Kalligram / Archívum / 2015 / XXIV. évf. 2015. április / Mercedes Benz – történelmi revü két részben –

Mercedes Benz – történelmi revü két részben –

ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
(vadul, vagyis hangosan végighallgatjuk a Janis Joplin Mercedes Benzét, majd Úr,
Lucifer mint két barát sétálnak át az üres színpadon menő yuppie-s öltönyökben, de
klasszikus úristen-ördög kiegészítőkkel, pata stb.)
LUCIFER
A baj
a baj a világgal ott kezdődött…
ÚR
Milyen baj? Nincsen itt semmi baj. A teremtés oké. Hódolat illet, nem bírálat. Itt
minden az én munkámat dicséri.
(valami nagy zajjal leesik)
LUCIFER
Igen, hallgatlak.
ÚR
Most mi van? Valami leesett, aminek le kellett esnie. Szerinted a gravitációt ki
teremtette?
LUCIFER
Newton.
ÚR
Na de Newtont?
LUCIFER
Az öreg Newton.
ÚR
Elég már. Jegyezd meg, Lucifer, a mondat én vagyok. Te legföljebb lábjegyzet.
(csönd)
Mindent én teremtettem. Például a Mercedest is én teremtettem. Egyébként a Skodát is.
Valamint a Trabantot is.
LUCIFER
Tudom, hódolat illet, nem bírálat. Kétütemű hódolat.
ÚR
Téged is én teremtettelek.
LUCIFER
Nobody is perfect. Mondd, uram, nem akarnál venni nekem egy Mercedest?
ÚR
Összekeversz, bazmeg, a lottó-öttalálatossal. (kimegy)
LUCIFER
(utánaszól)
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
(csönd)
A baj a világgal ott kezdődött, amikor ő ironikus lett. A harag Istene minden, csak nem
kényelmes – de követhető. A szeretet Istene minden – de nehezen követhető. Az iróniát
meg kellett volna hagyni nekünk, a teremtettjeinek. Baj a világgal?, mondta. Milyen
baj?, mondta. Ez a létező világok legjobbika, mondta. Na, ki vagyok segítve…
(a közönségnek)
Nem akkor van baj, ha benne nem hisztek, ez bagatell, mondhatni, manapság
hozzátartozik a jó modorhoz… Akkor van baj, kedveskéim, ha már bennem sem
hisztek.
(csönd; majd az Úr visszaszalad)
ÚR
Nehogy már tied legyen az utolsó szó. Figyelj. Ismered a Jób-sztorit, nem?
LUCIFER
Ne felejtsd el, kettőnk közül én vagyok az értelmiségi. Offé vagyok az Írásokban, e
grandiózus öndicséret-gyűjteményben.
ÚR
A szerénység nem erősséged, de ez legyen a te problémád.
LUCIFER
Ez nem probléma.
ÚR
Hát ez a probléma… De most nem erről van szó. Van egy magyar család. Laktak itt is,
Bécsben, de magyarok. Te ismered a magyarokat? (Lucifer pofát vág, hajjaj, de még
mennyire) Mindegy. Szóval szeretem ezt a családot, már évszázadok óta. Jó emberek.
LUCIFER
Nincsenek jó emberek, csak szerencsések.
ÚR
Ezek elég szerencsések, mondom, szeretem őket. Hát vedd el a szerencséjüket,
fogadjunk, akkor sem fordulnak ellenem, akkor sem árulják el a jót.
LUCIFER
(félre)
Úriember biztosban nem fogad.
Fogadjunk.
ÚR
Menj, és légy álnok. Vereséged fényes leend.
LUCIFER
(hajlong)
Egy öröm volt, uram, önnel üzletet köthetni.
(sötét)
Második jelenet
LUCIFER, GRÓF/ÍRÓ (grófi ruhában, akármit is jelentsen ez)
LUCIFER
(hátulról súg)
Mondd csak. Ne hallgass senkire, csak magadra. Én, én, én.
(csönd)
Gyerünk. Szívesen… mondd, ami szíveden, a szádon… Küzdést kívánok,
diszharmóniát… Mondjad… Szívesen elkövetnénk…
GRÓF
Szívesen elkövetnénk rutintalan színpadi szerzők szokásos tévedését és fölösleges
erőfeszítését, és azonnal rendezni kezdenénk a darabot. Most például azt képzeljük,
hogy érdemes önöknek elmondani a színpadi utasításokat. Noha tudjuk, ezek
segédegyenesek, a főnökség pedig…
(mélyen meghajol)
Allah dicsérje nevét, ez most hogy jött ide?, szóval a főnökség úgyis azt tesz, amit akar,
fölhasználja, legyint rá, csipeget belőle.
Azaz nem is biztos, hogy itt állok… Ebből elég, ott állok, ahol állok, ha egyáltalán
állok, és nem húztak ki a darabból. Mindazonáltal ne essünk a szerénység csapdájába…
Emlékeznek még a Trabant zseniális használati utasítására? A reálisan létező
szocializmus példamondata: „A Trabant útfekvése kitűnő, gyorsulása kifogástalan. Ez
azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.”
Semmiképp, könnyelműségre semmiképp. Diktatúrában ezt jó tudni. Kell tudni. Semmi
könnyelműség, semmi remény. Aki reménykedik, az védtelen.
(csönd)
Aki reménykedik, az védtelen. Szép gondolat. Aki reménykedik, az vesztett. Ez is szép.
Teli vagyunk szépségekkel. De hát hol van már a tavalyi Trabant?
Busszal járunk. Vagy Honda Civickel. Vagy gyalog. Vagy ülünk otthon.
Dologra. Mint tetszenek látni, a színpad üres. Szerintünk zene is szól.
(Karl Gott Lady Karneválja szólal meg)
Nem. A Gott, a Gott mint Gott még jól jönne, de nem.
(Beethoven V., Gróf nagyon rázza a fejét; csönd)
Mi volna, ha Janis Joplin Mercedes Benze? A hihetetlen nevetgéléssel a végén?
(szól a Mercedes Benz, nagyon hangosan; áhítatosan hallgatják)
LUCIFER
(utánozza a nevetést)
Csak nem ördögi kacaj?
GRÓF
Azt szeretnők, ha ilyen lenne az előadás: rémület, vidámság, bizakodás, kilátástalanság.
Mosom kezeim, rendezői feladat, Pollack úr reszortja… A kacagás a végén… Erős és
rémült, és mégis vidám, kicsi nevetés. Hallhatnánk újra? (Luciferhez) Nem tőled.
(Joplin-nevetés)
Szerintem itt van vége a jelenetnek.
(rövid, gyors sötét, még a sötétben Lucifer hangja)
LUCIFER
Sok a szöveg, öregem, kéne már egy kis drámai cselekmény.
Harmadik, avagy Elhagyható jelenet
GRÓF
(kivont karddal egy hintalovon)
(csönd)
LUCIFER
Na, gyerünk már! Fölvétel indul!
GRÓF
Előre, fiaim, előre magyarok! Magyarok?
(csönd)
Szlovákok. Szlovákok?
(csönd)
Osztrákok. Osztrákok?
(csönd)
Törökök. Törökök?
LUCIFER
Na most hogyan tovább? Oroszok? Azt azért mégse. Mindenki? Akkor ki marad otthon?
És főleg ki az ellenség?
(félre)
Nem is olyan ostoba. Az ellen az önnön szívükben lakozik. Ott vert tanyát. Az
enyémben persze nem (elégedetten vigyorog), az enyém üres! Üres! A legszebb szó!
(hűvösen)
Ez is azt hiszi, hogy egy ló önmagában már drámai cselekmény. Nyi-ha-ha-ha.
(sötét)
Negyedik jelenet
GRÓF
Nagy zsizsegéssel jönnek a szereplők; mintha muzsikusok gyakorolnának, hangolnának.
Van, aki a hangját próbálva skálázik, másik a szövegét mondja, vagy beszélget. Esetleg
kis magánszámok – írjuk meg?, igaz, ki más –, vagy gyakorolnak valamit, ami majd
később lesz a darabban. De az egész elég gyors, pantomimszerű, paródiaszerű. Ez
közben most megtörténik.
(megtörténik)
LUCIFER
Nincsen itten elfeledkezve valamiről? Rendben, hogy színház az egész világ, de mi van
a színházzal? Díszlet zéró?
GRÓF
Erről megfeledkeztem. Gyerekek, hozzon mindenki magával egy romdarabot, kis
Sziszifusz-paródiák, de nem kell túlspilázni. (nézőknek) Közben mintha az öltözőben
volnánk – csak most! csak önöknek! –, kifestik maguk, beöltöznek, kiöltöznek,
púderoznak, miegymás. Második Szerető! Merre vagy? Te jössz. (nézőknek) Egyszerű
lány a népből, ha értik, mire gondolok.
MÁSODIK SZERETŐ
Napfényben
Napfényben úsznak a melleim.
GRÓF
Akár egy poén, egy tréfa csattanója, ráugrik a mellére a reflektorfény. Hopp, úgy,
nagyon jó.
MÁSODIK SZERETŐ
Gyerekek, lámpás emberek! Milyen fény ez? Milyen szigorú fény?! Milyen szomorú
fény?! Nem kihallgatásra vannak a melleim? Vagy igen?
(összefogja elöl őket, hozzájuk beszél)
Azonnal valljatok be mindent! Hallgattok, gyaúr kutyák, hitetlen ebek? (fenyegetően)
Egy nevet kérünk. Értem. (hirtelen ordít; mindenesetre nagyon fenyegetőn) Azt hiszed,
patkány, hogy a fájdalom valami alsóbbrendű, testi dolog? (babusgatva a melleket)
Tévedtek, édeseim. És fogadjatok el egy jó tanácsot éntőlem. Ingyen adom: féljetek,
most igazán féljetek…
LUCIFER
(félre) Remek, megjelent a színpadon a félelem. A közép-kelet-európai lét sine qua non-
ja. Egy csipetnyi félelem, egy kis adag rémület és egy leheletnyi rettegés – rázd össze,
tégy hozzá kevéske nacionalizmust, szórd meg rasszizmussal, antiszemitizmusból csak
éppen hogy, az íze végett, kis nemzeti frusztráció, melyet természetesen nacionalista
nagypofájúsággal kompenzálunk, és koktélunkat érteni fogják itt is, ott is, emitt is,
amott is.
GRÓF
Eközben az Úristen érdeklődve nézegeti a melleket, szánalommal, izgalommal,
civilként és a Mindenhatóként is; nagy színészi lehetőség.
ÚR
Látszólag. Ahogy azt íróasztalnál elképzelik.
GRÓF
Nagy romdarabot cipel a fölépítendő romos kastélyhoz, klasszikus Atyaúristen-
jelmezben, ne kérdezzék, hogy az milyen. Hát ilyen. És ezt már előbb is kellett volna
mondanom. Szóval eléggé macsósan gukkerozva a kolleginát. Aki végre észreveszi.
Lassan tudott elszakadni a melleitől. Van ilyen. Ezt majd egy másik darabban
részletezzük.
MÁSODIK SZERETŐ
Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.
ÚR
(legyint)
Menny? Milyen menny?
GRÓF
Esetleg előveszi a kéziratot, csapkod vele, illetve ebbe már nem akarok beleszólni.
ÚR
(csapkod az elővett kézirattal)
Ebben aztán semmi, semmi menny nincs. Kérdezem én úgy is mint magánember és úgy
is mint Úristen, ha nincs menny, hogyan lehetne Úristen?
Menny és Úristen kéz a kézben járnak,
akár Lolka és Bolka.
(nézi az épülő romot)
Várrom, kísértetkastély…
Nem az Istenek lakhelye.
LUCIFER
(az egyetlen, aki nem dolgozik, nem cipekedik)
Nem az Istenek lakhelye, Heidegger-idézet, hívnám föl a figyelmet. (Úrhoz) Nem vagy
egy copyright-fanatikus… Az még hagyján, hogy kísértetkastélyban lakozna az Úristen,
de hogy romot építeni… Eleve romot… Ki hallott már ilyet!
GRÓF
Ezt szerintem nekem kellett volna mondanom. Először azt, hogy olyanok ezek az én
megjegyzéseim, mint mikor fütyülünk az erdőben, hogy ne féljünk. Aztán jönne az,
hogy ki hallott már olyat, hogy romot építeni… Eleve romot. Ki hallott már ilyet?!
(sötét)
Ötödik jelenet
(Lucifer leveszi magáról az ördögkellékeket (vagy mégsem?), és előttünk áll az ügyvéd)
LUCIFER/ÜGYVÉD
(öltözés közben)
Lassan azért már elkezdődhetne a darab…
Hallani,
oh, gróf úr kérem,
hallani itt már mindent.
Hogy ki hallott már ilyet?
Mindenki, gróf úr,
mindenki mindent
Gróf úr.
GRÓF
Hozzám beszél?
Mert mintha hozzám beszélne.
Gróf? Azt mondja, gróf?
Én nem vagyok az. Nó gróf.
Már nincsenek grófok.
Legalábbis Magyarországon nincsenek.
ÜGYVÉD
Hát, kérném tisztelettel, először is, nemdebár, nemdebár ez itt most nem Magyarország.
ÚR, ELSŐ SZERETŐ
(Első Szerető ún. magasabb körökből való, ez látszik rajta; mintha XIV. Lajos udvarából
való volna – bár erről értekezni nem feladatom)
De az volt!!!
ÜGYVÉD
(Úrnak)
Te ebbe ne szóljál bele! Vagy a mennyek ura vagy a kisantant!
(Első Szeretőnek)
Nagyságos asszonyom.
ELSŐ SZERETŐ
Kegyelmes.
HAYDN
(úgy néz ki, mint Haydn)
Figyelemreméltó.
Egy szerető,
hogy egy szerető is lehet,
hogy egy szerető is lehet kegyelmes asszony,
figyelemreméltó.
(félre)
Úgy nézek ki, mint Haydn.
Nevem Joseph Haydn,
ezeknél vagyok muzsikusi beosztásban
alkalmazott.
Jó gazdáim.
Bár a szakszervezet találna ezt-azt.
ÜGYVÉD
Hogy mi volt Magyarország,
mi most,
és mi leend…
Kegyelmes asszony, kérném tisztelettel,
talán ne ezen a vonalon,
ezen a vonalon ne menjünk tovább.
ELSŐ SZERETŐ
(vállat von, akár egy utcakölyök)
Nincsen,
nincsen itten, apukám, semmiféle vonal…
Ténykérdés. Tényfaktum.
Nem kell rögtön beszarni,
senki sem akarja itt visszafoglalnia a –
ÚR
(felbődül)
Naaaa!
(buta arcot vág; milyen az? – összevissza lapoz a kéziratban?)
Gyerekek, ez már a darab?
Vagy megint politizáltok?
Nem találom a szöveghelyet…
Lapozok itt jobbra meg balra: semmi.
Nem találom.
HERCEG
(nagyapa és attól fölfelé: mindenki; alap-apa – lefordíthatatlan szójáték)
Édesapám
– ez én vagyok –,
szóval az amerikai jogrendre hivatkozva bepöröltem az Úristent a nagy szárazság okán,
kiégett a búza, és így tovább. Első fokon meg is nyertem a pört, mert az alperes nem
jelent meg.
Hát… másodfokon…
(csönd; félig magának)
Képzeljünk el egy buta Istent.
Kedves, barátságos, csak éppen butácska.
Nem fog az agya. Néz maga elé. Lassú.
Áll, mint borjú az új kapu előtt.
Megteremtette a világot, és most nem érti.
Hát vagyunk így néhányan…
Nem hiszem, hogy jól járnánk egy ilyen Istennel.
A buta embert a legnehezebb becsapni.
Észre sem veszi.
(közönségnek)
Mint egy buta balhátvéd.
Cselezel erre, cselezel arra,
észre sem veszi.
És mi ennek a következménye?
Hát mi? Hát az, hogy a szünetben téged cserélnek le.
Butának lenni nem megoldás, higgyék el.
Igaz, az okosság se okvetlenül az.
Ha még kell ilyen életbölcsesség, előadás után a rendelkezésükre állok.
Jobb ma egy túzok, mint holnap két veréb.
ÜGYVÉD
Haladjunk, kérem.
Másodszor is, kérném tisztelettel,
hogy fölvegyem az elejtett szálat,
hogy úgy mondjam, az elejtett grófi szálat,
hogy úgy mondjam, a grófi szlovák változatot, a pozsonyi változatot,
Pozsony, Bratislava, Pressburg…
ÚR
Nyögje már ki végre!
ÜGYVÉD
(először mint Lucifer, félre)
Hi-hi, ezt a részt szeretem a legjobban.
Nincs szerencsém,
az Urat nincs szerencsém ismerhetni.
Nem vagyunk bemutatva egymásnak,
így nem szeretnék a megszólíttatás kegyében részesülni.
ÚR
A megszólíttatás ke-he-gyében részesülni?
Te is az én teremtményem volnál, bazmeg?!
ÜGYVÉD
(félre)
Azt hittem, legalább a mennyekben nincs bazmeg.
Hát, bazmeg, tévedtem.
Micsoda tónus…!
Nos, kérném tisztelettel, gróf úr, kérem tisztelettel.
Nagyon kérem, ne szóljon most közbe, tisztelettel.
Nos. Másodszor pedig, kérném tisztelettel,
az nem úgy van, kérném tisztelettel,
hogy vannak grófok vagy nincsenek…
Én is ismerem az 1948-as nem tudom hanyas számú rendeletet a címek eltörléséről.
Nem szeretném tréfába terelni,
akár egy elbitangolt marhacsordát,
a problémakört,
de hát azt is mondják Kálmán királyunk óta,
hogy márpedig boszorkányok nincsenek.
(nézegeti sorban a nőket, színpadon, nézőtéren)
Na ugye. Vannak.
Ám tovább szőném a szálat.
A gróf, a gróf az,
és ezt én magyarázom éppen a gróf úrnak?,
nagyon kérem, ne szóljon közbe,
a gróf az,
az kérem,
az kérem olyan, mint a…
ÚR
Nyögje már ki végre!
olyan mint a … mi?
Most meg pityeregni kezd… egy ügyvéd…
Micsoda világ!
Még ha állítólag én teremtettem is.
ÜGYVÉD
A gróf, kérem szépen,
a gróf az olyan, mint a napsütés
vagy az eső,
egy kiadós zivatar,
hogy szarrá ázik még az alsógatyánk is.
Nem jó idő vagy rossz idő,
nem nosztalgiázom, ne tessék félreérteni,
hanem… hanem… hanem…
A hagyomány, kérem szépen.
A tra-dí-ci-ó, kérem szépen.
Hagyomány nélkül nem létezik semmi,
se ország, se ember.
Se emberiség.
ÚR
Szépen beszél.
De nekem például nincs hagyományom,
nincs múltam,
vagyok az örök jelen.
Köztünk szólva, az idő a gyengém.
Például ritmusérzék, a ritmusérzékem nulla.
Nulla nullovics.
(csönd)
Ha még a jövőt is akarnám,
bezabálnám előre,
akkor komcsi volnék,
én volnék a kommunista.
Már nincsenek kommunisták,
egy szál se, sehol a világban,
felzabálta őket a saját hatalmuk.
Korruptak vannak, és őrültek vannak,
akik kommunistáknak nevezik magukat.
Kár, hogy már nincsenek,
kezdetben jó ötletnek látszott.
(körbenéz)
Díszlet végre kész?
Vagy ehhez is hat nap kell?
Hétfőn jegyet vesznek, szombaton megnézik?
De mit tetszenek csinálni közben, in between, kedd, szerda, csütörtök, péntek?
Mindegy, magánügy.
Szóval, hogy kész a be nem fejezhető? A rom?
Soha nem gondoltam volna,
hogy az ember, az Ember!,
kit mégiscsak a saját képemre és hasonlatosságomra
alkottam, teremtettem!,
hogy az ember egykoron,
konkrétan most, itt!,
– hanyadika van ma? mindegy –,
hogy az ember a töredéket fogja
egésznek nevezni.
A töredéket egésznek!
Hogy nem érzi, hogy a töredékből hiányoznék valami,
hogy a töredék volna a természetes.
(csönd)
Így azután rólam is különöseket mond.
(csönd)
Ha mond egyáltalán valamit.
(csönd)
Gyere Janis, imádkozz. Kérlek.
Oh Lord, won’t you buy me…
(sötét)
Hatodik jelenet
ÜGYVÉD
(ne feledjük, ő Lucifer, így mintegy a világmindenségnek, de minimum a közönségnek
mondja az első mondatokat)
Perelni, perelni, perelni!
Ha imádtok engem, ez mind a tietek lészen.
(csönd; tárgyszerűen)
Perelni kell, gróf úr, kérem, a leghatározottabban perelni.
GRÓF
Ugyan, miket beszél.
Úriember nem pöröl.
ÜGYVÉD
(félre)
Ki beszélt itt úriemberről?
Az úriember az addig úriember… addig, ameddig…
(belezavarodik)
mindegy… szóval fúlra senki se úriember,
csak csipetnyit,
ízesítésül.
Az én praxisomban kizárólag úriemberekkel van dolgom, gróf úr.
Hát például itt van rögtön ön, gróf úr.
GRÓF
Itt vagyok.
(hirtelen csönd)
Volt egy ősöm…
ÜGYVÉD
Ezt majd később, gróf úr.
Előbb a jelent, aztán az ősök.
GRÓF
(emelkedetten)
Nincsen jelen ősök nélkül. Ma van a tegnap holnapja.
ÜGYVÉD
Ezt majd később, gróf úr.
GRÓF
Volt egy ősöm,
egyébként itt a környéken született,
Galántán.
ÜGYVÉD
(félre, legyint)
Ezek mindig Galántán születnek. Nagy ügy, mondhatom. Mintha Galánta volna a világ
közepe.
GRÓF
(emelkedetten)
Bölcsője e tájon ringott, s a család már a XI. században terjedelmes jószágokkal bírt a
Csallóköz bőven termő lapályán.
ÜGYVÉD
Haladjunk, édes grófom…
Bőven termő lapály, ringó bölcső – nemá!
Szóval hogy is tetszett,
hogy is méltóztatott,
hogy is lett mondva?
Úriember nem pöröl,
kitűnő, a legteljesebb mértékben kitűnő.
Igazi grófi mondat, már megbocsát, gróf úr.
GRÓF
Hagyja már békiben ezeket a
szerencsétlen grófokat!
Csak úgy tocsognak itt a grófokban,
mint… mint egy holt Duna-ágban.
ÜGYVÉD
(félre)
Nem lesz egyszerű ügyemet diadalra vinnem.
Lehet, hogy majd az segít, ami mindig:
asszonyát rávenni, mit férje nem akar,
hogy aztán akarja, mit asszonya.
Ha tetszenek érteni, mire gondolok.
Kérem szépen, ez nagyon költői,
ez a gróf-tocsogás,
de szabadjon a gyakorlatiasság szürke vizére
eveznem ügyünk ekhós szekerét.
Méltóztassék megspektálni ezen hivatalos anyagokat.
GRÓF
(félre)
Egyszerre beszél úgy,
mint a saját nagyapja meg a saját fia.
Üres formaságok és technokrata rámenősség.
Öregszem.
Hiányzik az apám. Jó volna vele beszélgetnem.
Tanácsot kérni.
Ő legalább egy kis ideig volt gróf is.
Hogy szokta maga mondani?
Mennyibe fáj?
És mennyibe fog ez fájni nekem?
ÜGYVÉD
Nos, kérem,
nos, kérem, ott még nem tartunk.
Még, úgymond, nem fáj semmibe.
De hát Krisztus koporsóját se őrizték ingyen.
Nos, kérem,
a tény az, hogy itt ez a kastély,
kastélynak látszó tárgy,
és itt van ön, gróf úr.
Ez a tényállás.
GRÓF
Minden grófért
pönálét
fogok levonni a díjazásából.
ÜGYVÉD
Megtisztelő, gróf úr, kérem szépen,
de ott még nem tartunk.
GRÓF
(félre)
Furcsa.
Meglepő és elkedvetlenítő,
hogy egy ilyen fiatal ember,
egy emancipált európai,
mindenestül századunk gyermeke,
és mégis,
inkább mondja, gróf úr, mint azt, uram.
Felfoghatatlan.
ÜGYVÉD
Van tehát egy grófunk,
ne tessék közbeszólni,
és van egy kastélyunk,
ezt a kettőt kéne összeboronálni.
Ezért vagyunk itt.
Én, ön, gróf úr, és kedves… a hölgy.
(Első Szeretőre mutat)
Kezeit csókolom.
(halkan)
Még beszélnünk kell. Személyesen.
Azt remélem, pontosan vázoltam
a helyzetet, a feladatot,
a célkvócienst.
GRÓF
Célkvóciens?
Boldogabb korokban ilyesmiért lefejezés járt.
Bakó súlyos pallosa villant.
Még hogy célkvóciens…
(hirtelen)
Engem nem érdekelnek a kastélyok.
ÜGYVÉD
(Első Szeretőnek, gyorsan)
Ugye megmondtam, hogy beszélnünk kell.
Jaj, nemá!
olyan nincs, hogy valakit ne érdekelnének
a kastélyok!
A kastélyai, a saját kastélyai.
GRÓF
Nem az enyém.
ÜGYVÉD
Ezért vagyunk itt.
GRÓF
Én nem!
ÜGYVÉD
Érdekes, ez felettébb érdekes.
Szabadna kérdeznem, hogy akkor
miért méltóztatik itten,
mi az oka, mi a célja, mi a…
Csak nem véletlenül idekeveredett?
Ment, mendegélt,
azután Pozsonynál véletlenül, ukk-mukk-fukk,
balra kanyarodott, s nem jobbra,
és máris itt állt a kastély előtt.
Kezében a táviratommal.
GRÓF
Lehet, hogy maga most szemtelenkedik?
ÜGYVÉD
Kizárt.
Az elvileg kizárt.
És mi áll a táviratban? Nos?
GRÓF
Tisztelt uram.
Na, megy ez bazmeg, nem csak a gróf.
Az iratokat beszereztem. Elindíthatjuk a retis…
a restiti… a restuti…
ÜGYVÉD
Restitucionálás.
Azt hittem, műveltnek tetszik lenni.
GRÓF
Szo-szo.
ÜGYVÉD
A Batáék beperelték az államot, és nyertek is.
(csönd)
Mondom, megnyerték a pert.
(csönd)
Akkor meg méltóztatik tetszeni nézni az iratokat?
GRÓF
Szeretek iratokat nézni. Érdekelnek. Öreg papírokat.
Ahogy a por, rájuk szitál az idő.
Az apám ideje,
a nagyapám ideje,
a nagyapám nagyapjának az ideje.
ÜGYVÉD
De szépen tetszik beszélni.
A szitáló idő meg az a kurva por az iratokra,
direkt fölemelő.
Szép. A por nem szép, de a szitáló idő szép.
GRÓF
Akár maradhatnék is.
Megvárnám a szitáló idő színpadi megjelenítését.
De szép legyen ám!
(sötét)
Hetedik jelenet
(talán elfelejtettük említeni, de kész a várrom; szoba, Gróf alszik, Anya ül az ágya
szélén, simogatja)
ANYA
Aludj el szépen, kisfiam, aludj el. Álmodj szépeket.
ÚR
Asszonyom, de hát már alszik a fia. Már álmodik.
GRÓF
(fölrezzen)
Mi a különbség az édesapám és az Isten közt? A különbség jól látható. Isten mindenütt
ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs. Nincs. Nincs. (újra
elalszik)
ANYA
Nemcsak akkor szeretlek, ha megérdemled. Mindig szeretlek. Ebben biztos lehetsz
egész életedben. Akkor is szeretlek, amikor alszol. (kicsit nevet) Akkor is szeretlek, ha
én alszom. Tanuld meg, kicsi fiam, a világ olyan, hogy én mindig szeretlek. Mindig.
Aludjon bárki, te, én, Sztálin, II. Szulejmán, Peter Kovač dramaturg, édes nyál
csoroghat a világ ajkán, és könnyű vagy vad hortyogások tölthetik be a
világmindenséget, én akkor is szeretlek. Minden körülmények közt. Érted?
ÚR
De hát alszik, hogy érthetné?!
ANYA
Az én kisfiam mindent ért.
ÚR
(félre)
Fiúgyermek közelében az anyák letompulnak. Az én anyám is ilyen. (pofát vág)
Foglalkozzál, leányom, inkább a férjeddel, az jobban rászorul. Most menj, és ne vétkezz
többé.
Mintha egy szakszervezeti bizalmi volnék… Ez a „gondoskodó Isten” felfogás… annyi
a meló…
(csönd)
Gőgjében az ember Istenné vágyik lenni.
De gondolni,
tetszettek már arra gondolni,
édes publikum,
hogy az Isten… az Isten meg hányszor szeretne
ember lenni?
Ember! Un homme!
Végesnek lenni mily szép s vonzó!,
konkrétnak, egyszerinek,
ellentétben a végtelenség ködös ígéreteivel.
Porból és porrá lenni micsoda izgalom,
halandónak lenni, kinek így minden pillanat:
nagy és értékes és egyszeri.
Embernek lenni, vagyis tudni, hogy felettünk őrköd
a gondoskodó Isten…
(csönd)
Én bezzeg magányos vagyok,
felettem tényleg nincs senki,
még felhő se,
szóba nem áll velem senki.
LUCIFER
(messziről)
Társalkodónőre vágyol? Legyek az udvarhölgyed? Fenség, mi a véleménye a
gabčíkovói, úgy is mint bős-nagymarosi vízműről?
Bocsánat. Vehetünk más témát is. Magyar neofasiszták? Az jobb volna? Vagy a szlovák
neók… Unatkozom. Kérem a köpenyem.
ÚR
Senki. Nem áll szóba velem senki.
Legföljebb imádkoznak hozzám,
ezek kilencven százaléka kunyeráló,
azt adjál, Uram, attól ments meg, Uram,
öt százaléka úgynevezett dicsőítés,
ennek nagyobb része nettó talpnyalás,
a maradék meg imának álcázott istenkáromlás…
Hát még ezek a legérdekesebbek.
(csönd; odalép az ágyhoz)
Aludj, fiam.
GRÓF
(fölébred)
Apám!
(Úr mutatja, hogy tévedés, nem ő; itt akár vége is lehetne a jelenetnek; egymástól jól
elválasztott, rövid jelenetek, ez van képzeletünk salétromos falán; Apa és Herceg és
váratlanul Lucifer is mint apák fordulnak a fiú (Gróf) felé, üdvözlik őt, mindenki a maga
módján, például a Herceg – gondolom – lazán integet, ahogy a király a népnek)
HERCEG
Fiam, beszédem van veled.
Attól tartok, valamit nagyon nem értesz.
Nem érted az időt, a történelmet, nem érted a hagyományt.
LUCIFER
(félre vagy direkt a közönségnek; vagy máshogyan)
Nincs evvel egyedül!
Senki nem foglalkozik az idővel,
csak csupán
(vigyorog)
a pillanattal.
Pillanat, maradj még!
Lehet, hogy győztem?
ÚR (hangja)
Nem lehet.
Győzni itt vagyok én.
LUCIFER
Oké, főnök. Fölajánlok egy döntetlent.
HERCEG
Úgy látom, azt hiszed, a hagyomány…
a hagyomány olyan, akár valami tárgy,
amit megszerettünk, ragaszkodunk hozzá,
egy régi, szép tárgy,
egy szekreter, egy hímzett vánkos,
amelyet nézegethetsz, ha ahhoz van kedved,
vagy bevágod a szekrénybe, a sufniba, a padlásra,
mint régi, semmire se jó kacatot.
Ne szólj közbe. Nem szoktam hozzá. Ha hatalmad van, tied a szó.
LUCIFER
(súgva)
Ám, ha tiéd a szó, nem biztos, hogy van hatalmad. Ami tuti, hogy ha nem tied a szó,
akkor nincs hatalmad. Aki nem tud beszélni, az a legszegényebb.
HERCEG
Hallottam, szépen tudsz beszélni mindenről.
De hát a szó… a szó az csak szó…
LUCIFER
(súg neki)
Van egy dél-afrikai közmondás: A szavak szépek, de a tojást a tyúkok tojják.
HERCEG
Van egy dél-afrikai közmondás: A szavak szépek, de a tojást a tyúkok tojják.
(ez is afféle jelenetvégszerű vagy belső jelenetvég, dallamvég; a tojás hívószóra
megjelenik Öreg Szolgálóasszony; vagy fiatal; Vagy a Szerető? mindezt nem látjuk át)
SZOLGÁLÓ
Kezit csókolom.
Nem tetszik akarni egy kis rántottát? Vagy inkább tükörtojást?
(Herceg int, hogy nem ő, ez az Apa jelenete; esetleg mondja is)
HERCEG
Ne nekem, neki,
ezt neki mondja,
ő a tojásos,
a családban ő lett a nagy tojásos.
APA
Tükörtojás? Tüktoj? Lágy tojás nincs?
LUCIFER
(félre)
Nagy apa-fiú jelenet jő.
A lágy tojás, amint generációkat kapcsol össze…
Ezeknek se maradt más,
csak a reggeli tojásszertartás… Meg ez a rom…
APA
(esetleg van lágytojási segédeszköz már előtte)
Figyelj, fiam.
Fontos dolgokat tanulhatsz meg.
A kést így kell fogni.
Ezüstkéssel ideális, az én kezem ennek a súlyára van beállva.
Te kezdjed alpakkával.
Ez felel meg a történelmi helyzetnek.
Egy lendületes mozdulat, nyissz,
és a bakó lesújt,
a tojások feje a porban.
GRÓF
(mint gyerek; áhítatosan, boldogan)
A király nem kegyelmezett!
A király az édesapám.
Az egész falunak ő a királya!
Uram, királyom, életem-halálom
kezedbe ajánlom.
APA
Hát ez nem sikerült elsőre.
Az alpakka nem az én műfajom.
GRÓF
Az én apám mindent tud…
Mindeközben a király hűséges alattvalója, én!,
vékony szeletekre vágja
a friss, szőke szegedi cipót…
LUCIFER
Szegedi cipó? Ilyen nincsen szlovákul.
Ez akkor is lefordíthatatlan, ha már lefordították.
Lehetne erre figyelni… Egy kis közép-európai udvariasság.
(félre)
Muszáj voltam közbeszólni.
Mint látom, itt családi jelenet
Fejlődik, szép talán az érzelemnek,
De értelmemnek végtelen unalmas.
Legjobb elsompolyognom.
(félre a félrében)
Madách, Az ember tragédiája.
Nem állhatom ezeket a nagy érzelmi böfögéseket…
Én és apám és lágy tojás. Kint pedig a kommunista
diktatúra jeges lehelete.
Egyfelől a meleg apai hatalmas tenyér,
másfelől ez a jeges lehelet.
A szív megszakad.
GRÓF
(lelkesen)
A szeleteket pedig csíkokra vágja –
APA
Jól van, hű alattvalóm, kicsi szolgám,
de inkább oszlopok azok,
oszlopok, melyeket az igazi ínyencek
– mint amilyen te meg én vagyunk –
vajjal tetéznek,
nem margarinnal, vajjal!
Hát ez konkrétan margarin.
Nem baj, fiam, mi, igazi férfiak, úrrá leszünk
a problémán.
GRÓF
A kenyéroszlopok legyenek karcsúak, de ne törékenyek.
(Szolgálóasszony talán mutatja, hogy ő maga is ilyen lenne: karcsú, de nem törékeny)
GRÓF, APA
(akár egy kétszemélyes tánckar)
A morzsákat a férfiakra jellemző felelőtlenséggel söpörjük le az asztalról, aztán a
kenyéroszlopot együtt, méltósággal beledöfjük a tojás sárga szemébe!
(Beledöfik, boldogok)
ÚR
Még hogy a tojás sárga szeme…!
Erről beszélek… ilyen hülyeség…
Ilyen szép hülyeség csakis az embernek juthat az eszébe.
LUCIFER
És a költészet, nagy jó uram? A poézis?
Az értelmetlen szépség fenségessége?
Az tán falhoz vert lófasz?
ÚR
Nix dajcs.
Megmondom az őszintét:
én inkább állok az olvasók, mint a költők pártján.
LUCIFER
A konkurencia, mi?!
Én titokban verselgetek.
Olvassak föl valamit, valami apróságot,
egy négysorost például vagy egy kis villámló afféle töredéket?!
ÚR
(rémülten)
Ne. Töredéket ne!
(csönd)
A tökéletlenség zsenialitása,
ez, ami az Úrnak nincs megadva…
Bár… jut eszembe… elvileg a tökéletlenség is része a mindennek. Vagyis…
LUCIFER
Azt nem mondanám, hogy vág az esze, mint a beretva.
Evvel nem vádolnám meg.
ÚR
Vagyis ha én vagyok a minden,
akkor a semmi is lehetnék.
LUCIFER
(félre)
Bocsi. A semmi én vagyok. A hiány, az üres.
Én így vagyok a minden, kispajtások.
ÚR
Semmi, minden… Ja igen!
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
(csönd)
A magyarok szerint Shakespeare is magyar volt.
SZOLGÁLÓ
Szlovák! Shakespeare szlovák volt.
Ugyanott született, ahol Ondrej Varhola,
úgy is mint Andy Warhol, Medzilaborcéban.
ÚR
Úgy is mint Mezőlaborc.
SZOLGÁLÓ
Ne tessék kontrázni.
A mamájával, a Julia Zavackával is szlovákul beszélt.
ÚR
A Shakespeare? A William?
SZOLGÁLÓ
Ugyan, az Ondrej. A William ugyanabban a házban született. Bizony. Csak előbb. Előbb
a William, aztán az Ondrej.
ÚR
(félre)
Pro primo a kis Andy már Amerikában született, a szülők valók innét. És nem szlovákul
beszélgetett Julia a kis Andyvel, hanem egy magyar-ruszin keveréknyelven…
(támadón)
Szlovák vagy magyar,
hát nem mindegy?!
MINDENKI
(aki a színpadon van, vagy a közelben)
Nem!
(csönd)
ÚR
Nem a túrót!
Nekem mindenesetre tök mindegy!
Secko jedno.
GRÓF
(a tojás mellől segítőkészen)
Szlovák az eredetiben.
ÚR
Buzgómócsing.
Szóval az üdvösség szempontjából secko jedno,
hogy szlovák vagy magyar.
És Shakespeare esetében talán még
esetleg
szóba jöhetnének az angolok is.
Nekik is volna esélyük – talán.
Nem kell válaszolni.
(Megszólal Janis Joplin, oh Lord…)
Végre egy normális emberi hang.
(ez is egy dallamvég; vagy kis jelenetek ezek, határozottan elválasztva; vagy ezt már
említettük?)
APA
Közben kihűlt a tojás.
A kenyér apró gödreibe is beledermedt
a sűrű, sárga lé.
HERCEG
Tán tágasabb,
tán tágasabb horizontra vehetnénk tekintetünket.
Szépek a kenyérgödrök,
de onnét hogyan fogunk eljutni szegény hazánk…
LUCIFER
(bohóckodva felzokog)
Szegény hazánk!
HERCEG
Kuss.
Szegény hazánk történelmének tragikus gödreihez.
APA
A kenyérgödör a sárgájával egyfelől,
a hazagödör a tragikumával másfelől.
GRÓF
(gyerek)
Jó, jó, de maradt egy tojás.
Kié legyen?
(csönd)
Azt javaslom,
édesapám, figyelsz?,
azt javaslom, azé legyen a maradék tojás, aki a szomorúbb történetet mondja.
Kezdem.
(Apa lehajtja a fejét)
Még nem is szóltam, és te lehajtod a fejed?
Akkor most mesélni kezdek… mesélni egy férfiról, aki elhagyta a feleségét… Mondom,
aki elhagyta a feleségét.
APA
Szeretlek benneteket.
GRÓF
És mielőtt, mondom: mielőtt, azt mondanád, „Szeretlek benneteket”, és evvel a
történettel, mondom, történettel megnyernéd versenyünket, fogom a tojást (fogja a
tojást), mozdulatom gyors, mint a kígyók feje (mutatja (?)) –
APA
Erről nem volt tudomásom, hogy a kígyók feje gyors volna. Szerintem… nem tudom…
hát a farka ugyanolyan gyors, mint a feje, nem?
GRÓF
Apa, ne kelletlenkedj! Fő, hogy nincs tojás. Így az egész tárgytalan lett. És csönd.
(csönd)
(Apa váratlanul herceghez ugrik, és ledöfi a lágy tojásos késsel)
HERCEG
(egy melodrámából)
Júdássá lettél? S ölöd enmagad múltját?
(félre)
Lágy tojásos késsel?
Kinek nincs múltja, nem ember az!
(végre sötét, vége a jelenetnek, de gyorsabban, mint eddig világos lesz; Szolgáló
kényelmesen terpeszkedik a fotelban, mint mikor nincsenek otthon a háziak, talán
cigarettázik is)
Nyolcadik jelenet
SZOLGÁLÓ
Kinek nincs múltja, nem ember az. Szép. Soha nem találtam volna ki. Kinek nincs…
szép.
(ahol Apa leszúrta Herceget, vértócsa)
Mennyi vér…
Nagy család, sok vér.
Valakinek föl kéne takarítani,
valakinek.
GRÓF
Valakinek föl kéne.
(Szolgáló hirtelenül, alattomosan megragadja a férfi kezét, még talán csókolgatja is)
SZOLGÁLÓ
Miért hagyott engem egyedül? Miért?
GRÓF
Hogy mit tetszik mondani?
Nix Lajos. Én nem beszél szlovák.
ÚR
Micsoda olcsó kifogás.
Itt mindenki szlovákul beszél.
(kis csönd)
A színpadon. Értelemszerűen.
Mit húzod, fiam, az időt?
Nézz szembe… hát majd meglátod, mivel…
Tudod, fiam, kinek nincs múltja, nem ember az.
SZOLGÁLÓ
Hát mért nem rendelkezett énrólam? Hát ennyit se számít a Margit néni? Hát miből állt
volna ideépíteni egy kalyibát, egy ólat, ennek az öregasszonynak, miből állt volna? Hát
szolgáltam volna, hát halálomig szolgáltam volna, de maguknak nem kellett. (ráborul a
kézre) Én kisember vagyok, gróf úr, egyedül én mire volnék? Hát.
(Gróf elrántja a kezét, huzakodnak, föltéve, ha ez egy mulatságos – természetesen
fájdalmasan mulatságos – balettszerűség tud lenni)
GRÓF
Margit néni, ez bonyolultabb…
A történelem kereke…
SZOLGÁLÓ
Menjen a csudába a történelem kerekével…
Mi maga, kommunista?
(gyöngéden; gyöngéd gyűlölettel, ha ez megoldható)
De hát maga mindig ilyen volt, ilyen szuszos, gőgös!
Már kiskorában is!
Sok éve látom én magát, ha nem gondol is erre szívesen!
Azt hiszi, nem vettem észre? Nem vagyok én hülye, azért mert én vasalok, meg
mosogatok, nem vagy hülye…
Egy igaz szava se volt… Csak udvariaskodások… Így kedves Margit néni, úgy kedves
Margit néni.
Franc abba az úri puckos fajtádba!
(csönd)
De ezt nem mondtam, mert nem mertem mondani, mert féltem magától. Egy gyerektől!
Féltem egy gyerektől! Föl tudja ezt fogni?
(Gróf vállat von)
Mindig féltem maguktól.
ÚR
(mintha súgna)
Évszázadokon át féltem maguktól.
LUCIFER
(félre)
Meg tőled.
De ennek vége.
Vége ennek a legendának.
ÚR
No comment.
SZOLGÁLÓ
A legeslegjobban az édesapjától féltem…
ahogy az a gyönyörű ember –
GRÓF
Egyszer egy liftben,
a lift tükrében
úgy láttam,
hasonlítok rád.
Tudom, hogy nem nagyon hasonlítok rád,
de akkor hasonlítottam.
Akkor voltam életemben a legszebb.
De melyik lift is volt az?
Hova is mentem?
Fölfelé, az biztos.
SZOLGÁLÓ
Ahogy az a gyönyörű ember kijött a dolgozószobájából,
hát én majdnem bepisiltem.
APA
(felbukkan – már ha ez színpadi utasítás; mintha itt bárki felbukkanhatna, vagy mintegy
mindig mindenki a színpadon, de legalábbis a közelben)
Hogy van, Margitka, szép az idő, nemde, Margitka, és mondja, hogy van Margitka.
SZOLGÁLÓ
Hogy van, Margitka, ezt mondta, nem kérdezte, mondta, állította, és én majdnem
bepisiltem…
Egyszer véletlenül kilöttyintettem a teavizet, és ő épp akkor lépett be a konyhába, és azt
hitte, hogy maguk voltak, a gyerekek, és azt kérdezte, ki volt ez a marha?
APA
Ki?!
Ki volt ez a marha.
GRÓF
A legfantasztikusabb felnőtt voltál, akit ismertem.
Valami nyugalom, ami nem a rezignáltságból és nem is az iróniából jött.
Azt ismerem, jól ismerem.
A te nyugalmad az csak a tiéd volt, ilyen nem volt még egy világon. A
világtörténelemben.
ÚR
Naaa…! Ezek a mai emberek már csak az üvöltözésből értenek.
SZOLGÁLÓ
Én, gróf úr, kérem. Én voltam az a marha.
(félre)
Jobb az ilyet rögtön bevallani. Ha kiöntöttem, kiöntöttem. Ha eltörtem, eltörtem. Ha
netán elloptam volna, akkor – na, azt sose bevallani.
GRÓF
(szintén félre)
Hogy akkor ez most hogyan is van?
Egyfelől a tolvaj cselédség,
másfelől a talpig úriember grófok?
Elég primitív történelemfelfogás.
Ha primitív, hát primitív. Ha kiöntöttem, kiöntöttem. Ha eltörtem, eltörtem. Ha netán
elloptam volna, akkor – na, azt sose bevallani.
APA
(zavarban)
Maga, Margitka? Nagyon helyes. Akkor ez a víz most ki van öntve. Nagyon helyes…
Hát akkor… hogyne… ö… ö… És hogy van, Margitka?
SZOLGÁLÓ
A mai napig hallom… ö… ö… Nagyon helyes… Hát akkor… hogy van, Margitka?
(csönd)
Jól. Köszönöm kedves kérdését, jól.
Vagy nem is tudom. Sehogy. Amikor életemben először megláttam az apját, láttam, ez
olyan szép…
GRÓF
(maga elé)
Szép. Szép.
SZOLGÁLÓ
Hogy soha, de soha nem fogom elfelejteni. Ettől is megijedtem. Hogy soha. Ilyet eddig
nem éreztem, hogy soha. Még addig soha nem mondtam, hogy soha. Ilyesmire,
ilyesmire addig nem gondoltam. Hogy soha meg mindig. Szóval hogy végtelen. Nekem
a maga apja volt a végtelen.
GRÓF
(mint fent)
Nekem is. A végtelen, az nagyon sok. Több, mint a nagyon sok.
ÚR
(krákog, mint az apa)
Minden teremtmény véges, kész, basta, ebben nem nyitok vitát.
A végtelen egyfelől, én,
a véges másfelől, ti, emberek.
LUCIFER
És mi, igazi belgák, hova álljunk?
Ne válaszolj, please, oh, mindenhatók legmindenhatóbbika.
SZOLGÁLÓ
(Grófnak)
Ne féljen, maga csöppet sem hasonlít rá… (a másik kettőnek) Nahát, maguk se, ne
reménykedjenek…!
Csak az édesanyjától nem féltem. Az olyan drága jó asszony volt, hogy maguk meg se
érdemelték… egy szent.
(csönd)
Magától is féltem.
GRÓF
(félre)
Ezt már mondta.
SZOLGÁLÓ
Akkor én most kit szolgáljak?! Pedig szolgáltam volna, szolgáltam volna halálomig…
(vigyorog) Vagy a maga haláláig…
Maga nem rendes gróf. Egy rendes gróf gondoskodik arról, hogy őt szolgálhassák…
Azt hiszi, nem látom, hogy maga még büszke is erre?! Hogy a saját maga szolgája! Azt
hiszi, ez az alázat? Egy grófnak nem ez az alázat, egy rendes gróf nem hagyja el így az
embereit. Szolga van elég!
El vannak hagyva itt az emberek, maga is elhagyta őket. Ezért rossz ez az ország.
Az örökséget át kell venni? Itt csak zabrálás folyik. Lopott holmik visszalopásának a
lopása. Hol a múlt, hol a jövő?
ÚR
Ollálá. Hát itt már a cselédség is filozofál?
Ennek se lesz jó vége! Nálam kussolnak az arkangyalok.
LUCIFER
És én? És én? És én?
ÚR
Most te is kussolj, kis filozófusom.
A cselédség ne lásson mást, csak a munkát.
Meg persze engem.
De ebbe nem szólunk bele.
Annak azért még utánanézünk, hogy kinek is jutott eszébe ez a szabadakarat-cucc!
Remélem, nem nekem.
SZOLGÁLÓ
(Gróf arcába egész közelről)
Rossz ország, rossz ország, rossz ország!
(kis csönd)
Vigye arrébb a lábát. Föltisztítom ezt a mocskot.
(sötét)
Kilencedik jelenet
(mint az előző jelenet nyitása, szolgáló terpeszkedik a fotelban, mintha a darab
forgatókönyvét lapozná; aljelenetek a már említett salétromos képzeletfalon
határozottan elválasztva egymástól; nem töredékességet akarunk sugallni, de ne is
csapjunk be senkit egy folyamatos cselekmény hamis ígéretével)
SZOLGÁLÓ
(kezében egy gépelt papír, nem, a darab kézirata; vagy egy régi pergamen?, ilyenkor
örülünk, hogy nem mi vagyunk a Rendező)
Lássuk, miből élünk, nézzük a listát.
Mit várunk el hazánk nagyjaitól. Házi feladat.
GRÓF
Milyen haza, milyen nagy…
A haza se nagy, a nagy te vagy.
Igen, hol van a nagy?
(csönd; nézőkhöz)
A nagyság? A nagyvonalúság? A nagyszabású, a grandiózus? Hol?, kérdezem én. Hol
van ez bennem, és hol van önökben. Nem kell válaszolni.
Minden közepes itt,
itt is, ott is, amott is,
a hazáról csak papolnak, üresen rizsáznak,
alibiznek,
alibi-haza, alibi-isten.
Ezek az igazi posztmodernek,
semmit nem gondolnak komolyan,
csupán szavakat fabrikálnak, mint haza, Isten,
illetve, ahogy azt mondani szokták, mint egy jelszót:
istenhazacsalád.
SZOLGÁLÓ
Kisfiam, neked most nem osztottunk lapot.
Egyébként mi bajod van neked az Isten-haza-családdal?
Ne válaszolj!
GRÓF
Megmondom én.
Istenhazacsalád nincs. Nem létezik. Politikai blöff.
Van Isten…
ÚR
Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál.
GRÓF
Van haza, és van család.
Istenhazacsalád nincs.
SZOLGÁLÓ
(lapoz; vagy nem)
Jó, akkor kezdjük az Istennel, mégiscsak ő az Isten.
Nincs nála nagyobb.
ÚR
Nincs. Hát nincs. Mit tegyünk, nincs nagyobb.
LUCIFER
Mit tegyünk, tényleg nincs nagyobb.
De ki mondta, hogy a nagy nagyobb, mint a kicsi?
Hogy az én kicsiségem nem győzeti le ezt a nagyot?
Ezt csak a nagy mondja.
Szerinte a három nagyobb, mint a kettő.
Kételkedj, ember, és azt kérdezd inkább, milyen három, milyen kettő.
SZOLGÁLÓ
(figyelmetlenül mindkettőnek)
Kisfiam, nektek most nem osztottak lapot.
(mint egy Rendező, rámutat Grófra, Apára, Hercegre)
Tessék kezdeni a háromszöges részt.
GRÓF
A háromszög szögeinek összege 180 fok.
LUCIFER
(félre)
Euklidész szerint. Mert azért vannak más vélemények is.
SZOLGÁLÓ
Na, ne tessünk szórakozni, megy az idő…!
ÚR (félre)
Már akinek…!
SZOLGÁLÓ
Elég már. Fogja be mindenki a száját…
Tessék, induljunk onnét, hogy a vendégsereg ellepte a kastélyt.
GRÓF, APA, HERCEG
A vendégsereg ellepte…
SZOLGÁLÓ
Édes fiúk. Szedjük össze magunkat.
Itt mindenki apa, de nem mindenki dumál egyszerre.
GRÓF
A vendégsereg ellepte a kastélyt…
APA
…összes termeinket és teraszainkat.
GRÓF
A személyzet a konyhában dzsemborizott, a francia kisasszony pedig…
HERCEG
(álmodozva)
Madmasell Titez!
GRÓF
…akire a hároméves…
(Apa, Herceg szopni kezdi az ujját, vagy valami más, jellemzően háromévesest csinál)
…apám felügyelete volt bízva, a szobájában sherryzett. Édesapám ide-oda kódorgott az
épületben. Véletlenül rányitotta a fürdőszobaajtót nagyapám egyik távoli unokahúgára,
aki éppen emelkedett ültéből, s húzta volna föl a bugyogóját.
A lényeges dolgok apám fejmagasságában.
(csönd)
A kisgyerek meglátja a mágikus háromszöget…
(talán pulzáló neonháromszögek jelennek meg, melyekre mindenki, az Úrtól az apákon
át a Szolgáig elvarázsoltan mered)
…meredten nézi, a nő is mozdulatlan, aztán a gyereken – édesapámon – a fölismerés
boldog, elégedett vigyora ömlik el.
(zene, mondhatnánk tréfásan)
Mama!, kiáltja a háromszögnek.
(csönd)
A dáma…
ÚR
Száraz vénlány…
LUCIFER
Mi van, már a nőkhöz is értünk? Elvileg az én reszortom.
HERCEG
Csillagkeresztes és dicső emlékű Erzsébet császár- és királyné palotahölgye…
APA
(überel)
A Vöröskereszt hadiékítményű másodosztályú díszjelvényének tulajdonosa…
LUCIFER
Kis pinás…
ÚR
Ez a helyes kifejezés… Már a nyelvemen volt, de nem jutott eszembe.
LUCIFER
Mire mennél nélkülem?!
GRÓF
Szóval sírva fakad. A palotahölgy. A fel nem húzott bugyival. A háromszögén suttogott
mamával. Ott zokog a barokk budiban, a kisgyerek – édesapám – fintorogva elfut.
ÚR
Ez nem rólam szól.
GRÓF, APA, HERCEG
(vigyorogva)
De bizony hogy rólad szól.
GRÓF
(talán félre)
Meg a hazáról meg a családról.
LUCIFER
(áhítatosan)
Mindenről, fiúcskák, mindenről.
(elvileg itt a vége az aljelenetnek, de a biztonság kedvéért:)
SZOLGÁLÓ
Nézzük a következő jelenetet. Első Szerető dúlva-fúlva be.
ELSŐ SZERETŐ
(dúlva-fúlva be)
Dúlok-fúlok. De főleg mért nem kerülök már sorra?
SZOLGÁLÓ
(lapoz)
Tessen csak várni, nacsasszony, mindennek megvan az ideje…
Most lehet, tessék.
ELSŐ SZERETŐ
Nehéz, gróf, magával.
GRÓF, APA, HERCEG
Maga hízeleg.
SZOLGÁLÓ
Fiúk, ezt már egyszer tisztáztuk.
HERCEG
Maga hízeleg.
ELSŐ SZERETŐ
Rossebet! Azt sem tudom, mikor féljek magától.
HERCEG
Mindig. De ezt most csak viccből mondtam, szívem.
ELSŐ SZERETŐ
Hiába mondja viccből, és hiába mondja, hogy szívem.
HERCEG
Szívem!
ELSŐ SZERETŐ
Hiába. Ha úgy van, akkor úgy van. Ez az, amit kegyelmes úr nem fog föl. Mert maga
tényleg szeretné, hogy féljek, mert félelmemben, és ebben igaza van, inkább viselkedem
úgy, ahogy helyénvaló.
Ahogy magának tetszik.
Ahogy magának konveniál.
Ahogy maga elvárja.
Ahogy magának kényelmes.
Maga, gróf, kényelmes.
SZOLGÁLÓ
Bocs, de nem herceg?
ELSŐ SZERETŐ
Nem mindegy? Ne zavarj. Maga, gróf, kényelmes. Maga csak azt szereti, ha nincs
velem semmi baj, ha nem fáj a fejem, nem követelődzöm, se időért, se ékszerért, és
egyik orgazmusból esem a másikba. És ha nem felejtem a párnája alatt az órám.
Vagy a bugyim.
De ha minden rendben van velem, és holdórám sem késik –
HERCEG
A micsodája mit csinál?
ELSŐ SZERETŐ
Hát hogy megjött! (hadarja a szinonimákat) Megjött a mikulás, megjött a monszun,
megjött a nagymama.
HERCEG
A Schwarzenberg?
ELSŐ SZERETŐ
Hülye. (csönd) Ha minden rendben van, akkor aztán tud szépen szeretni, ez igaz…
Rettenetes, maga rettenetes ember, és látom, nem hisz nekem. És ne vágjon pofákat!
Lássa, most kéne tükörbe néznie! Most maga is látná, hogy rettenetes. Kicsi lesz és
kicsinyes. Kicsi, kicsi, mint mikor a ruha szárad.
HERCEG
Ruha?! Milyen ruha?! És was für eine hasonlatok ezek? Jó, hogy már nem rögtön
alsógatya…
ELSŐ SZERETŐ
Tudja maga, hogy milyen ilyenkor? Egy egér! Mint egy egér!
HERCEG
Egér? Én? Aranygyapjú rendes, valóságos belső titkos tanácsos, én egér?!
ELSŐ SZERETŐ
Az, Maus, egy valóságos belső titkos egér, hogy őszinte legyek. Az orra kihegyesedik és
satöbbi. A farkincája… ne próbáljon megsértődni, szeretem.
SZOLGÁLÓ
(egy ideje már türelmetlenül lapoz, keresgél)
Nacsasszony, édesem, most nem ez a szöveg kellett volna… bár a nők gyámolításába
belefér… Hanem előbb, hogy a bűn meg a főnév… Az ad egy kis karaktert a
figurának… tetszik emlékezni… Főnév és ige, ez nem az Úristen teremtménye.
ÚR
Hanem kié, nyuszi? Maga engem ne fumigáljon. Mi az, hogy nem az én
teremtményem… Minden az én teremtményem.
LUCIFER
(röhögve)
Még én is! (félre) Hiába ő a legnagyobb, ha tetszik, a halmazok halmaza, a végtelen
meg mit tudom én, de azért engem ez idő szerint kétszer annyian lájkoltak. Hoppá.
Hoppácska.
APA
Minden az Úr teremtménye? A bűn is? (kis csönd) A szenvedés is?
ÚR
Ne kezdjétek már megint… Ha kellett a szabad akarat, akkor ne tessék rinyálni a
következményekért!
SZOLGÁLÓ
Csönd a színpadon! Tessék, főnév, ige.
ELSŐ SZERETŐ
Főnév és ige, ez nem az Úristen teremtménye, ez nem magától értődő, a természet ezt
nem igazolja vissza, ez a nyelv önkénye.
Az internátusban folyton zavartak gyónni.
ÚR
Nagyon helyes!
LUCIFER
No comment, de megvan a véleményem.
SZOLGÁLÓ
Csönd legyen!
ELSŐ SZERETŐ
Ha már agyongyóntuk magunkat, és nem maradt bűnünk, de valamit mégis mondani
kellett, akkor azt mondtuk, havat loptunk. Atyám, vétkeztem, havat loptam. Akkor még
nem tartottuk rettenetesnek, hogy nincs mit gyónni, hogy nincs bűn, csupán bűnösség.
A bűn főnév.
(csönd)
ÚR
(mintegy bocsánatkérőn, halkan)
A főnevet tényleg nem én teremtettem.
(ez is egy részjelenetvég)
SZOLGÁLÓ
Evvel akkor megvolnánk. Most jöhet a haza védelme. Kötelesség kötelesség hátán. Az
embernek szinte elmegy a kedve, hogy gróf legyen. Esetemben grófnő, nemde. Csak
egyszerűbb föltakarítani a konyhát… Bár a kaja a grófoknál jobb… Bár a
szakácsasszony nekem is eltesz ezt-azt. Kaja igen, kötelesség nem, ez volna a megoldás.
(csönd)
Haladjunk, gyerekek. Kérem a kurucokat.
(jön egy darab kuruc)
KURUC
Megjöttünk. Jövünk, látunk, vesztünk.
És emlékezünk a győzelmeinkre.
SZOLGÁLÓ
Kérem a labancokat!
KURUC
Megjöttünk. Jövünk, látunk, győzünk.
De rossz a sajtónk!
SZOLGÁLÓ
Magyar történelem! Itt már mindenki volt egyszer valaki. Kuruc, labanc – és mi, igazi
belgák hová álljunk. Tessék, mehet a jelenet.
GRÓF
Útközben… mondom, útközben!
(Apa végre elindul a kuruc-labanc(ok) felé; balett ez? vagy stilizált lassított mozgás?
na, majd kitalálja a pozsonyi főnökség)
Útközben édesapám egy kuruccsapattal találkozott.
SZOLGÁLÓ
Ló nincs? Magyar ló nélkül, hát az… az olyan, mint teszem azt Goethe Schiller nélkül.
(félve) Olcsó. Olcsó, de stimmel.
APA
Igazi táltos lovon jártam, úgy is hívták a lovam, hogy Táltos. Szénfekete ló volt, csak a
bal hátsó lábain viselt fehér jegyet. Cukron, búzán élt, más egyebet nem is evett. De
igazi táltos volt: értette a szavamat, és még tanácsokat is adott nekem.
SZOLGÁLÓ
(idegesen lapoz)
Egyszerre csak egy történetben legyünk, oké? Most nem kell a táltos, csak a ló belőle.
Tessék!
KURUC
Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?
APA
Nem tudom, hogy ezek kik, mondom hát, ami az igazság: labanc!
GRÓF
Erre a kurucok jól elverték.
(elverik)
Ment tovább, most egy csapat labanccal találkozik.
KURUC
Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?
GRÓF
Édesapám most sem tudta, kivel áll szemben, és azt sem tudta, ki az, aki azokkal áll
szemben, akikről ő, apám, nem tudja, kik –
(kis csönd, mormogja újra a szöveget, akikről ő, apám, nem tudja, kik, igen, stimmel)
ám eszébe jutott az elébbi csapat, és –
APA
Kuruc!
GRÓF
Erre a labancok is jól elverték. (komoran) Jól elverték.
Jelenet a jelenetben, hirtelen sötétség, majd ávós vallatószoba. Lehetne itt minden
félelmetes, az ütések, a szavak.
ÁVÓS
(végig nem gondolt, tehát felelőtlen ötletünk szerint ez lehetne az Úr; kapkodva öltözik
át ávósnak, de azért látszik „előző énje”; lekever egy nagyot – Grófnak)
Kuss, a kurva anyád. Ne pofázz, írj. Csak nyugodtan, hely, cselekmény, idő hármas
egysége. Ahogy a csillag megy az égen. (csönd) Összekevertünk. Van ilyen. Ne várd,
hogy bocsánatot kérjünk. (csönd) Bocsánat. Csak hogy ne legyél biztos semmiben.
LUCIFER
Remek. Hát ez jobb, mint én lennék. Oh, égi jóság, aki téged követ, nem jár sötétben.
ÁVÓS
(félre)
Befogod pofád. Dolgozom.
(Apához lép)
Te vagy a mi emberünk.
APA
Nem vagyok a maguk embere.
ÁVÓS
Hát ezt nem te fogod megmondani, bazmeg.
(leveri a micisapkát Apa fejéről)
Sapkában?
Szobában? Bent? Nem volt gyerekszobád?
APA
De. Az volt. Gyerekszoba az volt.
Gyerekszoba meg kastély.
ÁVÓS
Kuss. Nincs kastély. Kastélyt nem mondunk. Kastély csak a mesében van. És
kacsalábon forog.
(csönd)
Hol a sapkád, bazmeg? Mit képzelsz te magadról? Sapka nélkül? Szobában? Bent? Nem
volt gyerekszobád?
(ha a nézőtéren netán nevetnének, akkor elhallgattatni őket, szóval, tettel, mulasztással;
foghegyről valamiket odavetve, csönd ott lent!, vagy akár: sapkában nézőtéren? sapka
nélkül? nem lesz ez így jó… – Apa válaszolna, Ávós gyomron üti, vagy szép, lassított
mozdulattal állon vágja, vagy más hatásos színpadi ötlet keretében hallgattatja el)
(csönd, aztán mintha diktálna)
Új bekezdés. Tájékoztatásul még annyit, hogy fentieket konkrét formában neki nem
mondottuk, célszerűnek és simábbnak látszott a bevált közhelyekkel élni, azokat
alkalmazni.
(sapkajáték; vagy a földön rugdalni kezdi, hol játékosan, hol brutálisan, gyűlöletből,
vagy/és Apára teszi, leveszi, teszi, leveszi, aztán szelíd, selymes fenyegetéssel:)
Az alkalmazás: éjszaka behozatjuk anyádat. Udvariasan. Nem gyalog, nem lóháton.
APA
Igazi táltos lovon jártam, úgy is hívták, hogy Táltos. Szénfekete ló volt, csak a bal hátsó
lábán –
ÁVÓS
Mi van?!
Takarodjék a repedtsarkú jó édes grófi édesanyjába, vagy szétveretem a tökeit, és még
le is nyeletem, mi a faszt képzel, maga szerencsétlen, azt hiszi, lopjuk itt a demokrácia
drága idejét?!
(gyors micisapkakínzás után behízelgően:)
Hol tartottunk?
SZOLGÁLÓ
(súg)
Nem lóháton.
ÁVÓS
Ez a helyes kifejezés! Behozatjuk, de nem lóháton. Autót teszünk a keszeg segge alá.
Szóval behozzuk anyukát, és teszünk föl neki kérdéseket.
Akarod? Jóból kérdem, akarod? Szabad ember vagy, mintha valami ilyesmit mondtál
volna az előbb.
Szabad, jól emlékszem, nem?
(belezúg – teszem azt – a micisapkába; üvölt, de mindenesetre fenyegetőn)
A nép ellensége nem szabad!
(nyugodtan, szívélyesen)
Korántsem otromba kérdéseket teszünk föl neki.
Hogy szolgál a kedves egészsége?
És az a konok podagra?
Akarod? Jóból kérdem, akarod? Nyilván túléli. Többé-kevésbé. Erős asszony, vitéz
család. Roppant balszerencse volna, összjátéka véletlennek és túlhabzó becsvágynak, ha
mégse.
Ha mégse élné túl.
(megsimogatja a micisapkát)
De ne vádold magad. Több mint érthető, ha tiszta akarsz maradni.
(csönd)
Tisztának maradni… Mi magunk sem tennénk másként –
LUCIFER
(az Ávósról/Úrról)
Profi. Igazi profi.
ÁVÓS
– Ha nem volna már, úgymond, késő.
(emberien, ha értünk ezen valamit)
Késő.
(vége a belső jelenetnek; sötét (?))
SZOLGÁLÓ
Szóval hogy is volt az? Mi van avval a lóval. A lónál valahogy leragadtunk.
APA
(harciasan)
Semmi ló! Táltos, igazi táltos volt!
SZOLGÁLÓ
(lapozza a följegyzéseit)
Nyugodjál már meg. Látom, tényleg táltos. Állítólag tanácsokat is adott.
(csönd)
Nekem senki még soha nem adott tanácsot. Nekem senki nem segít. Mindig én segítek,
mindig én takarítok.
LUCIFER
Ilyen a világ. Akinek nincs, attól még azt is elveszik, ami nincs neki. Az kap, akinek
van. Szabadjon megjegyeznem, nem én teremtettem a világot. Nem az én saram. Nem
az én felelősség. Nicht mein Kaffee.
ÚR
(figyelmetlenül)
Ahogy az angolok mondják, az arisztokrácia cselédek nélkül olyan, akár az
üvegkalapács. (értetlenül nézik) Jó, jó… hát nem tiszta szállóige, egy tévésorozatban
hallottam, Maggie Smith játszotta a nagyon előkelő nagymamát, ő mondta. Tessék!
Most jobb?!
APA
(lelkesen, mint akit csak ez érdekel)
Azt tanácsolta –
ÚR
Ki? A Maggie Smith?
LUCIFER
(félre)
De olcsó.
APA
Ne szóljon közbe. A ló. Illetve a Táltos. Azt tanácsolta, hogy visszájáról patkoltassam
meg, mert akkor az ellenség soha el nem megy a nyomomon: a patkó állása szerint
éppen az ellenkező irányban üldöz majd. Ha veszedelem közelgett, a Táltos nyerített, és
kapált, amikor pedig felültem a hátára –
GRÓF
(gyerekes áhítattal; hirtelen mintha egy mesében lennénk)
– amikor pedig édesapám felült a hátára, úgy repült, hogy lába nem érte a földet, de még
a felhők közé is felszállt az én jó apámmal.
SZOLGÁLÓ
Mit nem adnék, ha itt a színpad fölött most átrepülne az a táltos, szénfeketén, csak a bal
hátsó lábán viselne fehér jegyet.
Ha volna rá pénz a büdzséből, ülhetne a hátán ez a Maggie Smith.
Önök tátott szájjal lesnék a Táltost, ahogy egyszer csak eltűnik, de csak azért, hogy
Pozsony fölé emelkedjék, szálljon föl, oda a csillagok közé. Egész Pozsony tátott szájjal
lesné.
A benti tátott szájak mintegy összefognának a kinti, városi tátott szájakkal.
A Táltos meg repülne tovább, lényegében a Duna mentére, egész Dunaszerdahelyig, ott
rövid ideig megpihenne egy baráti házban, a szokásos abrak nem volna, de kapna friss
gyümölcsöt meg zöldséget, sőt egy halom félig érett kivit is.
ÚR
Még hogy kivi?! Dunaszerdahelyen? Nyilván van elefánt és gepárd is, mi?! Ne
vicceljünk már. Azt hiszitek, én nem tudom, mi az, hogy Közép-Kelet-Európa? Mindent
tudok. Még hogy kivi…
LUCIFER
Tényleg mindent tud, tutin jelesre érettségizne, de hogy mi Közép-Kelet-Európa, azt ő
sem tudja… Az nem valami, hogy tudni lehessen, hogy mi, hanem megy valahová. Azt
meg jobb nem tudni.
SZOLGÁLÓ
Ezek jól elvannak egymással, zsák meg a foltja.
(legyint, folytatja lelkesen)
Aztán át a Dunán, és akkor jöhetnek a magyar tátott szájak. A magyarok jók tátott
szájban, tátott száj made in Hungary.
Miközben a magyar tátott száj nem különbözik a szlovák tátott szájtól. Nem nagyobb,
igaz, nem is kisebb, nem csúnyább, igaz, nem is szebb. A tátott szájból áradó áporodott
légnek sincs nemzeti jellege.
Van, akinek ez fáj. (kis csönd) Van, akit bosszant, mások ezt igazságtalannak találják,
ismét másokat elfog a szomszédságban rejlő testvériség szép érzése. (kis csönd) A
testvériség szép érzése.
ÚR
Meg kell a szívnek szakadni, olyan szép gondolat. Közép-Európa mint közös tátott száj?
LUCIFER
Tökre egyetértek. És ez nem is olyan ritka! Gondolj erre olykor, Ember, és ne bízd el
magad. Tátott szájak vállt vállnak vetve?
ÚR
Testvéri tátott szájak barátságos szövetsége? Hogy ez volna a jövő? Mert a múlt meg a
jelen biztos nem ez. És még én nem tudom, mi Közép-Európa! Ne tessék itt
legyintgetni, imádkozni tessék.
LUCIFER
(félre)
Azt nem! Önbecsülés is van a világon. Egy imádkozó Lucifer… (elgondolkodik) Persze
karriert lehetne csinálni… helyettesállamtitkár-arkangyal, államtitkár-arkangyal…
Lépésről lépésre. Nem vagyok bürokrata típus.
ÚR
Tessék imádkozni.
SZOLGÁLÓ
(legyint, félre)
Nem elég, hogy nincs, még föltételei is vannak!
APA
Mondhatom végre? Sztoriban vagyok. Szóval. Ha ellenség közeledett, a Táltos kiverte a
lábával, hogy hány ezred jön.
(mutatja)
Egy ezred. Két ezred. Három és fél ezred.
Egyszer elveszítettem a csatát –
LUCIFER
Egyszer?! Az is valami? Én mindig!
ÚR
Én meg mindig nyerek. Az se sokkal jobb.
APA
– és üldözőbe vettek. Akkor a Táltos egy rejtekhelyre vitt, ő maga pedig lefeküdt a
döglött lovak közé, és a fejét a mellette fekvő ló nyaka alá dugta. Az ellenség jól
elhaladt.
(csönd)
Ez két ízben történt meg: egyszer 1652 augusztusában, másodjára pedig 1969 tavaszán.
HERCEG
Emlékszem… 1652 augusztusa… Itt volt nem messze… Az a pimf vezekényi csata,
melyben nyolc családtagunk vett részt Forgách Ádám uram vezetésével, ki akkor
Érsekújvár főkapitánya vala, és négyen a nyolcból hősi halált haltak, egy napon, egy
mezőn, egy órában, 1652-ben, Kisasszony havának huszonhatodik napján.
LUCIFER
Arat, jó barátom, a halál, nyolcból négy, nem rossz arány!
ÚR
És mind a négy, László, Ferenc, Tamás, Gáspár nálam kötött ki, négyből négy, nem
rossz arány!
HERCEG
Másnapra kelve fölkeresvén a testeket, találtuk szegény Lászlót, Ferenc, Tamás, Gáspár
uraimékkal együtt. Az szegény László bátyám szolgái közül negyvenöten vesztenek a
harchelyen, és sokan sebesedtek. A testeket penig mind megfosztva találták csupáncsak
szegény bátyjám uram testén az imeg, lábravaló és nadrág maradván meg. Volt penig 25
seb rajtok, ki lövés, ki szúrás, ki vágás.
Vitéz ilyen fölöslegesen még nem halt meg!
LUCIFER
(félre)
Dehogynem. Mindenki fölöslegesen hal meg!
ÚR
Cinikus fráter!
LUCIFER
Továbbmegyek. Mindenki fölöslegesen él. Továbbmegyek. Az egész teremtés
fölösleges, a legkevésbé sem szükségszerű. Mennyivel szebb, gazdagabb, hibátlanabb a
Nincs.
ÚR
No comment.
LUCIFER
És a Nincs közepén a fény. A fény, mely uralkodik mindenek fölött, én. Én. Én, a Nincs
uralkodója.
HERCEG
Enyém lett 16 évesen minden, Kismartontól idáig és föl Galántáig. Egy minutum alatt
lettem Palkóból Pál, kamaszból férfi, úrfiból úr, nagy úr.
(csönd; esetleg Janis Joplin)
Nagy úr.
LUCIFER
És mi volt 1969 tavaszán?
ÚR
No comment.
(sötét)
Talán tizedik jelenet
SZOLGÁLÓ
Nagy úr! És akkor mi van? A seggem kivan. Mit kell úgy elájulni? Nagy úr, az. Nagy úr
volt. Most por és hamu. Csak úgy mellesleg, por és hamu. Ez még nem ugyanaz, mint a
földosztás. A mennyországban… (fejet hajt Úr felé) tiszteletem… nem írják jóvá, hogy
kinek hány hold földje volt… Bár lehet, hogy a pokolban (fejet hajt Lucifer felé)
tiszteletem… hogy ott igen, hogy ott számít…
LUCIFER
(félre)
Számít a földadónál.
ÚR
Kösz, hogy szóltál. Mi is bevezetjük…
SZOLGÁLÓ
Jól elvannak. És ez a nívó…! Minőségi metafizika.
(lapoz)
Jesszusom. Majdnem kihagytuk a kultúrvonalat.
(nézőknek)
A kultúra nagyon fontos. De tényleg. Látom, nem hisznek nekem. A kultúra az olyan,
mint a… mint… majd később.
(lelkesen)
Beethoven! Schubert! És hát persze a Joseph Haydn, a hű szolga! Búcsúszimfónia! Mi
minden! A képtár! A Madonna!
HERCEG
Haydn most mit csinál?
SZOLGÁLÓ
Dolgozik, mint mindig.
HERCEG
Nem, nem finom, nem finom dolog, dolgozni nem finom dolog.
SZOLGÁLÓ
(félre)
Nekem mondod, nagyokos?! Vagy inkább legyen úgy, hogy jónak mondod, bazmeg.
Ahogy méltóztatik gondolni akarni tisztelettel, kegyelmes úr.
HERCEG
Kéretem.
(néz ki az ablakon, természetesen mélabúsan)
SZOLGÁLÓ
(félre)
Néz ki az ablakon, és mélabús. Van tehát ablak és van mélabú.
HERCEG
Osztrák… (csönd) …az ember ne legyen osztrák. Hacsak nem kényszerítik. Szlovák…
(csönd) …az ember ne legyen szlovák. Hacsak nem kényszerítik. Magyar… (csönd)
…az ember ne legyen magyar. Hacsak nem kényszerítik. Herceg… (csönd, legyint)
…herceg se.
(csönd)
Minden az enyém itt, ameddig a szem ellát.
SZOLGÁLÓ
(félre; hunyorog, talán szemüveget is elővesz)
Semmit,
nem látok semmit.
Tényleg minden az enyém itt, ameddig a szemem ellát.
HERCEG
Se előre nem bírok nézni, se hátra.
(csönd)
Nincs szükségem senkire.
(Haydn be)
Herr Kapellmeister, szükségem van magára.
Osztrák, maga osztrák, ugye?
Nem kell, hogy válaszoljon.
(sötét)
Tizenegyedik jelenet
SZOLGÁLÓ
Ez volna az a… (lapoz, vagy csak úgy „keresi a szót”) …az a szellemi-morális-
kulturális kötelesség, a nemesség történelmi kötelessége?
LUCIFER
(félre)
Nincs nemesség. Bármit pökhendiskednek is az arkangyalok. És ha nincs nemesség,
nincs történelmi felelősség.
(közönségnek)
Nincs, nincs, nincs. Ne féljetek a nincstől, ti is ebből vagytok.
ÚR
Nem figyeltem, nem tudom, miről van szó. De van, van, van! Csak a „van” számít.
Megjegyezni.
SZOLGÁLÓ
(lapoz)
Ha nézem az urakat, nem a kötelességet látom, inkább a gőgöt. Gőgöt és, megengedem,
magányt. (csönd) De mért is nekem kell megoldanom azokat a dramaturgia
problémákat, amelyek megoldása pedig a magasságos Úristen
reszortja volna?... Ilyenkor meg úgy tesz, mintha nem hallana semmit. Egy süket Isten –
ki hallott már ilyet?!
ÚR
(maga elé)
Hallom, hogyne hallanám. Mindent én se hallhatok meg. Az nekem is sok volna.
Tudom, hogy ez ellentmondás, de nem érdekel… Az a temérdek árulás, gyöngeség,
aljasság, gyűlölet, kicsinyesség… Ezt bírni szeretettel… hát kemény meló. Azt hittem,
hét nap alatt összedobom ezt az egészet, elválasztom az alsó vizeket a felső vizektől –
utána lehet olvasni –, aztán havaj. A gép forog, az alkotó pihen. Hát semmi pihenés…
hanem a gondolkodó szeretet: minden pillanatban, mindenki számára. Nyomasztó.
Legszívesebben Kammerdíner lennék a Hercegnél. Vagy másodoboista ennél a
Haydnnál, hű barátomnál. Semmi felelősség, csak a tisztességgel elvégzett munka
öröme… Semmi nagyobb összefüggések… A világ vagy Isten vagy haza vagy család…
semmi… pusztán dolgos hétköznapok egymásutánja, munka, mely önmagában
hordozza értelmét…
(legyint)
Számomra elérhetetlen dolgok. Vagy örökkévalóság, vagy a napok egymásutánja. Aki a
végtelenből beszél, annak hogyan is lehetne időérzéke… Ezért van ez a Haydn.
Helyettem.
(csönd)
Dologra.
(csönd)
Szóval ami ezt az országot, ezt a hazát illeti –
SZOLGÁLÓ
Most akkor melyik, osztrák?, szlovák?, magyar?
ÚR
Itt,
hogy egyáltalán itt létezhessünk, hogy csak egyetlen nappal is továbbzökkenjünk,
sosem szabad megmondani az igazságot, senkinek és semmiről.
Mert ebben az országban –
HERCEG
Most akkor melyikben? Ausztria? Szlovákia? Magyarország?
ÚR
Itt,
itt csak a hazugság visz előre bármit, a hazugság a tömérdek leplezéssel és
cirkalmazással és torzítással és megfélemlítéssel.
Ebben az országban –
HAYDN
Melyikben? Österreich? Die Slowakei? Ungarn?
ÚR
Itt,
itt a hazugság minden, és az igazságnak csak vádemelés, elítéltetés és megcsúfoltatás
lehet a következménye. Ezért nem hallgathatom el –
HERCEG
Kicsoda?! Kicsoda nem hallgathat el mit? Mondtam, enyém itt minden. A szó is. Szolga
nem beszél, herceg beszél. Ha akar. Most éppenséggel nem akar.
ÚR
(megsértődik)
Kérem, kérem. Akkor beszéljen más. Aki megfelel az uraságoknak. (Luciferre mutat)
Aki alkalmasabb…
LUCIFER
Nem az én asztalom.
(csönd)
SZOLGÁLÓ
Szépen állunk, Isten meg a Haza civódnak. Hogy lesz ebből eszmei mondanivaló?
Különösen diákelőadáson…
(lapoz) És még van szöveg is!
Jut eszembe: most hallottam a Pesti Színházban, marha jó. Azt mondja az egyik színész:
Ha nincs szövegem, a használt autókra gondolok.
ELSŐ SZERETŐ
(mintha egy ködfüggönyben vagy abból előlépve; álmodozva – vagy egész másképp)
Pözsó négynullahárom, Dösövó, Bogár, Minikúper…
(csönd)
SZOLGÁLÓ
Jó, mi?! Hogy közben a Minikúperra gondol… Hát ha nem nevetnek, akkor nem
nevetnek.
(Úrnak)
Akinek nincs szövege, az Minikúper. De neked, öregem, még van szöveged. Mit nem
hallgathatsz el?
(Úr duzzog, hallgat)
Nem hallgathatom el… na, semmi?... hogy ennek az országnak… (csönd) Meg ne
kérdezd, melyiké.
Ennek az országnak az egész népe a hazugságba menekült. Aki igazat mond, máris
büntethető és nevetséges. A tömegek vagy a bíróságok döntik el, kit kell megbüntetni
vagy nevetségessé tenni, vagy megbüntetni és nevetségessé tenni.
Ha nem lehet megbüntetni azt, aki igazat mond, akkor nevetségessé kell tenni; ha nem
lehet nevetségessé tenni, akkor tenni kell róla, hogy büntethető legyen. Nevetségessé
vagy büntethetővé vagy nevetségessé és büntethetővé teszik ebben az országban –
itt! itt! itt!
– azt, aki megmondja az igazságot. Mivel azonban a legkevesebben akarják magukat
nevetségessé vagy büntethetővé vagy nevetségessé és büntethetővé tenni – (lapoz, nem
találja a folytatást)
ÚR
Dösövó, Minikúper. És… és Dösövó.
SZOLGÁLÓ
(súg)
Mi lenne evvel a szegény –
ÚR
Mi lenne evvel a szegény Haydnnal – nélkülem?
LUCIFER
Veled mi lenne, aranyapám, a Joseph nélkül?
(sötét)
Tizenkettedik jelenet
HAYDN
Hercegem, kész vagyok az új misémmel.
HERCEG
Helyes, Herr Kapellmeister, nagyon helyes. Ön nemcsak geniál, ám szorgalmas is.
LUCIFER
Ha geniál, akkor szorgalmas is. Nincs geniál szorgalom nélkül. Én vagyok az egyetlen
kivétel. Mert kétségkívül geniál, de! (nyújtózik) lusta, lusta, lusta. Hasamra süt a Nap, és
hiába ő teremtette a Napot, az én hasamra süt. (vigyorog)
ÚR
(vállvonogatva)
Nekem nincs is hasam.
HERCEG
A lusta ember veszélyes. Lustaságában bármi eszébe juthat. A bármi az
kiszámíthatatlan. A kiszámíthatatlan jó rosszabb, mint a kiszámítható rossz. A geniál
embernek is eszébe juthat bármi, hisz ezért is geniál, de ő magasabbra néz, és
messzebbre, fütyül a hercegekre.
HAYDN
Soli deo gloria.
HERCEG
Ugye mondtam. Helyes, nagyon helyes.
HAYDN
De mi az ebéd?
HERCEG
Mért kérdi?
HAYDN
Egyet ütött a kismartoni templom toronyórája.
HERCEG
Helyes. A legteljesebb mértékben helyes… A zene és az idő. Maga, Haydn, barátságos
viszonyban lehet az idővel, fölteszem.
HAYDN
Az idő fontos. Time is on my side. (egy pillanatra talán lehetne a vonatkozó Rolling
Stones-szám) Fontos. Az idő meg a múzsa. Múzsa, múzsa kell – engedelmével, herceg
nem okvetlenül kell, de múzsa kell. Kis múzsa, nagy múzsa, közepes múzsa, hosszú
múzsa, rövid múzsa, sovány múzsa, kövér múzsa, fogyó múzsa, hízó múzsa.
Szabadidőmúzsa, munkamúzsa –
HERCEG
Ma két angol lord látogat hozzánk.
(beállít a két angol lord; valaki átöltözik? vagy újak?, a Herceg leszámlálja őket) Egy,
kettő, számra megvannak. Már messziről érződik finom, idegen parfümjük.
HAYDN
(se lát, se hall)
Munkamúzsa, úgy is mint: vonósnégyesmúzsa, szonátamúzsa, szimfóniamúzsa,
és akkor irány az egyházzenék, a misemúzsák, úgy is mint Teremtés-misemúzsa,
Kisorgona-misemúzsa, Nelson-misemúzsa.
HERCEG
Helyes. Nos, éppen erről gondoltam szólni az ebéd vonatkozásában… (félre) Mit
magyarázkodom én itten…? Zseninek zseni, de akkor is csak egy alkalmazott…
GRÓF
Édesapám, ezt ténynek lehet tekinteni, böcsülte Haydnt, úgy emberileg, mint
művészileg; több ízben invitálta őt saját asztalához ebédelni.
HERCEG
Josef! Józsikám! Kész a kaja. Vályúhoz!
GRÓF
Ám ha vendégek jöttek, akkor Haydnnak, ahogy nekünk, gyerekeknek, valamelyik
oldalszobában terítettek.
SZOLGÁLÓ
Macskaasztal rendel!
(az ún. gyerekek, vagyis Gróf és Haydn a gyerekasztalnál eszegetnek, játszanak;
láthatóan gyerekek, partedli, esetleg cumi, ilyesmik; Herceg fogadja az angolokat,
Beatles-szövegek angoljával beszélnek egymással)
KÉT ANGOL
She loves you, yeah, yeah, yeah. And! Admiral Nelson.
SZOLGÁLÓ
(súgja)
Nelson admirális útját készítik elő. Yeah.
KÉT ANGOL
I am the walrus. But! (kis csönd) Maestro Haydn?
HERCEG
Well. Back to the USSR? Hogy hol van hű hívünk, Haydn?
SZOLGÁLÓ
(súgja)
Most figyeljenek. Szemrebbenés nélkül fog hazudni.
HERCEG
(látványosan szemrebben, vulgo: pislog)
Haydn ma otthon étkezik.
SZOLGÁLÓ
Ezt még egyszer, hercegem. A vak is látja, hogy hazudni méltóztatik. Szemrebbenés
nélkül, magabiztosan, vidáman tessen hazudni. Egy herceg, már bocsánat, az már félig
olyan, mint egy politikus.
(félre)
Hogy utálom egy színdarabban a közvetlen politikai aktualizálásokat. Jobbról bejön
Fico, és ledöfi Hamlet atyjának szellemét. Akit Orbán alakít nagy erővel. (kis csönd)
Nem is olyan rossz. (kis csönd) De. Mégis rossz.
HERCEG
(gyakorolja)
Haydn ma otthon étkezik. Haydn. Ma. Otthon? Étkezik! (stb.)
KÉT ANGOL
Yesterday, oh, my trouble… (stb.)
SZOLGÁLÓ
De a rajongó angolok annyira szívták magukat, hogy egy asztalnál ülhessenek evvel a
Haydnnal, hogy a herceg –
GRÓF
Édesapám!
(Herceg föláll, és az asztalhoz rángatja Haydnt)
SZOLGÁLÓ
Hogy a herceg mit tehetett egyebet, fogcsikorgatva előrángatta a macskaasztaltól
Josephet, és legkecsesebb mosolya egyikével, mondom, legkecsesebb mosolya
egyikével az asztalához ültette.
KÉT ANGOL
Mi, hülye angolok, boldogan vigyorogtunk…
HAYDN
Engem hidegen hagyott a dolog.
GRÓF
Ekkor! Ekkor apám hirtelen ötlettel…
SZOLGÁLÓ
Bosszúból.
GRÓF
…a vacsorára szánt mustáros vesét adatta föl, amely egy köszvényesnek…
SZOLGÁLÓ
(vihogva)
Mint amilyen Haydn!
HAYDN
Jelen! Podagra előáll!
GRÓF
…mondhatni halálos. Vese köszvényesnek mondhatni halálos!
(Haydn holtan összerogy (rogy vagy rogyik, de ez egy szlovák előadásból úgyse derülhet
ki; a magyarból is nehezen…))
SZOLGÁLÓ
(rendreutasítón)
Persze nem szó szerint. (Haydn fölpattan, eszik tovább) Így végül is mindenki
elégedetten eszegetett.
(mindenki elégedetten eszeget)
GRÓF
A mondás szerint a cselédségnek reumája van, az úrnak köszvénye. Ez is bizonyíték
arra, hogy jól bántunk Haydnnal.
(Haydn-zene, sötét)
Tizenharmadik jelenet
(folytatódik a Haydn-zene, Herceg ölében egy Nagy-Magyarország-térkép, melyből
ollóval vágja ki a mostani országalakot; maga elé mormog)
HERCEG
Ez elment vadászni, ez meglőtte, az hazavitte, ez megsütötte, icipici mind megette.
(eközben Hazafi piros-fehér-zöld hajpántban vagy selyemsálban készülődik fölakasztani
magát – az is lehetséges, hogy régen a színpadon, előkészül, összeállítja a bitót, kötelet
szerez, tesz-vesz, csomóz, próbálgatja, abbahagyja, rámegy a fény, sötétben ül, látjuk,
nem látjuk stb.; ötletelés, nem minősítjük immár)
SZOLGÁLÓ
(lapoz)
Akkor még egyszer: nők gyámolítása rendben, hazafölvirágoztatás abszolválva, kultúra
Josephfel oké… A nagypolitika lehetett volna több, egy kis Mária Terézia fűszerezve II.
Józseffel, vagy angol követként bemutatni a nagyvilági hazafit, kinek nem probléma
összeegyeztetni hazát és haladást, nemzetet és Európát…
HERCEG
Nem jövök ki a nyugdíjamból!
SZOLGÁLÓ
Egy hercegnek sok mindene van, de nyugdíja nincs. És egyébként is, hogy jön ez ide?!
Akkor most mi van? Nemzet egyfelől, Európa másfelől? Bratislava egyfelől, Pozsony
másfelől? És hogy ez nem probléma? A pressburgiaknak persze hogy nem az…
Rendben, ezt a jelenetet lenyomjuk még, aztán lehet menni a büfébe. A szellemi
táplálék egyesül a pereccel, a kultúrszomj a pohár sörrel.
HAZAFI
Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország.
ÚR
Nem szeretem,
valahogy nem szeretem az öngyilkosokat. Olyan, mint a rosszindulatú, levágó kritika.
Mintha hibáztam volna a teremtésben. Hogy az ötlet nem rossz, de a kidolgozás
esetleges, trehány.
Már bocsánat, de nehogy már az országhatárokat is a nyakamba varrják… Mintha én
volnék a kisantant… vagy személyesen maga… hogy is hívják azt a franciát?... nem a
Vyx ezredes, hanem… ilyen nagy bajsza volt… és magyar a menye… ezért utálta a
magyarokat… egy magyar meny nagyon meg tudja utáltatni a magyarokat… itt, nem
messze, Galántán volt az esküvőjük… Mihnai Ida, így hívták a mennyet…
Clemenceau!, ez a helyes kifejezés… ő is részt vett az esküvőn… gyűlölte az Idát…
azok el is váltak aztán…
Na nem nálam. Mert ami nálam megköttetett, azt ember szét nem választhatja.
(Hazafihoz)
Rosszul teszed föl a kérdést, mert mi van, ha a csonka… ha a csonka az egész. Ugye,
ugye, kapkodsz itt fűhöz, fához, kötélhez. Ez az egyik. A másik meg az, hogy nem tud
egy ország olyan nagy lenni –
LUCIFER
(valahonnét egy pillanatra elővillan)
Vagy olyan kicsi! Olyan kicsi!
ÚR
Jól mondod, fickó, kérdőjelnek és lábjegyzetnek nagy barátja –
LUCIFER
Gondolatjel! Ne hagyd ki, nagyúr, gondolat! jel!
ÚR
Nem tudsz fölbosszantani. Folytatom.
LUCIFER
(félre)
Folytatja – bosszúsan!
ÚR
Folytatom. Nem tud egy ország olyan nagy lenni, gondolatjel, olyan kicsi sem,
gondolatjel bezár, hogy ő lehetne a mennyország. A mennyország itt van, fönt, nálam, a
felhők fölött.
LUCIFER
És ha nincsenek felhők?
ÚR
Kuss! A földön nem létezik mennyország, de ha volna is, biztos nem országhoz kötött.
(elgondolkodik)
A szerelmesek… azoknak volna esélyük a földi mennyországhoz… De hát egy
szerelmes az nem veronai vagy magyar vagy szlovák vagy osztrák… A szerelmes, akár
a zene, nem ismer határokat.
SZOLGÁLÓ
Ezt aláhúzom. A szerelmes, akár a zene, nem ismer határokat. Nagyon szép gondolat.
(komolyan)
Valóban szép gondolat. Csak az igaz tud szép lenni.
(közben Hazafi felkötötte magát; himbálódzik; Szolga óvatosan meg-meglöki)
Himbálódzik. Ez is szép. Ennek is van igazsága. Rendes ember volt.
LUCIFER
Mi van, bazmeg, itt mindenki rendes ember?! Az aljasságok is mindig a „rendes”
emberek nevében történnek. Mindenki rendes ember. Csak hát ember.
SZOLGÁLÓ
Sicc. Menj innét.
(kis szünet)
Valóban rendes ember volt. A haza volt a mindene.
(az Úr felé)
Igen, Uram, a mindene. Nem te, nem egy nő, a haza. A haza fölemelő gondolata töltötte
el mindenestül. Te onnan fentről könnyen ítélsz, Uram. De itt lent, aki benne nyakig az
egészben, az nem tud választani, nem tud továbbmenni… Hát merre volna tovább? Bécs
felé? Nevetséges. Ebben a tehetetlenségben úgy fáj az, amit a hazával tesznek, mint a…
mint a fogfájás. Érted, Uram, szóval hogy konkrét. Konkrétan fáj, nem csak úgy elvileg.
És ha a fájdalommal nem tudsz mit kezdeni… hát látod, akkor ez van… ez a
himbálódzás… Mint egyetlen cselekvés…
ÚR
Édes lányom,
ismerem én a mindenfajta elméleteket az öngyilkosságról mint az emberi szabadság
kifejeződéséről.
(legyint)
Unom őket. Inkább szellemesek csak.
LUCIFER
(félre)
Hát evvel nem sokat lacafacázott. Nem egy filozofikus típus.
ÚR
Az országok meg folyamatosan nőnek, meg csonkulnak, meg nem változnak… Ha
hiszel bennem, nem lehetsz öngyilkos.
SZOLGÁLÓ
Engem tessék békén hagyni. Most nem rólam van szó. Hanem a himbálózásról.
ÚR
(figyelmetlenül)
Persze a magyarok rólam is azt hiszik, magyar vagyok. (rossz magyarsággal; illetve
hogy is most? szlováksággal? talán keverten)
Van nektek lenni igazatok. Én lenni vanni tőzsi… bőzsi… tősgyökeri madjar. Örülni,
ugye?
SZOLGÁLÓ
Akkor ebben az örömben menjen le most gyorsan a függöny. Szünet után jön a 20. meg
a 21. század. Nem lesz a fenekemig tejfel, megígérhetem.
(szünet)
Ennyi. Dösövó, Minikúper. Függöny.
(vége az első résznek)

MÁSODIK FELVONÁS
Első jelenet
LUCIFER
(mint egy konferanszié, kikukucskál a függöny mögül)
Jó estét. A büfé rendben volt? Ne válaszoljanak. Új felvonás, új század. Akkor most
szépen, komótosan ráeregetjük a bajt a családra. A magyarokra. A szlovákokra. Az
osztrákokra. A világra. Aztán meglátjuk, mire mennek. Tanácsköztársaság, világháború,
holokauszt, ötvenes évek, kitelepítés – csak győzzem szuflával. A huszadik századot
nekem teremtette a… hát a… ez itt… nem szívesen mondom ki a nevét. A sajátomat
szívesen mondom ki.
(kéjesen)
Lucifer.
(közben fölmegy a függöny, Lucifer átöltözik inassá, Második Szerető a Hercegnő,
fiatalasszony, terhes; talán ő is a nyílt színen öltözik, párnát dug a hasához stb)
Kis szerep, besegítek, Tóth Menyhért inas. Realistára veszem, nem lesz benne semmi
luciferes. (bocsánatkérőn, vigyorogva) Mit tegyek, tehetséges vagyok! (fölnevet, mintha
Janis Joplint utánozná)
Kegyelmes asszony, úgy mondanám, kérem tisztelettel, itt lennének a kommunisták.
GRÓF
Ijedtséggel és kommunistákkal kezelődik itt minden. És majd meglátjuk, mivel fog
végződni.
(megsimogatja a Hercegnő hasát)
A papám. Itt bent van az én kis papám. Gondoltak már erre? Hogy a papájuk hol
kezdte? Hogy volt kisfiú. Hogy nem tudta kimondani a „r” betűt. Lépa, letek, mogyoló,
ilyeneket mondott egy időben, aztán mégis a papám lett. (megint megsimogatja) Vagy ki
gondolná, hogy a nagymamák is voltak szerelmesek? Nem mintha az én nagymamám az
lett volna bármikor is, a szegényke. Még a közelében se volt… Szóval ott hagytuk el,
hogy itt vannak a kommunisták.
HERCEGNŐ
Megőrült?! Menyus?! Hol volnának a kicsodák?
GRÓF
Ha dühös volt, nagymamánál nem lehetett tudni, hogy kérdez vagy állít.
HERCEGNŐ
Megőrült. Menyus. Hol volnának a kicsodák.
(Menyus csak tátog, nem képes még egyszer kimondani, hogy kommunisták, grimaszokat
vág, a fejével mutogat maga mögé)
Igen, maga tényleg megőrült. Kár.
(a férfi hevesen rázza a fejét, továbbra is mutogat; a Hercegnő végre megijed)
Szült már maga, Menyus? (csönd) Mert én most szülök.
TÓTH
Még nem, kegyelmes asszony, még nem tetszik szülni.
HERCEGNŐ
Hát akkor mondja meg nekem, Menyus, mit csinálok?
TÓTH
Beszélgetni tetszik velem. (szünet) Bocsánat. (szünet) Most ne tessék szülni, mert nem
lehet. Most a legkevésbé sem praktikus, ha ért kegyelmes asszony engem. (közben
megint hátrafelé jelezve grimaszol)
HERCEGNŐ
Egyébként mi baja magának a kommunistákkal?
TÓTH
Nekem??! Még hogy nekem mi bajom, kegyelmes asszony? Hát én vagyok itt herceg
vagy gróf vagy mi az isten nyila? Hát most nem rólam van szó!!!
GRÓF
(félre)
Ezt nem mondta. Sose róla volt szó. Tóth Menyus az, akiről az évszázadok során
sosincs szó.
(suttogva)
Szerintem a nagymamám a szívében kommunista volt. (csönd) Nem, az talán mégsem.
Inkább csak keresztény, hitt Istenben, és az embereket egyenlő mértékkel mérte, nem
nézte a polcot, ahová tétettek, csak annyit látott belőlük, hogy Isten teremtményei. Nem
eminensen grófnői álláspont. (csönd) De szigorú volt.
HERCEGNŐ
Elég ebből a fecsegésből, Menyus. Meglehet, sem a világpolitikai, sem a belpolitikai
konstelláció nem ideális utódok világra hozására, de most már késő. Maga most
befogat, hogy időben elérjem a pesti gyorsot.
(a hasához beszélve)
Maga meg, fiam, várjon. (hirtelen lágysággal) Kicsi fiam, maradj még ott a sötétben, az
én sötétemben, jobb neked ott belül, anyád vigyáz rád. (megint keményen) Várja meg,
fiam, míg legalább kikiáltják a dicsőséges Tanácsköztársaságot.
GRÓF
Megvárta. Édesapám volt évszázadok óta az első, aki „rang és mód nélkül” született.
Ezt nagy kedvvel és szinte büszkén emlegette a család, rang és mód nélkül született,
vágtuk vidáman egymás arcába. Persze ezt csak később mondtuk, „utána”. Úgy néztünk
erre a néhány zivataros napra vissza, mint valami közepes történelmi tréfára. Azt akkor
elképzelni sem tudtuk, mennyire bele lehet szokni ebbe a tréfába, milyen jól elleszünk
mi „rang és mód nélkül”, és hogy édesapám első egy hosszúnak ígérkező sorban. Az ő
megzilált pályája a vég, az említett évszázadok vége, csak ezt nem tudta akkor még
senki.
TÓTH
(már megint Lucifer)
De. Volt, aki tudta.
(sötét)
Második jelenet
LUCIFER
Nem gondoltam volna, hogy én vagyok a jolly joker. Emlékeznek még a Hazafira, aki
felkötötte magát. Most jön az Idealista. Nem volt rá ember. Rendben, mondtam,
megcsinálom. Különhonor zsebből zsebbe. Amúgy is nekem kéne rávennem az
öngyilkolásra. (eljátssza) Ember, ne küzdj, ne bízzál! Hát kiért tennéd? Ezekért? Akik
csak rombolnak, és ezt nevezik dicső forradalomnak, ezekért? Bízni eszmékben, melyek
csupán papíron léteznek? A lelkek üresek, a te tisztaságodnak nincsen otthona a
Földön… Működne. Persze az is jól mutatna, ha az Úr akasztaná föl magát. Lehetne
értelmezni napestig, és nekem is kedvemre való volna. (vigyorog) Egy kétségbeesett,
depis Úr, akit én vigasztalok… Nem rossz. Vagy az Apa. Csődből csődbe, vereségből
vereségbe, a mindenből a semmibe. Bár ez csak összezavarná a dolgokat. Én meg maga
vagyok a zavar, nálam ez nem oszt, nem szoroz. Akkor most Idealista indul. El lesz,
kérem, játszva a feszültség a magas ideálok és az alacsony realitás közt.
(akkurátusan bogoz, csomóz, készül az akasztáshoz)
Itt ez a kötél. Jó K. und K. kötél. Vagy szlovák kötél. Lehet magyar is. Vagy osztrák.
Mintegy a kötél ideájának a megtestesülése. Elég vacaknak látszik, nem biztos, hogy
elbír. Fogyókúrát tartani öngyilkosság előtt?! Micsoda nevetséges világ ez!
(kintről a tömeg zaja; fülel)
Ez volna a szabadság? Ez a csőcselék? Egyenlőség ott lent, a pocsolyában? És a
testvériség az ingyen osztott lőrék ködében? Ez a kajabálós őrjöngés volna a szent
jelszó, a szabadság, egyenlőség, testvériség? Hol vannak az eszmények? Az utcán?
Aligha. A kastélyban? Aligha. Hol? Bennem? Aligha.
(bedugja a fejét a hurokba; sötét)
Harmadik jelenet
SZOLGÁLÓ
(lapoz a szövegkönyvben, az akasztófa felé pislant)
Szépen himbálódzik… Akkor most betör a 20. század, ahogy ígérve lett. Ahogy látom,
a dilettáns szerző úgy képzeli, hogy e pillanatban a lázadó tömeg végigsöpör a
színpadon, sodor magával mindent, mögötte az összetört, az összeroppant régi világ.
Ehhez nincs nekünk 500 emberünk.
(megjelenik egy szál ember „cunami” táblával vagy ilyen föliratos trikóban)
Ennyire telt. Na, cunamikám, indulj, törjél-zúzzál. Sodorj! Sodorj engem is magaddal.
(mintha egy parkban, sétálnak kifelé; a semmi közepén ül a Herceg, teázik, a Spectatort
olvassa; csodálkozva körbenéz, hörpint)
HERCEG
Nem is tudtam, hogy forradalom van.
(teázik tovább; sötét)
Negyedik jelenet
FORRADALMÁR
Kegyelmes úr, izentek, hogy gróf urat likvidálnunk kell.
HERCEG
Értem. És? Mit kíván?
FORRADALMÁR
Tessék szíves lenni visszahúzódni valahová.
HERCEG
Mit mond? Jól hallom? Hogy bujkáljak? Hogy bujkáljak a saját otthonomban, a saját
országomban? A hazámban?
FORRADALMÁR
Igen. Illetve nem. Természetesen erről nincsen szó, kegyelmes úr. Tessék engem is
megérteni, forradalom van, én meg forradalmár… Hanem talán arra a kis időre, amíg a
házkutatást tartom… ha addig ott hátul a fásszínbe visszavonulna… Lehetne tovább
olvasni. Nem? Akkor legalább tessék elfordulni.
(Herceg elfordul, olvas tovább; Forradalmár egy pillanat alatt stilizált házkutatást tart,
„itt sincs, itt sincs, hová bújhatott a népnyúzó? külföldre szökhetett” stb.)
Elnézést a kellemetlenkedésért, kegyelmes úr, immár elvonultunk.
HERCEG
Kérem.
(sötét)
Ötödik jelenet
GRÓF
Nagyapámat az Isten is letartóztatásra teremtette. Már a szeme sem állt jól, mintha róla
mintázták volna az arisztokratát mint olyant – kifinomult vonások, előkelő mozgás
(esetleg Herceg, mint egy manöken, ezeket közben mutatja), ősi magabiztosság,
műveltség, tudás, gőg!
Nagyapa nem csak önmaga volt, hanem „minden”, a régi világ, kvintesszencia az úri
bitangságtól a tündérvilágig, mindenesetre nehéz lett volna őt alulról lenézni, így aztán
a század folyamán időről időre gondolkodás nélkül azonnal letartóztatták – még mielőtt
a száját kinyithatta volna. Ha meg kinyitotta, az csak rontott a helyzetén.
Nagypapa egy jól letartóztatható egyén volt.
Amúgy ha valakire ráemelte jeges, több évszázados tekintetét, az illető azonnal kővé
vált. A kövek a mai napig láthatók a kastélyudvaron. Egyébként ezt tanultuk is az
iskolában. Az osztálykiránduláson meg kellett néznünk a köveket. Íme, a feudalizmus
elrettentő példája, prédikálta indulatosan a nagyon kommunista osztályfőnöknő.
Jó srác lehetett a nagyfaterod, súgták az osztálytársaim.
(sötét)
Hatodik jelenet
GRÓF
Általában amíg nagyon meg nem verték…
APA
Amíg nagyon meg nem verték, édesapám férfiasan viselkedett.
HERCEG
Egy maga elé képzelt minta szerint. Minthogy formákon múlik az élet.
GRÓF
De mihelyt a verés elért egy fokozatot, például a körmök szaggatása, rettentően
megijedt, és gyáva, alávaló módon könyörgött az életéért. Szerencsére tudni nem tudott
semmiről semmit.
LUCIFER
(mint ávós)
Ilyen nincs. Valamiről valamit mindenki. Különösen egy gróf. Nincs itt kibúvó, a
hallgatás is beszéd. Ha hozzám kerülsz, és én ezen dolgozom, áruló leszel, ha! Vicceset
mondok, de ne nevess: Ha! ha életben maradsz. De azért csak folytassátok. Aztán majd
abba fogjátok hagyni.
GRÓF, APA, HERCEG
Szerencsére tudni nem tudunk semmiről semmit. Ezt pirkadatig ismételgettük. Tetemes
hazánk! Nincs módunk kitérni a hűség elől.
(Lucifer–Ávós brutálisan verni kezdi őket, rugdosni, a kurva anyátok stb.)
(sötét)
Hetedik jelenet
FORRADALMÁR
(egy darab könyvet tesz egy üres polcra)
Ezt akkor leltároztuk, világos?! A leltár köztulajdon, világos?! Ezért maga a felelős,
világos?! (csönd) Érti? Vagy csak azt érti, hogy „érti, gróf úr”? Hát akkor
felvilágosítom, világos?! Fordult a kocka. Volt gróf, nincs gróf.
Szóval ezért mostantól maga a felelős, világos?!
HERCEG
Ó, kérem, én mióta az eszemet tudom, felelős vagyok. És atyám is az volt, és atyám
atyja is az volt, és a fiam is az, és az lesz a fiam fia is. Úgy van ránk rakva.
Felelősségből van nekünk a legtöbb. Több van, mint kastély, több van, mint birtok, több
van, mint a fény, amely a családra hull. Ha tetszik, azt is lehet leltározni. (csönd)
Világos?!
(sötét; a sötétben Forradalmár leüti a Herceget, „a kurva anyád, az világos!”)
Nyolcadik jelenet
HERCEG
Vilma, gyorsan, a kulcsokat. Legalább az ékszereket elrejtem.
(Vilma, vagyis Második Szerető, fiatal komorna, dermedten áll, erősen figyeli a
Herceget)
Mit képzel?! Maga néz engem? Bámul rám? Ahelyett, hogy a dolgát tenné, és segítene.
Igaza van ezeknek a dicső forradalmároknak: a fent lett lent, a lent meg fent. Mintha én
volnék a komornyik, és Vilma az úrnő. Hol vannak a kulcsok?
VILMA
(alázatosan fejet hajt, a földre néz)
A kegyelmes úrnak is nézni tetszik engem. Most nézett először rám, mióta itt a
kastélyban szolgálok.
(Férfi-nő nézések)
HERCEG
Erre nincs idő! Adja.
(a kulccsal kinyit egy ékszeresfiókot, pakolja be a nadrágjába a darabokat)
Gyertek csak, libuskáim. Bújjatok csak ide. Bontom az övem, hogy legyen helyetek, a
sliccem egyfelől, ez a Vilma másfelől, csúsznak a hideg tárgyak lefelé, kösöntyűk,
medálok, fülönfüggők, Vilma! mit bámul?! családi ékszereim vagy nyitott bricseszem
érdekli?... Azonnal csukja be a szemét!
(Vilma rázza a fejét)
Akkor forduljon el.
(nem)
Akkor meg segítsen már végre!
(a komorna térdelne épp a Herceg elé, de még mielőtt egészen pontosan és romlott
lelkünknek megfelelően desifrírozhatnánk a mozdulatot: sötét)
Kilencedik jelenet
FORRADALMÁR
(beront mintegy a szobába)
Műkincs! műkincs!
HERCEG
(furcsán izeg-mozog a kincsekkel teli térdnadrágban, és valahogy még a Vilma
közelsége is érződik rajta; hogy ez utóbbi színészileg miként ábrázolható, azt mi magunk
ugyan nem tudjuk, de tanult színházas barátaink nyilván és így tovább)
Műkincs???
FORRADALMÁR
Műkincs!
HERCEG
(egy képre mutat a falon)
Műkincs.
FORRADALMÁR
(fitymálva)
Műűkincs?!
HERCEG
(a bútorokra mutat)
Műkincs.
FORRADALMÁR
(gőgösen, akár egy gróf)
Egy grófnak tudnia kell, mik azok a műkincsek, és hol vannak azok. Világos?!
HERCEG
(félre)
Grófnak éppenséggel gróf volnék.
FORRADALMÁR
Tudunk mi másképp is beszélni! Műkincs.
(elrohan)
(sötét)
Tizedik jelenet
FŐFORRADALMÁR
(folyamatosan pecsétel; azt hiszem, a könyvszekrényeket)
Új leltárt veszünk föl, és lepecsételjük a szobákat, ahol a könyvek vannak.
HERCEG
(teázik, de járkál is, mert reményeink szerint a bricseszbe rejtett ékszerek bizarr
mozgáshoz vezetnek)
Csak nem félnek az elvtársak a könyvektől?
FŐFORRADALMÁR
(szelíden)
Elképesztő, ahogy gróf úr az elvtárs szót kimondja. Önmagában bizonyítja a
forradalmunk létjogát. Nem mintha bizonyítani kényszerülnénk valamit is.
HERCEG
Maguk kommunisták azért fognak veszíteni, mert hadat üzentek az Úristennek. Volt
merszük!
(félre)
Relatíve nyíltan beszéltem, nem volt mit vesztenem, s alakoskodással nem lett volna mit
nyernem. Hosszú távon ezek vesztésre ítéltettek, rövid távon már mindent elveszítettem,
maradt hát a kíváncsiság. (csönd) Meg egy kis halálfélelem.
FŐFORRADALMÁR
(ujjongva)
A mersz! Az, a mersz!
És merni, kegyelmes úr, itt az egész világ. Az egész világ! És, tegyem hozzá, ez csak a
jéghegy csúcsa!
(pecsételi sorban, amit pecsétel, ajtót, könyvszekrényt, az azt borító lepedőféléket, a
Herceg segít neki, groteszkül, a kincsekkel teli nadrágban)
Én tizenöt évi meggyőződésből vagyok kommunista.
HERCEG
Én meg háromszázötven évi meggyőződésből katolikus. (támadón) Egyetemes, ha ért
engem. Katolikosz. Annyi mint egyetemes.
FŐFORRADALMÁR
Értem én, kérem szépen.
HERCEG
Fenyeget? Maga most engem fenyeget?
FŐFORRADALMÁR
(lehajtja szégyenlősen a fejét)
Kell.
HERCEG
Kell?
FŐFORRADALMÁR
Kell.
HERCEG
Ütni is fog?
FŐFORRADALMÁR
Nem szeretnék.
(sötét)
Tizenegyedik jelenet
HERCEG
Komolyan mondja, hogy nem szeretne ütni. Komolyan, fáradtan és ellenségesen.
(csönd) A kommunisták mindig az egészről beszélnek.
ÚR
(bekiabál)
És én?! Én talán nem?!
LUCIFER
Le vagy maradva, oh, seregek ura! A töredék mint egész, ez az új jelszó.
ÚR
Nem érdekelnek a divatok, nem érdekelnek a bestsellerlisták, nem érdekel a hét
ajánlata, nem érde –
HERCEG
Józsikám, ne povedáljatok közbe, monológban vagyok…
(visszaáll az előző helyzetébe)
A kommunisták az egészről beszélnek, a részleteket pedig ellopják. Tessék, minden
mozdíthatót – képeket, porcelángyűjteményt, antik órákat – itt egy halomba hordtak.
Csak egy kupac, nem kép, nem porcelán, nem óra. Most látom először – és minden
bizonnyal családom évszázados történetében én vagyok az első –, mi lehet undorító a
„sok”-ban. Most látom először így a sokat, hogy az nem kápráztató gazdagság, nem a
teremtés –
ÚR
Jelen!
LUCIFER
A jó tanuló stréber fajtája!
HERCEG
– nem a teremtés bősége, hanem ez az émelyítő hányadék a kastélyom közepén. Ezek a
vörösök nyilván ezt mindig is így látták, ezt az összevissza sokat, nem ismerhették a
történeteket, mindig csupán a jelenhez van közük, az időhöz nincs. Ezt az émelyítő
sokat képesek csak látni, a sokat, amit az idők során a sok grófi meg hercegi hamster…
hamster, hogy mondjuk ezt magyarul… pontosabban szlovákul?
ÚR
Hörcsög.
LUCIFER
Brávó, egy poligott érvényes nyelvvizsgával. Egy közép-európai Isten, minden
elismerésem. Megemelem a kalapom.
HERCEG
Tehát hörcsög. Csak ezt látják, ezt, amit mi, grófi hörcsögök az évszázadok alatt
összezabráltunk. Csak ezt tudják látni, ezt a botrányt. (csönd) Ezt most megértettem.
Aztán majd megint el fogom felejteni.
LUCIFER
(súgja)
Ez akkor is a tied. Vagy a fiadé. Vagy a fiad fiáé. Hisz ki másé? Szerezd vissza.
Pereljetek. Hallgass rám. Az Úr szépen beszél, a szavak szépek, de a tojást a tyúkok
tojják. (a közönségnek) Vagy ez már volt? Vagy lesz? Mindenesetre ezt pereld. Trianon
nem peresíthető.
(sötét)
Tizenkettedik jelenet
(Herceg és Főforradalmár meghitten sétálnak, pecsételnek; „vívnak”)
HERCEG
Maga hivatkozik a Teremtőre? Maga? Azt hittem, a világot a kommunisták szerint a
kommunisták teremtették.
FŐFORRADALMÁR
(vígan)
Nem, nem, a felelősséget nem vennénk le az Ég nyakából… De újrateremtést hozott
anyagból szavatolt minőségben vállalunk.
(komolyan)
Ha hívő volnék, Istennel foglalkoznék. Minthogy nem vagyok az, magammal
foglalkozom. A hagyományokban sem hiszek. Apám sem hitt. De azért a
hagyományokat továbbörökítette rám. És én is így teszek majd.
HERCEG
(félre)
Vajon én mire lennék képes Isten nélkül? Mit tudnék tenni? Hát egy lépést se! (szinte
már a másiknak) Nekem Isten nem bölcseleti konstrukció, hanem maga az élet!
Mondja, nem fél a hitetlenségtől? (csönd) Én félek. Főleg a magam hitetlenségétől
félek, de félek a magáétól is. A hitetlenség fertőző. Félek és irtózom tőle. Megvetem.
Gyűlölöm.
FŐFORRADALMÁR
Hauptsach der Herrgott isch gsond. (félre) Német, jelentése: Fő, hogy az Úristen
egészséges legyen.
HERCEG
Mindig szellemeskedik… Olyan, mintha folyton menekülne…
FŐFORRADALMÁR
Gróf úr kitűnő megfigyelő. Nyilván ebben segítette a Szentírás tanulmányozása.
Ószövetség, hogy félreértés ne essék.
HERCEG
A szellemesség csak a pillanatot látja. A kommunizmus, már bocsánat, a jelen rettenetes
helytartója.
(Főforradalmár várakozva mutatja, hogy még, még, még…)
De hát a jelen nem létezik múlt és jövendő nélkül, a jelennek előföltétele a múlt. Hacsak
nem negligálják az időt!
FŐFORRADALMÁR
Nem, nem! Ellenkezőleg, újrateremtjük! Új időt, új időszámítást! Új újat.
HERCEG
Ugyan. Hát egy tölgyfa idő nélkül, évgyűrűk nélkül – hová vezetne az?! Mi volna az,
nem éppen korhadt, üres álság?
FŐFORRADALMÁR
A számból vette ki, kegyelmes úr. Mi is ezt mondjuk. Korhadt! Üres! Álságos! De azt
már mégsem feltételezhetem kegyelmes úrról, hogy kommunista volna. Egy komcsi.
HERCEG
Valóban.
(csönd)
Most. Most: ez a maguk főszava. A kommunisták a pillanat arisztokratái. Ne
bólogasson, egy pillanatra nem lehet arisztokratának lenni. Egy pillanatra csak
kommunistának lehet lenni.
FŐFORRADALMÁR
Bravó, uram. Akkor most ki, aki szellemeskedik?! Mindenesetre ez az ellentmondás,
lenni, mi nem lehetünk, ez visz mindent a paródia felé.
HERCEG
Szóval elismeri?! Értékek helyett az értékek paródiája, ez a maguk modernsége.
FŐFORRADALMÁR
És a maguk konzervativizmusa!
HERCEG
(legyint)
A valóság helyébe az újságok diktálta világ lép, a paródia mögül pedig eltűnik a szent
valóság. A szent valóság, melyet a paródia kése metszett föl, s fordított ki önmagából
szégyentelenül. Szégyentelenül! De maguk csak fölforgatták a világot, nem változtatták
meg. Fölcserélték a fentet és a lentet, ami fent volt, az most a lent…
(félre)
Juszt se mutatok magamra.
…és ami lent volt, az a fent. Aztán majd, miként erősen reménylem, jönnek mások, kik
visszaállítják…
FŐFORRADALMÁR
Fenyeget, kegyelmes uram?
HERCEG
Ugyan, forradalmár úr, csak befejezem a mondatot. Kik visszaállítják a talpára a világot.
Már megbocsát, de a világnak édesmindegy, hogy én, a gróf, vagy maga, a komcsi a
„fent”. Legfönnebb engem már megszoktak, és valamelyest bele is tanultam az idők
folyamán.
FŐFORRADALMÁR
Na ja, az idők folyama… Nálunk nincsen fent és lent, megszüntettük, ez a forradalom
rövid lényege.
HERCEG
Azt remélem is, hogy rövid.
FŐFORRADALMÁR
Lám, szép szó ide, szép szó oda, ülne vissza a hatalomba.
HERCEG
Ugyan. Én sosem a hatalomban ülök, hanem a karosszékemben. A karosszékeimben.
FŐFORRADALMÁR
Értem, igaza van. Eszébe se jut, hogy ne maga legyen a hatalom. Ezért nagyvonalú. Én
azt nem engedhetem meg magamnak. (a könyvespolcot takaró lepedőket pecsételik)
Fogja már rendesen azt a lepedőt, a jóistenit!
HERCEG
Lepedőfogó-tanulmányaim kétségkívül hiányosak… Mondtam már? Hogy abba fognak
belebukni, hogy nemcsak a „fent”-nek üzentek hadat, hanem az Úristennek is, és ez lesz
a vesztük.
(hirtelen hévvel)
Hát Napóleonnak már Moszkvába is beletört a bicskája!
FŐFORRADALMÁR
Érdekes meglátás. Gróf úr szerint tehát a mennyek országában még annál is hidegebb
van, mint Moszkvában? Egyáltalán nem ésszerűtlen föltevés… Igen, látom magam
előtt, az örök jég birodalma, hol az Úr a jégkirálynő.
HERCEG
Kérem! Uram! Ugyan! Hogyan beszél?! Mért kell mindennel viccet csinálni.
FŐFORRADALMÁR
Mill pardőz, gróf úr, nem mindennel, csak amivel lehet. Nem vagyok cinikus, pusztán
ironikus. Iróniára vagyok ítélve, hogy úgy mondjam. Csupán a szimmetriára kívántam
rámutatni, miszerint a pokolban, ama örök tűzben, a kívánatosnál melegebbnek látszik
lenni, fönt meg hidegebbnek. Lássa, uram, mi, kommunisták ezért választottuk a Földet,
a kettő között. Nincs fent, nincs lent, minden itt van, kegyelmes úr, a menny, a pokol,
minden. All inclusive!
(csönd; csöndesen)
Az én helyem, az én hazám, akár a misztikusoké, az a semmi, ami megelőzi az Istent.
(pecsételnek. Herceg lepedőszél-gyakorlatozik)
HERCEG
Szép… szépen beszél a forradalmár úr, szépen, de hamisan. Nem a semmi a maga
hazája… Bár a maguk nihilizmusa félrevezetőn közel áll ehhez. De ahogy módomban
áll közelebbről figyelni a dolgokat, a maguk otthona sokkal konkrétabb, a maguk
otthona a pecsét, a stempli, az igazolvány, az engedély.
Nem igaz, hogy az embert tették az Isten helyére, ami istenkáromlás ugyan, de nem
tagadható meg tőle a bátorság méltósága, a lázadásé, a Luciferé… A bürokrácia lesz a
20. század Istene, ezt elérték, forradalmár úr, és ez valóban nem kis dolog. Hogy ennek
mik a következményei, azt nem látom. Megkockáztatom, önök se.
FŐFORRADALMÁR
(szomorúan)
Avval a különbséggel, hogy minket ez nem is érdekel.
HERCEG
(félre)
A kommün bukása után bejelentkezett hozzám, de leküzdvén személyes kívánságomat,
nem fogadtam. Bécsbe menekült, beszélték a faluban, azután Moszkvába, majd vissza
Bécsbe, ahol rejtélyes körülmények közt elhalt. Hírem egy része öngyilkosságot mond,
más része szerint szimpla véletlen okozta pusztulását. Semmiben nem értettünk egyet,
mégis… meggyászoltam.
(az összehordott tárgyakra mutat)
Nemcsak magát, engem is feszélyez ez a kupac, az értéktárgyak évszázados
trágyadombja… Bizony, más egy többfogásos vacsora, kérem szépen, és ismét más a
zabálás. Ha ért engem.
FŐFORRADALMÁR
A legteljesebb mértékben, kegyelmes úr. Árnyalja mindazonáltal a gondolatfutamot az
éhség.
HERCEG
Hogyan, kérem? Mit csinál a mivel a micsoda?
FŐFORRADALMÁR
Ha éhes az ember, erre gondolok. Ez esetben nehéz a vacsora és a zabálás közti minden
bizonnyal jelentős különbséget fölmérni. Hiányoznak szempontok! A gourmet megveti
az éhséget, tudom. Igaza van. Hát micsoda dolog nem azért enni, mert valami ízlik,
finom.
De tudja, ha a „nincs” néz a „van”-ra, annak vadabbak a szempontjai. A zsíros
kenyérnek nincs, kérem, ahogy ön szereti mondani, struktúrája. Ne, ne szóljon közbe,
kérem. Ha csak a zsíros kenyér van, ha a zsíros kenyér a világ, ha csak a lüktetőn fájó
üresség van a gyomorban, ha ez van bent, kint meg a zsíros kenyér… szóval az nem
ugyanaz, mint hogy fent a csillagos ég, belül meg, ugyebár, az erkölcsi törvény,
ugyebár. (csönd) Nagy úr az éhség.
HERCEG
Ehhez nem tudok hozzászólni. Nincs szerencsém említett urat ismerhetni.
(végeztek a munkával; ülnek egymás mellett, mint két barát; kedvesen beszélnek
egymással, szinte évődve)
HERCEG
Talán mégsem leszek én jó kommunista.
FŐFORRADALMÁR
Úgy sejtem én is, hogy ez valós veszély.
(csönd)
HERCEG
Unom a paradoxonjait.
FŐFORRADALMÁR
Unom a logikusságát.
HERCEG
Ön szemtelenkedik?
FŐFORRADALMÁR
A legkevésbé sem, gróf úr. És ön?
HERCEG
Oh. Én nem tudok ebbe a helyzetbe kerülni.
(Főforradalmár elneveti magát)
Elképesztő, hogy magukat így megnyugtatja a szellemeskedés, a bon-mot.
FŐFORRADALMÁR
Magukat meg a tízparancsolat nyugtatja meg. Az nem egy bon-mot gyűjtemény? Ne ölj!
Igazán szellemes, nem?! Utalnék tisztelettel az inkvizícióra, a vallásháborúkra és
mindenre. Ne tessék mondani, hogy nem szellemes?! Végigmehetnénk mind a tízen, ho-
hó, de végig ám!
HERCEG
Ne, ezt ne, uram. Maguk a gondolat, az igazság helyébe a machbarkeitot teszik… Az az
igaz, ami megtehető! S ami megtehető, az ezért rendjén való is. Hogy mást ne mondjak,
így lép a boldogság helyébe az öröm, a szeretet helyébe az örömszerzés. Hogy mást ne
mondjak, Jézus nem így beszélt, uram.
FŐFORRADALMÁR
Kétségtelen. De Jézus nem segít rajtunk, kérem szépen, hiszen még önmagán se tudott
segíteni. És Jézus amúgy is az ön pályáján játszik, nem a miénken.
HERCEG
Ne beszéljen így.
FŐFORRADALMÁR
Bocsánat.
ÚR
(lábujjhegyen besettenkedik)
Vagy itt van vége a jelenetnek, vagy mondhatok pár szót. (csönd) Mondok. A két férfi
elmosolyodik, elhallgatnak. Torkukon akadt a szó. Mintha begyakorolták volna,
egyszerre fordulnak a nagy, parkra néző ablak felé. A parkban tombol a tavasz –
szeretem a tavaszt, miként az emberek, illetve fordítva, ti szeretitek azért, mert én
szeretem –, a dús lombok egymásba érnek, lassan sötétedik, barnásszürke homály ül a
kertre, meghagyva a fák vibráló zöld foltjait és az égalja lilásrózsaszín világlását.
(csönd)
Lassan egészen besötétedett, és ők hosszan, szótlanul álltak, míg rájuk nem szóltam,
mint a gyerekekre, hogy hát mit is művelnek ott, az ablakmélyedésben.
(sötét)
Tizenharmadik jelenet
SZOLGÁLÓ
Jaj, férfiak! Hogy ezek mennyit tudnak fecsegni! Pletykálnak Istenről, hazáról. A
családról kevesebbet. (lapoz) Nekem meg itt közben bevonul ez a Horthy Kassára. Volt
nagy öröm. Kérnék egy statisztát örülni. (statiszta be) Tessék dobálni kalapot fölfelé.
(statiszta hirtelen három kalappal zsonglőrködik) Hát ez tényleg örül.
LUCIFER
Ellentengernagy tenger nélkül. Ezt hogy képzelted, főnök? Ne válaszolj, annyi nincs
ebben a Horthyban. Kun Béla, Horthy, zsidótörvények: ezek a lehetőségek? És még te
mondod, hogy szereted a magyarokat? Mi volna, ha pikkelnél rájuk?
De térjünk vissza a fogadásunkra. Zsidó deportálás. Ezt jól kitaláltam, ott annyi
embertelenséget sikerül összehoznom, hogy nem hinném, volnának érveid. Nem volt jó
a sajtód. Ilyesmiket lehetett később olvasni például: Hogy ne legyen rossz, magának
Istennek se szabadna létezni. Szóval szépen bele vagy keverve.
Na és a híres-neves családod? Azt is bukta, nem?
ÚR
(rosszkedvűen)
Mentettek embereket. Rávették a magyarországi pápai nunciust – már nem emlékszem,
mire, de az is rendes dolog volt. Aztán egyikőjük itt, a pozsonyi országgyűlésen nem
szavazta meg a zsidótörvényt.
LUCIFER
Nem vagy nagyon lelkes, nyilván ismered a sztori végét.
ÚR
Aztán itt van a nagypapa. Ahogy bevonultak a németek ’44 márciusában, rögtön
letartóztatták, és bebörtönözték Sopronkőhidán. Tisztességes ember volt, a jó oldalon
állt. Mit akarsz ennél többet?
LUCIFER
(félre)
Hogy ezt én mennyire bírom, amikor az Úr védekezik!
Ó Seregek ura! Mindenható Úristen!
ÚR
Nálam hízelkedéssel nem mész semmire.
LUCIFER
Na, figyelj akkor ide. A történelmi felelősség nem elvont, személyes. Itt van ez a család.
Az derék dolog, ha annak idején derekasan viselkedtek, de hatszázezer embert
mégiscsak meggyilkoltak.
ÚR
(halkan)
Tudom.
LUCIFER
Ki vagyok segítve. Ezért valakinek viselni kell a felelősséget. Ez a nagyapa nemcsak
gyönge volt, vagy szkeptikusan visszahúzódó, hanem ő volt az is, aki eltűrte a
holokauszt gyilkosságait.
ÚR
Megtett mindent.
LUCIFER
Lehet, lehet, hogy mentette a zsidókat, és embereinek jó grófja volt, de valahogy
mégiscsak hiba csúszott a számításba, nem?! Egy olyan hatszázezres hiba becsúszott,
nem?!
ÚR
Senki nem ugorhatja át a saját árnyékát.
LUCIFER
Ez akkor is szánalmas érv, ha az állítás igaz. Rendben, nem várható el az árnyékugrálás.
De nézzük fordítva. Mert evvel a nem-mel egy időben ott van az a sok meggyilkolt,
megalázott, megbecstelenített… Mind a Te teremtményed! Erről mégiscsak kéne
gondolni, mondani valamit a liblingjeidnek. Emberként, keresztényként, magyarként.
Hallgatsz? Igen, mostanában hallgatsz. Persze az emberek hallása is romlik. Másfelől
javulnak a hallókészülékek. De ez most nem tartozik ide. Figyelj, öregem. Az baromi
jó, hogy mindent megtettünk. Fasza.
ÚR
Naaa!
LUCIFER
De ha mindent megtettük, és történt, ami történt, akkor újra kell definiálni a mindent. A
„történt, ami történt” tudniillik azt jelenti, hogy míg az egyik család „tette, amit
lehetett”, azt is tette, hogy más családok tagjai ne számítsanak embernek.
(csönd)
Én se tudok mondani semmit, te se tudsz mondani semmit. Suboptimális állapot!
SZOLGÁLÓ
(vár, hogy valaki megszólaljon)
Jaj, férfiak. Képtelenek egy normális beszélgetésre. Csak tátognak, mint a potykák.
Jelentősen hallgatnak Istenről, hazáról. A családról kevesebbet. (lapoz) Nekem meg itt
közben véget ért a 2. világháború. Jöttek az oroszok, hozták a békét, vitték az órákat.
ÚR
Olcsó.
SZOLGÁLÓ
A drágábbakat is vitték.
ÚR
No comment.
LUCIFER
Én szeretem az olcsót, a talmit. Igaz, a fényűzést is, ha érted, mire utalok.
ÚR
(dühösen)
Nem értem, és akkor mi van?
LUCIFER
Rosszul áll a fogadás, mi?! Lesz ez még rosszabb is.
(sötét)
Tizennegyedik jelenet
(Apa-fiú jelenetek)
GRÓF
(gyerek; fogja az apja kezét; talán: az apából csak a kéz látszik; vagy: csak egy kézbáb
van)
Az én apámnak van a legszebb keze a világon. A legerősebb keze. Meleg, bele lehet
bújni a keze melegébe. Nincs az a tél, amely kifogna rajta. Megvéd engem mindentől.
Ha jól belekapaszkodom, én is erős vagyok. Jó apa. Senkinek nincs ilyen jó apja, ezért
aztán senkivel el nem cserélném semmi pénzért.
LUCIFER
És ha a pénz mellé egy csúzli is járna?
GRÓF
Akkor se. Hát éppen ő csinált csúzlit nekem.
LUCIFER
És ha a pénz és a csúzli mellé még egy komplett gombfocicsapat is járna?
GRÓF
Melyik csapat?
LUCIFER
Bármelyik. Amit választasz, nagyságos uracska.
ÚR
Távozz tőlünk sátán.
LUCIFER
Jó, jó, megyek már. Megjegyzem, csak a munkámat végzem.
Nem mondanám fairnek a közbeszólásodat. Ha én nem volnék árnyék, te nem lehetnél
fény.
ÚR
Fordítva, édesem. Ha én nem volnék fény, te nem lehetnél árnyék.
LUCIFER
Oké, főnök, egyszer neked is lehet igazad.
*
GRÓF
Egyszer titokban láttam apámat sírni. Sosem féltem annyira, mint akkor.
APA
Egyszer titokban láttam apámat sírni. Sosem féltem annyira, mint akkor. Egyszer láttam
a fiamat sírni apám temetésén. Engem siratott; kevésszer voltam olyan hálás, mint
akkor. Egyszer-egyszer látom magamat sírni. Többnyire nevetséges, néha jó, mint egy
nagy lélegzetvétel hajnalban, máskor szinte belefulladok taknyomba-nyálamba.
GRÓF
Ne sírjon, édesapám, majd én sírok maga helyett.
*
LUCIFER
Beh szép. Ez szép, hogy sírsz apád helyett. Méltó és igazságos.
ÚR
Vere dignum et justum est.
LUCIFER
Monológban vagyok, kuss… Szóval szép. És annyira, de annyira emberi. Ezt se a
menny, se a pokol nem tudja. De azért, fiacskám, a helyedben elgondolkodnék, miért.
Miért sír apád? Mit követett el? Mi nyomja a lelkét? A létezés személytelen súlya? Már
bocsánat. Vagy ennél konkrétabb? Én nem állítok semmit. Csak kérdezem. Ahogy
mondani szokták, bogarat kívánnék ültetni a füledbe. Nézz a könnyek mögé, fiam.
(félre)
Zene: Csajkovszkij.
*
GRÓF
Most alszom és álmodok, vagy ébren vagyok? Mindegy. Ez a jó a színpadon. Nincs
különbség költészet és valóság között. Ez amúgy veszélyes. Apám is néha úgy
viselkedett, mint egy regényhős. Nem szabad. Ez más, mint játszani. Játszani nemcsak
szabad, de kell is.
A háború után rögtön a „nép ellensége besorolást” nyertük el, utcahosszal megelőzve a
szóba jöhető vetélytársakat. Anyám sírt, hogy ez reménytelen. Apám majdnem nevetve
válaszolta: diktatúrában a remény a legveszélyesebb. A remény tesz kiszolgáltatottá.
1951-ben Budapestről, az ún. kitelepítés során egy észak-magyarországi faluba
zsuppoltak minket. Majdnem Szlovákia! Egy szobában voltunk mindnyájan, 50x50
lépés az első totyogós lépéseimmel. Kis ingások, tántorodások, mintha részeg volnék.
(csönd)
Noha abból a szobából kizárólag az apám szokott volt részeg lenni.
LUCIFER
(súgja)
Én adtam a poharat a kezébe. Valahogy ki kell bírni, nem?
GRÓF
Ha keveset ivott, ő utánozta a legélethűbben a szarvasbőgést. Régebben volt birtok,
volt, volt szarvasbőgés. Ebből maradt ez. Tessék, apám.
(Apa négykézláb; valami szánalmasan vékony hangot ad ki)
Hallják?
Ez volt a csoda maga, kimentem a kertbe, tenyerét a szájához öblösítette, és erősen,
diadalmasan felbőgött. Apánk, a hatalmas és dicsőséges állat. El is bújtam a kertben,
hogy ne ijesszem el. A szarvas igen érzékeny élőlény.
(lassan, mintha puskát emelne rá)
Lőhetek magára, édesapám?
(közben Apa föláll, leporolja a nadrágját, leül egy székre; már megint rendezek,
elnézést; szóval vagy feláll, vagy nem, vagy ül kényelmesen, vagy nem – és egyáltalán)
(félre)
Apánk hallgat, nem bőg, nem barcog, nem rigyet.
Lelőhetem magát?
APA
Ne. Azt talán ne. Ne lőj le. Talán ne lőj le.
(súlyos csönd, majd váratlanul társalgási hangnemben)
Kérlek szépen, egyszer apám nagy vadászatot rendezett. Horthy is jelen volt, vadászatra
meghívta, de a kastélyba nem,
vadászatra igen, kastélyba nem.
HERCEG
Sok jó puskás…
APA
Sok jó puskás, ahogy ő mondta, egyebek közt az öreg Fülöp herceg. Apróvadra. De volt
köztük egy nagyszájú civil is, aki folyton hencegett, hogy micsoda vadászkalandjai
voltak, és hány mennyi gácsért lőtt már. Apámat ez nagyon bosszantotta. Fülöp
herceghez fordult.
HERCEG
Felség, elmesélném egy vadászkalandomat a Kárpátokban. Medvére mentem. Egy
szakadék fölött híd gyanánt egy vén, kidőlt fenyő szolgált. Mennék át, pár lépés,
amidőn döbbenten látom, hogy egy óriás medve lép ki szemközt a bozótból, és
megindul a fatörzsön felém… megfordulok… mit látok?... hát a másik végén is egy
medve, egy még hatalmasabb!
APA
A hencegő álvadász, ki magyarul se tudott rendesen, szinte remegve, izgatottan,
leizzadva kérdezte: És mi történt azután neked? Apám a szokott egykedvűséggel
válaszolt.
HERCEG
Mi történt volna. Semmi sem történt. Fölfaltak a medvék.
LUCIFER
(a Grófhoz lép, suttog)
Mindenkit fölfalnak a medvék. Apádat is fölfalták.
GRÓF
Nem! Őt nem.
(sötét)
Tizenötödik jelenet
(álomszerű török környezet, üres trón, Gróf mint gyerek nézi ezt a csodát; Apa megy föl
a főhelyre, ne feledjük: micisapkában)
APA
Szelám alejküm.
LUCIFER
(mint ceremóniamester, félre Gróf felé)
Bízd rám, majd én szövöm álmodat…
Ki vagy te, ismeretlen, hogy merészséged ily merész? Te vagy tán itten a kádi?
Döntnöke jónak s rossznak?
APA
(mutatja)
Följebb.
LUCIFER
Tán volnál a kerület handzsárbégje?
APA
(derűs egykedvűséggel)
Följebb, följebb.
LUCIFER
Hát micsoda akkor? Tán a vezír?
APA
Följebb.
LUCIFER
Szégyentelen, állítod, te volnál a fényességes szultán?
APA
Följebb.
LUCIFER
Kutya, mit merészelsz, Allahnak mondanád magad?
APA
Följebb, még följebb.
LUCIFER
(megjátszott meglepődéssel)
De hát följebb már nincs senki és semmi.
APA
(elégedetten bólint)
Igen, az volnék én.
(csönd)
LUCIFER
Érted a legnagyobb és a semmi kapcsolatát? Legnagyobb egyfelől, semmi és senki
másfelől. Érted?
GRÓF
Nem. Nem értem.
LUCIFER
Akkor figyelj. Egyébként unlak. Ott vannak az iratok, elolvashatod. De ezt még
megmutatom.
(átöltözik gyorsan Ávósnak, helyet cserél Apával, felül a trónra, rabszolgák legyezik;
Apának mondja)
Nem kell félni, öregem. Beszélni kell. Mit láttál, mit hallottál. A proletárdiktatúra nem
mézeskalács. Mézes puszedli. (félre) Még csak nem is sztrapacska. – Láttad, tudunk
másképp is beszélni. De nem akarunk. Tudni akarjuk, mit gondolnak a barátaid. Az
ismerőseid, a munkatársaid, a rokonaid. Mit beszélnek a villamoson és mit a
stadionokban. Mit beszélnek melletted a piszoárban. A farka közelében őszintébb az
ember. Tudni akarjuk, milyen a hangulat a kuruc táborban, és milyen a munkások közt.
Benned bíznak, a neved a biztosíték. Érted? (csönd) Érted? (csönd) Nem kérdezem még
egyszer.
APA
Értem.
(sötét)
Tizenhatodik jelenet
LUCIFER
Dobjuk be az anyát, úgyis kicsit anyakomplexusos.
ELSŐ SZERETŐ
(mint anya)
Túl merész vagy, kicsikém. (Gróf vállat von) Vedd számításba, hogy hol élsz. Itt,
kicsikém, itt. Beletörődni, átmenteni, elfogadni, engedelmesnek lenni. Ne hallgass
senkire, anyádra hallgass, húzd meg magad, görbülj, cipekedj, tedd, amit lehet, amit
engednek, ha kérdezősködnek, hallgass, ha faggatnak, valljál, valljál be mindent, de élő
személyre ne vallj, haragosra ne vallj, de valld be, hogy de Gaulle-nak kémkedtél
Károly király javára, majd hitszegő módon ellene, valld be, fiam, hogy te vagy Rosa
Luxemburg, és hogy egy elkeseredett pillanatodban te írtad a Szeptember végént,
mondhatsz bármit, de tévedsz, ha azt hiszed, ez vicc, sose fogod tudni, mikor viccelnek,
sose, ezeknek más agyuk van, ezért ne járkálj csak így ebben az országban, ne hidd,
hogy a tiéd, hát láthatod, hogy kié, köszönj neki, kincsem, előre, mindegyiknek köszönj
előre… ha kell, sírjál, tömjék tele magukat a könnyeinkkel meg a némasággal,
zabáljanak csak két pofára, hogy ne jusson eszükbe semmi, csak dögöljenek tele hassal
a napon, addig is nyugalom van. Addig is van egy kis nyugalom. Ez a legtöbb. Ez,
amikor leáll egy kis időre ez a… ezek a kommunisták.
Vigyázz magadra, kisfiam, én nem fogok tudni vigyázni rád.
(csönd)
És vigyázz apádra. Én próbáltam, nem tudtam.
(sötét)
Tizenhetedik jelenet
(Apa és fia (Gróf) állnak egymással szemben, némán, nem tudnak mit mondani
egymásnak, noha akarnának)
LUCIFER
(félre)
Hol vagyok én, kérdem, megfizetve? Most már mások szövegét is nekem kell
mondanom. Jó, tudom, a fülbesúgás az én műfajom… Kis titkos irányítások hátulról.
(még halkabban) A szabad akaratról is megvan a véleményem. Na, dolgozzunk.
(a továbbiakban hol az Apa, hol a Gróf mögé vagy mellé ugrik – vagy esetleg a két
egymásnak fordított, beszélő kézfejjel jelzi csak mindezt –, és ő mondja, akár utánozva is
őket, a következő párbeszédet)
Ti csak tátogjatok, bazmeg. Ez az apa-fiú cucc…! Ennél merevebbet… hogy ezt hogy
sikerült kitalálnia! (fölfelé, mintegy az Úr fele mutogat)
„GRÓF”
Te nem haltál meg?
„APA”
Neked nem. Neked soha.
LUCIFER
(félre)
Ez is milyen szép gondolat. Hogy az apa örökké él a fiúban. És még nekem szinonimám
a Gonosz…
„GRÓF”
Akkor most megbeszélhetnénk azt, amit sose beszéltünk meg.
„APA”
(hidegen)
Mit? Mit akarsz megbeszélni?
„GRÓF”
Ha élnél, apám, meg kellene ölnöm téged. (csönd) Vagy most kezdődne a megbocsátás
lassú, hosszú, nehéz processzusa. Az áruló megmentése. Az lenne az életem.
„APA”
Ha megengedném. Nem biztos, hogy az áruló gyönge is. Hogy gyámolításra vár.
(csönd) Arról nem is beszélve, hogy én is megölhetnélek téged.
(vége a „bábozásnak”, valóságosan (?) egymásnak ugranak)
GRÓF
Maga?! Maga öl meg engem? Mire föl? Maga?! Aki folyamatosan jelentett a török
portának? Forgách uram felvidéki truppjának minden lépéséről tudtak… Hány élet ment
így tönkre…!
LUCIFER
(félre)
Mi ez a stilizált latybaty? Milyen 17. század? 1957 és 1980 közt írattam vele
jelentéseket a belügynek. Okosan megvártam, amíg magára marad, a magányos ember a
legkiszolgáltatottabb. És akkor jövök én! (vigyorog)
(csönd)
GRÓF
(elérzékenyülve)
Mindent megadnék neked, amit életedben nem tudtam megadni.
APA
(hidegen)
Mit tudsz te nekem adni? Ugyan.
GRÓF
Én akkor most mit csináljak?
APA
Nem érdekel, mit csinálsz. Bármit csinálsz, te mindig gyerek maradsz, és én mindig az
apád. (csönd) Bármit, érted?! És mindig, érted?!
GRÓF
Bármit?! Igen?! De hát mért beszél így édesapám?! Mit vétettem?
APA
Azt neked kell tudnod, mit vétettél.
(visszamerevednek bábbá)
ÚR
Most ez most micsoda most? Mit kavarsz itt, Lucifer?
Most akkor a fiú a vétkes? Hogy lesz ebből katarzis?
LUCIFER
Nicht mein Kaffee. A katarzis a te bizniszed. Én csak mutatom a dolgokat, színéről,
visszájáról. A giccs a te műfajod.
ÚR
Ízlések és pofonok különbözők. De gustibus non est disputandum.
LUCIFER
Nix dajcs.
(sötét)
Tizennyolcadik jelenet
SZOLGÁLÓ
Urak, megfeledkeztünk a harmadik akasztásról. Van bitónk, van kötelünk, van kedvünk
hozzá, de hol az akasztandó?
LUCIFER
Mindenütt, kedvesem, mindenütt. A nézőtéren, a színpadon…
ÚR
Tudom, és persze Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában. Micsoda szánalmas
cinizmus.
LUCIFER
Várjuk ki a végét. Ne feledd, színe és fonákja.
SZOLGÁLÓ
Hagyják már abba. Mint két gyerek! Ki hallott már ilyet. Szóval: az első a hazát siratta,
a második az ideákat. Hiányzik a harmadik. Három a magyar igazság – szlovák
színházban is! Ez a harmadik mit sirat? Saját magát? Hát annyi kötél nincs… Az meg
nincs rendben, hogy csak a páholy… Nem, a harmadik azt siratja, hogy nincs mit
siratnia. Ez a legszomorúbb sírás. Sírsz, mert nem tudsz sírni.
Gyertek csak, libuskáim. Jönni, nem beszélni. Senkinek nincs szövege! Csak a jövés
van. Szépen mindenki a saját köteléhez.
(akiket hív: Lucifer, Herceg, Apa, Gróf, mormogják: Dösövó, Dösövó…)
LUCIFER
De ez nem igazságos, én… én…
SZOLGÁLÓ
Kuss.
LUCIFER
És nők mért nincsenek? Mintha azokban mindig megmaradna a hit…
SZOLGÁLÓ
Kuss.
LUCIFER
Akkor már csak egyet…
SZOLGÁLÓ
Kuss.
LUCIFER
(az Úrra mutat)
Ő mért nem?
(csönd)
SZOLGÁLÓ
Nem mertem.
(az akasztottak lógnak, Szolgáló finoman meglöki az egyiket)
Ezek is szépen himbálóznak.
LUCIFER
(félre)
Elég jól áll a fogadásom.
(sötét)
Tizenkilencedik jelenet
LUCIFER
(öltözik át Ügyvéddé)
Mennyi meló. Pedig a lustaság a legszebb erény. Sokkal többet dolgozom ezért a…
legyen… ezért a teremtett világért, mint az, aki magát Teremtőnek hívja.
Ne nézzél, rólad beszélek, igen!
Csak az elmúlt két órában hányszor öltöztem át!
(Grófnak, aki ébredezik; vagyis eddig végig aludt?)
Tiszteletem a jó reggelt, hogy úgy mondjam, kegyelmes uram. Nos, készen állunk a
harcra. Átvenni az örökséget, a múltat, a gyökereket… A satöbbit, különösen erre a szép
kastélyra tekintettel… Na ja, de facto egy romhalmaz… Valami invesztálás kell persze
ide, de az lezsírozható, kérem szépen, kis szlovák hitel, kis magyar hitel, fizessen az
EU, ha már annyira fontos neki ez a kibaszott, már bocsánat az elnézésért, ez az Európa.
Nos tehát a kastélykérdés…
GRÓF
A kastélykérdés bagatell kérdés.
ÜGYVÉD
Na de kérem! És azok a fényes termek?! A csillogó parkett?! A falig érő tükrök és a
sziporkázó csillárok?
GRÓF
A kastély nem számít.
ÜGYVÉD
Hát akkor mi számít, ha az nem?
GRÓF
Amit a kastély jelent, az számít. A múlt, a hagyomány.
ÜGYVÉD
Na, hagyjuk ezt a rizsát, uram. Mindannyian a piacról élünk. Mindenki lépik egyet,
nekem is jó, neked is jó. Értjük egymást.
GRÓF
Nem értjük egymást.
(csönd)
ÜGYVÉD
(Luciferként, az Úrhoz mintegy)
Ez a te műved? Te barmoltál ebbe bele? Hallgatsz? Ez a legújabb. Azt hiszed, a válasz
hiánya is válasz. De a hiányból én dolgozom. Fölhívom a figyelmedet, hogy egyre
többször plagizálsz engem. Ez egyikünk hírének se tesz jót.
ÚR
Engem nem érdekel a jó hírem.
LUCIFER
Nem a túrót. Mindenkit érdekel.
ÚR
Én nem avatkoztam bele semmibe. Azok az idők már elmúltak. (csönd) Egyébként
szerintem is kár lenne így ebek harmincadjára hagyni ezt a kastélyt. Nem a grófok
miatt, hanem a kövek miatt. Az idő miatt.
LUCIFER
Te ne beszélj az időről, jó?
ÚR
Ebben igazad van… Kezdjétek újra a jelenetet.
(sötét)
Huszadik jelenet
ÜGYVÉD
(félre)
Még szerencse, hogy nem kell újra öltöznöm. Nem jól áll a fogadás szénája. Az állam
nem, de a képzavar én vagyok… Furcsa szerzet az ember. Mindig meg tud lepni.
Egyszerre nagy és kicsiny. Én a vereségben utazom, szeretem látni a vereséget. Az Úr a
győzelmet nyomatja, az az ő műfaja. De az ember egyik se. A vereséget néha
győzelemre fordítja, a diadalát zokogásba fojtja. A szenvedés legyűri, elbukik, és
bukásából megerősödve tér vissza. De ez se mindig! (vállat von) Lehet, hogy
véglegesen nem legyőzhető… Mindazonáltal szórakoztató a szenvedése… Milyen bölcs
leszek így a darab végére! Cool ez a teremtés. Király.
Kegyelmes úr. Jó reggelt. Ébredés. Szép kastély. Szlovák hitel, kibaszott Európa. Értjük
egymást.
GRÓF
Értjük. De ne povedáljon már annyit… Ott az a malterosláda. Épüljünk-szépüljünk. Ne
kérdezzen, keverje. Malteros még ilyen jó órabért nem kapott, mint maga.
(csönd; az eddig bábmerevségű Apa megmozdul)
Apám. Ha kivételesen figyelne rám. Akkor itt most mégis volna egy rituális gyilkosság.
Mert másképp… másképp én mit csináljak? (majdnem sírva fakad)
APA
Nem érdekel, mit csinálsz. Bármit csinálsz, te mindig gyerek maradsz, és én mindig az
apád. Bármit, érted?!
GRÓF
Bármit?! Igen?! Tényleg bármit?! De hát mért beszél így édesapám?! Mit vétettem?
(odaugrik, kést ránt, ledöfi, ölelkezve tartják egymást)
APA
(dőltében megsimogatja a fiát, szeretettel mondja)
Azt te tudod, mit vétettél, kisfiam.
(mintha mindketten meghaltak volna)
(csönd)
ÚR
Ügyvéd úr, ne hagyja abba a kavargatást…
LUCIFER
Mi atyánk, ki vagy a mennyekben!
ÚR
Megkérhetnélek, hogy fogod be pofád? Nem lehet ironikusan imádkozni. Azt hiszed,
nem értem, hogy amikor igent mondasz, az így nemet jelent?
LUCIFER
Igen, főnök.
ÚR
Ne hagyd abba… Oda lesz bekeverve az ősök vére, a múlt, ez az egész emberi lom.
Ismered a Kőműves Kelemenné balladáját? Magyar ballada… Hogy bele kellett a falba
keverni a feleség vérét, csak akkor nem dőlt össze.
Ez olyan, mint itt a Pápai nevű maffiózó betonja.
(csönd)
Evvel is megvolnánk.
(csönd)
Ezt a huszadik századot, ezt valahogy elcsesztem.
(kis csönd)
Lucifer! Mindenségemben működjél tovább… De bűnhődésed végtelen leend szünetlen
látva, hogy mit rontani vágyol, szép és nemesnek új csírája lesz.
(csönd)
Ügyelő. Kéretem Janis Joplin névre hallgató teremtményemet.
(megszólal a Mercedes Benz)
Hallgatlak, lányom.
(Joplin énekel)
Meglesz, lányom. Minden, amit kérsz. A nevetést kérném még egyszer.
(Joplin-nevetés)
Rémült és vidám. Ez az ember. (újra Joplin; Úr a közönséghez) Tud itt valaki énekelni?
Függöny