Mit tűz nem érinthet; Isten mandzsettája; tengernél; kettészelt ég; érzéki illúzió

Mit tűz nem érinthet

A városok mennyezetén az irányokat
nem jelzi esthajnalcsillag.
A füstég alatt sok apró kis ketrec.
Kulcsra zárt egyedüllétek.
Letargiától üveges tekintetek.
Ez a pokol bíbor karmazsinja.
Ha odatartod arcod, pillantok
alatt hamuvá ég a bőröd.
Végül csak az marad,
ami nem hús és vér,
amit tűz nem érinthet.

tengernél

a minap képeslapokat néztem
a helyről, ahol laksz,
elképzeltem, milyen lehet a
végtelen kék határvidékén élni.
én csak a hegyeket ismerem,
azt akarom, hogy mesélj
a só illatáról,
lógassuk lábunk a semmibe,
tenyerünkkel érintsük meg
a mindenség mennyezetét.

Isten mandzsettája

A télelő kezdetén
a nap egyre jobban hunyorog,
nehéz szemhéjakkal,
egy aprócska résen figyeli
a hósaras aszfaltot,
és ahogy a kátyúk ölére
rácuppan
az utcalámpák csíknyi ajka,
az ablakokból esténként
tévék cirkáló szivárványíriszébe
réved,
amint az épp aktuális bombariadóról
adnak hírt,
félelempárnás narancshéjnyi égből
Isten ezüstmandzsettája kivillan,
vak bolygók üvegszeme Ő.

kettészelt ég

a tél savas lehelete bőrömön.
benzingőzös köd árnyékágyában elnyúlnak
a kolozsvári dombok.
egy légifolyósó alatt lakom,
óránként süvítenek fölöttem repülőgépek.
kettészelt, végtelen ég az Isten tenyere.

érzéki illúzió

arcomra hull a hóvíz,
ilyenkor mintha ujjaidat érezném
nyakam ívéhez és mellemre simulni,
az apró hideg cseppek bemásznak dekoltázsomba,
hasamra tapadnak, csiklandozzák köldököm,
majd párává lesznek a bőr melegétől
a nadrággomb mögött.

telente sose viselek sálat, hogy utat
engedhessek egy-egy huncut cseppnek,
cseppeknek, amelyről azt képzelem,
a te ujjaid.