Hasadás (regényrészlet)

Bent voltam a Kriptában. Füstszag. Rekedt fény. Monika Montana, a város
kiöregedett prostija, elérkezettnek látta az időt arra, hogy a padlóra rogyjon.
Átléptem, körülnéztem. A legnagyobb objektumra figyeltem fel először: a
mosdó melletti boxban, mint köpőlégy a szaros talicskán, Vordashor
„szellemi” vezére, a törzsinfo tulajdonos Csonti Zsiga pöffeszkedett. Akkora
arc és test, hogy be kell zsírozni két oldalt, hogy bárhová is beférjen. Zsiga
mellesleg ezoterikus-metafizikus egyházalapító teológus, jelentsen ez
bármit. Megalapította Vordashorban  a Hősök Szíve Lovagrendet,  a Szív
Szeme Kontemplatív Rendet és a Lángoló Női Rendet. Ezekről csak
hallottam, közelebbit nem tudok mondani róluk, a szellemi lövészárokba
hullt tagokat sem ismerem.
Biztos voltam abban, hogy legalább ezer összeesküvés elmélet lesz legyártva
ma este Zsigáék asztalánál. A különös elmeállapotban lévő mestert
körbevették eszmetársai és rajongói, akik Zsigmond meleg testébe furakodva
érzik magukat csak jól. Finom, puhatestű csúszómászók, nem sértik fel
Zsigmond ánuszbőrét. Mellette ült elmaradhatatlan kabalaállatkája, Sufrics
Elődke, Zsiga bá minden gondolatával vakon egyetértő, magát költőnek
valló, a valóság iszapja fölött úszó rózsafelhőn ábrándozó  
billentyűzetütögető. Ő az a praktikus típus, aki egy sonkáért nem vágja le az
egész disznót. Gyakran látni író- olvasó találkozón, emléktábla avatásokon,
legutóbb nyáron láttam, amikor felavatták Vordashor első, köztéri
csendőrszobrát. Egyik verse nagy sikert aratott a városban.  Alapmű.
Vordashoriakhoz
Elég volt az alvásból, ébredj fel szunnyadó városom!
Ébredjetek vordashoriak, nem vagytok egyedül a világon.
Szálljatok akár a büszke madár az égen,
S küzdjetek akár a sok sebtől vérző farkasok!
Felbőszült rab madár kecsesen száll a magasban.
Hatalmas leláncolt szárnyai látszanak a horizonton.
Piros és fehér ez, te pedig ülsz a zöld fűben némán.
Az agyad vordashori, de a szíved az mi törzsisávos.
Zsiga Elődkét mindenhová magával viszi, ő pedig hálából örömtelien
hallgatja Zsiga kinyilatkozásait, közben kétségbeesetten lesi, nincs-e a
közelben esetleg ellenség, „szabadkőműves”, akik nagyon gyorsan
szaporodnak, és özönlik el a várost, hogy Vordashor szívcsakrájára rátegyék
mocskos kezüket.
Lajmer Tomi is ott volt az asztalnál, a meglehetősen buta tekintetű, magát
öntelten újságírónak tituláló firkász, zagyva írásai olyan gondolatokat
tartalmaznak, amiket nem idézek, mert röhögve nem tudok gépelni. A
kaméleonok családjába tartozó egyed, aki sohasem sincs ott, ahol valami
balhé van. A csapat főleg alatomosságáról ismert tagja, aki gyakran
személyes sérelmei orvoslására is használja a törzsinfot. A vele, és
bandájával nyíltan szembeforduló embereket, droidokat megszégyenítő
módon, tünteti el az útból. Nem szívesen húz ujjat vele senki a városban,
mindenki tart attól, hogy ír róluk, vagy feljelenti. Mocskolódó írásokban
támadja vélt, valós ellenségeit, ellenük hergeli a híveiket, kinyomozza az
elérhetőségüket, leközli, amelynek legtöbbször az a következménye, hogy a
szerencsétlen áldozatának nyolc nap után gyógyuló sérüléseket kell
elszenvednie jobb esetben, mert arra is volt példa, hogy felgyújtották
valakinek a házát. Az egyik áldozata, a szomszédom, Vova, a fizika tanár,
aki vitába szállt vele.  Amikor fölkerült róla egy cikk a törzsinfora, két nap
múlva betörték az ablakát. A legdurvább az volt, amikor felhívta a tanárt egy
magát újságírónak mondó személy, hogy mindenképpen találkozzanak a
vordashori temetőnél. A megbeszélt időpontban, fényes nappal, aztán egy
kapucnis férfi boxerrel leütötte, összetört a fél állkapcsa, kihullott pár foga,
fél évbe telt, mire a szájsebész összefoltozta. Három éve állandó
fenyegetettségben él, ha éjjel megmoccannak odakint a kutyák, ugrik ő is.
Lajmer jó viszonyban van az alvilági figurákkal is, bár utóbbit nyíltan nem
vállalja fel. A környékén bukkant fel, korábban az alvilágban csak
Fejszeként ismert férfi, aki egy interneten is fellelhető képen együtt volt
látható Lajmerral.  
Ott volt a törzsiektől továbbállt (továbbállított), balhés, szájkaratéjáról
méltán hírhedt, Türk Roland. Néhány éve még a törzsinfo munkatársa volt.
Hozzá képest egy vödör korom atomvillanás. Mindig be van állva, a kokain,
a marihuanna és a speed rabja.
Extrém külsejének és gondolkodásának köszönhetően Türk eleinte jól
beilleszkedett a törzsiek seggfürt-hierarchiájába. Feltűnő jelenségnek
számított a városban. Mindennapi viselete az általa ősi vordashasorinak
tekintett öltözék volt, a fekete nadrág, fekete ing és bakkancs, de láttam már
csendőrruhában is, a fején kakastollal. Gyakran mutatkozott  katonaruhában,
amin a legkülönbözőbb díszítéseket, szimbólumokat, jelvényeket viselte
rangjelzésként, melyek skálája a galléron viselt rúnáktól egészen a
halálfejekig terjedt. A megjelenése drámai és fenyegető volt egyszerre.
Gyerekkorában nem vehetett részt soha a farsangon, az száz.
Engem szerencsére nem tartanak emberi tényezőnek, teljesen kívül rekedtem
az érdeklődési körükön. Belépni a törzsiek csoportjába mellesleg úgy lehet,
ha teljes mértékben a banda ideológiáját vallod, aminek a lényege, hogy
imádod a kultikus tárgyaikat, azokat gyűlölöd, akiket ők, gyakorlod az
előítéleteiket, mint egy harci üvöltést. Miután ez kipipálva, jelentkezhetsz
náluk, és bandatag is vagy, egyéb beavatás nincs. A szokásaik sem túl
bonyolultak: nézeteik terjesztése a törzsinfon, kocsmákban, mindenhol,
menetgyakorlatok, uszítás, a törzsi szokások életbentartása (sátorozás,
lovaglás, gyűjtögetés, vadászat), a „testvérnépek” ügyével való
foglalatosság.
Mogorva képpel ültek egymás közt Zsigáék, felböffent belőlem a kérdés
ábrázatukat látva, hogy miért vannak egymás társaságában, ha nem élvezik.
Zsiga szenvedélyesen kinyilatkoztatott a köré gyűlt agyi hajtörötteknek,
szája hatalmasra tágult, mint egy kifordult véres daganat, ráfeszült szinte a
mellkasára. Nem mintha lennének gondolatai, érzései, amelyeket át szeretne
adni, kizárólag a környezetre gyakorolt hatás érdekli.
Zsigának meglepő világlátása van. Rögeszméje a szabadkőműves szörny
által irányított zombik, akik ellen ők, az „igazak” harcolnak. Miután majd
legyőzték őket, a lelkünkben lévő belső ellenséggel fognak megkűzdeni.
Rettenetes napokat vizionál, amiket eddig nem látott a világ; a
szabadkőműves szörny és az igazak szembe fognak állni… de ebbe
belegondolni sem szabad még. Fátyol borítja a mélytitkú jövendőt.
Zsiga az indulatok olyan tárházát hordozza lelkében, hogy egymaga
lejátszhatna egy teljes világháborút. Sajátos nyelvhasználat jellemzi. Gyártja
a látomásos szóképeket. Ha megszólal, a  levegőben  nyüzsögni kezd az
egész csúszómászó-populáció, tele lesz a levegő kígyókkal, gilisztákkal,
viperákkal, végtermékekkel, ürülékkel, fonálférgekkel, bagolyköpetekkel, az
a „dögevő” mondja,  „szarbélű aljadék”, az egész banda „kloáka, fostenger”.
Gyakori verbális lázadása ellenére, Zsigának, mint általában a kelet-
európaiknak, kíváló érzéke van ahhoz, hogy felmérje beszélgetőtársa hatalmi
helyzetét: a társadalmi rangban alatta lévőkkel fölényesen, lekezelően
beszél, egyenesen, megfélemlítő retorikával, a hierarchiában vele
egyenrangúval bensőséges lazasággal, cinikus humorral, bizalmaskodó
hangnemben, összekacsingatva, egy fölötte állóval popóbanyalintó
készségességgel. Mindig megtalálja a megfelelő hangnemet.
Tizenéves koromban ismertem meg Zsigát egy matematikai tanulmányi
versenyen. Akkoriban még bohókás, fiatalos lázadónak tűnt, akinek
ugrabugrálása hipnotikus hatással volt az emberekre, idő kellett ahhoz, hogy  
a pocakos, arrogáns, paranoid zombi teljes mértékben kifejlődhessen a
testéből. Sokat beszélgettünk akkoriban, panaszkodott a zsarnok apjára, aki
gyakran verte, egyszer megöli, mondta távolba néző tekintettel, és elővette a
pillangókését, amit a nadrágzsebében hordott. Amikor az apja rákban
elhunyt, hirtelen megváltozott. Elkezdte az apját dícsérni, kutatni a
családfáját. Korábbi énjére jellemző vad, túlpörgetett aktivitást felváltotta a
merengés. Szélesebb, súlyosabb alakot öltött, arckifejezése feszültebb,
komorabb lett, a bohókás, túlmozgásos fiatalember merev, súlyos,
mozdulatlan bálvánnyá dermedt,  mint akinek a fejébe egy botot szúrtak,
ennek ellenére megpróbál nyugodtan és épelméjűen viselkedni.
Ott volt Keszler Szüzenn, Kaszó Sztella, akik férfiakat jöttek újítani,
általában sikertelenül. Pedig csinosak voltak és jóindulatúak, csak hát
ragadtak, mint a pulibana bogáncs, és voltak náluk csinosabbak is. Már nem
voltak fiatalok. Sztella, saját közlése szerint, kislánykorában Carter elnök
mosolyába, fogsorába volt szerelmes, Carterre meg ki emlékszik már?  Most
nagy volt az összhang közöttük, pedig ha valaki Vordashorban
szocializálódott és látott már nőket egymás haját cibálva cifrákat üvölteni,
hát az is kicsit megszeppenhetett a két nő nyilvános verbális összecsapásain.
Én amúgy kedvelem a hirtelen kirobbanó üvöltözéseket... egy csomó új
kifejezést és szakszót megismerhet az ember. Úgy tettem, mintha nem
vettem volna észre őket, féltem, hogy megcsúszok a néninyálon.
A testépítő külsejű, bdsm-bőrruhás motorosok igen baljósan méregettek.
Ezeket lelőni sem lehetne normalisan, mert a fejüket távcsövön át nézve
vagy elröhögöd, vagy elsírod magad. Elfogott a vágy, hogy szétcsapjam
magam, ezért, a láthatóan lerészegedett, Komiék társaságát feltűnően
kerültem, inkább egy négerverejtéket kortyolgató kiscsaj mellé ültem, és
megpróbáltam túlélni a Kriptában az éjfélt, utóbbi nem jött össze, de erről
írjon az utánam következő.
Nanna vagyok; a Kriptában folytattam az estét. A hely annyira bizarr, hogy
még a legtapasztaltabb kocsmalakókat is zavarba tudja hozni, a
meghökkenést csak még több ital győzheti le.  A rozsdás vasajtó mögött
rejtőző, posztapokaliptikus pincébe egy eltévedt napsugár sem hatolhat be
(ami nem is baj, mert valószínüleg azonnal szörnyet halna), mégis szinte az
összes vordashori itt részegedik le, ami nem tudjuk, minek köszönhető, de
így van. Kótyagos értelmiségfélék, egyszerű melósok járnak ide, országos és
alvilági bandatagok, akiket egy cseppet sem zavar a homály és a penésszag
különös keveredése.
Már szólt is a gettómuzsika, magasra csapott a hangulat és a véralkoholszint.
Jött fel a hülyeség, mint a higany. Kaszó Szüzenn, Keszler Sztella, enyhén
párducmintás szürke kapucnisban táncoltak pont úgy, ahogy azok a csajok,
akik azt hiszik magukról, hogy ők a legjobbak.
A kocsmában a törzsiek voltak többségben, Zsigával az élen. Bármikor
bevethetőek lennének egy biológiai háborúban. Csak az agyat pusztítanák el.
Volt cicaröhögés, buzizás, ezek fonálférgek, degeneráltak, dögevők,
fostenger szavaktól hemzsegő mondatok. De most komolyan. Egy
degenerált bagolyköpet megkoitálta őket?  És azóta se egy levél, se egy
telefon? Ezért vannak így kiakadva rájuk?
Az ablak melletti boxban ücsörögtek a Vordashor Hős Magzatjai lakodalmas
rockzenekar  tagjai. A zenéjük meglehetősen unalmas, a lakodalmas rock
stílusának megfelelő változatosságban cibálják magukat „Vordashor”,
„Hazafi”, „Vérem” szavakra magányos, izzadt férfiak a koncertjeiken,
mondhatni nincs ott semmi látnivaló. A legzavaróbb mégis, hogy nem
sikerült normális nevet választani a zenekaruknak. Igyekeztem majd nem
jelen lenni az előre megjósolható közös extázisuknál, talán szeméremből.
Már nem egyszer kéretlen tanúja voltam annak, hogy részegen azt ordítják a
város főterén, letolt gatyában, hogy vordashori vagyok, örök győztes! Az
elfogyasztott italmennyiség alapján ez a kitörési szakasz már közelgett.
Azonnal kiszúrtam Komi bozontos buráját, a szétvert mobilját javítgatta,
nem sok eredménnyel, Szeléné unottan nézelődött, Szilveszter a mosdóból
botladozott be, nagyon  lesápadt, mint akiből kiszívtak több litert vért, de
amikor a szőke műnője rápillázott, azonnal visszanyerte az eredeti színét.
Szilveszter új barátnőjét ma láttam először, elég dögös volt a megöklözött
mosómedve járása. A dekoltázsát nézve, olyan érzésem volt, mintha egy
neccharisnyás popsit látnék ott.
Két faék egyszerűségű, kezeslábasban dülöngélő, fennakadt szemű
építőmunkás csatlakozott hozzánk, Szilveszter csajának mellei vonzották
őket az asztalunkhoz, de körbelihegtek engem és Szelénét is, példaértékű,
ahogy meresztették a szemeiket – bár az is lehet, hogy csak túl szoros volt a
sapka a fejükön. Látszott rajtuk, hogy szívesen megtestesülnének minket. Ez
nem volt sanszos, de a belátás nem ért el az agyukig.  Nem tágítottak
mellőlünk, nem beszéltek, csak bámultak. Komi befeszült, leütöm ezt a két
faszt, sziszegte, majd felrúgta a saját székét. A verbális megfélemlítés után a
melósok arcán nem véltem felfedezni különösebb változást, olyanok voltak,
mint két lobotómián átesett orángután.
Szelénéhez átült egy kölyökképű srác, még soha sem láttam. Szelénének
nagyon csillogott a szeme, egyfolytában beszélt, feltűnően gesztikulált, és
amikor legközelebb odanéztem, a csávó már szinte falta Szeléné arcát, nem
volt gusztusos, mintha valami szendvicsen csámcsogott volna.
Mérgezett nyíllal megölték a világ legnagyobb elefántját, olvastam közben a
mobilomon.
Megérkezett Wolf, aki kapásból maximumra járatta a gyökérségmutatót. A
kis opportunista vakbél nem is köszönt nekünk, hanem egy nagydarab,
kivarrt pitbullal kezdett el tárgyalni, aztán odaült egy dögös kiscsaj mellé.
Wolf amióta nem drogozik, a kocsmában kerül minket, mindig másokhoz
csapódik, mint egy fox terrier.  
Az asztalunkhoz kéretlenül csatlakozó két orángután az élet jeleit kezdték
mutatni. Felpörögtek, mint a bádoglavór. Az egyik meglepetésszerűen
énekelni kezdett, hogy Vordashor az otthona a nyomornak, nem való az
ínyenceknek, csak az edzett gyomornak, a másik hátizsákkal terhes nőt
játszott, és legalább egy tucatszor, csuklásokkal megszakítva, megkérdezte
tőlem, hogy: mi az a csjoknutöj? Idióta, válaszoltam, ő meg félreértette, azt
hitte, hogy kóstolgatom. Beszólt, hogy miért hergelem a fejemmel meg a
szemeimmel, gec. Pofozná a mellem a farkával, tudna velem mit csinálni.
Nyüszítettem a röhögéstől, Szilveszternél viszont elpattant valami, és sűrű
káromkodások közben, egymásra borította a két szerencsétlent, majd a
földön elterülő bumburnyákokat még meg is akarta rugdosni, de Komi
közéjük állt.
Innentől kezdve elszabadult a pokol. A kocsma fellelkesült a balhé láttán, és
csoportosulni kezdtek körülöttünk. Verekedjünk!, ugrott fel Türk Roland.
Vetkőzzünk! Ing és cipő nélkül küzdünk! Mi a csöcs?, csodálkoztam.
Vordashori vírtus, lefosom a bokám!  
Egy szikár, mexikói bajszos férfi, mankóra támaszkodva, a szájában késsel,
odakopogott a asztalunk elé. Szürreális volt. Csak állt.  Mellette egy
termetes, részeg férfi, egy csontöklű bandatag, a helyi basszájba, hangos és
heves szuszogások közepette, ecsetelte, hogy mennyire büszke. Ennél fogva
szétüti  a fejét itt mindenkinek. Bedózeroltatja és szitává lövi az egész
Kriptát.
Ezzel a köcsöggel kezdem, aki folyton kóstolgat!, és már csak azt láttam,
hogy Komi elterül a földön, de nem lett komolyabb baja. Aztán Rolandot és
Szilvesztert abálta le. Zsiga erre felüvöltött, mint egy törzsfőnök, a törzsiek
egy testként hadba álltak, és bekerítették a még álló Csontökölt. Kisebbre
vedd az arcod, mert esetleg segítünk, indított Zsiga. Ment az orál kung fu,
Zsigával már egymás nemi szervét méregették, a pórnép üvöltött, tapsolt,
fröcsögött. Sufrics pánikrohamot kaphatott, egy zacskóból inhalált,
megszívta, elengedte, megszívta, elengette, közben a plafont bámulta.
Rengeteg ismeretlen, balhés arc csámoborgott összevissza, egy szerencsétlen
fickó, mint egy kamikaze holló, egyenesen nekirepült a Kripta ablakának.
Ezzel jelet adhatott Csontökölnek, aki a mankós férfi által kezébe adott
rambó késsel Zsigának támadt, de miután részegen megbotlott a földön
heverő melósban, akit még a verekedés sem zökkentett ki zombis
állapotából, Szelénére esett, aki röpke mozdulattal ártalmatlanította őt, és
Csontököl karjába fordította a kést. A biztonság kedvéért vagy négy-öt
alkalommal, majd izomból kitépett belőle egy jókora darabot.
Szeléné dereka és Csontököl karja csurom vér lett, ez beindította a
pánikolást, elsősorban Csontökölnél, Szeléné arcán csak egy beteg mosoly
jelent meg. Csontököl artikulálatlan üvöltés és sírás kombó közben elájult,
valaki hívta a mentőket, elvitték Szelénét és a részeg férfit a kórházba.
Szerencsére nem volt komoly a baj, Szelénét egy injekció és egy kötözés
után kiengedték. A Kriptát, a mészárlás miatt, bezárták, néhány perccel éjfél
előtt, mi pedig, mintha mi sem történt volna, folytattuk az éjszakát.