„Valóságos rémálom” Bevezető Samuel Beckett: Echo csontjai című novellához
Beckett Ekhó csontjai (Echo’s Bones) című novellája, az irodalomban meglehetősen ritka post-
mortem elbeszélés 2014-ben jelent meg először nyomtatásban – ezzel lezárva a poszthumusz
publikált Beckett-művek sorát, amely a harmincas évek elején írt és visszautasított Dream of Fair to
Middling Women (Meglehetősen jó nőkről álmodom, ford. Romhányi Török Gábor) c. regény 1993-as,
ill. a negyvenes évek végén franciául írott, Beckett életében elő nem adott Eleutheria színmű 1995-ös
megjelenésével kezdődött. A harmincas évek korai Beckett-prózájából valószínűleg ez tükrözi
leginkább a joyce-i, utalásos-kihagyásos, parodikus-önreflexív írás tartós hatását, ugyanakkor sok
vonása megelőlegezi a későbbi regények – Murphy, Watt – már-már posztmodern szövegvilágát.
1931-32-ben Beckett a csiklandós Meglehetősen jó nőkről álmodom címmel megírja első
regényét, amelyet Charles Prentice, a londoni Chatto & Windus igazgatója visszautasít; az utalásoktól
és nyelvi játékoktól hemzsegő írásnak Prentice bevallása szerint „mi magunk sem értettük felét sem”.
A kudarcot követően Beckett, aki időközben felmondta a Trinity College előadótanári állását és a
zsugorodó családi apanázson kívül más bevételre nem számíthatott, nekilátott megírni egy
novellafüzért, amelybe visszaforgatta regényének jelentős részét, több teljes novellát kitevő,
közvetlen átvétellel, és amelyhez felhasználta a regényhez készített jegyzeteit is. A tíz novellát
tartalmazó kötettervet (az utolsó novella címéből) „Draff” (kb. „présalja, mosléktörköly”, ill.
„mosogatólé”) munkacímen beküldte a Chatto & Windus-nek, Prentice 1933 szeptemberében el is
fogadja, de egyrészt „mozgalmasabb” címet szeretne, másrészt jónak látná, ha Beckett írna még egy
novellát, amivel a kötetet terjedelmileg is kipótolná. Ebből született a duplafenekű angol More Pricks
Than Kicks kötetcím, amely – Becketthez híven – úgy mutat fityiszt az Írországban 1927-től
hivatalosan működő cenzúrának, hogy a péniszt is jelentő prick („tövis”) szót egy obskúrus bibliai
idézetbe csomagolja Saulnak a damaszkuszi úton történő megtérésésől („Az Úr pedig monda: Én
vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod”, Apostolok cselekedetei 9:5).
És így íródott meg másfél hónap alatt, 1933 őszén, az Ekhó csontjai – amelyet viszont Prentice kínos
magyarázkodásokkal elutasít, arra hivatkozva, hogy beemelése a kötetbe komolyan veszélyeztetné a
könyv eladási esélyeit. Válaszlevelében ezt írja Beckettnek: „Valóságos rémálom. [...] Kiráz tőle a
hideg. Ugyanazok a rémes, direkt irányváltások, és a népségnek ugyanaz a vad, felfoghatatlan
energiája. [...] Az Ekhó csontjai miatt a könyv nagyon sok olvasót veszítene. Az emberek
elborzadnának, tanácstalanok és zavarodottak lennének, és nem nagyon érdekelné őket, hogy
borzadályuk okait elemezzék. [...] Megbocsátásodat csak arra hivatkozva kérhetem, hogy azoknak a
jeges ujjaknak az érintése túl sok volt nekem. A földön ülök, hamuval a fejemen.” A novellafüzér
végül az Ekhó csontjai nélkül jelent meg 1934-ben; az elutasított darab címét Beckett reciklálta egy
vers, illetve első verseskötete, az 1935-ben publikált Echo’s Bones and Other Precipitates címéhez (a
verset A visszhang csontjai címmel Weöres Sándor, később Visszhang csontjai címmel Báthori Csaba
fordította magyarra). A More Pricks Than Kicks novellái közül a Dante, homár (Takács Ferenc
fordításában) megjelent az Előre vaknyugatnak (1989) c. rövidpróza-válogatásban, a többi még nem
olvasható magyarul.
A „rémálom” megírásához Beckett feltámasztotta visszautasított regényének, illetve a
részben abból írt novellafüzér indolens, részben önéletrajzi szereplőjét, a Draff-ban eltemetett
Belacqua Shuah-t; ezzel a „borzasztó határ-teremtménnyel” halál és élet mezsgyéjén, egy
kerítésfalon ülve találkozunk újra. Belacqua a restségéről elhíresült lantkészítő mester, aki Dante
Divina Commediajában a Purgatórium lábánál gubbaszt a várakozás sziklája alatt, „fáradságtól
haloványan/ ült, s térde között, térdét átkarolva/nyugtatta fejét, mint valamely ágyban”; Dante
kérdésére, „De mondd, mért ülsz ép itt a szikla mellett?/ Tán vezetőt vársz? Vagy csupán a régi/nagy
lomhaságod tiltja menni fellebb?", így válaszol: „Testvér, mit érne itt fellebbre lépni?/ Úgysem
engedne vezeklésre mennem/ Isten madara, ki a kaput védi” (Purgatórium, IV Ének, Babits Mihály
ford.). A magát „kulimunkának” aposztrofáló, olvasóizzasztó szöveg groteszk vezeklések sorára
kárhoztatja a szellem-Belacquát, amelyeknek a szerkezeti mintája mind Dante művében található –
de ezek a körmönfont magasirodalmi utalások rendre sikamlós vagy obszcén helyzetekre és
szóviccekre vannak áthangolva. A szöveg irodalmi visszhangok, ekhók elegye. Az utalások útvesztője a
címnél kezdődik: Ovidius Átváltozásaiban a Narcissus iránti viszonzatlan szerelmétől elepedő „vissz-
szavu Echo” halála után „végül csak a hangja s a csontja marad meg:/ megvan a hangja ma is; kővé
vált, hírlik, a csontja” (III. Könyv, Devecseri Gábor ford.). A Meglehetősen jó nőkről álmodom
szöveténél is sűrűbb szövésű és önreflexívebb, a különböző korok, stílusok és regiszterek közt
gyakran egyetlen mondaton belül is szánkázó, a presziőzt és archaikusat dublini szlenggel ütköztető
novella jegyzetek nélkül majdnem követhetetlen. Az angol szöveg túlnyomó része intertextus,
melynek „eredetijét” ráadásul nemcsak Danténál, a Példabeszédek könyvében, Szent Ágoston
Vallomásaiban vagy Kempis Tamásd Imitatio Christi-jében kell keresnünk, hanem Beckett olyan
olvasmányaiban is, mint Robert Burton A melankólia anatómiája (1621), Jules Renard naplója,
Jeremy Taylor útmutatója a jámbor élethez s halálhoz (The Rule and Exercise of Holy Living and Holy
Dying), William M. Cooper traktátusa a flagellánsokról (Flagellation and the Flagellants), benne a
szexuális indíttatású szadizmus számos példájával, vagy Pierre Garnier stúdiuma a
homoszexualitásról, az 1883-ban megjelent Onanisme seul et à deux sous toutes ses formes et leurs
consequences – az utóbbi kettőből Beckett számos szexuális töltetű szóviccet mazsolázott ki. A
mindent átható, blaszfém fekete humor és a zabolátlan nyelvi inventivitás ellenére ugyanakkor
helyenként megszólal a gyász és veszteség „visszhangja” is; a Belacquának otthont adó méh-sírmély
megelőlegezi a Godot-ból ismerős mondatokat a sír fölött lovaglóülésben szülő asszonyokról. Beckett
1933 őszén kezdett a novellán dolgozni; ugyanannak az évnek a májusában első unokatestvérét és
szerelmét, Peggy Sinclair-t elvitte a tuberkulózis, júniusban pedig váratlanul meghalt édesapja, Frank
Beckett.
A sors keserű iróniája, hogy a More Pricks Than Kicks-t Prentice minden igyekezete ellenére
Írországban megjelenése után szinte azonnal betiltják. Mi több, amikor 1937 novemberében Beckett
tanúskodik abban a perben, amelyet nagybátyja, a műkereskedő „Boss” Sinclair (Peggy édesapja)
halála után a család indít Oliver St. John Gogarty (az Ulyssesből ismert Buck Mulligan életrajzi
modellje) ellen becsületsértésért – Gogarty As I Was Coming Down Sackville Street című könyvében a
„Boss” ikertestvérével és édesapjával együtt alpári antiszemita gúnyolódás tárgyaiként, gyereklányok
megrontóiként jelenik meg -, a védőügyvéd és a csípős humorú Gogarty a tanú hitelességét a könyv
címével és kiragadott idézetekkel ássa alá. A perről az Irish Times részletesen tudósít: az akkor már
Párizsban élő Beckett nyilvános kipellengérezése után dönt a végleges franciaországi letelepedés
mellett. A Godot-ból vett formulával élve, így történik ez bizony ezen a kurva földön.
A fordítás és a jegyzetek alapjául a Mark Nixon által szerkesztett, jegyzetekkel és bevezetővel
ellátott Faber & Faber kiadás (2014) szolgált.