Január; Januári reggel; Mindentudás
Január
A reggel lapos, hideg fényében
a vízparti irodasor a Dunában lángol.
Feljebb, a hegyen egy ház
csillagvizsgáló-ablaklencséi
most fedezik fel a Napot.
De ez innen hatvanmillió fényévnyire még nincs,
ott most idegen hangzású névvel illetett bolygónk
dinoszauruszok uralta civilizációjáról,
pteroszauruszok kezdetleges,
biomechanikus drónjairól
tartanak előadást, miközben egy távcső
a majdani Pannon-tenger helyére irányul.
Ott csak ötmillió év múlva lesz most,
amikor reggelente már
egyre kevesebbet hordok ki ide
a sanghaji parkból, miközben
úgy telnek meg az idő noteszlapjai,
ahogy fogy róluk a fehér.
Januári reggel
Hátul még össze van tapadva a kutya az ugatással,
a kupé ajtajával a puffanó kattanás,
de szemben, a töltésen túl
a műszerekre hagyatkozva leszállni készülő
repülőgépek süvítése, a vonat alatt dübörgő híd mormogása,
a sirályvijjogás, a szarkák rövid géppuskasorozatai
már csak az egynemű, szürke világvégéből jönnek.
A hozzájuk tartozó látvány talán máshol hasznosul,
délibábként, a szigettel, az erőmű kéményével, a hegyekkel,
a lemerülő, és mindig valószínűtlen távolságban felbukó,
csobbanástalan vöcskökkel,
és a néma repülők és vonatok anyagával együtt.
Mindentudás
Távcsöveink elérhetetlen galaxisokat pásztáznak,
berendezéseink, amelyek annyiba kerültek, mint egy piramis,
anyagtalan részecskék nyomai után kutatnak,
hőséggel, faggyal, betegségekkel dacolva
gyarapítjuk ismereteinket az idő minden egyes darabkájában,
miközben fogalmunk sincs róla,
hogy fürdés közben az anyánk
milyen sorrendben mossa meg a testrészeit,
mire gondol a gyermekünk, amikor kimondja azt a szót, hogy háború,
mit csinál a feleségünk a fikájával,
mit gondolnak rólunk a barátaink barátai,
hogy a főnökünk olvas-e a vécén,
és ha igen, akkor mit,
hogy éppen mit csinál a kőműves, aki a házunkat építette,
hogy a kimondott szóból mikor lesz cselekedet,
a cselekedetből fájdalom, a fájdalomból zene,
a zenéből emlék, az emlékből semmi.