Ókontri

Harmadnap korán kelt. Papírt, ceruzát vett elő, maga elé terítette a
végrendeletet, és kiírta belőle, melyik dűlőben hány hold földet örökölt az apja.
Utána minden tagot átszámított acre-re, hogy jobban értse, bár nyilvánvaló volt,
hogy előbb-utóbb át kell állnia a magyarországi mértékegységekre. Úgy döntött,
hogy nagy részébe búzát, kisebb részébe árpát, és valamennyi kukoricát és
krumplit is vet. Ez volt a vetésterve. A búza, árpa értelemszerűen már csak
tavaszi lehet. Zab is jó lenne, gondolta, de nincsen tavaszi zab. Tudván, hány
bushelt, vékát bír meg egy acre, kikalkulálta, melyikből milyen mennyiségű
vetőmagra lesz szüksége. Hogy melyik dűlőbe mit tegyen, hol mi jobb, azt
Ferenc véleményétől akarta függővé tenni.
Mikor végzett, felébresztette Georgie-t és átmentek Ferencékhez
reggelizni. Evés közben jóváhagyatta Ferenccel a vetőmagigényét. Az
megígérte, hogy beszerzi a vetőmagot, amíg ő oda lesz. Kérdésére, hogy mennyi
pénzt szán rá, azt felelte, hogy szabad kezet ad neki. A legjobb volna kölcsönbe
kapni a vetőmagot, és ősszel megadni, de aki csak pénzért ad, annak
természetesen pénzzel fizessen.
Aztán elmagyarázta Georgie-nak, hogy egy időre megint itt hagyja, de ne
féljen, hamarosan visszajön. És különben se marad egyedül, itt lesz vele
Franciska néni, és lehet, hogy Emma néni is eljön megint. Ha meg nagyon unja
magát, menjen ki az udvarra, derítse fel. Mindenféle érdekes dolgok vannak itt,
mint nagyiéknál a Wheelerben, állatok, madarak, még olyasmivel is találkozhat,
ami Kaliforniában nincsen, csak a kakastól óvakodjon.
Péterkére ment a bankba, lovon, egyedül.
Hogy hogyan jut el oda, és hol találja a pénzintézetet, elmagyarázták neki.
Figyelmeztették, ha autóval találkozik, húzódjon le az út szélére, és álljon meg,
mert a ló fél tőle, és könnyen megbokrosodhat. Ez a járási székhelyen inkább
előfordulhat, mert nagyobb, mint Recsk.
Péterkére, hivatalos nevén Pétervásárára gond nélkül eljutott. Az utat
Szárazrétig már ismerte. Miután beért Füzesre, már gyerekjáték volt. Csak
követnie kellett a faluból a folytatását, amely egyenesen oda vitt.
Autóval nem találkozott, és a bankot is könnyen megtalálta. Csak Füzesen
volt némi kalandja. Az egyik udvarból kirohant két kutya, és üldözőbe vették, de
a ló megrúgta az egyiket, mire az vonítva lemaradt, utána a másik magától
eloldalgott.
A Pétervására és Vidéke Takarék- és Hitelszövetkezetben, ahol számlát
nyitott, nem kis feltűnést keltett. Ennyi pénzt itt még senki nem tett be
valutában, kivált nem amerikai állampolgár. Itt inkább mindenki kivenni
szokott, és szinte kizárólag pengőt. Nyelvi nehézségei nem voltak. Idegenes
kiejtését hallva a tisztviselő azonnal szólt az igazgatónak, aki jól-rosszul, de
beszélt angolul, és maga vette kézbe az ügyet. A szobájába invitálta, leültette és
itallal kínálta. Kissé csodálkozott, hogy Steve olyan messziről a zsebében hozta
a pénzét és nem utalta, de nem tette szóvá. Tapintatos volt és nagyon szívélyes,
szinte mézes-mázos. Biztosította, hogy náluk a legjobb helyen lesz a tőkéje –
Steve nem javította ki, hogy nem tőkének szánja az összeget –, és kijelentette,
hogy ha magyarországi tervei megvalósításához esetleg hitelre vagy befektetési
tanácsra lesz szüksége, forduljon csak bizalommal hozzájuk, mindenkor
készséggel állnak a rendelkezésére. Steve jelezte, hogy valamennyit pengőre
váltana, és megnevezte az összeget. Ezt a kívánságát is az igazgató teljesítette.
Gyorsan bekérte a napi árfolyamlistát, számolt, majd a mögötte lévő
páncélszekrényből kivette és eléje helyezte a bankjegycsomót.
Mielőtt Steve visszaindult volna, a közeli vegyesboltban rézgálicot vett
vetőmagpácoláshoz. Nem tudta a rézgálic nevét, és úgy segített magán, hogy
sorban belekukkantott a fal mellett álló nyitott zsákokba, és amelyikben az volt,
arra rábökött. Hozott magával egy nagy vászontarisznyát, és abba mérette bele,
aztán a nyeregkápára akasztotta.
Úgy lett, ahogy a nagybátyja ígérte. Mire hazaért, megvolt a vetőmag, a
búza és az árpa. Nem volt könnyű összeszedni, mert tavaszi gabonát mindenki
kevesebbet termesztett, és vetés után maradt is, meg nem is. Nem kellett mindért
fizetni. Egy része, jó harmada helyben volt és ingyen Ferenctől. Amelyért fizetni
kellett, az részint Mária nénjétől, Lőrinc bátyjától és Meleg Imrétől származott.
Máriáék kedvezményesen, fél áron adták – a nénje ingyen akarta, de az ura,
Józsi sógor megtiltotta –, Lőrinc valamivel drágábban. A legtöbbet Meleg Imre
kérte érte, a piaci árnál is többet, de nem lehetett alkudni, másnak nem volt
tavaszi vetőmagja a faluban. Steve először berzenkedett Ferenc adománya ellen,
nem akarta magát túlságosan lekötelezni. Inkább fizetett volna neki is, de az
hallani se akart róla. Még hogy ő üzleteljen a saját családjával, a tulajdon
édesbátyja fiával? Nem, arról szó se lehet, hárította el a pénzt. Végül Steve
meghátrált, de magában úgy határozott, hogy aratás után visszaadja, vagy más,
illő módon viszonozza a nagybátyja nagylelkűségét.
Kukoricát, krumplit viszont senki nem adott. Az mindenkinek kellett
magának, a baromfijának, hízójának. Ferencnek lett volna némi
kukoricafeleslege, de nem ajánlotta, mert apró, csökött volt, vetőmagnak
alkalmatlan. Ilyen termett legutóbb, mert aszályos volt az előző év, nem
fejlődtek ki rendesen a szemek, és a csövek is rövidebbek lettek a szokásosnál.
A vetőmagnak valóját maga is a péterkei vásáron vette.
Következett a szántás, a talajelőkészítés.
Steve nekiállhatott volna egyedül is, miután Ferenc felajánlotta, hogy ad
lovat, ekét, de ha csak maga csinálja, nem jut időre a végére. Még akkor is
sokáig tartott volna, ha a nagybátyja betársul egy másik ekével, és ketten
ugranak neki.
Szerencsére összefogott a rokonság, és segített, de most emberebbül, mert
senki nem tartott igényt ellenszolgáltatásra. Mindenki úgy okoskodott, hogy
megtérül ez majd egyszer. Ennek a Pista gyereknek pénze van, dollárja,
ajánlatos vele jóba lenni. Vesz még földet is, nagyban játszik, és a segítőjének is
csurran-cseppen majd valami.
Öt ekét állított ki a had, kettőt Ferenc, egyet Lőrinc, egyet Mária ura –
szívta a fogát, de csak annyit ért a feleségénél, hogy a cselédjét küldhette maga
helyett – egyet pedig Klára nagynénjének a férje, Penyaskó Elemér. Ezzel a
nénjével Steve egyébként még nem is találkozott. Nem jött el Ferencékhez, mert
haragudott rájuk, a vadházasságuk miatt, de üzente neki, hogy minél előbb
látogassa meg.
Másnap kezdték, hajnalban. Alighogy megvirradt, kivonultak a fogatok.
Steve-nek elsőül Dolyinaárnyék jutott. Ferenc intézte így. Kíméletből. A
hegyföldek közül az ottani volt a legkisebb lejtésű. És pontosan szemközt a
dolyinaverőivel, amelyet magának tartott fenn, mert onnan jól láthatta, miként
boldogul Steve az ekével, a lovakkal. Aggódott kissé. Jó benyomást tett rá az
unokaöccse azzal, hogy tud lovagolni, számolni, de csak nem igazi
parasztgyerek ez, gondolta. Autószerelő, vagy mi. Ha nem jól csinálja, átmegy
majd hozzá, és megmutatja, hogyan kell. Ez időveszteség ugyan, de segítenie
kell. Meg egyébként is szemmel akarta tartani, mert úgy érezte, hogy rá van
bízva, felel érte, egyengetnie kell az útját.
Aggodalma nem volt egészen alaptalan. Steve-nek először gondot okozott
a szántás. Egy kocsival mentek, a nagybátyja segített neki levenni az ekéjét, a
boronáját, az eke elé fogni a lovakat, beállítani a szántásmélységet. Megvárta,
amíg felhúzat a tag felső végére – itt szintén csak lefelé lehetett fogatni –, aztán
magára hagyta.
Steve-nek sikerült jól bevetetni az ekevasat a földbe, de aztán kétszer is
kiugrott, egy helyen pedig elgörbült a barázda. Furcsa volt neki az eke, főként a
felemás kerekű eketaliga miatt. Nekik Kaliforniában nem ilyen volt, nem taligás.
Annak csak egy kereke volt, elől középen egy kicsi, a gerenda alatt, a
függőleges száron. A szárral lehetett beállítani a szántásmélységet is, a rajta lévő
csapszeg segítségével. Igaz, ilyen eke már nem sok volt a Wheelerben. Aki ott
még lóval szántott, az már többnyire újabb fajta ekét használt, olyat, amelynek
két nagy kereke van, és ülése, amelyben ül az ember, és állítani is onnan állít,
állítókarral, menetközben, anélkül, hogy leszállna. Mindamellett elismerte, hogy
ez a magyar eke jobb, jobban tartja az irányt és mélységet is, csak meg kell
szokni. És valóban, a következő fordulóval sikerült kiegyenesíteni a barázdát, a
harmadik után már nem ugrott ki a földből az ekevas, és az ekekormány is szép
egyenletesen döntötte egymásra a felhasított hantokat. Most már csak a lovak
nem hallgattak mindig a parancsszavára. Vagy azért, mert Steve idegen volt
nekik, vagy, mert hibásan ejtette a cojde és cüled szavakat, a jobbrát és a balrát.
Különösen a fordulókban engedetlenkedtek. Úgyhogy ilyenkor erősen
használnia kellett a gyeplőt, amit nem szívesen tett, mert sajnálta az állatokat,
elképzelte, milyen rossz lehet nekik, nem elég, hogy a szájukban van a zabla, de
ő még rángatja is azt a vasat.
Ferenc időről-időre megállt odaát, és figyelt, de a kezdeti nehézségekből
mit sem észlelt. Csak azt látta, hogy Steve folyamatosan szánt, hogy
szaporodnak a barázdák, az egyik oldalon nő sötét, a másik oldalon meg fogy a
világos sáv. Ilyenkor elégedetten bólintott, és ismét megragadt az ekéje szarvát.
Steve-nek másnap délig tartott Dolyinaárnyék. A nagybátyja szemközt a
nagyobb darab földdel még aznap végzett, és tovább vonult Csapásalattra.
Elvitte a kocsit, de este visszahozta. Ő a következő dűlőbe, Rácfalura már
egyedül ment, és munka közben nem nézte senki. Odatalált. Emlékezett rá, hogy
arra hozták őket Recskről, a vasúttól, de magát a tagot úgy lelte meg, hogy a
nagybátyja előtte kikarózta neki. Itt már jobban ment minden. És noha nagyobb
volt a terület, mint Dolyinaárnyékon, egy nap alatt felszántotta, elboronálta.
Igaz, lapos lévén, könnyebb volt a terep, és a talaj is összehasonlíthatatlanul
lazább és fekete, szinte erdei. Egy helyen korsó cserépdarabokat fordított ki az
eke. A rácok korsója lehetett, akiknek itt volt a falujuk, de hogy kik lehettek
azok a rácok, arról fogalma sem volt. No, majd megkérdezi Ferenc bátyját,
határozta el.
A negyedik napon mindenki végzett a magáéval. Ferenccel még aznap
este bepácolták a vetőmagot a csűr földjén egy ponyván, és zsákokba
porciózták. Az ötödik napon párokba rendeződött a csapat, és elvetettek. Ez a
hengereléssel együtt majdnem újabb két napot vett igénybe. Egy-másfél napba is
belefért volna, de nem lehetett mindenhol géppel vetni. Az olyan meredek
oldalban, mint Dolyinaverő vagy Csapásalatt, kézzel kellett. Steve kivételével
mindenki tudott kézzel vetni, de Ferenc fenntartotta magának a jogot, hogy
egymaga csinálja. Hányaveti és rendetlen gazda volt, de ebben kivételesen
tökéletes. Kevesen tudták a magot olyan egyenletesen teríteni, mint ő. Steve
ámulva nézte, mint nyúl a nyakába akasztott zsákba, és suhintja szét nagy ívben
biztos kézzel, amit kimarkolt. Hallott az apjától erről az ősi vetésmódról, de még
nem látott ilyet.
Már csak a kukorica és krumpli volt hátra. Átkocsizott Ferenccel a recski
piacra, és vett egy zsák morzsolt kukoricát és egy fél zsák vetőkrumplit. A
kukoricát otthon bepácolták, a krumplival együtt felvitték Pecegpallagra, és
elvetették. Az utolsó pillanatban, mert alighogy végeztek, eleredt az eső. Már
két napja esőre állott, de nem esett. Csak addig tartson ki, míg minden a földbe
nem kerül, mondogatta Ferenc, aztán jöhet az eső, sőt, kell, hogy jöjjön.
Steve a végén a munkásait többször megkérdezte, hogy mivel tartozik
nekik, és mindig azt a választ kapta, hogy semmivel – de a hét szombatján
megvendégelte őket. Pénteken volt Ferenccel Pecegpallagon, szombat reggel
átlovagolt Recskre, és vett a piacon három tyúkot. Franciska megrökönyödött,
szívesen vágott volna a magukéból, de kérésére elkészítette pörköltnek. Bort a
kocsmából hozatott. Ez meg Ferencnek nem tetszett. Ugyan minek ad ki pénzt
erre is, mikor neki van sajátja a pincéjében, mondta méltatlankodva, mire Steve
azt felelte, hogy most ő a gazda.
Másnap, vasárnap délután elkérte az egyik hátast, maga elé ültette
Georgie-t, hogy kilovagoljon megnézni a földjeit.
– Megnézni? – kérdezte Ferenc. – Mit? Nem kel még semmi. De csak
menjetek, szép a föld úgy is, hogy még nem látszik, mit tettek bele.
Megnézte őket, kivéve a péterhegyit. Azt sehogy se találta. Ott több tag is
frissen volt eldolgozva, és sehogy se tudta megállapítani, melyik az övé.
Mikor hazaértek, Ferenc azzal fogadta, hogy megfeledkeztek egy
darabról. Dolyinában van a laposon, a faluhoz közel, ahogy elhagyja a szélső
házat, az út és a patak közt. Olyan négyszáz kvadrátöl forma. Az is az apjáé.
Benne van a tíz és fél holdban, jó, barnás hordalékföld. Javasolta, hogy oda
zöldséget tegyen, paprikát, uborkát, paradicsomot meg ilyeneket. Van rajta
kenderáztató is, de az ne zavarja. Gyorsan fel kell szántani, aztán veteményezni,
palántálni, amíg nem túl késő, talán kap még palántát valahol a faluban.
– Zöldség! – kapott a fejéhez Steve. – Tényleg, az is kell. De jó, hogy
mondja, erre nem is gondoltam.
– Magot Franciskától kérjél, biztos maradt neki, és palántát is szerez.
Elveteményez, el is palántál helyetted, mert a veteményezés, palántálás, a
konyhakert az asszony dolga.
Steve hétfőn fogta a végrendeletet, az apja lemondó nyilatkozatát, és
megint elugrott Péterkére, most a Földhivatalba, a nevére íratni a földjeit.
Ezúttal nem lovon, hanem biciglivel. Talált a padláson egyet. Franciska néhai
férjéé, Péter bátyjáé volt. Rossz, de megjavította, üzemképes állapotba hozta.
Még a gumijait is meg tudta ragasztani a Klára nénjétől kapott ragasztóval, akit
végre meglátogatott.
Bárcsak ne ment volna Péterkére, kívánta, legalább ne mindjárt ez után a
szép hét után!
Nem írtak a nevére semmit. Nem fogadták el az apja nyilatkozatát, mert
angolul volt. Magyarul kellett. Jó, akkor ő lefordítja, mondta, tollba mondja,
csak írják le. Nem, az nem felel meg, közölték vele. Hiteles fordítás kell,
hivatásos fordítótól, akinek pecsétje van. És születési anyakönyvi kivonat is
szükséges, és elmagyarázták neki, miért. De hisz itt az útlevele, amivel igazolja,
hogy ő kicsoda, ha az azért kell, érvelt. Az nem elég, felelték. Szerezze be
mindkét okmányt, és akkor jöjjön ismét. De ne feledje, a születési anyakönyvi
kivonatnak is csak hiteles magyar fordítását fogadják el.
Bosszantotta ez a bürokrácia, azt meg egyenesen megalázónak érezte,
hogy lekezelték, hogy úgy bántak vele, mint egy kiskorúval, mint egy gyerekkel.
Ezt nem annyira a szavak jelentéséből, hanem a hangnemből állapította meg,
hiszen jó pár szót nem értett világosan. Ilyen volt az anyakönyvi kivonat is. Még
jó, hogy volt bennük annyi emberség, hogy leírták egy papírcetlire, és otthon
Emma nénjével elmagyaráztatta, mit jelent.
Elrontották az örömét, de hazafelé jövet Szárazrét valamelyest
helyrehozta. Mikor a szántójához ért, megállt. Nem legeltette rajta szemét, nem
vett röget a markába, le se szállt, csak lerakta a lábát és mégis. Odébb,
Kenderföldeken felmerült ugyan benne, hogy talán nem is a magáét nézte, mert
három olyanforma parcella is volt ott egymás mellett. Annyi baj legyen,
gondolta magában, és gyorsabban kezdett tekerni.