Fává lenni; Gyászból; Jegyzetek; Nvekedés; Angyalszárnyak

Fává lenni

lombkoronámban két madár csipog

törzsemből nőttek ki mint két ág

nem szomjúhozom és nem éhezem

mióta kirügyeztek

sőt mióta megfogantak

gondolatban, szóban, cselekedetben

mióta szívem alól

két pöttöm rügy

a fény felé tört

és beragyogta fénytelen napjaim

azóta mi egykor szétesett

összeállt ismét

két egyre terebélyesedő ág

a helyére tette mindazt

mi a kezdetek kezdetén egész volt

sőt

még teljesebb lett a világ

Gyászból

elsirattam mindenkit hogy életre kelhessetek

száműztem röpke pillanatokra a gyászt

hosszú és rögös volt az út

de a gyümölcsök látványa mindent feledtet

azóta gurgulázás és zenélő körforgó

folyton ismétlődő hangja

szívet bizsergető monotónia

tölti meg élettel a lakást

Jegyzetek

bőrükre jegyzetelem álmaim

mint irkalapokra

hogy aztán minden fürdetés után

lesikáljam róluk és

tiszta testükre éjszaka kiülhessenek

a saját álmaik

Növekvés

a folyton evő és alvó csecsemők

néhány röpke hónap alatt

mocorgó rúgkapáló felkönyökölő forgó mászó

a lakást keresztül-kasul felfedező csibészek lettek

kortyolgatom a szemeikben gyűlő

gyöngyöző örömet

miközben szemem sarkában gyülekeznek

az öröm szülte ráncok

Angyalszárnyak

csecsemőálom-illatban

csend mélyében

nő nagyra éjszaka

rügyező angyalszárnyatok