Nøthing new under the sun!
Finoman fogalmazva nem sikk a nép ajkán mitikus hőssé hízott betyárok történeteit újraírni, betyárregényt írni a kortárs magyar irodalomban. Gyomorforgató kegyetlenkedésről parolázni, vagy lötyögő zenei kulisszák előtt borzongató gyilkosságokat színre és vászonra vinni már jóval közelebb van a kor „elbeszélő” szellemeihez.
A kegyetlenkedés színes skáláját vonultatja fel Cserna-Szabó András újrakomponált (újrakompilált) betyártörténete, és valószínűleg e gátlástalan szabadszájúság, és a szemérmetlen nyelvhasználat szülte humor lesz a – kárhoztatott vagy magasztalt – védjegye Sömmi. című kisregényének.
A fülszöveg azt ígéri, hogy az „ördögi easternben … nemcsak a szegénylegényekről hullik le a lepel, de magáról a történelemről is”. Az első fülön Veszelka Imrének, Rózsa Sándor cimborájának, „a legszöbb parasztnak” a portréja, a hátsón Cserna-Szabó Andrásé. A beszédes borító azt sugallja, hogy az elbeszélésben, ha nem is egyenlő hatalom, legalábbis ugyanolyan fontos szerep jut Veszelka Imrének és Cserna-Szabó Andrásnak. A borító hátoldalán, vérvörös alapon Rózsa Sándor alakja feketedik, mint egy sötét kísérteté. Rózsa maga az ördög, a nagykarimájú betyárkalap sem takarja el a vöröslő ördögszarvakat. A vérben úszó pusztaságot ábrázoló borító nem vezeti félre az olvasót, egy szabad szájú szemtanú kendőzetlenül meséli el Rózsa Sándor kegyetlenségeit, s hitelességét szemérmetlensége alapozza meg.
Cserna-Szabó narrátora igazoltan mindentudó, hiszen szemtanúja volt Rózsa Sándor vérengzéseinek, és a szegedi Páva Vendéglővel szemben egy szuszra beszéli el ámokfutását, méghozzá a „maga valóságában”. A Monarchia idejéből beszél, a fogadó ablakai fellobogózva az öt főváros, Budapest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb és Bécs zászlóival. Veszelka Imre puritán, naturalista meséje a nosztalgia írmagját sem tartalmazza – nagyon hitelesen egy valamikori betyártól –, mivel az elbeszélő jelenidejére kevés a közvetlen utalás. Viszont az anekdotázást végigkíséri a mesélő önigazolásának gesztusa: „míg én egyet léptem, a többi hármat”, és állandó panaszkodása a betyárélet kimerítő testiségéről, miszerint a Rózsával háló nők is hozzá lopóztak ki éjszaka.
Cserna-Szabó elkerüli, hogy végig kelljen ő-znie a dél-alföldi betyár sztoriját. Veszelka beszédhibás, pestiül beszél: „…azt mondta, mondjam szépen, hogy »Szöged«, és én mondtam is szépen, hogy »Szeged« … és a doktor bánatosan rázta a fejét, és tanácstalanul tárta szét karját, majd azt mondta, ilyet még soha a praxisa alatt nem látott … ez a gyermek beszédhibás, és ráadásul gyógyíthatatlan, mert aki a balástyai pusztában nem tanul meg rendesen szólani, az sehol…” Veszelka anekdotáinak és önmaga hitelességének igazolása a mese részévé válik, például: „…setétbarna ruhásszekrény ajtajai vágódtak ki hirtelen (gyanús lehetett volna a Sándornak, hiszen mit keres egy dolgozószobában ruhásszekrény?), és a szekrényből egy középkorú, egyszerre őszülő és kopaszodó … reverendás pap ugrott ki…” (187.). Hogy a 19. századi betyár adomája ne legyen ciki a 2010-es évek közepén, jó arányérzékkel meghúzott jelenetekre, és a történetet kellő öniróniával és reflexióval mesélő narrátorra van szükség. Cserna-Szabó prózájában legenda és irodalom keveredik, a szövegmondás a populáris kultúra elemeiből építkezik. A mese olvastatja magát. Az már más kérdés, hogy a szövegalkotási eljárások lenyomozhatóak, és megint másik, hogy ez probléma-e.
A filmes hatás nem csak a Tarantino-film plakátját idéző borítónak köszönhető. A felelevenítés módja a tabudöntögetésében olyan jó kedélyű, a story és a storytelling olyan vérbő, és a mesélőkedv úgy sodor, hogy a súlyos történeteket egy hordószónok kocsmai fecsegésének érezni, és a mese igazságtartalma hamar érdektelen lesz. A központozás is az adomázást segíti, a lezáratlan mondatok egyszerű tagmondatai, a vesszőnyi szünetek éppen csak arra elegendőek, hogy a beszélő levegőért kapjon. Hrabal Táncórák idősebbeknek és haladóknak című művének el nem fogyó tagmondatai vagy Pepin bácsi verkliként fújtató szóáradata rokonságban áll a Sömmi. adomázó elbeszélésmódjával. Bár ha a beszédmódon kívül a nagyotmondó, félbolond történetmesélő személyének előképét keressük, inkább Hrabal mesterének, Hašeknek a Švejkje volna felelevenítendő.
A novellaszerű történetvezetésbe a legkülönbözőbb területekről kerültek vendégszövegek. A kompiláció nagy részét az irodalmi előzmények és a népköltészeti kincsnek tekinthető anekdoták és nyelvi lelemények teszik ki. Ebbe a műfaji habarcsba keveredik még gasztronómiai értekezés, gengszterfilmes, westernes, magyar betyárfilmes közhely, Schopenhauer-vendégszöveg vagy pornográf részleteket megmutató leírás.
A népi kultúra, az irodalmi és a filmes hagyomány megújuló variánsokkal mitizálta Rózsa alakját, a Sömmi. gondosan felhasználja a kultikus elemeket – például Rózsa Sándort tudvalevőleg nem fogja a golyó, mert burokban született. Szomjas György filmjére, a Talpuk alatt fütyül a szélre a 6., 7. fejezetek címei játszanak rá. A gyilkolás előtt elhangzott Biblia-idézet, a falra felkenődött agyvelő szappanos kefével történő eltávolítása pedig olyan közös filmes ismeretet mozgat a kilencvenes és a kétezres évekből, amelynek eszközrendszeréért érezhetően rajong a szerző, és epikája fő motívumaivá emeli. A műfaji elemek, szubkulturális utalások keverése-kavarása Cserna-Szabó korábbi prózáját is meghatározta. A fő kérdés már akkor is az volt, hogy a filmnyelv elemeinek ilyen közvetlen igénybe vétele jól állhat-e az epikának, hiszen amellett, hogy a poénok ülnek, sőt stílusosan ülnek, egészében mégiscsak úgy tűnik, mintha céltalanul, magukban üldögélnének.
A 2013-as, Szíved helyén épül már a halálcsillag című Cserna-Szabó-regényt szubkulturális utalások szövik át. Vendégszövegei esetlen western-történetek, amelyet a regény főhőse, Emlék Bundás ír. Ezek a fősodorba villanó, paródiaszámba vehető westernregény-töredékek a végletekig önironikusak, és jobbára a befogadói türelem határán sem lépnek túl. A Halálcsillag hellyel kínálta a legkülönbözőbb szubkultúrából származó vendégszövegeket, parafrázisokat, s úgy tűnik, Cserna-Szabó hasonlóan járt el Sömmi. című művében. Korábbi prózájában sem éreztem „belterjességnek” a szubjektíven mozgatott utalásrendszert, akkor inkább a vendégszövegek esetleges céltalanságát lehetne bírálni. De ha a kritika a „belterjességet” kéri ki magának, akkor az érv a kortárs és nem kortárs világirodalom jelentős hányadával szemben felhozható volna. (Vö. Svébis Bence: Szindbád a vadnyugaton http://magyarnarancs.hu/konyv/szindbad-a-vadnyugaton-cserna-szabo-83686 és Takács Éva ellenvéleménye: „Semmi szédítő magasság, semmi rémísztő mélység” http://ujnautilus.info/semmi-szedito-magassag-semmi-remiszto-melyseg).
A Sömmi. olyan akciódús zsánerek elemeit használja fel, mint a western vagy a gengszterfilm, olyan módon próbál újraértelmezni, ahogy a spagetti-westernt használja, értelmezi át az amerikai független film. Nem kinevetni akarja, hiszen tiszteli, hanem a saját szája íze szerint elmesélni. A kompiláció eredménye a Sömmi. esetében egy szubjektív és szórakoztató Rózsa Sándor-történet. Az már messzebbre vezető kérdés, hogy a szöveg nyomot hagy, nyomot hagyhat-e a Rózsa-mítoszon. Ahogy az is kérdéses, egyáltalán él-e még, és ha igen, milyen erősen él a mítosz a kollektív tudatalattiban, és azt mennyiben éltették az irodalmi vagy filmes feldolgozások. Cserna-Szabó hangsúlyai erősek és polgárpukkasztóak, de a felelevenített téma kimerül a szórakoztatásban. A második olvasás után úgy gondolom, hogy inkább a szerző saját életművén belül van szerepe az újraírt történetnek. A recepciótörténet alakulását érdekes lehet nyomon követni, már csak azért is, mert a kortárs hazai irodalomban ritkán látott példa egy 19. századi legenda formanyelvének aktualizálása.
A Sömmi.-nek valamiképpen pozícionálni kell magát a Rózsa-történetek irodalmi és filmes adaptációinak sorában. Érdekes, hogy miközben a kritika általában nagyon elismerően beszélt a könyvről (pl. Barna Péter: Nem Sömmi!, ÉS, 2015. október 30., http://www.es.hu/barna_peter;nem_sommi;2015-10-29.html), az újramesélt történet hagyományba illeszkedésének lehetőségeire és a humoros, ugyanakkor non-pc beszédmód elemzésére ez idáig kevés figyelmet fordított. Hlavacska András Egy Rúzsa a Rózsák között című kritikájában úgy gondolja, hogy Cserna-Szabó regényét valószínűleg elkerüli majd a Rózsa Sándor-regények közös végzete, az elfeledés, méghozzá elsősorban nyelvi megalkotottságának, valamint a feldolgozott néprajzi és irodalmi tudásanyagnak köszönhetően (http://kulter.hu/2016/03/egy-ruzsa-a-rozsak-kozott/). Ha elkerüli, valóban a jó arányérzékű és stílusos kompilációnak köszönhetően, mindezzel együtt úgy gondolom, a kegyetlen történetek non-pc elbeszélésmódja az adomázó történetmeséléssel keverve legalább olyan fontos eleme sikerének.
A túlírt jelenetek nem hatnak paródiaként, hiszen az olvasót nem foglalkoztatja túlságosan az elbeszélő szavahihetősége, alkalmasint már az első oldalakon semmibe veszi. Cserna-Szabó, előző regényéhez hasonlóan, a Sömmi.-ben is olyan feltételeket teremtett beszélőjének, ahol a szöveg hasznára válnak a jól adagolt túlírások, a szövegtől idegen műfaji jellegzetességek felnagyításai. A túlírtságára és az önreflexív stílusparódiára jó példa Rózsa és a rác találkozásának jelenete (170–176.). A kiadó honlapján megtekinthető népszerűsítő kisfilm is az elpusztíthatatlan óriásokként ábrázolt Rózsa és Pekár küzdelméből készült. Népszerűsítő funkcióját tekintve valószínűleg beváltotta, beváltja a kisfilm a hozzá fűzött reményeket, de a kiválasztott jelenet túlzásai okán félő, hogy el is riasztja a potenciális olvasókat.
Az irodalmi Rózsa-kép egy-egy megalkotója személyesen is belép Veszelka történetébe. Eötvös, Jókai, Tömörkény, Mikszáth, Krúdy, Móricz, Móra (stb.) történetei hol parafrázisai, hol közvetlenül idézett elemei az anekdotázásnak. Jókai és Mikszáth viszont személyesen jelennek meg a regényben. Jókai („olyan városi ábrázatja volt, hogy abból mindjárt látszott, hogy nem látott ez még szélkiáltó madarat se barázdába futni” [150.]) Kossuth levelét kézbesíti Rózsának, Veszelkát pedig személyesen Mikszáth Kálmán ajánlja be pincérnek a pesti Fiume kávéházba. Mikszáth kedvenc ételeit felidézve vagy a Jókai bableves születésének történetét felhasználva Cserna-Szabó kapva kap a gasztronómiai értekezés lehetősége után.
A kisromán egyik fő fordulópontja Rózsa ördöggel kötött szövetsége. Sándor (nevét, ahogy Isten nevét, nem lehet kimondani) születésekor az ördög alkudozott a fiú lelkéért Rózsa apjával. Rózsa András kisvártatva agyonütötte az antikrisztust és a kútba dobta. Az ördög keresztelte Sándornak a betyárvezért, és később ismét visszatért Rózsa Sándor lelkéért. Cserna-Szabó kompilációja a negatív üdvtörténetre játszik rá. A Sömmi. története olyan elemekkel színezett, mint a kereszten karóba húzás, a végletekig túlzott akció- és csatajelenetek (pl. 168–170). Rózsa Sándor rácvért iszik, agyvelőt eszik, terhes anyából vágja ki a magzatot, hogy levághassa két mutatóujját és talizmánként használhassa „A vérrel pingált pusztán, ahol addig kútgémre lógatott férfiakról, felmetszett hasú asszonyokról, megtaposott juhászokról, megrabolt kereskedőkről, halálra vert gyermekekről, öszvevarrt szájú papokról, fejbelőtt ebekről és elkötött marhákról suttogtak…” (143.) Cserna-Szanó főhőse pokoli ámokfutást hajt végre, és a lelkiüdv elvesztése, az ördögi paktum és a bosszútematika remekül megvilágítja Cserna-Szabó fiktív Rózsa-alakjának indítékait.
Veszelka olykor Rózsa Sándor szájába adja a szót, és Rózsa maga mesél motivációiról, hogy miképpen erőszakolták meg az anyját, mielőtt megölték; így válik érthetővé, miért szomjazza a rácvért. Az elbeszélő(k) karakterábrázolása szem előtt tartja az indítékokat, soha nem a semmiből lett bűnözőkről beszél: Keserű Énok, Muha Teréz, Franz Tschala (Csala Franc) a volt Schopenhauer-tanítvány vagy Zsiga-Zsiga múltjáról, indítékairól minden esetben tájékoztatva van az olvasó, sőt a regény végén a szereplők sorsának hollywoodi, happy end-ízű összefoglalóját kapja.
Veszelka meséje emberi arcot rajzol a brutális gyilkosoknak, és az adomázó történetmondás elemeként mindig magát tünteti fel jó színben. Cserna-Szabó akasztófahumorral, meglepő stílregiszterek, vendégszövegek használatával hígítja fel történetét, és a gyilkolás kendőzetlen meséi szórakoztatva olvastatják magukat. A fesztelen elbeszélői hang, és a feltevés, hogy a vak koldusnak jó eséllyel egy szava sem igaz, jóformán közömbössé teszi az olvasót a gyilkos tetteivel kapcsolatban. Pedig a vérengző Rózsa Sándor alakja közelebb van a történelmi Rózsáéhoz, mint a „szegények védelmezője”-kép. Cserna-Szabó kisregénye jól példázza, hogyan lesz humorforrás a kegyetlenkedésből, az adomázó elbeszélésmód és a non-pc nyelvhasználat által. Azzal kezdtem, hogy manapság nem sikk betyárregényt írni, átírni, vagy talán azt is hozzá kellene tenni, hogy nehéz és merész vállalkozás. A pőrére csupaszított 19. századi történet az irodalmi áthallásokkal és a kilencvenes, kétezres évek amerikai független filmes eszköztárból kölcsönzött fogásokkal átértelmeződik, és a Sömmi.-ben szórakoztató hangon szólal meg.