Eurüdiké a konyhában I.; Eurüdiké a konyhában II.; Orpheusz hajnalban; Orpheusz behatol

Eurüdiké a konyhában I.

Csak majszolnak: csupa lekvár az orruk,
homlokuk. A bögrék szélén ragadós
ételdarabok, lemoshatatlan, árulkodó jelek.
A meleg kalács illata hozta fel Eurüdikét.
A hóban nem maradtak utána lábnyomok.
Árnyékkezében a kislapát, kissöprű is nehéz,
de most bárhová bemászhat, hozzáfér
az asztal alatti legkisebb résekhez is,
hogy eltüntethessen minden nyomot,
begyűjthessen minden foszlányt, színt, hangot, illatot:
a gyerekek úgy szórják szét mindenük,
olyan könnyedén, olyan visszarakhatatlanul,
mintha egy papírdoboznyi kakaószemcsét kellene
szétgurítani minden lehetséges irányba a járólapon.

Eurüdiké a konyhában II.

Egy bogár mászik a kakaóporban,
a frissen nyújtott tésztát
tapogatják a csápjai.
Én hoztam magammal:
ott nálunk, odaát, nyüzsögnek,
kivájják a kakaóbarna földet,
a porhanyós hamut.
Rászórom a cukrot,
hókristályt egy dermedt bazaltdarab fölé.
A tésztát késsel vakarom,
felsebesedik, akár a bőröm,
ha a forró tepsihez nyúltam
annak idején, még ideát,
mikor még meg tudta égetni nyelvemet
a frissen sült kalács.

Orpheusz hajnalban

Míg alszom, bejön és elkészíti
a gyerekek tízóraiját.
Úgy teszek, mintha nem látnám,
amint magára veszi régi köntösét,
hogy ne látszódjanak kiálló csontjai.
Megmossa a reggelre kiolvadt,
véres csirkemájakat.
Vörös a víz a mosogatóban.
Úsznak, szerves a szervetlennel,
morzsák, drótok, húscafatok.
Ő hozta a Sztüx mellől ezt is,
ezt a mocsaras tározót,
ezt a posványt, mely örvényszerűen forog,
majd hörgő hangok kíséretében hipp-hopp eltűnik.

Orpheusz behatol

Orpheusz behatol a csontüregbe,
csak szét kell húzni a bőr gyanánt
szorosan ráhúzott vásznakat.
Megpróbálnak élvezni mindent ugyanúgy.
Behunyt szemmel még el tudják képzelni
az izmot, a húst, a nedvdús duzzadást.
Az ilyesmit most már tervezni kell,
előre megkonstruálni,
kivárni az alkalmas pillanatot,
mikor Eurüdikének sem sajognak a csontjai,
Orpheusznak sem fáj a feje,
nem ernyedt el az egész napi munkától
a számítógép előtt.
Különben kár is erőltetni:
Orpheusz a hasára fekszik, elnyúl,
vigyázva, nehogy a farkához érhessen
Eurüdiké matató csontkeze.
A nyelv nélküli üregben maradhatott vajon
egy szúrós szeméremszőrdarab?
Eurüdiké a szájába nyúl,
holott már úgy sincs mivel lenyelje.
Aztán hang nélkül sírni kezd,
félelmetes, ahogy megindul a könny, magától,
hisz nem állja útját sem bőr, sem ruha,
behullhat mélyre a csontok közé.