Kalligram / Archívum / 2014 / XXIII. évf. 2014. július–augusztus / „szakadj le rólam”; Megkésett, másnapi óda; Nagyítás

„szakadj le rólam”; Megkésett, másnapi óda; Nagyítás

 

 

„szakadj le rólam”

dohányról drogról alkoholról
lejöttem de már nem fogom elolvasni
a lukács-életművet sem livius római
történelmét hét kötetben és már kevesebb
húst eszem és édességet is módjával
sokat mozgok jógázok és meditálok
és a háromkilós kézisúlyzókat sem
hagyom pihenni esténként futok az
erdőben míg valaki le nem csap az mp3-ért
komoly könyveket olvasok az elengedésről
írok is olykor terápiás céllal és már a
pszichoterapeutámnak is egyre kevesebbet
beszélek rólad és nagyon praktikus lettem
takarékosan bánok a térrel ügyesen
helyezek el tárgyakat a szobában
a vasalódeszkának is megtaláltam a
helyét az ajtó mögött csak téged nem
tudlak évek óta hová tenni folyton
itt jársz-kelsz a fejemben

 

 

Megkésett, másnapi óda

                                                                         
edónak

 

                                   már délután sötétedik
szürke szomorú tekintete van
a tájnak a tegnapok
távolodva fájnak s mint
pocsolyák tükrében a fák  
feketéllő ága szememben ázik
arcod tétovasága
engedlek légy kedves másnak
eleget kínzott engem a másnap
csak fagyos sár és hó sehol
és jéghártyás tócsa az utcán
mért bámulnak rám furcsán
a sárga jelzőlámpák
autókürt riaszt a zebra
előtt bénázásomból
kocsmában kellene ülnöm
miattad megint de
lásd most józan vagyok
a semmi ragyog
magányos éjszakáim fölött
engem már bárki bánthat
nem fordítok senkinek hátat
leengedem kezem
nem védekezem
megyek szűk utamon
hol a tekintet tért veszt
és mindenhová
késve érkezem

Apróságok kicsiny tárháza 28.

tapintatos fiatalember volt
miután átadta a szertartáshoz
járó papírokat visszavonult hogy
magunkra maradhassunk pár
percre de nem tudtunk mit
kezdeni az időnkkel mely
szivárgott lassan a sejtjeinkből
ezúttal sem gazdálkodtunk jól
vele mert mit is tehet ilyenkor
az ember egy márvány
tartállyal a kezében csak
álltunk zavartan most
forduljak oda a fiamhoz
adjam át neki a tárgyat vajon tíz
évesen felfogja-e a gyorsan
jött változást hogy tessék fiam
itt van édesanyád

   

 

Nagyítás

A Hawelkában láttalak meg Bécsben,
a barátnőddel tortát ettetek.
Én hintáztam a kávéházi széken,
szemem sarkából téged lestelek.

Meghíztál kissé s nekem már öreg vagy,
bár feleannyi csak, amennyi én  –
Egy képem van a pendrájvomon rólad,
az évadzáró buli közepén

nem téged fotóztalak voltaképpen:
egy kolléganőm pohár sört emelt,
de rákerültél, ott vagy a bal szélen,
muszlim barátnőd hennával kezelt.

Most rákattintok egyet az egérrel,
a képernyőmön kinagyítalak,
és fokról fokra rajzolódik szépen
egy haja mögé bújt sunyi alak:

mert nagyítok és nagyítok csak egyre,
és most látom, hogy mit mutat a kép:
míg barátnőd szép ábrát fest kezedre
szemed sarkából engem lesel épp.