Non, timeo, judices… Liberae sunt enim nostrae cogitationes
A szólásszabadság a világ összes nyelvén beszél. És minden nyelven be is lehet
tiltani. Mai beszámolómat mindazoknak a diákoknak ajánlom, akikkel
gondolatok és tettek közt megtett utam során találkoztam. Bevezetőként tiszta
vizet öntök magamnak, hogy megőrizzem gondolatmenetem frissességét.
Tizenöt éves múltam akkor. Már majdnem véget ért a szünidő, a kassai
középiskolába készülődtem. Szerda, reggel, 1968. augusztus 22. Egy kék
csomagolópapírra kivágott bohóc- és tigrisfejet ragasztottam és hatalmas
nagybetűkkel közéjük írtam, hogy „CIRKUSZ OKUPANTRUSZ”. Ki szerettem
volna akasztani alkotásomat a Mecenzéfi Mezőgazdasági Szaktanintézet fő utcát
szegélyező kerítésére, leginkább rögtön a házunkkal szemben. Nagyapám, de
főleg édesapám megakadályoztak ebben. Volt tapasztalatuk bőven, mindkét
vagy legalább az egyik világháború foglyaként.
Pár nappal később utazás autóbusszal Kassára. Mindenhol fel lehetett tankolni…
Az emberek a központban találkoztak. A fő (tehát a Lenin) utcán egy alig
szembetűnő plakát kötötte le a figyelmemet:
Különös világ, különös szerelem,
Mikor ketten egymást szeretik,
És mikor csók közben a gázálarc
Akadályt jelent nekik. V + W1
[1] A híres művészkettős, Jiří Voskovec (1905–1981) és Jan Werich (1905–1980), a világháborúk közti avantgárd
színház (Osvobozené divadlo), a háború utáni színházi és filmes kultúra képviselőinek iniciáléi.
A latint az általános műveltséget nyújtó középiskolán átmenetileg meghagyták.
A Gaudeamus igiturt még sikerült megtanulnunk. És még ezen felül valamit
Ciceróról. Például, a Miló védelmébent is (Pro Milone). Személy szerint
egyetértek azzal, amit Asconius állít, mikor az i. e. 52. április 8-án keletkezett
Pro Milone nyelvét értékeli, szerinte ez a nyelv „olyan tökéletes, hogy jogosan
tarthatjuk Cicero legjobb teljesítményének”.[2]
A bíróság új formájának különös működése elrettentette Cicerót; a bíróságot
katonai csapatok veszik körbe… Szavai, Miló ügyvédjének szerepében, azonban
nincsenek veszélyben: „Non, timeo, judices... Liberae sunt enim nostrae
cogitationes. Nem félek, bírák... mert gondolataink szabadok.”[3]
Az 1969 és 1989 közötti időszak túl hosszú volt. Kissé megváltozott a szótár,
más lett a nyelv. A megszállásból fokozatosan baráti, nemzetközi segítség lett.
Régi-új meséket meséltek: Ki a zsákból, botocskám! A Szövetségi Gyűlés
elnöksége egy évvel a megszállás kezdete után, tehát 1969. augusztus 22-én
megállapodott a Törvénykönyv 99/1969-es számú törvényi rendeletét illetően,
mely alapján néhány átmeneti rendelet lépett életbe, amelyekre a nyilvános rend
megszilárdítása és védelme végett volt szükség. A nyilvános rendet „manapság
durván megsértik, leginkább az antiszocialista és társadalomellenes elemek”. A
rendeletről hozott rendelet a kihirdetés napjával vált hatályossá, és 1969.
december 31-ig volt érvényben.[4]
[2] Ld. Dyck, A. R.: Narrative Obfuscation, Philosophical Topoi, and Tragic Patterning in Ciceroʼs Pro Milone.
Harvard Studies on Classical Philology, Vol. 98 (1998), 219. 36.
[3] Cicero, M. T.: Titus Annius Milo védelmében. Ford. Nótári Tamás. In:
http://www.romaikor.hu/torvenyek_es_jogrendszer/vedobeszedek/marcus_tullio_cicero___titus_annius_milo_ve
delmeben/cikk/marcus_tullio_cicero___titus_annius_milo_vedelmeben_iii__resz.
[4] § 1 Aki ezen törvényrendelet hatályba lépése után
– a közrendet sértő megmozduláson vesz részt, aki ilyen megmozdulásra felhív vagy támogatja azt, aki nem
hallgat a köztisztséget betöltő személyeknek a közrend megőrzését célzó felszólítására, vagy aki másvalakit arra
buzdít, hogy ne hallgasson az ilyen felszólításra,
– aki megtagadja a szolgálati pozíciójából vagy a munkabeosztásából következő kötelességeinek teljesítését, és
ezzel megnehezíti a közrend vagy a munka zavartalan menetének megtartására irányuló igyekezetet, vagy aki az
ilyen kötelességek megszegésére buzdít,
Az, amennyiben nem bűntettről van szó, szabálysértés miatt legfeljebb három hónapig tartó szabadságvesztésre
ítélhető, vagy 5000.– Kčs-ig terjedő pénzbüntetésben részesíthető, illetve e két büntetésben egyszerre.
§ [4] A fő- és más iskolák tanárait az illetékes miniszter visszahívhatja funkciójukból, esetleg azonnali hatállyal
meg is szüntetheti munkaviszonyukat szintén azért, ha kötelességeikkel ellentétben a rájuk bízott ifjúságot a
szocialista társadalom elvei és építése ellen nevelik.
1970-ben tanultunk a válságfejlődésből.[5] Ha valaki állásért jelentkezett, az
életrajzokban és a hozzá tartozó kérdőívekben egy kötelező kérdés kezdett
megjelenni: Milyen a viszonya 1968-hoz?
A középiskola elvégzése után tovább akartam tanulni. A bölcsészkaron
hallgatható kínai–német szak és a jogi kar között kellett döntenem. Az eredmény
végül egyértelmű lett: mivel Prágában 1971-ben ilyen szakot nem nyitottak (azt
mondták, hogy a kínai kulturális forradalom miatt), az utóbbi lehetőség maradt.
Második kísérletre, megkésve sikerült bejutnom a jogra, Kassára. Az ideológiai
fakultásra, amelyre Kelet-Szlovákiának olyan szüksége volt, mint a levegőre, és
amelyen paradox módon pozsonyi tanárok adtak elő. Olyanok is, akiket az
átvilágítások során kihúztak a Párt soraiból. Röviden, szerencsénk volt.
Miközben tanultunk, messze tőlünk, a Kínai Népköztársaságban (KNK) a
kulturális forradalom valóban teljes erejével tombolt. Semmi közelebbit nem
tudtunk róla abban az időben.
A Tisztaság és a fény napja, az elhunyt ősök iránti tisztelet kifejezésének ideje,
az ún. kínai halottak napja, általában április 5-re vagy 6-ra esik. A kínaiak ekkor
hagyományosan felmenőik sírjait látogatják meg és teszik rendbe, áldozatokat
hoznak nekik. A KNK megalakulása után ezt a napot a Mártírok emléknapjává
kiáltották ki.
1976-ban, néhány nappal ez előtt az ünnep előtt, az emberek tömegesen érkeztek
a Népi Hősök emlékművéhez, amely a Tiananmen tér közepén áll.
Virágkoszorúkat hoztak Csou En-lajnak, aki 1976 januárjában hunyt el. Csou
En-laj, kommunista vezető. Titokzatos ember. Más, mint a többiek. A kínai nép
megbecsülte erkölcsi értékeit és tartósan a szívébe zárta. Csounak nem voltak
(Alexander Dubček aláírása ez alatt a törvényrendelet alatt lett az oka annak, hogy a Polgári Fórum egy része
1989 decemberében nem értett egyet azzal, hogy jelöltesse magát az elnöki funkcióra, és helyette Václav Havelt
támogatta.)
[5] A válságfejlődés tanulsága a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága által 1970. december 10-
én elfogadott, A pártban és a társadalomban a CSKP XIII. kongresszusa óta lezajlott válságfejlődés tanulsága
(Poučenie z krízového vývoja v strane a spoločnosti od XIII. zjazdu KSČ) című dokumentumra utal, mely
megállapítja, hogy Csehszlovákia a megelőző időszakban válságban volt, és hogy a Varsói Szerződés csapatai
„baráti segítséget” nyújtottak. (A ford.)
gyerekei, amit Kínában a legnagyobb szerencsétlenségnek tartanak az életben.
Mikor megpróbálták rábeszélni arra, hogy egy fiatalabb nővel házasságot
kössön, elutasította a lehetőséget, és a következőket mondta: „Minden kínai az
én gyerekem.” Nem úgy tett tehát, mint sok más pártfunkcionárius, akik
lecserélték öreg feleségüket egy fiatalra.
A téren százezrek cserélődtek, és a Csou En-laj tiszteletére tartott megemlékezés
fokozatosan a radikálisok elleni tömegdemonstrációvá vált, nem volt kivétel ez
alól Mao Ce-tung sem. A poémák tartalma egyre élesebbé vált, a Mao
feleségére, Jiang Qingre és cimboráira kihegyezett szarkazmus mértéke
növekedett.
A kínai fiatalok számára a Mennyei béke terének látogatása rituálévá vált.
Verseket másoltak egymásról, szavalatokat hallgattak, kinevették a
radikálisokat, ellenük szónokoltak.
Szólásszabadság. Valami hallatlan a kommunista Kínában.
A radiális vezetők növekvő félelmekkel nézték ezeket a jeleneteket, és úgy
döntöttek, közbelépnek. Peking polgármestere, Jiang Qing munkatársa 1976.
április 5-én parancsot adott ki a főváros milíciájának a tér bekerítésére. A
rendőrség és a milícia Jiang Qing felügyeletével betört a térre, majd
gumibotokkal, valamint pisztolyokkal megkísérelték elkergetni az embereket az
emlékműtől.
Mivel nem hallgattak rájuk, lőni kezdtek. Az eredmény több ezer halott és több
tízezer sebesült. Az élőket, akiknél megtalálták a versek leiratát, biztonságos
helyre hurcolták, ellenforradalmárként elítélték és bírósági eljárás nélkül lelőtték
őket. Rövidített eljárás.
A Tiananmen teret ezt követően áthatolhatatlan kordon védte. A pekingi
technikai szolgálat munkatársainak két napig tartott, mire eltávolították a
vérfürdő nyomait és a holttesteket. Így telt 1976 áprilisának első dekádja.
1977-nek mindjárt az elején a kassai jogi kar nyilvános pártgyűlésén elítélték a
Charta 77 nevű informális polgári kezdeményezést. A kezdeményezés a
csehszlovák államhatalmat bírálta az emberi és a polgári jogok be nem tartása
miatt, amelyek mellett az állam az Európai Biztonsági és Együttműködési
Értekezlet Záróokmányának aláírásával elkötelezte magát, Európában,
Helsinkiben. Tudott akkor bárki is közelebbit valami chartáról? Ahogy az
illedelmes (és engedelmes) jogászokhoz illik, senki sem mert rákérdezni a charta
tartalmára és szövegére. Tartani a szájat és a kezet – az elítélés mellett! Az
agresszió és a hatalomvágy súlyos krónikus betegség, ami ellen fel kell szólalni.
Másként könnyen az ellenkezője valósul meg:
Elég, ha egyszer bólintottál.
Azzal már hozzá is szoktál.[6]
A bólogatás démona.[7]
A Charta 77 egyik szóvivője, a 20. század egyik legnagyobb filozófusa, Jan
Patočka tanár úr pár órás kihallgatás után 1977. március 13-án elhunyt.
Több mint tíz évvel később, 1987 nyarának végén ugyan későn, de mégiscsak
eljutottam kétéves ösztöndíjas tanulmányútra a sanghaji Fudan Egyetemre.
Kínai nyelvet és kínai jogot hallgattam.
S egyszerre csak elérkezett 1989 áprilisa. A hsziani eltemetett agyaghadsereg
katonájának szobrát viszem magammal. Véget ér a Fudan Egyetem hatnapos
kirándulása a Selyemút mentén található régi fővárosba. Sok mindenre jutott
időnk. A neolit falura, Csin Si Huang-ti császár sírjára, a terrakottafigurák
múzeumára (a híres „eltemetett” hadsereg), a Tang dinasztia uralkodóinak
sírjaira, a Provinciális Múzeumra, a Nagy Vadlúd pagodára, a Kis Vadlúd
pagodára, a Harangtoronyra, a Dobtoronyra, a Nagy mecsetre, a városi
várakra…
A vissza, Sanghajba tartó vonat indulása előtt kínai kollégáim elkapnak egy hírt
a televíziós híradásból: 1989. április 15-én meghalt Hu Jao-pang, a Kínai
[6] Tomáš Janovicot idézem, egy mondatát és az azt követő epigrammát, tehát Janovic, T.: Zem sa krúti, vraví
žiačik. In: Londáková, E. et al.: Rok 1968. Novinári na Slovensku. Bratislava, 2008, 154. (Saját fordítás.)
[7] Tatarka, D.: A bólogatás démona. Ford. Koncsol László. Madách, Pozsony, 1991. Dominik Tatarka
(1913–1989) mint a kevés szlovák egyike aláírta a Charta 77-et. Bartolomej Baltazár és Valizlosť Mataj még
mindig velünk vannak.
Kommunista Párt egykori főtitkára. Első látásra semmi rendkívüli. A vonatút
egészen kellemesen telik, és késő este már otthon vagyunk, Sanghajban.
Autóbusszal megyünk a pályaudvarról az egyetem kampuszáig. Már az első
pillantás a diákok utcai csődületére sejteni engedi, hogy valami történik. Néhány
óra alvás. És reggel elkezdem tanulni, mit jelent a c’pao, mit a nagy jelekkel írt
faliújság. A kínai diákok készségesen magyarázzák a feliratok értelmét és
segítenek a lefordításukban. Emellett újabb tényekről szerzek tudomást.
Mozaikot rakok össze belőlük: 1986. december 19-én zajlottak a legnagyobb
demonstrációk Sanghajban a kulturális forradalom óta. Diákok ezrei követeltek
több demokráciát. A szikra Pekingbe is átpattant. A diákok követelései azonban
süket fülekre találtak. 1987. január 16-án megfosztották hivatalától a Kínai
Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát, Hu Jao-pangot, mivel
túlságosan is szimpatizált a diákokkal. Csao Ce-jang került a helyére.
1989 tavasza és tulajdonképpen az év egész hátralévő része számomra a francia
forradalom üzenetének jegyében telt. A sanghaji egyetemen, az alkotmányjogi
tanszéken dolgozó Jü Ping kollégával közösen ismételgettük az Emberi és
Polgári Jogok Nyilatkozatának 11. cikkelyét 1789-ből: „Le libre communication
des pensées et des opinions est un des droits le plus precieux de lʼ Homme. A
gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb
joga…” És Montesquieu gondolatait, A törvények szelleméről kínai fordításából.
Mindjárt Hu Jao-pang halálának másnapján, 1989. április 16-án a Fudan
Egyetem területén faliújságok jelentek meg, melyek még mindig itt lógnak.
Olvassuk: „A despota uralom elnyomja az embereket, hívnak a demokratikus
remények. Őseink nyomdokain kell haladnunk. Haladni vagy meghalni. Nem
szabad tétovázni, nem szabad!” Kínai kollégáim úgy vélik, hogy Hu Jao-pang az
1986-os diáktüntetések elnyomásának áldozata.
Április 18., kedd. Egyre több a faliújság: „Követeljük a feltétel nélküli
sajtószabadságot, az 1986-os diáktüntetések megítélésének újragondolását, a
Népi Képviselők Összkínai Gyűlésének referendumát. A rendszer
megváltoztatását egy olyanra, amely garantálja a bürokratikus korrupció
megszüntetését, a törvényességet, Hu Jao-pang szívrohama valódi okainak és
hátterének nyilvánosságra hozatalát.” Li Peng kormányfő először válik támadás
célpontjává. És a kommunista párt diktatúrája. A szabadság és a demokrácia az
összes jelszó közös nevezője. A demonstráció szó a levegőben lóg.
A hírek szerint április 20-án Peking központjában húszezer diák gyűlik össze.
Négy nap múlva már húsz főiskola sztrájkol a fővárosban. A kommunista párt
pekingi főnöke, Li Si-ming bejelenti, hogy szigorúan fellépnek a diákok ellen. A
hivatalos tiltás ellenére a tüntetések nem hagynak alább. A lavina megmozdult.
A kormányban nem árad túl a szolgálatkészség. Kivár. Újabb jelentős dátum
közeledik, május 4. És vele a japánellenes diákmozgalom megalakulásának, a
nemzeti egységért folytatott intellektuális forradalomnak a hetvenedik
évfordulója (1919).[8] A Tiananmen téren körülbelül félmillió lelket számolnak.
Sanghaj nem marad el ez mögött. A Nép terét minden oldalról védik.
Pingpongozás után diákok csoportja Pekingben úgy dönt, hogy éhségsztrájkot
kezdenek. Május 13-a van. Sanghaj is elküldi éhségsztrájkolóit a metropoliszba.
Ki tart ki, ki enged? Csao Ce-jang mintha reményt adna a diákoknak, hogy fő
követeléseikről tárgyalni fognak. A kísérletek a megegyezésre nem járnak
sikerrel. Vajon Csao Ce-jangra ugyanaz a sors vár a diákokkal való kokettálás
miatt, mint Hu Jao-pangra?
1989. május 19., péntek. Pekingben tárgyal a legmagasabb pártvezetés.
Informális hírek szerint Csao Ce-jang nem értett egyet a hadsereg bevetésével a
rend helyreállítása érdekében. Leírták, leváltották. Egy másik szigorú hír: május
20-án Peking nyolc kerületében rendkívüli állapotot hirdetnek ki. Vagy
statáriumot. Válasszanak.
Május 22., hétfő. Hallom csepegni a csendet a reggeli 55-ös buszon. Sanghaj
központjába tartok. Senki sem beszél. Hová tűnt a jegykezelők és az utasok
[8] A Május 4-e Mozgalom (1919) tizenhárom egyetem mintegy háromezer diákjának tiltakozását jelenti a
Mennyei béke terén a kínai kormány azon (a nyugati nagyhatalmak, Franciaország és Nagy-Britannia nyomására
hozott) döntése ellen, hogy átengedi Santung kínai tartományt Japánnak.
folyamatos éneklő csevegése? Hiányoznak a felkiáltások: Maj phiao!
(Vásároljon jegyet! De úgyszintén: Jegyet veszek!) Egyáltalán nem árulnak
jegyeket. Csupa potyautas. Különös letargia. Az ablakon túl eső. A környező
falakon új feliratok. Sárgák, pirosak és feketék. A legutolsó pekingi hírekhez és
a hozzájuk fűzött kommentárokhoz kapcsolódnak. Végállomás! Kiszállok, s
látom, hogyan vonulnak kifelé egy mellékutcából világoskék esőkabátos
emberek. Pár pillanatig eltart, míg azonosítom őket: újságírók és zsurnaliszta
szakos hallgatók. El a sajtócenzúrával! – hirdetik a jelszavaik.
Vajon kialakul majd hatalmi harc a kínai vezetésben? A diákok
egységességének hiánya és fáradtsága dönt majd? A diákvezetők a tiltakozó
akciók megszakítását javasolják, a diáktömegek azonban folytatni akarják a
sztrájkot egészen június 20-áig. A nép hangja, Isten hangja? Nincs mennyei
béke. Mint az ellenállás szimbóluma május 29-én a Tiananmen téren kinő a
demokrácia istennője (hasonlít a Szabadságszoborra?). Ártatlanul fehér
gipszből.
Sanghaj semmiben sem akar lemaradni. Másnap a Fudanon is megjelenik egy
hasonló, hungarocell alak, kicsit kisebb, mint pekingi mintája.
A hadsereg Pekingben ellenőrzése alatt tartja a kulcsobjektumokat: a teret, a
kormány épületeit, a repteret, a főpályaudvart, a telegráfot. A megoldás reménye
még mindig él. A katonák és a lakosság közötti kapcsolat kezdetben baráti.
Hiszen a népi hadsereg feladata a nép védelme. Úgy tűnik, a diákok is megértik
egymást a katonákkal. A Tiananmen környékén üldögélő katona. Ki is ad neki
rózsát? Vérvöröset…
Megérkezik a parancs a tér kiürítésére. Ki adta ki? A konfliktust talán már nem
lehet elkerülni. A diákok egy része elhagyja a teret. Mennyi maradt ott belőlük?
Ki mindenki maradt ott tulajdonképpen? Közeledik a sorsdöntő éjszaka. Június
3-a és 4-e fordulója. Mikor úgy tűnt, hogy minden véget ér, a hadsereg jutott
szóhoz. És ha a hadsereg jut szóhoz, rendszerint a fegyverekről beszél…
Valószínű eredmény: ezerötszáz halott és hétszer-nyolcszor ennyi sebesült. A
nyugati állomások polgárháborúról beszélnek híradásaikban. Egyelőre szerintem
kissé erős szavak. A diákellenállás folytatódik. Csangcsouban a diákok a sínekre
feküdtek, megbénítva a tartományban az egész vasúti közlekedést. Sanghajban
végleg leállt a városi közlekedés. A félreállított harmonika-buszok a leengedett
gumiabroncsokkal barikádként szolgálnak az utak eltorlaszolásánál. Ezek
azonban puszta barikádok. Az újságok nem jelentek meg. Az információk
csupán plakátok és hongkongi újságfotók másolatainak segítségével terjedtek.
Sokkoló képek. Biciklik és testek halmai.
Kerékpárral mindenhová el lehet jutni. Vagy saját lábon, ez azonban problémás,
tekintettel az olyan város kvantitatív paramétereire, mint Sanghaj. Hírek
terjednek szájról szájra. Az áldozatok számáról. Teng Hsziao-pingről is.
Állítólag kórházban van. Súlyos beteg, rákos, dühös, hogy a dolgok kicsúsztak a
kezei közül. Más hírek szerint már meg is halt. Kinek és minek lehet hinni?
Az utóbbi napok leitmotívuma: Le Li Penggel! A szomszédos Tung Csi
Egyetem bejárata felett óriási plakát tündököl, a kínai kormányfőt
életnagyságúnál nagyobb méretben ábrázoló rajzzal, bajsza à la Hitler, egy véres
kardra támaszkodik.
A China Daily című sajtóorgánum hozza a Kínai Kommunista Párt Központi
Bizottságának és a Kínai Népköztársaság Állami Tanácsának 1989. június 5-ei
közös állásfoglalását: Peking kritikus állapotban van a sokkoló ellenforradalmi
zavargások következtében, melyet „néhány aljas szándékú ember” hívott életre.
A zendülésnek, mely július 4-én, szombaton korán reggel kezdődött, az volt a
célja, hogy „tagadja a kommunista párt vezető szerepét, véget vessen a
szocialista rendszernek, és megdöntse a népköztársaságot”. A Népi Felszabadító
Hadsereg egységei mindent megtettek azért, hogy megelőzzék a vérontást,
ennek ellenére bizonyos számú ember mégis áldozatul esett, nagyrészt a katonák
soraiból. Az állásfoglalás a párt és a kormány támogatására hívja fel a
polgárokat. Ezen túl szívélyesen gratulál a katonai egységeknek, amelyek
„elnyomták az ellenforradalmat, helyreállították a becsületet és a rendet a
Mennyei béke terén”. Az ellenforradalom elnyomása… Valahonnan ismerős.
Déja vu…
Megpróbálom megkeresni a barátaimat Sanghajban. Hiába. Jü Pingnek írásos
üzenetet hagyok: „A legjobbakat kívánom Neked és Országodnak!” A Fudan
Egyetem új toronyházán egy vörös anyagól készült, függőlegesen elhelyezett,
hosszú szalagon a szél lökéseitől fekete felirat hullámzik: „Felépítettük az új
kínai falat!” Csomagolnom kell. Utána kerékpárral a csehszlovák konzulátusra.
Keresztül Sanghajon. Búcsúút. Vakon is tekerhetnék. Ismerek minden rövidítést.
Búcsúzom a „szörnytől a Huangpu folyón”, hosszú tanulmányaim városával.
Vajon visszatérek-e még valaha?
Repülőút Pekingbe. Időközben 1989. június 11-e lett. A pekingi reptérre
csehszlovák diplomaták jöttek értem, a nagykövetség kapui bezáródnak. Úgy
érzem magam, mint egy kalitkában. Szerencsére találkozom Viktor Michalíkkal,
aki Prágában kínait hallgat. Van egy gitárja és tehetsége. Megtanulta a kínai
popzene összes, nekem is tetsző slágerének szövegét. Énekelhetem vele, hogy:
„Magányos farkas vagyok, aki északról érkezett…” Bár észak éppen Peking,
kínaiul: „északi főváros”. Ki tudja, tulajdonképpen merre van most észak?
Mi is történt 1989. június 4-ére virradó éjszaka? A szólásszabadságot érte egy
övön aluli ütés. Viktor egy magnetofon-felvételt játszik le, melyet szemtanúként
egy amerikai újságíró rögzített, mikor is a testére erősített egy kazettás magnót.
Közel volt, a Tiananmen tér sarkán. A felvételen éjjel egy és három óra között
felvett hangok hallhatók, miközben az újságíró is igyekszik kommentálni az
eseményeket. Hallani a katonák párbeszédeit pekingi tájszólásban. A felvétel
készítője a katonai autókat és a harckocsikat számolja. És ez után következnek
az utolsó pillanatok, amelyeket nem lehet kitörölni az emlékezetből. Ismételt
felszólítások, gépfegyver-sorozatok, hangok, parancsok a tér kiürítésére. Egy
dallam. És az Internacionálé karéneke.
Fantáziám visszafoghatatlanul dolgozik. Igen, így fejeződtek be minden nap a
demonstrációk a Fudan Egyetem környékén, ezzel a dallal tértek vissza a kínai
diákok a kollégiumba. Az Internacionálé hangjai. És nyomban utána lövések.
Istenem! A hivatalos verzió szerint csak bűnöző elemek maradtak a Mennyei
béke terén. Nem vagyok hajlandó elhinni. Bűnöző elemek mégsem maradnak a
helyszínen és énekelnek… Ha rázós lesz a helyzet, ha lövések fenyegetnek,
elfutnak. Nem engedik, hogy rájuk lőjenek. Valami demokráciáért, vagy
szabadságért? Nevetséges! Nem bírom hallgatni – de végül mégiscsak
meghallgatom. A lövéseket a diákokba. A párt, a kormány és a nép nevében. Az
Internacionálé ellen? A felvétel készítője kétszázra becsülte az áldozatok számát
addig a pillanatig, amikor el kellett hagynia a helyét…
Jü Ping barátom június után, mikor is 1989. június 15-én gyorsan el kellett
hagynom Kínát, örökre elveszett. Ezért emlékeim mélyéről egy újabb, talán
ismertebb nevet teszek az övé mellé. Liu Hsziao-po. Ott volt a Mennyei béke
terén. Mikor a tüntetések elkezdődtek, még az Amerikai Egyesült Államokban
tartózkodott. Azonban úgy határozott, hogy hazatér, és április 27-étől
bekapcsolódott a mozgalomba. Felhívja a kormányt és a diákokat, hogy vessék
el az osztályharc ideológiáját, helyette a párbeszéd és a kompromisszum új
politikai kultúráját juttassák érvényre. Végül sikeres tárgyalásokat folytat a
diákvezetőkkel és a hadsereg parancsnokaival, melyek során meggyőzi a
diákokat, hogy hagyják el a teret. Ezzel életek százait, ezreit mentette meg. Liu
Hsziao-pót ennek ellenére június 6-án letartóztatják és vád alá helyezik
ellenforradalmi propaganda és államellenes tevékenység ösztönzése gyanújával
(csak 1991 januárjában szabadulhat).
Nem bírom meghallgatni az Internacionálét. Mikor felcsendülnek a hangjai,
elmegyek. Mint 1989 októberének elején a kassai Művészetek Házából, ahol az
elvtársaknak az 1989/1990-es akadémiai év megnyitásának alkalmából még
sikerül átadniuk a pártkitüntetéseket. November már itt van a sarkon túl, de
mégis elég messze. Ez a harc lesz a végső, csak távozzunk hát…
1989 októbere van soron. A lipcsei pályaudvaron szállok ki a vonatból. A Német
Demokratikus Köztársaságban. A nyilvános tereken (így ezen a pályaudvaron is)
ott függ az 1974. január 28-ai, fiatalok védelméről szóló törvény (Jugendgesetz
– 1990-ben javítottak rajta). 1946-ban a Szabad Német Ifjúság (FDJ) kihirdette a
fiatal generáció alapjogait, a politikai jogokat, a művelődéshez való, illetve az
örömhöz és a vidámsághoz való jogot. Ezek az NDK-s propaganda szerint már
régen a törvények és a társadalmi gyakorlat részei. A lipcsei Karl Marx
Egyetemre a francia forradalom 200. évfordulója alkalmából rendezett
nemzetközi tudományos konferencia résztvevőjeként érkeztem.
Ott voltam. A „hétfői demonstráción”, 1989. október 16-án Lipcsében, amelyen
már százhúsz-ezer ember vett részt. 1989. október 18-án este is a koncerten a
híres Gewandhause-ban, ugyanabban a városban. Bach volt műsoron. A szünet
alatt megnéztem és meghallgattam – vagyis inkább meghallgattam és
megnéztem – a legújabb hírt (a folyosón található tévékészüléken) arról, hogy a
Német Szocialista Egységpárt (SED) Központi Bizottságának főtitkára, Erich
Honecker elvtárs „egészségügyi okok miatt” lemondott funkciójáról. Egon
Krenz elvtárs váltotta őt, aki 1989. október 13-án kissé a főtitkár háta mögül
(mivel Honecker nem pusztán ismert „mesterlövész” volt, de a tüntetők
megfélemlítésére páncéltankokat is be akart vetni Lipcsében) megtiltotta a
lőfegyverek használatát a tüntetéseken (amiről abban az időben Lipcse utcáin
semmit sem tudtak).
1989. november 17-e9 után kicsit Kassán maradtam. Mikor a jogi karunk diákjai
visszaérkeztek Prágából egy videokazettával a Národní třída-i (Nemzeti sugárút)
eseményekkel, meséltem nekik a kínai tapasztalataimról. 1989 decemberében
aztán a Szlovák Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében
kezdtem el dolgozni Pozsonyban. Hamarosan, már 1990-ben a Szlovák Nemzeti
Tanács egyik bizottságában Milan Janičin úrral a Nyilvánosság az Erőszak Ellen
mozgalomból a gyülekezési, a petíciós jogról és a periodikus sajtóról szóló
9 A Csehszlovákiai rendszerváltó események kezdete. (A ford.)
törvényekhez fűztünk megjegyzéseket. Elragadtatva a következő rövid és szép
gondolatot fogalmazta meg: „Ilyen még nem volt a történelemben!” Figyelmébe
ajánlottam ezért az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 11. cikkelyének
második részét is: „Tout citoyen peut donc parler, ecrir, imprimer librement,
sauf a repondre de l abus de cette liberté, dans les cas determinés par la Loi.
Ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit,
felelőséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által
meghatározott esetekben.” A levegőben lógott ekkor már Az alap- és
szabadságjogok jegyzéke10.
A mozgás szabadsága. Nyugat felé is. 1990 novemberének elején ösztöndíjas
tanulmányútra mehettem a Friedrich Alexander Egyetemre Erlangen-
Nürnbergbe, az Általános Államtudományi és Jogfilozófiai Intézetbe. Reinhold
Zippelius tanár úr, akinél az 1990/1991-es téli szemesztert töltöttem, mindjárt az
első találkozásunkkor nekem ajánlotta a Fehér Rózsa[11] nevű diákcsoportról
szóló előadását. Addig semmit sem tudtam a második világháború idején
Németországban működő ellenálló mozgalomról. A Fehér Rózsa röplapja 1943-
ban, amelyet a két diáknak, Sophie Schollnak és a bátyjának, Hans Schollnak
közösen sikerült a müncheni egyetemen szétszórniuk, a következőt hirdette:
„A kultúrnemzet számára semmi sem méltatlanabb, mint ellenállás nélkül
megengedni, hogy felelőtlen és sötét ösztönök által vezérelt vezetői klikk
»kormányozza«.
Diáktársak, diáktársnők (kollégák és kolléganők) – nemzetünk megrendülten áll
német férfiak sztálingrádi pusztulása felett. A világháború őrvezetőjének
zseniális stratégiája 330 ezer német katonát felelőtlenül a pusztulásba hajtott.
Köszönjük Neked, Vezér. A német nemzet forrong. Továbbra is egy dilettáns
10 Az emberi jogok deklarációja, melyet a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlése fogadott
el. 1991. január 9-én vált hatályossá. (A ford.)
[11] Zippelius, R.: Widerstand – damals und heute. In: Geschwister Scholl – Gedenkvorlesung zum Thema
„Widerstand in Deutschland”. Erlangen, 22. Februar 1983, 5skk.
kezébe szeretnénk adni német hadseregünk sorsát? A pártklikk alantas hatalmi
ösztöneinek szeretnénk feláldozni a német ifjúság maradékát? Soha többé!
Elérkezett az elszámolás ideje, hogy a német ifjúság leszámoljon
a legmegvetnivalóbb zsarnoksággal, ami által nemzetünk valaha is szenvedett. A
német ifjúság nevében követeljük Adolf Hitlertől, hogy adja vissza személyes
szabadságunk, ami a németek számára a legértékesebb jó, a szabadságunk,
amelyet a legsajnálatosabb módon elvett tőlünk.”
A szólásszabadság nem létezett Németországban. Sem Sztálingrád előtt, sem
Sztálingrád után. Vagy mégis? Mit írt Bertolt Brecht már/még 1932 végén?
Der Führer hat gesagt: Man muss marschieren!
Es ist ein langer Weg zum dritten Reiche,
Es ist unglaublich, wie sich das zieht!
Es ist ein hoher Baum die deutsche Eiche
Von der aus man den Silberstreif erst sieht.
A Führer mondta: menetelni kell!
A cél a Harmadik Birodalom.
Hihetetlen, hogy dübörög.
A német tölgy alatt magas halom,
Melynél náci horda pörög.
Hitler verrecke!
Rassenreines Vieh
Sag: zu welchem Zwecke
Zahlt dich die Industrie?
Hitler, te geci, bazmeg
– Sok fajtiszta barom mozog –
Mondd már, mi a fasznak fizetnek
Téged a nagyiparosok?[12]
1943. február 18-án röplapok terjesztése közben tetten érte Sophie-t az egyetem
gondnoka (Hausmeister), Jakob Schmid, aki 1933 óta volt az NSDAP tagja, és
késlekedés nélkül feljelentette a Gestapónak. Tettéért dicséretet és háromezer
birodalmi márkás (értsd: harminc ezüstös) jutalmat kapott. A Fehér Rózsa
erőszakmentes, szellemi, a szó erején alapuló ellenállásának Roland Freisler
vetett véget, ennek a szabadságnak a lármás hóhéra vörös bírói talárban,
villámtárgyaláson, 1943. február 22-én. Az ítéletet szó szerint egy profi, Johann
Reichart hajtotta végre.[13] Guillotine segítségével, mely a francia forradalom
idejének terrorját idézi, a München–Stadelheim börtönben.
A müncheni Lajos Miksa Egyetem melletti tér ma a Geschwister-Scholl- Platz
nevet viseli, és a diákok kedvelt találkozóhelye. Az egyetem bejárata előtt a
kőpadlóban van megörökítve a Fehér Rózsa utolsó röpirata.
A strasbourgi utcák és terek újabb elnevezése során is gondoltak a Scholl
testvérek emlékére. Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti híd az ő hídjuk. A
Bíróság közvetlen közelében található villamosmegálló a Droits de l’Homme
nevet viseli, vagyis Emberi Jogok megálló. És valóban. Egy ember – európai
polgár – előszobát és hálószobát csinált a megállóból, hálózsákkal, a téli cipők
szépen előretolva. Alszik és ügyének igazságos elbírásáról álmodik. Plakát: C.
Románia ellen, ez és ez a szám… A sarkon túl, a korláton egy másik plakát,
[12] Brecht B.: Der Führer hat gesagt. In: Brecht B.: Der Schnaps ist in die Toiletten geflossen. Seine Erfolge in
Berlin 1924–1933. Frankfurt am Main 1994, 97. (A magyar változat Márton László fordítása.) A vers 1932
végén keletkezett, és először kottával együtt látott napvilágot: Der Marsch ins Dritte Reich. Text: Bert Brecht.
Nach einem englischen Soldatenlied arrangiert von Hanns Eisler. Berlin 1933. Bertolt Brecht 1930 után tüske a
nemzetiszocialisták szemében. A rendszabály (Die Maßnahme) című drámája bemutatása után – amely mellesleg
a kommunista agitátorokról és Kínában végzett forradalmi munkájukról szól – hazaárulással vádolták meg. A
Reichstag felgyújtása (1933. február 28.) utáni napon Brecht elhagyja Berlint, és családjával, barátaival külföldre
menekül (fokozatosan: Prága, Bécs, Zürich...). Németországban feketelistára kerül. Könyveit 1933. május 10-én
elégetik, és életművét betiltják.
[13] Ez az ismert hóhér huszonhárom évig teljesítménybérért vágta le guillotine-nal a bűnözők és az ellenállók
fejét. Németország veresége után – a változatosság kedvéért a szövetségesek szolgálatában – elítélt nácikat
akasztott. Később kijelentette, hogy soha nem látott senkit olyan bátran meghalni, mint Sophie Schollt.
Shakespeare-idézet a Macbeth bevezetőjéből: „Fair is foul, and foul is fair:
Hover through the fog and filthy air. (Szép a rút és rút a szép.
Rajta! köd- s homályba szét!)”[14] Thunder and lightning! Mennydörgés és
villámlás! Mikor mozdulnak meg végre a bírák a szemben lévő épületben és
döntenek igazságosan? Ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk…
2009 szeptembere van, és hihetetlen húsz év után újra Pekingben vagyok. A jog-
és társadalomfilozófia világkongresszusán. Oda mehetünk, ahová akarunk. Csak
a Tienanman tér van kissé lezárva. Meg lehet közelíteni, de ez minden.
Közeledik ugyanis a Kínai Népköztársaság megalakulásának hatvanadik
évfordulója, és gyakorolni kell a katonai szemléket. Kínai lányok
miniszoknyában, hosszú szárú csizmában és gépfegyverekkel. Menet, indulj,
lépést tarts! Több utcában is a mozik előtt harcolnak a jegyekért, egy filmre a
nagy Mao Ce-tung életéről és érdemeiről. Mao-csu-szi wan-szuej! Éljen tízezer
évet Mao elnök! Császári kívánság. Adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és
Maónak, ami Maóé.
Tudjuk, vagy nem akarjuk tudni? Liu Hsziao-pót 2008. december 8-án (már
sokadszor) lecsukták, majd 2009. december 25-én elítélték. Azzal a váddal,
hogy az „államhatalom megdöntésére lázított, valamint részt vállalt a »Charta
08« manifesztum megfogalmazásában”. A bíróság határozata szerint: „a népi
demokratikus diktatúra és az ország … szocialista rendszerének megdöntése volt
a célja. Tettei romboló hatásúak voltak, a vádlott elvetemült bűnöző.” Az ítélet
elleni 2010. január 28-ai fellebbezést a „politikai hatalommal való visszaélésre”
hivatkozva utasították el. Az Új Kína (Xinhua) Hírügynökség azt írta, hogy a
bíróság „az eset során szigorúan betartotta az igazságos tárgyalás
követelményeit, és teljes mértékben védte Liu perjogait”.
Liut egyértelműen a csehszlovák Charta 77 inspirálta:
[14] Shakespeare, W.: Macbeth. Ware, Hertfordshire, 1992, 3. Magyarul Szász Károly fordításában ld.:
http://mek.oszk.hu/04500/04585/html/magyar.htm.
1. pont. Új alkotmány. Át kellene dolgoznunk a jelenlegi alkotmányt, az
alkotmány rendelkezéseit, amelyek ellentmondanak annak az elvnek, mely
szerint a szuverenitás a népből ered, és olyan dokumentummá változtatni, amely
valóban garantálja az emberi jogokat, elfogadja a közhatalom gyakorlását, és
Kína demokratizálásának jogi eszközeként szolgál.
4. pont. Független igazságszolgáltatás. A jog kormányának minden egyes
politikai párt érdekei felett kell állnia, és a bíráknak függetleneknek kell lenniük.
Ki kell nevezni a Legfelsőbb Alkotmánybíróságot és kereteket szabni a
törvények összehangolásához. Minél korábban meg kell szüntetni minden olyan
politikai és jogi ügyekkel foglalkozó bizottságot, amelyek jelenleg lehetővé
teszik/megengedik a Kommunista Párt hivatalnokainak minden szinten, hogy
előre és a bíróságot megkerülve döntsenek politikailag érzékeny ügyekben.
Szigorúan meg kellene tiltani a közhivatalok felhasználását magáncélokra.
Liu börtönben volt, de ez nem akadályozta meg, hogy Nobel-békedíjra jelöljék.
A 2010. január 18-ai jelölést Václav Havel, a tizennegyedik Dalai Láma, André
Glucksmann, Vartan Gregorian, Mike Moore, Karl Schwarzenberg, Desmond
Tutu és Grigorij Javlinszkij írták alá.
Liv Ulmann norvég színésznő a Nobel-díj ünnepélyes átadása során 2010.
december 10-én Oslóban felolvasta Liu Nincsenek ellenségeim – zárónyilatkozat
című esszéjét:
„Nem ellenségem a rendőrség, amely megfigyelt, letartóztatott és kihallgatott.
Nem ellenségeim az ügyészek sem, akik vád alá helyeztek, sem a bírák, akik
engem elítéltek. Bár semmiképpen nem tudom elfogadni a megfigyelést, a
letartóztatást, a vád alá helyezést és az ítéleteket, tiszteletben tartom az önök
foglalkozását és integritásukat, Csang Zsung-kéjét és Pan Hszue-csingét is, akik
az ügyészséget jelenleg képviselik. Tudatában voltam tiszteletüknek és
őszinteségüknek december 3-ai kihallgatásom során.”[15]
A szimpatizánsok kint az utcán a Gondolataink szabadok című dalt énekelték
angolul.
1968-ban a Szabad Európát és az Amerika Hangját hallgattuk. Hallgassuk most
is, az időtlen parafrázist: „Amerika Hangja, Alexis de Tocqueville beszél, ismét
Alexis de Tocqueville beszél! A külsőleg szabadabb világért. A többség
zsarnoksága a demokratikus köztársaságokban észrevétlenül hódít el nagyobb
teret. Nem törődik a testtel, egyenesen a lélekhez igyekszik. A kormány már
nem azt mondja: vagy úgy gondolkodsz, mint én, vagy meghalsz. Azt mondja:
A gondolataid szabadok. Egyáltalán nem kell úgy gondolkodnod, mint nekünk,
akik itt kormányozunk. Nem kell. Az életed, a vagyonod, mindened megmarad,
de attól a naptól fogva, hogy másként kezdesz el gondolkodni, számunkra
idegen vagy. Privilégiumod senki nem veszi el a közösségben, de semmire sem
tudod használni, ugyanis ha azon igyekszel majd, hogy a polgártársaid
megválasszanak, nem fogják megtenni. És ha azt kéred tőlük, legalább azzal
tiszteljenek meg, hogy meghallgatnak, végül azt is megtagadják. Az emberek
között maradsz, de elveszted emberi jogaid.”[16]
2011 során a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsába kerültem a Szlovák
Köztársaság Kormányának jelöltjeként. Rövid ideig bírtam ki ott, pontosabban
addig, amíg nem bukott meg a kormány. Ez idő alatt nem szűnt a döbbenetem.
A felett, hogy a bírák, a Bírói Tanács tagjai miként magyarázzák az alkotmányt
és a törvényeket: jogászéletemben nem történt velem rosszabb… Tényleg ilyen
Bírói Tanácsra ítéltettünk? Félek, bírák, még ha a gondolataink szabadok is.
Félek, bírák – a Szlovák Köztársaság népe nevében.
Bertolt Brecht mindig provokál:
[15] Liu ügyvédjének, Mo Sao-pingnek későbbi kijelentése szerint Liu felesége találkozott vele a Jinzhou
börtönben, Heilongjiang tartományban 2013. november 19-én, hogy beleegyezését kérje perújrafelvételének
kezdeményezéséhez.
[16] Tocqueville, A. de: O demokracii v Amerike. Bratislava 2006, 410. (Parafrázis)
Die Staatsgewalt geht vom Volke aus.
Aber wohin geht sie hin?
A népből jön az államhatalom.
– No de hova megy?17
De már itt az ideje a távozásnak… Aqua mihi haeret. Elfogy a vizem.18 Még
egy utolsó konferenciai frissítőt az útra. Szókratész bürökpoharából pár kortyot
a magaméba töltök, és a szólásszabadság egészségére iszom.