Sörpróza

   
 
„És mivel Bondy egész nap rettegett, hogy este az összes kocsma bezár,
hát ez esetre lavórokban és kannákban már délután felhordtuk a sört.”

Soha nem fogom megtudni, milyen lenne úgy olvasni Hrabalt, hogy előtte (vagy közben) még soha nem ittam sört, de valahogy nem is nagyon aggaszt ez az eshetőség, talán mert nem csak, hogy rengeteg sört sikerült már meginnom, bizonyos alapot szolgáltatva ezzel magamnak Hrabal szövegeinek befogadására, ebből a szempontból tehát nyugodt lehetek, ellentétben azokkal, akik még nem éreztek rá a sörivás lényegére, tudniillik, hogy van egy vastag üvegből készült fél literes, literes vagy három decis korsó (a pohár sajnos nem megfelelő), tele sörrel, mi pedig ezt az áttetsző, kesernyés levet a lehető legrövidebb időn belül magunkba folyatjuk, és bár itt sokan felkapják a fejüket, hogy minek sietni, inkább szépen, nyugodtan, de a fontolva haladás híveinek ebben az esetben nem adhatunk igazat, mert a sört nem lehet szopogatni, a sörivás lényege éppen az említett kvantitatív paraméteren nyugszik: az ember folyatja magába az aranyszínű habos-kesernyés folyadékot literszám, békésen nyugtázva a folyamatokat, amelyek ilyenkor a szervezetében elindulnak, mert ha már Hrabalnál tartunk, éppen ez az, ami szövegeit átitatja: egyrészt a sör maga, annak fogyasztása, meg az egész sörkultusz, amit ha adott esetben egy építményként próbálunk felfogni, bizony nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ehhez az építményhez maga Hrabal is hozzájárult néhány talicska, vagy inkább vagon téglával, részeként annak a nemzetnek, amelyikről a vicc is szól, hogy aszongya, vitatkozik az amerikai meg az orosz meg a cseh, melyik nép a dolgosabb: először az amerikai dicsekszik, hogy fiúk, hát nálunk ez úgy megy, hogy reggel elkezdünk építeni egy repülőteret, estefelé meg már szállhatnak is le a gépek, az orosz közbevág, hogy náluk reggel kikötőt kezdenek építeni, este már jöhetnek a hajók, a cseh meg csak annyit mond, hogy fiúk, Csehországban reggel elkezdik építeni a sörgyárat, délre meg már mindenki részeg, szóval Hrabal a legtöbb csehhez hasonlóan nem csak hogy egész nap permanensen fogyasztotta a sört, de rajongott is érte, Egon Bondyval, a költő-filozófussal és Vladimír Boudníkkal, az absztrakt explozionista képzőművésszel (a vysočanyi ČKD-üzem szerszámkészítő dolgozójával, aki szerint Párizs majdnem olyan szép lehet, mint Žižkov) még a libeňi évek alatt egyszer nyilvánosan bekenték magukat sörrel, mint írja, sörjampecek lettek, hogy kifejezzék sör iránti rajongásukat, a másik meg, szintén ezekből az időkből, amikor Vladimírral Mělníkbe utaztak leánykát inni, aztán estefelé, Prágába visszaérve, gyorsan mentek is sörre, hogy a leánykával megzavart szájízüket helyrebillentsék, de már az is elborzaszthatja az olvasót, hogy nemegyszer vödrökben, lavórokban hordták fel a sört lakhelyükre, az Örökkévalóság gátja 24-be, hogy Egon Bondy megfelelően rá tudjon hangolódni prózájának felolvasására, de ez persze mind nem volt elég, mert miután Liškáéktól, a Régi postából meg Hausmanéktól is hazavittek két-két vödörrel, még mindig nem nyugodtak meg, úgyhogy kinyittatták a mosókonyhát, és további vödröket kértek kölcsön, éjszaka dörömböltek a bezárt kocsmaajtón, felébresztve Vaništa urat, csapolna még nekik, mert meg voltak rémülve, mi lesz, ha elfogy a sör, és Egon Bondy nem tudja felolvasni prózáját Antonínról, a fiatalemberről, aki disszidálni akart Bajorországba, de eltévedt a Šumava erdejében, és visszajutott oda, ahonnan elindult, de nem is ez a lényeg, hanem hogy Hrabal minden hőse issza a sört, nők és férfiak egyaránt, ami igazából nem kimondottan hrabali, hanem cseh sajátosság, és míg Magyarországon megbotránkoznának azon, hogy vasárnap délután néhány asszonyság kiballag a kocsmába, és elfogyaszt pár pohár vagy korsó sört, addig a cseheknél ez teljesen megszokott társadalmi jelenség, mindezekből pedig már látszik, mekkora melléfogás volt a Túlságosan zajos magány filmváltozatában Philippe Noiret-ra bízni Haňta, a főhős szerepét, ugyanis mint kiderült, Noiret absztinens, nem iszik alkoholt, így nem is sikerült Hraballal elbeszélgetniük, ugyanis a színész az író invitálására egyből azt mondta, hogy ő nem fog vele sört inni, legfeljebb ásványvizet, mire Hrabal megjegyezte, hogy sajnálja, de ő meg józanon nem tud beszélgetni, ha pedig ezt a megjegyzést öncélúan értelmezzük (és miért ne tennénk, amikor dolgokat öncélúan értelmezni jó), akkor azt is valószínűsíthetjük, hogy sör nélkül Hrabal nem is írt volna semmit, vagy ha mégis, nem lehetne olvasni, mert hát ahhoz talán még sört sem kell inni, hogy belegondoljunk, milyen lenne Hrabal prózája, ha hiányozna belőle a sör, bizony, hát olyan, mint a hús–knédli–káposzta szentháromság hús, knédli vagy káposzta nélkül: azonnal megbillenne a gondosan beállított egyensúly, élvezhetetlenné téve az egész kompozíciót, hogy valami durvábbat ne is írjunk, szóval Hrabal szövegeinek ritmusát a sör adja, és a sör folyásának ritmusa szerint árad a szöveg is, szépen, tempósan, mint a sörcsapból, a korsóba érve fordul egyet-kettőt, hogy aztán egy iramodással az ember száján keresztül lezúduljon egy meleg, puha helyre, a gyomorba, ahonnan később némiképp átalakulva tovább folytatja útját a csatornába, de ha falusi sörivókban gondolkodunk, akkor az sem kizárt, hogy a folyadék valami vulkanikus eredetű domboldalra kerül, ahonnan a talajvíz meg a patakok, később pedig a folyók segítségével egyik része az északi, másik pedig a földközi tenger vízgyűjtő területébe kerül, a Gibraltári szorosnál pedig kis szerencsével ismét találkozhatnak, pontosan úgy, ahogy Hrabal sörrel átitatott szövegeiben is gyakran elénk kerülhet egy-egy korábban megismert szereplő vagy sörmárka, például a nymburki, a pilzeni Gambrinus, vagy a Velké Popovice-i, amit ugyan Varga György a Gyöngéd barbárok 1985-ös kiadásában velkopopovicei-ként említ, a város neve viszont Velké Popovice, a velkopopovický már egy ragozott változat, a sör neve meg Kozel, vagyis bakkecske, és különösen a 11 fokos, a zöld dobozos sikerült nagyon ízletesre, nem hiába mondta Ganxsta Zolee évekkel ezelőtt érsekújvári koncertjén, hogy „közel a Kozel”, mert a Kozel a fesztivál főszponzoraként tényleg közel volt, és ha lehet, azóta még közelebb került Zolihoz, mert a magyarországi áruházláncokba valamilyen rejtélyes okból az eredeti, cseh feliratokkal ellátott kiszerelésben kerül, a szlovák üzletekbe meg a szlovák felirattal a szlovák licenc alapján gyártott változat, ami sokak szerint nem épp ugyanaz, mint a cseh, és bár itt meg kell jegyezni, hogy a szlovák mutáció mellett szólhat, hogy állítólag annál finomabb a sör, minél kevesebbet utaztatják, az mégiscsak megkérdőjelezhetetlenül igaz a szlovákiai sörivók szerint is, hogy Csehországban más íze van a cseh sörnek, mert van egy tipikus lágysága, ami lehetővé teszi, hogy rövid időn belül több korsóval is leküldjünk belőle a torkunkon, noha ilyenkor az okoskodók azt szokták mondani: hát te hülye, a csehek nem szén-dioxiddal csapolnak, hanem másként, így nem fújódik fel a gyomruk, de ezt csak részben lehet elfogadni, mivel aki már ivott csapolt sört Csehországban, tudja, hogy az ottani, friss söröknek tényleg van egy érdekes lágyságuk (valószínűleg a helyi forrásvizek miatt), ami arra készteti az embert, hogy víz helyett is sört igyon, és naponta lehetőleg minél többször, hogy a dolgok a megfelelő ritmusban haladjanak, de ha már a megfelelésnél tartunk, a magyaroknak még van néhány bepótolnivalójuk a témában, a többi közt az, hogy ehetnének például több knédlit, mert Hrabal szövegeinek értelmezési tartományai bizony nem csak a sör-, de a knédlifogyasztással is tágulnak, ha másért nem is, hát azért, mert a knédli az egyik legpuhább étel, minek következtében képes arra, hogy gyomrunkat belülről kellemesen megsimogassa (hasonló élményt a knédlin kívül csak a pacaltól remélhetünk), megteremtve a feltételeket kedves barátja, a sör érkezéséhez, és ha már a knédli magyar összefüggéseinél tartunk, hát nem biztos, hogy szerencsés a knédlit valami elvetemült nyelvművelői buzgalomtól hajtva magyarul gombócnak nevezni, mivel a gombóc alapvetően gömbölyű, ráadásul édes étel, a knédli meg egyik sem, mint ismeretes, a knédli a cseh knedľának magyarosított változata, szóval a magyar szókincs része, még ha érezteti is származását, de mindennek ellenére nem igazán terjedt el Magyarországon, és ha nem vigyázunk rá, könnyen úgy járhat, mint a részeg kocsmáros söre, amelyik fokozatosan eltűnik, pontosabban elfolyik a nyitva felejtett csapból, rá a bádogpultra, onnan a padlóra, hogy aztán a szutykos gumoliton végigterülve lassan belepje az egész kocsmát, a vendégek pedig közben csak beszélgetnek, hadonásznak, mondják, magyarázzák, betli máriásoznak (...azt a zöld nyolcast az előbb miért titkoltad el? Csaltál!) a sör meg még mindig folyik, a szintje egyre emelkedik, lassan kezdi feltölteni a kocsma egyetlen helyiségét, mint valami akváriumot, a teteje persze habzik, de mondom, a vendégeket mindez cseppet sem zavarja, talán mert már annyi sört magukba folyattak életük során, hogy meg sem kottyan nekik, ha a körülöttük levő levegőt valaki hirtelen sörre cseréli, mert hát ha életterük legfontosabb komponense eddig is a sör volt, akkor mindez nem jelent annyira radikális változást, és bár úgy viselkednek, mint Hrabal szereplői, soha nem olvastak egy sort sem Hrabaltól, ugyanis legfeljebb annyira érdekli őket, mint a knédli szó, melynek, mint említettük, a magyarban erősen kétséges a sorsa, mert biztonságáért nem szavatol senki, így könnyen úgy járhat, mint a részeg kocsmáros söre, amelyik fokozatosan eltűnik, pontosabban elfolyik a nyitva felejtett csapból, rá a bádogpultra, onnan a padlóra, hogy aztán a szutykos gumoliton végigterülve lassan belepje az egész kocsmát, a vendégek pedig közben csak beszélgetnek, hadonásznak, mondják, magyarázzák, betli máriásoznak (...azt a zöld nyolcast az előbb miért titkoltad el? Csaltál!) a sör meg még mindig folyik, a szintje egyre emelkedik, lassan kezdi feltölteni a kocsma egyetlen helyiségét, mint valami akváriumot, a teteje persze habzik, de mondom, a vendégeket mindez cseppet sem zavarja, talán mert már annyi sört magukba folyattak életük során, hogy meg sem kottyan nekik, ha a körülöttük levő levegőt valaki hirtelen sörre cseréli, mert hát ha életterük legfontosabb komponense eddig is a sör volt, akkor mindez nem jelent annyira radikális változást, és bár úgy viselkednek, mint Hrabal szereplői, soha nem olvastak egy sort sem Hrabaltól, ugyanis legfeljebb annyira érdekli őket, mint a knédli szó, melynek, mint említettük, a magyarban erősen kétséges a sorsa, mert biztonságáért nem szavatol senki, így könnyen úgy járhat, mint a részeg kocsmáros söre, amelyik fokozatosan eltűnik, pontosabban elfolyik a nyitva felejtett csapból…