyőződés, hogy egy év múlva feltárjuk a teljes genomot, tudni fogjuk, hogyan gyógyítsunk meg egyes betegségeket, megismerjük a világegyetem múltját és azt is, hogyan terjednek egyes hullámok. Ha azt akarjuk érzékeltetni, hogy egy tudomány állása gyatra, azt mondjuk róla, hogy „tizenkilencedik századi”.
Heterotópiában viszont nem azt bizonygatják az emberek, hogy pont az ellenkezője igaz, nincs fejlődés, vaskor lett az aranykor. Ezzel szemben úgy gondolják, hogy egyes területeken különösen szembetűnő a tudomány fejlődése, más területeken pedig nem. De mindenekelőtt azt hangsúlyozzák, hogy a tudással egy ütemben, szüntelenül nő a tudatlanság mértéke. A több tudás legalábbis nem jelenti azt, hogy többet tudunk, ami ugyanolyan paradox, mint amilyen logikus állítás.
Heterotópia lakói szerint például a nemtudás fölfedezése volt az egyik legjelentősebb vívmány, új szakaszt nyitott a történelemben. Titok az ember és az egész világ. A heterotópok ezért elfogadták a „tudatos tudatlanság” stratégiáját. Feltételezésük szerint léteznek olyan dolgok, amelyeket sosem tudunk meg, ezek csak felvillannak előttünk, de megismerhetetlenek maradnak. Ezért nem használják a tudást és a tudományt olyan egyoldalú megfogalmazásokra, amelyek azt fejezik ki, hogy valami hogy van és mit jelent. Látszatra nem sokat jelent ez a változás, de a heterotrópok így kezelik az ügyet, ha fontos kérdésekben akarnak megegyezésre jutni egymással: „Nem tudjuk, hogy van, de egy ideig próbálunk úgy viselkedni, mintha így és így lenne; meglátjuk, mi lesz belőle. Aztán elkezdhetünk másképp gondolkodni.” Így minden redukcionista elmélet elveszíti létjogosultságát, tiszteletet kelt a megmagyarázhatatlanság. Kérdések feltevésére, a fantázia működésére, meglepő perspektívák befogadására késztet.
A mi Heterotópiánkban mindent hipotézisként tanulnak. Azt gyakorolják állandóan, hogyan lehet különböző szempontokból megközelíteni ugyanazt, váltogatni a szemszögeket, megvédeni az ellentétes ítéleteket. És ha ilyen ingatagnak bizonyul az érzékszervi és értelmi megismerés, nagyobb lesz a másfajta megismerések, a képzelet és az empátia jelentősége. Akik ilyen iskolát végeztek, azok inkább a folyamatokat, mint az állapotokat látják. Nem létezik olyasmi, mint az állandó és monolit személyiség. Életük során nevet változtatnak az emberek, és mindig másképp adják elő az élettörténetüket. Metafizikai értelemben itt egészen új, holisztikus, panteisztikus lelkületű faj uralkodik, ahol a megismerhetetlennel való állandó és tényleges (tehát nem rituális) szembesülést értjük a lelkület alatt.

3. A természetes kiválasztódás mechanizmusa az evolúció motorja. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az élettelen környezet meghatározott körülményei között versengenek egymással az élőlények.
Heterotópiában inkább úgy tartják, hogy ez a tétel – minden látszólagos ésszerűsége ellenére – irracionális, és gyakran rácáfol a tapasztalat. Ugyanilyen jogosan lehetne elfogadni az evolúciós folyamat más rendszerszerű magyarázatát is.
A heterotópok például el szoktak mesélni egy olyan történetet, amelyet a mi világunkban is ismernek: Darwin korában élt egy tudós asszony, aki kidolgozott egy másik, nagyon érdekes elméletet, amellyel a természettudós utazásai során gyűjtött adatokat magyarázta. Sajnos, amint az gyakran előfordul a tudós asszonyokkal, a neve nem maradt fönn napjainkig, azonkívül olyan formabontó volt a dolgozata, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyták. Azt próbálta bizonyítani, hogy ugyanilyen jól érvényesülne az evolúció logikája, ha más tényezőket illesztenénk az állandó versengés helyébe, olyanokat, mint például a kölcsönös támogatás vagy az altruizmus, amelyek valahogy beépültek a természet mechanizmusába. Ezért a heterotópok inkább újra megvizsgálják a természetet, és meglátják benne, hogyan támaszkodik egymásra az élet minden fajtája, hogyan osztják meg egymással az élőhelyeket, itatóhelyeket az egyes fajok, hogyan alkalmazzák a fajok közötti békéltető rituálékat – sok példát találunk az irodalomban az ilyen típusú viselkedésre. Arra is, hogy feláldozzák magukat egymásért az élőlények.
Ugyanennek a témának egy másik variációja az a tézis, amelyet Elaine Morgan állított föl. Szerinte a thümosz, a kitűnni vágyás, a dicsőség akarása, az elismerés kivívása a versengés alternatív mechanizmusa. Ez a vágy szokatlan, excentrikus, ugyanakkor kreatív viselkedésekhez vezet, amelyeket azért találtak ki, hogy magukra vonják a hím vagy a nőstény figyelmét, vagy azért, hogy tekintélyt vívjanak ki a csoportban. Az effajta viselkedésre sok példát dokumentáltak a majmok között.
Van még egy elgondolás, az ismert amerikai biológus, Lynn Margulis elmélete, aki szerint nemcsak véletlenszerű mutációkból alakulnak ki evolúciós újdonságok, hanem szimbiogenezisből is, vagyis abból, hogy szimbiotikus módon egyesülnek a baktérium-sejtláncok. Margulis azt állítja, hogy sorozatos endoszimbiózisok, vagyis egymáshoz kapcsolódva élő lények vezetettek az új fajok keletkezéséhez – ennek példái a mitokondriumok, amelyek valamikor régen önálló organizmusként működtek, de beolvadtak a sejtekbe, vagy összekapcsolódtak velük, és azóta a sejtek érdekében dolgoznak. Margulis hangsúlyozza, hogy nemcsak harcolnak és versengenek az élő szervezetek, hanem hatással is vannak egymásra, és egymáshoz kapcsolódva támogatják egymást. Ez az evolúció szelídebb formájáról alkotott alternatív elmélet, ahol a változásokban ugyanolyan fontos szerepet játszik az együttműködés és a segítés mechanizmusa.
Tehát sokféle hipotézis van, és ez nagyon tetszik a heterotópoknak. Kiveszi a fegyvert minden darwinista és neodarwinista kezéből, akik más tudományágakba is szeretik átvinni az egyedül helyes biológiai törvényeket – a gazdaságtan és a szociológia területére.
Nem hallottam arról, hogy a heterotópok külön a védelmükbe vették volna a kreacionistákat, de az intellektuális tisztesség kedvéért nem árt emlékeztetni arra, hogy a természetes kiválasztódás elmélete csak egy a tények számos interpretációja közül, de nem az egyetlen. Ugyanakkor, mondják a heterotópok, sok más gazdaságtani és politikai elméletnek adott alapot, vagy szokás szerint az erőszak gyáva legitimálását segíti elő. Ha csak enyhe kétkedéssel közelítjük meg ezt az elméletet, már akkor is más fényben látjuk a világot. Az altruista, támogató mechanizmusokban egyszerre már nem az alkalmazkodni képtelen és kihalásra ítélt organizmusok különcködését látjuk, hanem azok is „természetesek” lesznek.
Pontosan így látják a heterotópok a természetet. Ezért nem hasznos tárgyként kezelik a többi lényt, és sosem használják ki őket a maguk javákra. Szó sem lehet gyilkolásról és egymás megevéséről. Partnerek, barátok. Nem egyformák, néha problémásak is, de akkor is barátok. A heterotópok inkább kölcsönös tiszteletet tanúsítanak, az egymás mellett élést gyakorolják, mint hogy versengjenek, és a természetes érdekellentétre alapozzanak (ez arra hasonlít, ahogy a régi, paleolit kultúrák viszonyultak a természet világához). Ebből egyenesen következik, hogy a gyerekek egész kicsi koruktól fogva tanulják más fajok nyelvét, és a fajok közti pszichológiával foglalkozó tanszékek működnek az egyetemeken.

4. A kőolaj, illetve más földből bányászott nyersanyagok az alapvető, tulajdonképpen egyedüli energiaforrások, ezeket kereskedelemben forgalmazzák. Az alternatív energiaforrások túl drágák, gazdaságtalanok és gyanúsak.
Még ha megjelennek is újabb és újabb érdekes ötletek az alternatív energiatermelésre, meglepő ellenállásba ütköznek még azelőtt, hogy széles körben használni kezdenék őket. A közvélemény rögtön azt hallja, hogy hosszabb távon nem kifizetődőek, túl nehéz üzembe helyezni őket, vagy túlságosan bonyolult a használatuk. Sok szakember hangoztatja, hogy technológiai szempontból már készen állunk arra, hogy teljesen új energiaforrásokat aknázzunk ki (vagy többfélét használjunk), és nem a technológia, hanem inkább a politika tart bennünket görcsösen a kőolaj, a szén és a gáz anakronisztikus világában, ráadásul ezeket – mivel magánjavaknak tekintik őket – el is lehet adni. Ebben rejlik rendszerünk legfőbb ereje. Valamikor régen kijelentettük, hogy az olyan alapvető javak, mint az ásványkincsek, saját tulajdonba kerülhetnek, aztán pénzért lehet átadni őket másoknak. Ez az abszurd felállás mérhetetlen hatalmat ad alig néhány embernek, és ők diktálják a feltételeket. Abból, hogy milyen ellenállásba ütközik minden ötlet, amely ezektől eltérő energiaforrásokat aknázna ki, sejteni lehet, hogy hiába felháborítóan igazságtalan a régi rendszer, ez valamilyen szélesebb társadalmi rend része.
A heterotópok számára tökéletesen logikus, hogy ha a víz és a levegő szinte természetes módon közös, ha a Himalája az emberiség tulajdona, és nem lehet áruba bocsátani a folyókat, akkor ugyanilyen általánosan hozzáférhetőnek kellene lenniük „a föld más kincseinek” is. Heterotópia lakói őrültségnek tartják, hogy elhitették velünk: az emberek megvásárolhatnak, tulajdonukba vehetnek egy darab földet, és így tulajdonosai lesznek annak, ami mélyen a föld alatt van. Ez olyan, mintha valaki kijelentené, hogy az ő tulajdonában állnak a napsugarak.
Ők már rég a tudomány mellé álltak, és szélenergiát, hőszivattyút, víz- és napenergiát használnak a különböző közös terek működtetésére. Ugyanakkor egy nagy jelentőségű találmánynak, a „hideg atomreakciónak” köszönhetően mindenki számára elérhető lett a saját energiaforrás. Igen sokáig dolgoztak ezen, végül sikerrel jártak, pedig őrültnek tűnt az ötlet (akárcsak háromszáz évvel ezelőtt a repülőgép ötlete). A hideg atomreakció egy kisméretű, hordozható készülékben megy végbe, amely mindenki számára hozzáférhető, és személyi tulajdonban van. Születésekor kap ilyet minden ember, olyan, mint a személyi szám. Az emberek, mondjuk, „tűzhelynek” hívják ezt a készüléket, és ha közösen akarnak csinálni valamit, akkor rákapcsolhatják egymásra a „tűzhelyeiket”.
A hozzáférhető olcsó energia miatt Heterotópia egész másképp működik, mint a számunkra ismert világ. Így, hogy az egyének saját energiaforrással rendelkeznek, automatikusan megszabadulnak számos gazdasági kényszertől. Az energiaforrás jellemzője, hogy kizárólag a tulajdonosa használhatja, ezért nem lehet sem ellopni, sem felhalmozni. Biztosítja a túlélést, a test hőmérsékletét és alapszinten az információk hozzáférhetőségét. Vagyis Heterotópiában nem létezik a munkához való rabszolgai kötődés. Nagyrészt feledésbe merült az elemi biztonság hiányának érzése is. Nagyobb szabadsággal rendelkeznek az emberek, ezért a társasági érintkezésükben kevesebb a félelem szülte viselkedés (agresszió, rivalizálás). Kisebb közösségekben is élnek, nem szerveződnek másokkal felbonthatatlan kötelékbe; mobil, mozgékony és kíváncsi személyiségek. Nomádok és kozmopoliták. A társadalmat itt nem a káosszal és az anarchiával szembeállított szervezett rendnek tekintik.

5. A vérségi kötelék, vagyis a család alkotja a társadalom legkisebb egységét. A tág értelemben vett vérségi kapcsolatok alkotják a nemzetet.
A közvélemény számára nyilvánvaló, hogy jobban érzik magukat az emberek családi vagy törzsi egységekben, mint más közösségekben. Ugyanakkor ezek a vérségi kötelékek (manapság inkább génekről beszélünk) sajátos fajta családi (törzsi) lojalitást hoznak létre. Természetesnek tekintik ezt az állapotot, mert becsben tart egy adott génállományt, amely részt vesz az evolucionista felfogások logikájából következő, tágan értelmezett versengésben.
Heterotópiában, ahol inkább az akarat és a választás, mint a szükségszerűség alapján alakulnak ki a kötelékek, a kultúra pedig nagymértékben globalizálódott, a hasonlóan gondolkodó embereket választják „közeli rokonoknak”, akiknek hasonló az ízlésük, és hasonló eszméket vallanak. Véletlenszerűnek, bizonytalannak és primitívnek tartják a vérségi kapcsolatokat. Ezért a heterotópok nem olyan közösségeket alkotnak, mint a család, a törzs vagy a nemzet. Vannak például lokális, nézet-, eszme-, hobbi- vagy munkaközösségek. Ismerek egy várost, ahol olyan emberek élnek, akiknek kiváló zenei hallásuk van, ott általában a zene körül zajlik az élet. A heterotópok egész másképp értelmezik a „család” szót is. Náluk például egy idősebb nő és tizenkét macskája is alkothat családot. Vagy három barátnő meg egyikük partnere, mert mindannyian lelkesednek a makrobiotikáért. Vagy két homoszexuális pár, akik egy felújításra váró szecessziós villában laknak. Ez utóbbi esetben a villa is családtag. Az így értelmezett „családok” tágabb struktúrákon belül élnek, amelyek szintén a közös ideálokon és a hasonló gondolkodáson alapulnak, ezeket társadalmaknak hívják. A társadalmak a maguk életeszményeit ápolják. Egyesek például keresztény ideálokat valósítanak meg, mások közelebb állnak az anarchista kommunákhoz. Aztán vannak olyan közösségek, amelyek úgy döntöttek, hogy a középkori beginák mintájára élnek. Van már két városuk és több falujuk az egyik folyó mellett. A heterotópoknak tehát nem kell elfogadniuk egy olyan, folyamatosan egyeztetett átlageszményt, amelyet sokan kétségbe vonnak.
Ezekből a társadalmakból áll össze az őket koordináló Unió, amely felettes rendszerként érvényt szerez a már említett alkotmányos alapelvnek, az emberek helyváltoztatási szabadságának és annak az elvnek, hogy senkit sem kényszerítenek arra, hogy olyan rendszerben maradjon, amely nem teljesíti az elvárásait. Mint tudjuk, az uniós alkotmány első cikkelye kimondja, hogy az emberi lénynek abszolút és elidegeníthetetlen joga, hogy szabadon változtassa a helyét és válassza meg és a lakóhelyét, valamint az eszményeivel összhangban álló életet éljen, amennyiben az nem veszélyezteti a másik ember szabadságát.

6. Az emberi populáció nagyjából egyenlő arányban oszlik két nemre.
Ez a nézet természetesnek számít, és nagy mitologikus narratíva támasztja alá; mindenhol érvényes. Elvileg kiegészíti egymást ez a két nem – az egyik az alávetett, a másik az uralkodó, az egyik érzelmi, a másik értelmi lény, és így tovább. Igen nagy szerepet játszott ebben a nemek komplementer jellegéről szóló ősi mítosz. Ez a duális felosztás az alapja annak is, hogy nemet tulajdonítunk egyes dolgoknak, jelenségeknek és szavaknak.
A jelenlegi civilizációk többsége erre a duális alapra épült. A két nemre osztás mély és mindent átható. Ez a dichotómia a világot leíró alapnyelv – a nő és a férfi láncszem lesz más dualizmusok végtelen láncolatában: nap–éj, tűz–víz, igen–nem, fönt–lent. Ez a valószerűtlen eszme figyelmen kívül hagy mindent, ami a két pólus között létezik. Vak a kontinuum minden formájára.
A heterotópok nagyon csodálkoznak a dolog effajta megközelítésén, hiszen ők nem dualizmusként, hanem kontinuumként értelmezik a nemet; ahol van hely arra, hogy sokféleképpen „átitassa” a dolgokat a férfi- és a női jelleg (egyébként nincs egyenes összefüggés a „férfi” és a „női”, valamint a nő és a férfi között).
Az emberek különbözőek, a világ pedig összetett – mondja ki a heterotópok alkotmányának második cikkelye. Ezért óvakodnak attól, hogy automatikusan összefüggésbe hozzák a biológiai jellemzőket a pszichológiai jegyekkel, ezt „biologizmusnak” nevezik, és nagyjából úgy kezelik, mint mi a szexizmust.

7. A nő inkább a természet, a férfi inkább a civilizáció része.
Tulajdonképpen minden korszakban népszerű ez a nézet, talán csak egy kicsit más színezetet kap. Abból ered, hogy túl könnyen hozzák kapcsolatba a havi ciklust a Hold-fázisokkal, illetve a terhességgel és a szüléssel. Ha elfogadjuk ezt a nézőpontot, manapság a menopauzára és annak következményeire helyeződik a hangsúly, az andropauzáról viszont szinte nem is veszünk tudomást egyáltalán. Kétszázötven évvel ezelőtt még általános volt az a vélekedés, hogy a nők lelki zavarainak természete testi jellegű, és a méh betegségeivel függ össze; a férfiak pszichikai zavarai pedig inkább „szellemi” eredetűek.
Mint megtudtam, a heterotópok nem vallanak egységes nézeteket ebben a kérdésben, valahogy úgy néz ki a dolog, mintha – rájuk jellemző módon – egyensúlyoznának a kettő között: néha azt bizonygatják, hogy ami a természethez vagy a kultúrához való tartozást illeti, nincs semmiféle különbség a nemek között. Ciklusok ugyanúgy vannak a nők, mint a férfiak életében. A szülés és a terhesség épp úgy a természethez tartozik, mint az ejakuláció.
Azt is be lehet látni, hogy a nőknek tulajdonított pletykálkodás, amelyre olyan megvetéssel tekintenek a férfiak, a társadalmi kapcsolatok felépítésének és az információk átadásának része. A női verbalitás hatalmas kultúrateremtő és civilizációs szerepet játszott és játszik ma is. Emögött bújnak meg a nyelvi képességek, pletyka nélkül nem lehetne átadni a hagyományokat, nem fejlődne a kézműipar, a pletyka meghatározó szerepet játszik a gyerekek nevelésében is.
Mások azt állítják, hogy a férfi áll közelebb a természethez, a nő pedig a kultúrához és a civilizációhoz. A férfiaknál tapasztalható gyengén kontrollált szexualitásra, illetve az agresszióra, a szerényebb nyelvi tehetségre és az információcserében tanúsított korlátozott képességekre hivatkozva támasztják alá ezt a kijelentést, és idéznek néhány kutatást, amelyekkel az utóbbi időben szolgált a tudomány. A természettel szoros kapcsolatban álló férfi szerepel a heterotópok mítoszaiban és népi kultúrájában – a hőst mindig érzelmei vezérlik, spontán módon, előzetes tervezés nélkül cselekedik, nagymértékben meghatározza tetteit a versengés igénye, viselkedése gyakran ösztönös. A nőnek viszont, mint már említettem, civilizációs funkciót tulajdonít a hagyományos mitológia: ilyen a kommunikáció, a kézművesség, a mindennapi élet kultúrája, a hagyomány folytonosságának fenntartása. Amikor szóba kerül heterotópok előtt, hogy egyes helyeken ezt másképp gondolják az emberek, azon nagyon jót mulatnak.
Figyelem! Állítólag Heterotópia egyik északi szigetén él egy olyan társadalom, ahol nem vesznek tudomást a két nem közti különbségről, láthatatlan marad, és egyáltalán nem tekintik természetesnek.

8. A szaporodás jó és kívánatos.
Több nagy vallás parancsolatai szólnak erről, főleg azokra a vallásokra jellemző, amelyeknek részük van a világ irányításában, azonkívül patriarchális vallások, vagyis többé-kevésbé elmondható róluk, hogy eszköznek tekintik az emberi lényeket. Természetesen vannak olyan vallások és vallási irányzatok is, amelyek nem osztják ezt a nézetet, például a buddhizmus vagy a gnoszticizmus. A születés mindig örömteli esemény, ünneplés, szertartások kísérik. Természetes és jó, ha vannak gyerekeink. Ha nincs gyerek, az tökéletlenség, hiány, betegség. Felháborodva tekintünk manapság Kínára és az ott érvényes demográfiai szabályozásra, amely egy gyerekre korlátozza az utódok számát. Nyilvánvaló, hogy mindenki kedve szerint szaporodhat, még akkor is, ha nincs lehetősége arra, hogy megfelelően fölnevelhesse az utódokat. Ha fölveti valaki, hogy kontrollálni lehetne ezt az elemet, az mindig felháborodást kelt mind a jobb-, mind a baloldalon. Valószínűleg az is benne van ebben a felfogásban, hogy a természetes szaporulat biztosítja a jelenlegi rendszerek működését.
Heterotópiában úgy gondolják, hogy amíg nincsenek megoldva a világ legfőbb problémái – ezek közé tartozik az éhség, az oktatás hiánya, a szegénység, a betegségek, egyes területek túlnépesedése, az erőszak –, addig inkább szomorú töprengésre, mint örömre késztet a születés. Inkább a már meglévő gyerekek örökbefogadását kell támogatni, ez örvend megbecsülésnek, ez szerez örömet. A szülőket pedig, akik rászánják magukat erre a lépésre, példaként kell állítani az állampolgárok elé.
Heterotópiában nem olyan könnyű szaporodni. Meg kell győzni a társadalmat, amelyben élünk, hogy megvan bennünk a kellő felelősségtudat, van hely a gyereknek, és van annyi jövedelmünk, hogy el tudjuk tartani. Szülőnek lenni privilégium. Sorban állnak az engedélyért. Kontroll alatt tartják a születéseket. A már megszületett gyerekek taníttatásához komoly segítséget ad a társadalom és az Unió. Önmagában az a puszta tény, hogy valaki megfogant, és gyereket szült, nem ad hatalmat a kisgyerek fölött. A gyerekek nem a szüleik tulajdonai, ezért nagyrészt a nevelésüket is társadalmi kontroll alatt tartják. Itt nem is hallott senki gyerekek elleni erőszakról.
Heterotópiában nem látnak összefüggést a szexualitás és a gyerekvállalás között. Elfelejtették. A szex feladata az, hogy gyönyört adjon, és kötődést alakítson ki.
Állítólag Heterotópia egyik déli szigetén él egy olyan társadalom, ahol teljes mértékben tabu lett a szaporodás. Nem a szex tabu, hanem kimondottan a szaporodás. Ott az önkorlátozás ethosza uralkodik. Szép, méltóságteljes és állampolgárhoz méltó magatartás lemondani a gyermekvállalásról, a teherbe esést úgy tekintik, mintha lelepleződött volna gyengeségük: képtelenek uralkodni az ösztöneiken, társadalomellenesen és felelőtlenül viselkednek. A gyermektelen családokat állítják példaként mások elé. Közvetlenül a nemi érés előtt ideiglenes sterilizációt hajtanak végre mindenkin, amelyet később föl lehet függeszteni egyes esetekben, ha valaki megmakacsolja magát, és leteszi a megfelelő vizsgákat.

9. A vallás a közös javak egyike, a közösségi és törvényalkotó tevékenységek közé tartozik.
Így funkcionált a vallás a történelemben – építette a társadalmat, sőt az állami struktúrákat, hozzájárult az identitás megteremtéséhez, összekötött és elválasztott.
Heterotópiában másként közelítették meg a vallást az egész történelem során: benső ügyként kezelték, a magánszféra részének tekintették. Az athéni demokrácia és egyes felvilágosodás kori irányzatok hatottak a heterotópokra. Mostanra viszont már sokkal messzebb mentek. A vallásosság végtelenül intim természetű – valahogy úgy kezeljük, mint a szexet: az ember csak a hozzá legközelebb állóknak és csak gyertyafényben, suttogva beszél arról, miben és hogyan hisz. A nyilvánosság előtt tapintatos hallgatás leplezi a vallási kérdéseket. Előfordul, hogy leissza magát valaki, és kilocsog mindenfélét, vagy egy levakarhatatlan paparazzo lefotóz egy hírességet, amint belopózik egy kétes hírű kerületben rejtőző templomba. Mindenki tudja, hogy csinálunk ilyesmit, de valahogy nem illik beszélni róla. A részletekről meg végképp nem.

10. A halál olyasmi, ami teljes mértékben az élő pszichológiai és társadalmi téren kívülre kerül; nem tudjuk, mit kezdjünk vele. A halál a leghaszontalanabb jelenség az életben.
Haláluk pillanatában a heterotópok elveszítik a tulajdonjogukat az életük fölött. Közös vagyon lesz az életük, minden iratukat, fényképüket, felvételüket, feljegyzésüket és hátrahagyott tárgyaikat digitalizálják, és elhelyezik az interneten. Már nemzedékek óta ez a gyakorlat (az internet megjelenése előtt speciális nekrotékákat töltöttek meg velük), ezért egy most élő heterotóp hozzáférhet mindenkihez, aki előtte élt. Ez a világról szerzett tudás hatalmas, gigantikus és bölcs forrása – a mások élete.
Hasonló a helyzet a holtak testével. Elhamvasztják őket, a hamvakat pedig beleszórják az újonnan emelt épületek cementjébe. Csak egy pillanat vagyunk az időn átvonuló lények végtelen menetében, mindig több a halott, mint az élő, és mindig mindenben jelen vannak körülöttünk. Néha jólesik a tudat, hogy egy folyó két partját összekötő szép hídban, vagy egy új iskola falaiban benne van egy hozzátartozónk kicsiny része. Ezért a heterotópok nagyon személyes kapcsolatban vannak a városaikkal. És egyáltalán nem félnek a haláltól.

   

Vegyük úgy, hogy játékra szóló meghívás a tehetetlenség e tíz tézise, amelyeket most megkérdőjeleztünk. És mert minden reggel tehetetlenül nyomaszt mindaz, ami nyilvánvaló a világban, óriásinak tűnik a tézisek száma. A nagy dolgoktól az egészen aprókig. Ha el tudjuk képzelni, hogy jobb is lehet, az azt jelenti, hogy máris jobb.

 

Mihályi Zsuzsa fordítása