Tribünt barkácsoló…; Két Auróra-monológ
Tribünt barkácsoló…
Tribünt barkácsoló igék,
Megnyílik, omlik, újra áll
A hegy, amely hallgat a szóra,
Sétánnyá dűlő monolit,
Opálok porosodnak éghető kövekben,
Te platinának nevezett
Parázs-piros Kiméra!
Ahol kimérás asszonyom tarolt,
Lebegve gyújtogatta
Azt a marék hamut,
Hol a kimérás Attika tarolt,
S lebegve gyújtogatta
Azt a marék szürke hamut –
Hegységnek, hűs forrásnak távlata!
Két Auróra-monológ
Auróra, a Nap húga vagyok,
S ha vaksötét is van szemeitekben,
Bevilágíthatatlan éjszaka,
Sötétetekben én vagyok
A rendező közép
És nem az éber földteke,
Mely kéklőn elforogva
Úgy takarja bátyám elől homályba
Folyton fogyatkozó félgömbjét,
Hogy ami pontozott ütemnek tetszik itt,
Hol szennyesen nő Párizs
Bele a féktelen nappalba
Felhők, bérpaloták között,
Az puszta áradó zene, ritmustalan.
A Nap húga, Auróra vagyok.
Az árnyékotok maga a sötétség
Földre dőlt oszlopa, ti magas férfiak!
Keljetek föl, de árnyékostól,
Keljetek föl, ti erős férfiak!
*
Én, Auróra, a Nap húga mondom,
Hogy nem a polgári közöny
A legsötétebb eleme
Az érkeztemre benépesülő utcáknak,
Az ég felé nyitott utcáknak.
A polgári közöny magában
Veszélytelen. Nem számít.
Az elzárt polgári hálószobákban
Meleg tónusú lámpafénynél
Fénylenek föl a tiszta pórusok.
Nem, én a nincstelenek atavisztikus
Rendjei közt látom a makacsabb,
Ragadós-iszamos sötétet.
Beletapad a tenyerük ráncaiba,
Hajukba és szőrszálaik közé tapad,
Arcuk, nyakuk redőibe tapad,
Akár a föld a föltépett szőlőgyökérre,
Amelynek java része lenn maradt a földben.
Én szeretem a Földet.
Reménytelenül hosszúak és üresek
A szaturnuszi hajnalok: ott Auróra öregasszony.
A Marson úgy vöröslik Auróra,
Akár a vér a gyilkosok kezén.
A Vénuszon Auróra csak udvarhölgy lehet.
De itt a Földön önmagam vagyok: királynő,
Auróra, ki szereti a termő Földet,
Kit a termékeny Föld viszontszeret.
Ma úgy szállt le a földre Auróra,
Mint aki maga helyett érkezett,
Úgy, mint aki végleg megérkezett,
Hajnal helyett a hajnal,
A Nap húga, húga a Holdnak,
Mint aki megbomlott a szerepében,
Mintha a Holdból bomlott volna ki
És nem a Napból Auróra.