én nem; az alkotás; most mondd meg nekem...

az alkotás

napokig rajzoltalak százhetven grammos

river design naturwhite papírra szeretem

a raszteres felületet először puha ceruzával

a kontúrokat vittem fel lazán a szokott

nagyvonalúsággal majd ahogy haladtam

úgy váltam egyre aprólékosabbá s amikor

a nagyolás megvolt félretettem a négy

bés faber castell ceruzát és a puha színek

finom munkája következett porpasztell

krétával remekül haladtam csupán a száddal

boldogultam nehezen mert az enyhén durcás

mégis erotikus felső ajak sehogy se akart

összejönni majd a szemed kékje volt a másik

itt sokat radíroztam és javítottam mire végül

sikerült a hideg színbe azt a melegséget

bevinnem amit azon ritka pillanatokban éreztem

ha a szemembe néztél csak negyednap döbbentem

rá amikor elkészült a portréd hogy már őt szeretem

és nem téged

Én nem

Én nem temetlek, de már

nem tartlak forró felszínen.

Most elengedlek, mint Saul

a vélt fiát. Víz vigyen.

most mondd meg nekem...

...mester (ezt azonnal vissza is szívom, nem mintha

nem örülnék, hogy mesteremnek tartalak, de talán

neheztelsz e megszólításért, s szinte hallom, ahogy

jóízűen kinevetsz), szóval mondd meg nekem gyurikám,

mitévő legyek, bár nem biztos, hogy nőügyben jó ötlet

épp a te tanácsodat kérni, pedig próbáltam követni

néhány módszeredet, de a vodkás megoldás nem

jött be, viszont kár volt abbahagyni, talán már

megdögölhettem volna legalább; alig párszor

futottunk össze véletlenül, mint ahogy a fiaddal is,

tetszett, ahogy az akkor huszonéves srác a szerkesztőségbe

lépve előhúzta kéziratát a bakancsából, szóval mit

is kéne tennem, hogy ez a lányarc eltűnjön a szemem

elől, mert mi van, ha az írás nem segít és a pszichoterapeuta

sem (nem kell neked pszichota...pszichotetar... na,

végképp belezavarodott, szedd össze magad, ennyi

volt minden jótanácsa), hiába, reggelente az első gondolataim

róla szólnak, pedig már az összes képét töröltem az

elérhető kütyükről, s lám, most is csak kiről pofázok,

de vele nem lehet tisztázni semmit, mert sündisznóállásba

helyezkedett, a bocsánatkérésemre sem érkezett

válasz, ezt inkább nem is minősítem, csak az

segít olykor, ha bizonyos lépéseiért gyűlölni kezdem,

miközben érzem, nem ez a megoldás, mert nem

akarom gyűlölködve élni a napjaimat, ez engem roncsol,

jobban, mint az alkohol, de ha leülhetnénk most egy félsötét,

koszhadt kocsmában, hol a pincér votkát ír a számlára, azt hiszem,

a hallgatásod is többet segítene, aztán csak sétálnánk szépen

szótlanul a napsütötte sávig.