És a füvek nőnek; Nulla óra; Hogyan legyél szürrealista; Felhők közé elbocsátva; Befejezési útmutató kezdőknek; Szüret

Nulla óra
(Zero Hour)

Mint amikor rádöbbensz, hogy a naplementék valójában
meg akarnak ölni, jobb, ha a librettót
olyan nyelven írják, amit nem ismersz, amíg
idősebb és sérültebb nem vagy. Akkor majd
megérted, hogy mindenki sérült, és hogy
az abszurditás, mely a mértéktelen
érzelmi reakcióból fakad, éppenséggel
az opera célja. Az autó nem indul,
a folt nem moccan, az álmot lehetetlen
visszaidézni. Nehéz a léleknek elvonni
magát a hústól. Meleg a belseje, ragyogó
és kissé ragacsos. A házak lebegnek,
üvegből van a folyó, a balettcipőt pedig
vércseppek pettyezik. A tűz vörös háromszögeket
rajzol egy falra, melyet vízesésszerűre festettek.
Lehet, hogy az after-party már rég elkezdődött.
Hatalmas edényekből szolgáljuk ki magunkat
s lángot vetünk hátrafelé. Semmi sem
jött ki az éjből, ami ott ne lett volna korábban.
Vagy ott ne lehetne ismét.

Hogyan legyél szürrealista
(How to Be a Surrealist)

Aludj jól. Egy mirigy az irányító
központból sárga darázzsal
üzeni meg, hogy elhibázod a lényeget,
mert a lényeg az, hogy ha deszkával csapnak
fejbe, ha esernyőkkel szurkálnak, ha kardiológusok
szidnak össze, vagy ha szivacsos melltartók
törnek rád, az mind a tanulási folyamat része.
Persze, ezt is hamarosan megjegyzed. Hát nem
ígérték meg nekünk, hogy a tolvajokat megbüntetik?
Nem ígértek rakéta-hátizsákot, húsos gardéniát,
és bort, hogy kimossuk vele a port a szánkból?
És végtelen megbocsátást? Növényi rothadás
terjed a szekrényből, az öreg tanár
hangja száll fel a szakadékból, és a nádasban
nem szűnik a rigók rozsdás-zsanér
éneke. Hold-ének, rettegés-ének, szinte-nem-is-
ének ének. Ne foglalkozzunk ezzel a hívással, hadd
tartsa vissza valaki más Maryt attól, hogy 80-adjára
is felkösse magát. Soha nincsen igazán sötét
amúgy, még egy koponya belsejében sem. Fogd
a kezem, teremtmény társam. Minden tavasszal
látni fogjuk egymást, határozottan, akár a csillagrajok,
rovarok egy fénylő pocsolya fölött, a szemed
zöld, habár a jogosítványodban nem ez
szerepel. És igen, az álmatlan órákban a pusztulás
harangoz, kongva koppannak az üres
csónakok a stéghez, mégis, az elme
egy rét, a szív pedig óceán, akkor is,
ha lángol. Amíg csak létezik az ég, valaki mindig
ki fog belőle hullni. Vedlés után
hogy erőt nyerj, fald fel bőrhüvelyed,
folyton váltogasd a témát, és reménykedj,
hogy egyszer majd a téma változtat meg téged.

Felhők közé elbocsátva
(Discharged into Clouds)

Tíz napot töltöttem az ötödik emeleten,
megtanultam a járást a giliszták fölött
nem túl magasan, és nem túl alacsonyan
az ég alatt. A sötétségnek ott

semmi köze sincs a fény
hiányához, és az sem hang volt,
ami engem szólított. Már évezredek óta
ébren vagyok, nem lenne hát meglepő,

ha egy lángoló erdőt találnék a szekrényben,
vagy egy szemgolyót a kettévágott almában.
Az elhaladó autók egész éjjel fényfigurákat
vetettek falamra, amik úgy röpdöstek,

akár a célt tévesztett angyalok. Egész éjjel
azt üvöltözte egy nő a folyosón, hogy
mennyire vágyakozik egy kés után a sebhely.
Csodálatos lehetett a madár

melynek karmaiból kihulltam, csodálatosak
a forradásaim. Az öreg szívet, kivágva
és felszeletelve, nem hajlandók megmutatni nekem.

És a füvek nőnek
(So the Grasses Grow)

Ha nem lenne chips, szomorú volnék,
és még inkább, ha levágnád a karom.
A rosszkedv, akár ha eret metszenek,
tehát akkor érhetek a bánat legmélyére talán,
amikor elvérzek. Nem tudom.
Nem is akarom tudni.
A teknősömet már elvetted,
csak a műanyag tómedret
meg a műanyag pálmafát hagytad itt nekem,
és megadtad az első temetésemet.
Egy ékszeres dobozt ástunk el.
Nem akarom, hogy négyszeresére nőjön
mellkasomban a pók, ó fájdalom pókja.
Tessék, vidd el a Babe Ruth bélyegem,
vagy A holtak napja csontvázfigurámat,
azt, amelyiknek szarvasagancsa van.
Nincsen nekem kasztanyettám,
de vidd el azt is. Talán haszonnal
tudnád magad terelgetni
19. századi orosz regényekkel, melyekben
borzalmas dolgok történnek, hiába gondolkodik
mindenki sokat. Rengeteget. Vagy épp ezért?
Nézd meg Gorkij rajzos könyvét,
különösen a 74. oldalt, de ne vedd el
Brendát, a legkevésbé se,
még akkor se, ha az anyját elveszed,
aki magával visz majd valamit Brendából is,
ezen, tudom, nem lehet segíteni.
És ne vedd el a szerelmemet se,
miközben ő szörftanfolyamon van,
vagy valahol arrafelé. A pénztárcáját
már úgyis elvetted, s lehúztad egy háznyi bútorral, rémes
puffok, ocsmány díványok, sugárzóan jelentéktelen karosszékek,
még csak észre se vette, ilyen gyors vagy!
De milyen lassú voltál az apámmal,
fogról fogra, lélegzetről lélegzetre,
elmondhatom, meg volt rémülve.
Lenéztem az útra ott,
ahol valaki cipőt vásárolt.
Lehetséges-e vajon kizárólag
az alapján választani, milyen
nyomot hagy a porban és a hóban?
Tudom, hogy csak a munkád végzed,
nélküled nem létezne szépség,
se nitrogén-ciklus, se atmoszféra, se sárgadinnye.
Se fénysugár, féreg nélkül, se felhők,
könnytelen, előbb akár a vas szaga,
aztán az eső, az eső, az eső.

Befejezési útmutató kezdőknek
(A Beginner’s Guide to Endings)

Tehát néhány egér elhatározza, hogy megpróbál hegyre mászni.
Egy váratlan esküvői vendég vezeti a táncot.
Apádnak semmi sem tetszik.

Egy köteg levelet találnak a csomagtartó mélyén.
Az öreg kutya lelke nem hagyja el a gazdát.
Utolsó dolga, hogy visszahozzon egy lángoló ágat.

Egy kancsó kerül elő a sötétből; igyál egy kortyot és add tovább.
A bejáratot egy szörnyeteg vigyázza, melynek számos alakja lehet.
És a fűzfák emiatt hajolnak lefelé.

Az emberek azt beszélik, hogy férgeket láttak előbújni a földből.
Az udvarba, egy koldus mellé, koronát ejt le egy sas.
A ló nem bír továbbhaladni.

Az istent be kell csapni ahhoz, hogy visszavegye vállára a világot.
Ebből következik, hogy a valóság szaggatott.
Viszlát anyám, isten veled otthon.

És ez az, amiért a lány magára ölti a páncélt.
És te és én mindig is ismertük egymást.
És ez az, amiért részegesek a csillagok.

Szüret
(Harvest)

Hozd el nekem egy légtornász nagy szívét.
Ha mégsem, hát hozd el egy részeges szerzetesét,
hogy fényre derítsek egy ősi szöveget belőle,
egy olyan nyelven, melyet nem is ismerek.
Az agynak is a vér a lényege, a vér, mely
100 kilométer per órával vágtat edzőkeréken,
hát hadd hajtsak át egy vörös tócsán,
hadd csókoljak arcon egy vörös tócsát,
hadd írjam fel bolond, túlzó követeléseimet
isten mellkasának fagytól repedt, osztott
ablakára, a széltépte fákra, emberekre,
az analitikus zuhanáson kívül.
Hozd el nekem egy földre hullott angyal cikcakkos
szívét egyenesen a buszbalesetből. Hozz nekem
egy kupával egyenesen az üstből és
varrj össze utána. Egy napóra vitorláshajó-
árnyéka mindannyiunkat félresöpör majd,
a közös dalból pedig kiválik sajátod a sípon.
Aztán hozd el egy párduc szívét nekem,
mely a nyílt seb feketecukor-illatú
lázálmában főtt puhára. Végül hozd
el a máglya megmaradt gallyait,
hogy nyughelyet rakhassak belőlük
a fényesen csillogó bozót mélyén.

Krusovszky Dénes fordításai